adozona.hu
BH+ 2006.12.569
BH+ 2006.12.569
Az egészségkárosító kockázat címén járó illetménypótlékra való jogosultság feltételeinek vizsgálata során felmerülő szakkérdések nem munkabiztonsági, hanem foglalkozás-egészségügyi kérdések. Ezért az e tárgyban való döntés munkavédelmi szakértő véleményére nem alapozható [Kjt. 72. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében 2001. március 15-étől havi 17 000 forint illetménypótlék megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között dolgozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2001. március 15-e óta áll az alperes alkalmazásában segédápolóként. A munkahelye a gyermekgyógyászati klinika általános gyermekosztályán volt, ahol 2004. év végéig hemato...
BH+ 2006.12.569 Az egészségkárosító kockázat címén járó illetménypótlékra való jogosultság feltételeinek vizsgálata során felmerülő szakkérdések nem munkabiztonsági, hanem foglalkozás-egészségügyi kérdések. Ezért az e tárgyban való döntés munkavédelmi szakértő véleményére nem alapozható [Kjt. 72. §].
A felperes keresetében 2001. március 15-étől havi 17 000 forint illetménypótlék megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között dolgozott.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2001. március 15-e óta áll az alperes alkalmazásában segédápolóként. A munkahelye a gyermekgyógyászati klinika általános gyermekosztályán volt, ahol 2004. év végéig hematológiai, onkológiai, neurológiai és kardiológiai betegségben szenvedőket kezeltek, és ennek során közös kezelő- és mellékhelyiségeket használtak. 2004. év vége felé az onkológiai részleg kivált és önálló osztályként elkülönülten helyezték el.
A felperes mint segédápoló csak nappalos műszakban dolgozhatott, többnyire a kardiológiai és neurológiai betegek ellátásában vett részt. Alkalmanként segített az onkológiai részlegen dolgozó kollégáknak is, ahol citosztatikummal kezelt betegek feküdtek. E gyógyszerrel segédápoló nem dolgozhatott, ilyen anyaggal a felperes munkaköri feladatainak végzése során kizárólag a testváladékok edényeinek ürítése, az ágynemű cseréje, illetve gyermekek tisztába tétele során kerülhetett kapcsolatba, az alperes ezekhez a műveletekhez a szükséges védőfelszerelést biztosította. A citosztatikummal való kezelésekre általában hétfőtől péntekig került sor, a gyógyszertárból készen, gumidugóval lezárt üvegben érkezett a gyógyszer az osztályra, felhasználásáig a kezelőben tárolták. Infúzión keresztül történő beadása néhány perc időt vett igénybe, és helyes alkalmazása során az anyag nem kerülhetett a levegőbe. Ritkán előfordult, hogy ilyen kezelések hétvégén is voltak, ekkor az orvos a kezelőben keverte össze a gyógyszert, amely csupán néhány másodpercig tartott.
A felperes saját előadása szerint a citosztatikumok bekötésével, mint fő veszélyforrással egy műszakban a szakápolók kb. 10 percig foglalkoztak. Állította azonban, hogy a citosztatikumos edények a közös kezelőben álltak, emellett a betegek szervezetéből a bőrön át is párologhat citosztatikum, ezért a folyosón közlekedő gyerekek maguk is veszélyforrást jelentettek a dolgozók számára, ezt az állítását azonban a tanúk nem igazolták.
A bíróság igazságügyi munkavédelmi szakértőt rendelt ki. A szakértő véleménye szerint, ha a felperes állandóan csak a hematológián dolgozott volna, a kockázatos munkaműveletek akkor sem haladták volna meg a napi munkaidejének 20-25 százalékát. Vegyes beosztás mellett addig, amíg egyáltalán a hematológiai részlegre is beosztásra került, munkaidejének 10-15 százalékát sem érte el a felperes olyan jellegű munkája, ami során egészségkárosító kockázat jelentkezhetett. Megállapította, hogy a munkavállalók védőeszközt kaptak, a védőeszközök használata csak a munkaidő kb. 30 százalékában volt szükséges, és ez nem jelentett fokozott megterhelést a dolgozóknak. A felperes általános pszichikai terheléséről akként nyilatkozott, hogy az nem minősül jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatnak.
