adozona.hu
BH 2006.9.300
BH 2006.9.300
I. A változó munkavégzési helyre alkalmazott munkavállaló munkakörének módosítása folytán - további munkavégzési helyeken - csak ebben a munkakörben foglalkoztatható [Mt. 82. § (1) bekezdés]. II. A kollektív szerződésnek az átirányítás évi maximális időtartamát időkorlát nélküliként szabályozó rendelkezése semmis [Mt. 83/A. §]. III. A munkavállaló munkakörének megnevezése egymagában nem jelenti a vezető állásúvá minősítést [Mt. 188/A. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes 2002. augusztus 1-jei rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását, annak jogkövetkezményei alkalmazását, és túlmunkadíj megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felperesi jognyilatkozat jogszerűségét, és kötelezte az alperest 300 503 forint felmondási időre járó átlagkereset, 686 864 forint végkielégítés, 283 196 forint túlmunkadíj és ezek kamatai megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1975től ál...
BH 2006.9.300 I. A változó munkavégzési helyre alkalmazott munkavállaló munkakörének módosítása folytán - további munkavégzési helyeken - csak ebben a munkakörben foglalkoztatható [Mt. 82. § (1) bekezdés].
II. A kollektív szerződésnek az átirányítás évi maximális időtartamát időkorlát nélküliként szabályozó rendelkezése semmis [Mt. 83/A. §].
III. A munkavállaló munkakörének megnevezése egymagában nem jelenti a vezető állásúvá minősítést [Mt. 188/A. § (2) bekezdés].
A felperes keresetében az alperes 2002. augusztus 1-jei rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását, annak jogkövetkezményei alkalmazását, és túlmunkadíj megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felperesi jognyilatkozat jogszerűségét, és kötelezte az alperest 300 503 forint felmondási időre járó átlagkereset, 686 864 forint végkielégítés, 283 196 forint túlmunkadíj és ezek kamatai megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1975től állt munkaviszonyban az alperessel. Felszolgáló munkakörben az A. Étteremben dolgozott, amelynek 1993. június 1-jétől étteremigazgató-helyettese volt, ebből a munkakörből az alperes 2001. szeptember 28-án "felmentette", és 2001. október 1-jétől "kinevezte" a B. Étterem
A. Tanya üzletbe vezető-helyettesi munkakörbe. A 2001. december 3-ai levelében a munkáltató a B. Étterem eladásáról, és arról értesítette a felperest, hogy 2001. december 1-jétől az A. Szállodában emeleti vendéglátási munkakörben foglalkoztatja tovább, és munkakörébe tartozik a szobapincéri feladatok ellátása, a minibár kezelése. A felperes 2001. december 4-én és 11-én írásban tiltakozott az átirányítás ellen, az alperes a kollektív szerződés szerinti változó munkahelyre hivatkozott. Ezt követően az alperes 2002. március 29-én - április 1-jétől - az Mt. 106. §-ára hivatkozással a felperest 44 munkanapra kirendelte a C. M. Kft. által üzemeltetett C. Hotelbe szobapincér és szállodai minibáros munkakörbe, 2002. június 17-én pedig - június 27-étől - 22 munkanapra a C. Rt. által üzemeltetett A. Tanya egységbe helyezte át vendéglátóipari főnök és felszolgáló munkakörbe. A felperes 2002. augusztus 1-jén rendkívüli felmondással élt, amit azzal indokolt, hogy az alperes nem tett eleget a foglalkoztatási kötelezettségének, mivel a B. Étteremben fennállt munkahelye megszűnését követően kizárólag helyettesként, átirányítás, kirendelés keretében foglalkoztatta különböző munkahelyeken, alacsonyabb beosztásban, legutolsó kirendelése lejártától, 2002. július 26-ától pedig már nem is foglalkoztatta, holott minden nap munkavégzésre jelentkezett.
Az alperes a perben arra hivatkozott, hogy a rendkívüli felmondás indoka nem valós, 2002. július 26-a után ugyanis a felperesnek különböző munkaköröket ajánlott, amit ő nem fogadott el.
