adozona.hu
BH+ 2006.9.424
BH+ 2006.9.424
Rendszeres szociális járadékra jogosultság elbírálása esetén a munkaképesség-csökkenésnek már a munkaviszony megszűnése előtt fenn kell állnia [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 2. § (1) bek., 19. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes utolsó munkaviszonya 2000. május 31-én megszűnt. 2000. augusztus 1-jétől regisztrált munkanélküli, munkaképesség-csökkenése 2004. március 1-jétől 50%-os mértékű.
A felperes 2004. november 22-én rendszeres szociális járadék megállapítására irányuló kérelmet terjesztett elő az alperesnél.
Az alperes 2004. december 9-i határozatával a kérelmet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi igazgatóság igazgatója 2005. február 2-i határozatával az első fokú határozato...
BH+ 2006.9.424 Rendszeres szociális járadékra jogosultság elbírálása esetén a munkaképesség-csökkenésnek már a munkaviszony megszűnése előtt fenn kell állnia [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 2. § (1) bek., 19. § (2) bek.]
A felperes utolsó munkaviszonya 2000. május 31-én megszűnt. 2000. augusztus 1-jétől regisztrált munkanélküli, munkaképesség-csökkenése 2004. március 1-jétől 50%-os mértékű.A felperes 2004. november 22-én rendszeres szociális járadék megállapítására irányuló kérelmet terjesztett elő az alperesnél.
Az alperes 2004. december 9-i határozatával a kérelmet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi igazgatóság igazgatója 2005. február 2-i határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát, és rendszeres szociális járadékra való jogosultságának megállapítását kérte.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletében az alperes határozatát - a másodfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte.
Ítéletének indokolásában a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1), (2) és (5) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, 7. § (1) bekezdésére, 19. § (1) bekezdésére, 22. § (1) bekezdésére, továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 1. §-ára és 24. §-ára hivatkozott.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az R. 2. § (1) bekezdése és 19. § (1) bekezdés a) pontja együttes nyelvtani értelmezéséből az tűnik ki, hogy az adott személy munkaképesség-csökkenésének már a munkaviszony megszűnése előtt is fenn kell állnia, a rendelet azonban nem tartalmaz előírást arra a gyakori esetre, amikor a dolgozó munkaviszonya még a munkaképesség-csökkenés bekövetkezését megelőzően megszűnik; ezt követően pedig a szűkös foglalkoztatási lehetőségek miatt éveken át nem tud elhelyezkedni, és időközben munkaképességét 50%-ban elveszti. Ez a Tv. 1. §-a és 24. §-a értelmében az egyenlő bánásmód követelményét sérti, ezért ilyen esetekben vizsgálni kell, hogy az utolsó jogviszony munkaviszony volt-e; az érintett részesül-e valamilyen - a rendszeres szociális járadék folyósítását kizáró - más ellátásban, és a munkaviszony megszűnését követően a munkaügyi központ nyilvántartásba vette-e; illetve az időközben bekövetkezett munkaképesség-csökkenését is figyelembe vevő állásajánlatra kiközvetítették-e, azt esetleg visszautasította-e. Amennyiben foglalkoztatása nem oldható meg, részére rendszeres szociális járadékot kell megállapítani.
Utalt arra, hogy a felperest 2004. szeptember 23-án álláslehetőségre kiközvetítették, azonban éppen 50%-os munkaképesség-csökkenése következtében nem volt megoldható a foglalkoztatása; ezért a felperes részére rendszeres szociális járadékot kell megállapítani.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, és a kereset elutasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet az R. 2. § (1) bekezdés a) pontjának és 19. § (1) bekezdésének jogszabálysértő értelmezésével állapította meg a felperes jogosultságát a rendszeres szociális járadékra.
Előadta, hogy a Legfelsőbb Bíróság eseti döntése értelmében rendszeres szociális járadékra való jogosultság nem állapítható meg, ha az igénylő személy munkaviszonya nem az egészségi állapotának megváltozása miatt szűnt meg, illetve munkaképességét csak munkaviszonya megszűnését követően veszítette el.
Álláspontja szerint a jogerős ítéletben megállapított szabályozási hiányosság jogértelmezéssel nem pótolható.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság helyesen állapította meg az ügyben irányadó tényállást, abból azonban téves jogi következtetést vont le.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes utolsó munkaviszonya 2000. május 31-én szűnt meg.
Az orvos-szakértő a felperes 50%-os munkaképesség-csökkenését 2004. március 1-jétől véleményezte. Ebből következően egyértelműen megállapítható, hogy a felperes utolsó munkaviszonya nem egészségi állapotának megváltozása miatt szűnt meg 2000. évben; erre tekintettel nem minősül a rendszeres szociális járadék szempontjából megváltozott munkaképességűnek.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy az R. hatályát a 2. § (1) bekezdése pontosan meghatározza, rögzítve azt, hogy e rendelet alkalmazása szempontjából ki minősül megváltozott munkaképességűnek.
A rendelet hatálya - mint ahogy azt a munkaügyi bíróság is megállapította - nem terjed ki a munkanélküliekre, munkanélküli járadékban vagy szociális segélyben részesülőkre.
Noha ezt a körülményt a munkaügyi bíróság jogalkotási hiányosságként értékelte, a jogszabályi rendelkezés hiánya nem pótolható az R. jogalkalmazói kiterjesztő értelmezésével, az esélyegyenlőségre hivatkozással sem.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott a rendszeres szociális járadékra való jogosultság körében kialakult következetes bírói gyakorlatra.
A felperes - figyelemmel arra, hogy nem tartozik az R. hatálya alá - az R. 19. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott juttatásra, rendszeres szociális járadékra nem jogosult; esetében az R. 22. § (1) bekezdése sem alkalmazható.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a munkaügyi bíróság a jogszabályi rendelkezések téves értelmezése alapján jutott arra a következtetésre, hogy az alperesi határozat jogszabálysértő.
Az alperes a felperesi kérelem elbírálásakor hatályos jogszabályi előírások helyes alkalmazásával járt el, határozata jogszerű és megalapozott.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét, a Pp. 339. § (1) bekezdésének megfelelően, elutasította. (Legf. Bír. MfvK.IV.10.796/2005.)