A bíróság annak ellenére, hogy a munkáltató a felperes munkakörét nem minősítette pótlékra alapot adónak, érdemben vizsgálta a felperes pótlékra való jogosultságát, és arra következtetett, hogy sem a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontja, sem a b) pontja alapján nem jogosult kockázati pótlékra, hiszen csak a munkaideje kis százalékában végzett munkát egészségkárosító kockázatok között, egyéni védőeszközt sem kellett tartósan viselnie, és azok használata sem jelentett a számára fokozott megterhelést.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállást döntése alapjául elfogadta, és azt a felperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel kiegészítette a szakértői vélemény alapján azzal, hogy az osztályon a citosztatikumok jelenléte egészségkárosító kockázatot jelentett. Minthogy azonban a felperes munkaköréből adódóan nem érintkezhetett és bizonyítottan nem is érintkezett ezzel a készítménnyel, önmagában a munkavégzési helyén való jelenlét kockázati tényezőként nem értékelhető. A készítmény a légtérben bizonyítottan folyamatosan nem volt jelen, a citosztatikummal kezelt betegek jelenléte, továbbá a készítményt tartalmazó lezárt üvegek kezelőben történő tárolása nem jelentett kockázati tényezőt. Az anyag a kezelő légterébe csak helytelenül végzett légtelenítés esetén kerülhetett igen kis mennyiségben és ritkán, hétvégén, amikor az orvos a kezelőben készítette az infúziót. Ezt, mint kockázati tényezőt a szakértő ténylegesen értékelte a szakértői véleményében. A felperes által vitatott százalékos meghatározás tekintetében a szakvéleményt elfogadta a másodfokú bíróság, ennek alapján nem teljesültek az illetménypótlékra való jogosultság jogszabályi feltételei.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy az eljáró bíróságok nem állapították meg, hol végezte a munkáját, gyermekosztály "egyik részlegeként" jelölték meg a munkavégzése helyét, ezen az osztályon nem lehetett elkülönített részlegekről beszélni. Minthogy a szakvélemény szerint a citosztatikumok jelenléte egészségkárosító kockázatot jelent, tévesnek tartotta a pótlék feltételeinek hiányára levont ítéleti következtetést. Sérelmezte, hogy kérelmére nem rendeltek ki új szakértőt. Álláspontja szerint a bíróságok tévedtek, amikor a citosztatikum közvetlen érintését értékelték kockázati tényezőnek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, mert álláspontja szerint az alapos, világos és egyértelmű szakértői vélemény alapján helytállóan jutott mindkét bíróság arra a következtetésre, hogy az illetménypótlékra való jogosultság Kjt. 72. § (1) bekezdésében foglalt feltételei nem állnak fenn.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A Kjt. 72. §-a alapján járó illetménypótlékra való jogosultság feltétele a munkakör ellátásából eredő egészségkárosító kockázat, a károsító hatás bekövetkeztésének a valószínűsége. A károsító hatást objektív tények alapján kell megállapítani. A munkakört az egészségkárosító kockázat szempontjából a tényleges munkavégzési körülményeket figyelembe véve kell vizsgálni, nem abból kiindulva, hogy estleges baleset, meghibásodás esetén milyen károsító hatás következhet be. Az egészségkárosító kockázat fennállásának megállapítása olyan szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni.
A jelen perben a bíróság a tényállás megállapítását munkavédelmi szakértő véleményére alapította.
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény értelmében a munkabiztonsági és a munkaügyi felügyelőségek hatósági jogkörébe a munkavédelemnek egy meghatározott területe, a munkabiztonság állami felügyelete tartozik. A felperes egészségkárosító kockázat címén támasztott igényt veszélyességi pótlékra, az erre jogosító körülmények vizsgálata azonban nem munkabiztonsági, hanem foglalkozás-egészségügyi kérdés. Ezt a tényleges munkavégzési körülményekre - így különösen a felhasznált anyagokra, technológiákra, az alkalmazott védelemre és a munkavégzés tartamára - tekintettel kell vizsgálni.
A felülvizsgálati kérelem a munkavédelmi szakértői véleményre alapított tényállást mindezekre tekintettel alappal támadta, az a per eldöntéséhez szükséges tények megállapításához elégséges bizonyítékul nem szolgál.
Az ily módon megalapozatlan elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság jogszabálysértően hagyta helyben. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-a (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a foglalkozás-egészségügyi kérdésben állásfoglalásra jogosult szakintézményt kell megkeresni (Országos Fodor József Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet, OKK-OMFI). A szakvéleménynek ki kell térnie arra, hogy az egyes munkavégzési helyeken felperes milyen egészségkárosító kockázatok között és a munkaideje milyen hányadában végzi a munkaköri feladatait; az egyéni védőeszköz használata, annak időtartamát is figyelembe véve, jelent-e számára fokozott megterhelést. Csak az erre vonatkozó aggálytalan szakvélemény alapján megállapított tényállásból lehet megalapozottan következtetni arra, hogy az igényelt pótlékra való jogosultság feltételei fennállnak-e. (Legf.Bír. Mfv.II.10.356/2006. sz.)