A munkaügyi bíróság - figyelemmel arra, hogy az alperes kollektív szerződése szerint a változó munkavégzési hely alapján "átirányításra" (áthelyezésre) csak azonos munkakörbe kerülhetett volna sor, továbbá az alperes a felperest a más vállalkozó által üzemeltetett C. Étteremben kívánta foglalkoztatni - úgy ítélte meg, hogy a felperesi rendkívüli felmondás megalapozott, az alperesi foglalkoztatás jogszerűtlen volt.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A tényállást annyiban pontosította, hogy a felperes 1993-tól az A. Étterem vezető-helyettese, majd 2001. október 1-jétől a B. Étterem A. Tanya üzlete étteremvezető-helyettese munkakört töltötte be, az áthelyezésekre változatlan munkabérrel került sor. A másodfokú bíróság mindezek alapján is egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával. A fellebbezés kapcsán hangsúlyozta, hogy noha a felperes felszolgálói munkakörre szóló munkaszerződése változó munkahelyre alkalmazást kötött ki, az eredeti munkakörnek egy adott étteremben étteremvezető-helyettesi munkakörre módosítása után ez a kikötés már nem volt alkalmazható, ezért fogalmilag kizárt volt a továbbiakban a változó munkahelyre alkalmazás. A felperes a 2001. szeptember 28-ai áthelyezést a B. Étterembe elfogadta, ezt követően azonban a munkáltatói intézkedéseket elutasította. A túlmunkavégzés ellenértékével összefüggésben az alperesnek a felperes vezető állásúvá minősítésére hivatkozását nem találta megalapozottnak.
Az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérő felülvizsgálati kérelmében a tényállás nem megfelelő felderítésére hivatkozott. Álláspontja szerint a felperes új munkaköre nem zárta ki a munkaszerződése változó munkahelyre vonatkozó kikötése érvényesülését, az ezzel ellentétes jogerős ítéleti következtetés az MK 5. számú állásfoglalásba ütközött. Arra is hivatkozott, hogy a felperesnek a C. Kft. tulajdonában lévő K. Étteremben ajánlottak munkát, az éttermet a P. Kft.-nek és más cégeknek haszonbérbe adták, annak kikötésével, hogy a C. Kft. munkavállalóit tovább foglalkoztatják. Mindezek az Mt. akkor alkalmazandó 209. § (2) bekezdése alapján jogutódlásnak minősültek, ehhez nem volt szükség a megállapodás módosítására. Tévesnek minősítette, hogy nem bizonyította a kirendelés feltételei fennállását, az Mt. 83/A. § (3) bekezdésében előírt időkorlát tekintetében pedig a kollektív szerződésének a jogszabály által megengedett eltérő, az átirányítást korlátlan ideig lehetővé tevő szabályára hivatkozott. Sérelmezte a felperes 2002. január 10-ei levelében foglaltak értékelése mellőzését. Ebben ugyanis a felperes elfogadta az átirányítást, és a felszolgálóként, illetve vendéglátóipari főnökként foglalkoztatását 2002 márciusában sem kifogásolta, így az Mt. 76. § (2) bekezdése szerint a munkaszerződés-módosítás elfogadottá vált. Ezeken túlmenően az Mt. 188/A. § (2) bekezdése megsértésére is hivatkozott, mivel "a tulajdonosi jogokat gyakorló személy" a felperest "valamennyi iratában vezetőnek nevezte", így az Mt. 192. § (1) bekezdése értelmében túlmunkadíjra sem tarthatott igényt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes "kimerítette a más munkakörben és más munkahelyen alkalmazás összes lehetőségét, mivel már nem rendelkezett olyan vendéglátó egységgel, ahol a felperest jogszerűen alkalmazhatta volna".
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A perben a felperes keresete megalapozottsága vizsgálatához abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperes rendkívüli felmondása megfelelt-e az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt jogszabályi feltételeknek.
A felperes a rendkívüli felmondást az Mt. 102. §-ában előírt foglalkoztatási kötelezettség megszegésével, és - tartalmát tekintve - azzal indokolta, hogy az alperes jogszabálysértően és huzamosan alkalmazta a munkaszerződéstől eltérő kivételes foglalkoztatási lehetőségeket (helyettesítés, átirányítás, kirendelés). Az első- és a másodfokú bíróságnak mindezek alapján azt kellett vizsgálniuk, hogy ezek az indokok valósak-e, megvalósítanak-e munkáltatói kötelezettségszegést, és annak súlya megalapozza-e a munkavállalói rendkívüli felmondást.
