adozona.hu
BH 2006.10.336
BH 2006.10.336
Kárnak minősül, ha a munkavállaló tévedésbe ejtése (bűncselekménye) miatt a munkáltató a be nem fizetett összeget megfizetettnek tekinti [Pp. 4. §; Mt. 168. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének a viszontkeresetet elutasító része hatályon kívül helyezését, e tekintetben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a viszontkeresetben foglaltaknak megfelelően a felperesnek 967 000 forint és ennek kamata megfizetésére való kötelezését kérte. Álláspontja szerint a megyei bíróság az Mt. 169. §-ába ütközően, megalapozatlanul utasította el a viszontkeresetet.
A felperessel szemben lefolytatott büntetőeljárásban ...
BH 2006.10.336 Kárnak minősül, ha a munkavállaló tévedésbe ejtése (bűncselekménye) miatt a munkáltató a be nem fizetett összeget megfizetettnek tekinti [Pp. 4. §; Mt. 168. §].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének a viszontkeresetet elutasító része hatályon kívül helyezését, e tekintetben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a viszontkeresetben foglaltaknak megfelelően a felperesnek 967 000 forint és ennek kamata megfizetésére való kötelezését kérte. Álláspontja szerint a megyei bíróság az Mt. 169. §-ába ütközően, megalapozatlanul utasította el a viszontkeresetet.A felperessel szemben lefolytatott büntetőeljárásban megállapításra került, hogy a felperes az alperes sérelmére 967 000 forint összegű kárt okozott azzal, hogy elkövette a csalás bűntettét. E büntető bírósági határozat alapján az alperes megítélése szerint továbbá az elsőfokú bíróság jogszerűen alkalmazta az Mt. 168. §-át, ezért a felperes kártérítésre való kötelezése nem jogszabálysértő. Az alperes érvelése szerint a felperesre az Mt. 169. § (3) bekezdése is vonatkozik, mivel pénzt kezelt. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére utalással arra is hivatkozott, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség elvét nem sérti, ha a bíróság szándékos károkozás helyett a megőrzési felelősségre vonatkozó szabályok szerint marasztalja a károkozót.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős másodfokú ítélet hatályában való fenntartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság végzésére való hivatkozással egyebek mellett előadta, hogy a büntetőeljárásban a bíróság azt nem állapította meg, hogy a leszállított viszontkeresetben lévő összeget eltulajdonította, vagy azzal sajátjaként rendelkezett volna. A felelőssége az Mt. 169. § alapján pedig azért nem állapítható meg, mert a számlákat jegyzék nélkül úgy kapta meg, hogy azt a gépkocsivezető nem közvetlenül részére, hanem a fűtőmű vezetőjének adta át.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1993. október 18-ától díjbeszedő munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél, illetve jogelődjénél. Az alperes a fogyasztók számláit tételes átadás nélkül a számlaköteg mellé helyezett tételes felsorolást tartalmazó számítógépes jegyzékkel adta át.
Az elszámoltatás akkor történt meg, amikor a díjbeszedők már a következő havi számlákat is megkapták, ezáltal az elszámolást oly módon is végrehajthatták, hogy az előző hónapban kiadott számlák elszámolásához a következő hónapban kiadott számlák alapján beszedett pénzt használták fel. A felperes a számítógépes jegyzéken szereplő számlát visszaigazolta, és az elszámolásba beépítette, azonban - egyes munkatársaival együtt - az elszámoláskor a hiányt göngyölítette. Az alperes 2001 márciusában azt állapította meg, hogy a felperestől 4 db pénzfeladási csekken lévő pénz nem érkezett meg, továbbá a feladás időpontja és helyszíne nem azonosítható. A 4 db csekken elszámolandó összeg összesen 967 000 forint volt. 2001. április 20-án a felperes előadta az alperesnek, hogy 1998 júliusa óta előfordult, hogy a befizetéshez a következő hónapra befolyt pénzt használta fel. Ezért egyre nagyobb eltérés mutatkozott, a felperes azt feltételezte, hogy adminisztrációs tévedés okozta az eltéréseket. Előadta azt is, hogy a 4 db csekken szereplő összeget ténylegesen nem adta fel. Az alperes a felperes terhére azt állapította meg, hogy összesen 3 030 043 forinttal nem számolt el.
Az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette és fizetési felszólítással 967 000, továbbá 2 063 043 forint megfizetésére kötelezte.
A városi bíróság ítéletében megállapította a felperes bűnösségét egyrendbeli nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében, melyet folytatólagosan követett el, és egyrendbeli magánokirat-hamisítás vétségében, melyet folytatólagosan követett el. A másodfokú bíróság a végzésében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét és a másodfokú bíróság végzését hatályában fenntartotta.
A felperesnek a munkaügyi bíróságnál benyújtott keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és a fizetési felszólítások hatályon kívül helyezésére irányult. Az alperes viszontkeresetében a felperesnek 3 030 043 forint kár megfizetésére való kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság részítéletében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránti keresetet elutasította, majd a büntetőeljárás jogerős befejezését követően meghozott ítéletével a felperest 967 000 forint (a módosított viszontkeresetben megjelölt) kártérítés és ennek kamata megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság a döntését a Btk. 328. § (2) bekezdésével és az Mt. 168. §-ával indokolta azzal, hogy a büntető bíróság jogerős döntése szerint a felperes az alperes sérelmére elkövetett csalással az alperesnek 967 000 forint kárt okozott.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperes viszontkeresetét elutasította. Ennek megfelelően rendelkezett a mindkét fokú perköltségről és illetékről.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette az alábbiakkal. A felperesnek a hozzá tartozó ún. Sz. városrész körzetben kellett beszednie a távhőszolgáltatás díját. A számlák átvételének rendje 1998 áprilisától megváltozott. Eszerint a gazdasági vezető a számlakötegeket gépkocsivezetővel kiküldte vagy a M. F. úti fűtőműhöz, vagy a K. L. út 10. szám alá. Utóbbi helyre akkor küldték ki a bizonylatokat, amikor díjbeszedési nap volt. A fűtőműbe való kiszállítás úgy történt, hogy a gépkocsivezető a számlákat és a jegyzéket a fűtőmű vezetőjének adta át, aki saját irodájában, vagy a díjbeszedő irodában helyezte el azokat. A bizonylatokat a felperes innen vihette el, a helyiség lezáratlan volt, oda bárki bemehetett. A gépkocsivezető által kiszállított bizonylatok tételes átadása, illetve átvétele nem történt meg, és amikor a bizonylatok továbbítása a díjbeszedési nappal egybeesett, a felperesnek a számlák és az összesítő jegyzék összesítésére nem volt lehetősége.
A kiegészített tényállás alapján a megyei bíróság az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi következtetésre jutott. Eszerint az alperes viszontkeresetében az Mt. 169. §-át jelölte meg, az elsőfokú bíróság az Mt. 168. § szerint marasztalta a felperest, ezért a jogalap megjelölése az elsőfokú ítéletben téves. A Pp. 4. § (2) bekezdésére utalással a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a polgári bíróság a munkavállaló kártérítési felelőssége és jogalapja tekintetében önállóan dönt.