A nem vitatott jogerős ítéleti tényállás szerint az 1975-ben kötött munkaszerződésben a felek változó munkavégzési helyben állapodtak meg, és ezt a munkaszerződéses kikötést később sem módosították. Az a körülmény, hogy a felek megállapodása alapján az alperes más munkavégzési helyen a korábbihoz képest eltérő munkakörben alkalmazta a felperest, a változó munkavégzési helyre vonatkozó munkaszerződéses kikötést nem érintette. A felperes munkakörének a beleegyezésével történt módosítása viszont azt eredményezte, hogy más munkavégzési helyre történő újabb egyoldalú áthelyezésre csak a módosított munkakörrel azonos munkakörben kerülhetett jogszerűen sor [Mt. 82. § (1) bekezdés].
A felperest eszerint a munkaviszonya fennállása alatt az alperes egyoldalúan áthelyezhette más munkavégzési helyre, ez azonban az étteremvezető-helyettesi munkakört - amelyre vonatkozóan a felperes a munkaszerződés-módosítást elfogadta - nem érinthette. Következésképpen - eltérő megállapodás hiányában - az alperesnek az Mt. 102. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztatási kötelezettsége az alperes bármely egységében étteremvezető- helyettesi munkakörben állt fenn.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes 2001. december 1-jétől a felperest a B. Étteremből az A. Szállodába helyezte át vendéglátási főnök munkakörbe, amely szobapincéri feladatok ellátását és a minibár kezelését jelentette. A felperes az egyoldalú munkaszerződés-módosítás ellen tiltakozott, és kérte, hogy amennyiben a munkáltató eredeti munkakörében nem tudja foglalkoztatni, mondja fel a munkaviszonyát. A munkáltató ezt követően a felperest 44 munkanapra kirendelte egy másik munkáltatóhoz szobapincérnek, majd ennek letelte után egy saját egységébe helyezte vendéglátóipari főnök és felszolgáló munkakörbe, 2002. július 26-a után pedig már nem foglalkoztatta.
Téves az alperes érvelése arról, hogy a kollektív szerződésében az átirányításnak az Mt. 83/A. §-ában meghatározott évi maximális 44 munkanapos időtartamát időkorlát nélküliként szabályozhatta, ez ugyanis nyilvánvalóan ellentétes az adott jogintézmény ideiglenes jellegével. Az emiatt semmis alperesi kollektív szerződési előírás tehát nem vehető figyelembe, ezért a felperes átirányítására - eltérő munkakörben való foglalkoztatására - évenként legfeljebb 44 munkanapra kerülhetett sor. 2002-ben tehát az alperes által elrendelt kirendelés - függetlenül az arra vonatkozó, az Mt. 106. §-ában meghatározott jogszabályi feltételek fennállásától - a felperes munkaköre egyoldalú módosítása miatt eleve jogszabálysértő volt, és ugyanez állapítható meg a rendkívüli felmondásig történt foglalkoztatásokra is. 2002. június 26-át követő időszakban a felperes nem volt köteles az alperes által felajánlott más munkaköröket elfogadni, így a felperes alappal hivatkozott a rendkívüli felmondásában arra, hogy a munkáltató ezen időszakban is megszegte a foglalkoztatási kötelezettségét.
Mindezeket - az Mt. 102. §-ával ellentétes foglalkoztatást - nem érinti, hogy az alperes eladta-e, vagy vállalkozásba adta-e egyes egységeit, minthogy a perben a munkáltatói jogutódlás kérdése nem merült fel, ilyenre akkor egyik fél sem hivatkozott, ezért az ezzel összefüggő felülvizsgálati érvelés a felülvizsgálati eljárásban már nem vehető figyelembe (EBH 2002/653.).
Nem alapos az alperesi érvelés abban a körben sem, hogy a felperest a túlmunka ellenértéke nem illette meg, mivel vezető állásúnak minősült. Az a körülmény ugyanis, hogy a munkavállaló munkaköri megnevezése a belső szervezet tagolódása alapján vezető, egymagában nem jelenti az Mt. 188/A. § (2) bekezdésében megkívánt vezető állásúvá minősítést.
A tényállásból tehát az első- és a másodfokú bíróság érdemben helytállóan következtetett arra, hogy az alperes a felperest 2001. december 1-jét követően a 2002. augusztus 1-jei rendkívüli felmondásáig nem a munkaszerződése, és nem az Mt. szabályai szerint foglalkoztatta, tehát a foglalkoztatási kötelezettségét megszegte.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § adott ügyben irányadó (4) bekezdése alapján - a kifejtett módosított indokolással - a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.357/2005. sz.)