A megállapított tényállásból a megyei bíróság arra következtetett, hogy nem volt bizonyított, miszerint a hiányként megjelölt összeggel a felperes sajátjaként rendelkezett, illetve azt eltulajdonította. Ezeket a hamis bizonylatokban szereplő összegek tekintetében sem lehetett megállapítani. Emiatt a megyei bíróság az Mt. 169. §-ában lévő megőrzési felelősség feltételeinek fennállását vizsgálta. Figyelemmel arra, hogy a számlákat a felperes jegyzék szerint nem vette át, azok kezelése nem volt zárt, az alperes a számlák átadását követően nem gondoskodott a megfelelő őrzési feltételekről, a felperes az Mt. 169. § (1) bekezdésében lévő feltételek hiánya folytán nem felel a keletkezett kárért. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az Mt. 169. § (3) bekezdésében lévő felelősség pedig azért nem állhat fenn, mert nem lehetett megállapítani, hogy a felperes milyen összegű pénzzel volt köteles elszámolni, illetve az alperes nem bizonyította, hogy a felperes részére jegyzék, elismervény alapján milyen darabszámú és összegű számlát adott át. A felperes nem minden esetben tudta a számlákat tételesen átvenni, illetve azokat az összesítő jegyzékkel egyeztetni. Mindezek miatt a megyei bíróság az alperes viszontkeresetét elutasította.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytállóan jelölte meg a Pp. 4. § (2) bekezdését, és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelő a büntetőjogi és a munkajogi kártérítési felelősség önálló elbírálásáról szóló jogi okfejtése is. A Pp. 4. § (2) bekezdéséből következően azonban a munkaügyi perben eljáró bíróságot a bűncselekmény elkövetéséről szóló, büntetőügyben meghozott határozat köti. A bíróságok az adott esetben azt állapították meg, hogy a felperes bűnös a Btk. 318. § (1) bekezdésében meghatározott - kár okozásával elkövethető - csalás bűntettében. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a Legfelsőbb Bíróság büntetőügyben meghozott határozatáról kifejtettekkel ellentétben a felperes károkozását a bíróságok megállapították. A Legfelsőbb Bíróság határozata szerint "... kár, ha a tévedésbe ejtésre figyelemmel a be nem vételezett összeget megfizetettnek tekintik". Ebből következően az adott esetben a munkaügyi perben eljáró bíróságok nem állapíthatják meg, hogy a felperes károkozó magatartásával összefüggésben az alperest nem érte kár amiatt, hogy a felperes négy csekken összesen 967 000 forint értékben az általa észlelt hiányt feltüntette, a pénzt azonban nem adta fel az alperes részére (a felperes a feladóvevényeket - általa is beismerten - meghamisította).
A felperes a munkakörével összefüggésben (a fogyasztóktól számla alapján beszedett pénz) okozott hiányt maga is észlelte, ezt a 2001. április 20-án az alperesnél készült meghallgatási jkv. tartalmazza. A felperes a büntetőügyben eljárt bíróságok előtt nem tett vallomást, a nyomozás során nem kívánt nyilatkozni, az elsőfokú büntetőeljárásban csupán azt adta elő, hogy az okirathamisítás (csekkek) tekintetében a bűnösségét elismeri, a "pénzt" nem ismerte el és ezért bűnösnek sem érezte magát. A bizonyítékok értékelésénél figyelembe kell venni továbbá, hogy a munkaügyi perben a felperes a hamis feladási csekkek készítését nem vitatta. Mindezek alapján a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésével aggálytalanul megállapítható, hogy a csekkeken lévő összesen 967 000 forintot a felperes hiányként ismerte el, ezt a szakértői vélemény is alátámasztotta (dr. L. L. igazságügyi könyvszakértőnek az Sz.-i Városi Rendőrkapitánysághoz benyújtott véleménye), ezt nem érinti, hogy a felperes terhére a szakértő az említett összegnél lényegesen magasabbat (3 030 043 forint) mutatott ki. A felperes szándékos károkozó magatartása tehát azáltal valósult meg, hogy a számlákon szereplő összegeket az alperesnek nem fizette meg. A károkozó magatartás, és a kár keletkezésének megállapításánál a munkaügyi perben nincs jelentősége annak, hogy a pénz sajátjaként való kezelését, eltulajdonítását a felperes tagadta. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság a felperest az Mt. 168. §-a alapján szándékos károkozás címén helytállóan marasztalta azzal, hogy az EBH 577. számú határozatban kifejtetteknek megfelelően a viszontkeresetben az alperes által megjelölt jogszabálytól a kereseti kérelemhez kötöttség elvének sérelme nélkül eltérhetett, ezért a másodfokú bíróság erről kifejtett jogi okfejtése nem helytálló. A 967 000 forint erejéig mindkét fél által egyezően előadott hiány, a felperesnek a szándékos károkozó magatartásról tett beismerése, bűnösségének jogerős ítélettel történt megállapítása alapján ezért a munkajog szabályai (Mt. 168. §) szerinti kártérítési felelősség aggálytalanul megállapítható. Ennek ellenkezőjére (az Mt. 169. §-ával összefüggésben) a másodfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság végzése egy részének kiemelésével, az indokolás további része figyelmen kívül hagyásával tévesen következtetett.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.531/2005. sz.)