adozona.hu
BH 2006.9.298
BH 2006.9.298
Annak megállapítása, hogy a fél a rá háruló bizonyítási tehernek nem tett eleget, akkor lehet helytálló, ha az elsőfokú bíróság a feleket a bizonyítási teherről teljes körűen és megfelelően tájékoztatja [Pp. 3. § (3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjába, (2) bekezdésébe, továbbá az 1997. évi LXVI. törvény 27. § (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt.
A bírói gyakorlatra utalással előadta, hogy a bizalomvesztésre alapozott rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjának megfelel, továbbá ehhez nem szükséges a munkavállaló büntetőjogi felelősségének megállapítása, illetve a bűnösség elismerése.
Álláspontja szerint a munkáltatótól nem várható...
BH 2006.9.298 Annak megállapítása, hogy a fél a rá háruló bizonyítási tehernek nem tett eleget, akkor lehet helytálló, ha az elsőfokú bíróság a feleket a bizonyítási teherről teljes körűen és megfelelően tájékoztatja [Pp. 3. § (3) bekezdés].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjába, (2) bekezdésébe, továbbá az 1997. évi LXVI. törvény 27. § (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt.A bírói gyakorlatra utalással előadta, hogy a bizalomvesztésre alapozott rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjának megfelel, továbbá ehhez nem szükséges a munkavállaló büntetőjogi felelősségének megállapítása, illetve a bűnösség elismerése.
Álláspontja szerint a munkáltatótól nem várható el - a fontos gazdasági érdekei védelmére tekintettel -, hogy csoportvezetőként olyan személyt foglalkoztasson, akit egy másik munkavállaló büntetőeljárásban tett vallomása alapján a munkáltatója sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba helyeztek. Ezek a rendkívüli felmondás meghozatalakor felmerült tények általános megítélés szerint és objektív módon a bizalomvesztést, és emiatt a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését kellően megalapozták.
Az alperes további érvelése szerint a bíróságok jogszabálysértően mellőzték az EBH 147. számú elvi határozat - amelyben foglalt feltételek az adott esetben is fennálltak - alkalmazását [1997. évi LXVI. törvény 27. § (2) bekezdés].
Mindezek miatt az alperes (tartalmilag) az ítéletek hatályon kívül helyezését, és a kereset elutasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős másodfokú ítélet hatályában fenntartására irányult. Álláspontja szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontját akkor lehet alkalmazni, ha a rendkívüli felmondással élő fél a másik fél - adott esetben a munkavállaló - olyan aktív vagy passzív magatartását bizonyítja, amely miatt a munkaviszony fenntartása lehetetlenné válik.
Az alperes ehelyett arra a tanúvallomásra alapozta a rendkívüli felmondását, amely alapján semmilyen olyan bizonyíték nem merült fel, amely a felperes személyének veszélyességét igazolta volna. M. L. tanúvallomása alapján ezért az alperes jogellenesen élt a rendkívüli felmondás jogával. Az EBH 147. számú döntésben lévő feltételek pedig nem valósultak meg, mivel a felperes a bűnösségét nem ismerte el.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a rendkívüli felmondáskor választott szakszervezeti tisztségviselő felperes csoportvezető munkakörben fennálló határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 2004. május 5-én rendkívüli felmondással megszüntette. Ennek indokaként az illetékes rendőri szervnek azt az értesítését jelölte meg, hogy a felperes ellen lopás gyanúja miatt büntetőeljárás indult, emiatt a munkáltató bizalma megszűnt, ezért nem várható el, hogy a felperessel fennálló munkaviszonyt fenntartsa. A felperessel szemben a 2004. május 30-áig elrendelt előzetes letartóztatás 2004. május 20-án megszűnt.
A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt a munkaviszony helyreállítására, és elmaradt munkabére megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt a felperest az eredeti munkakörébe visszahelyezte, és az alperest elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nem bizonyított olyan konkrét magatartást, amely alapján az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjának jogszerű alkalmazása megállapítható lett volna, önmagában a gyanúsítás ténye a törvényi feltételeknek nem felel meg. Az EBH 147. számú döntést az eltérő tényállás miatt az elsőfokú bíróság nem találta alkalmazhatónak.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest terhelő munkabér összegét felemelte.
A rendkívüli felmondás jogellenességére vonatkozó jogkérdésben kifejtett elsőfokú állásponttal a másodfokú bíróság egyetértett. Hangsúlyozta, hogy a rendkívüli felmondás közlése előtt az alperes a felperes védekezésére nem biztosított lehetőséget, ami az adott esetben különösen indokolt lett volna. A másodfokú bíróság álláspontja szerint "Önmagában az a tény, hogy a felperesre nézve terhelő bizonyítékok hiányában a rendőrség büntetőeljárást indít, ..." nem lehet a bizalomvesztésre alapozott rendkívüli felmondás jogszerű indoka.
A felperes visszahelyezésének mellőzésére irányuló alperesi kérelmet a másodfokú bíróság az Mt. 100. § (3) bekezdés alapján elutasította. Az elmaradt munkabér megfizetésére irányuló felperesi keresetfelemelésnek helyt adva az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján marasztalta az alperest.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A felülvizsgálati kérelemnek a bizalomvesztésről, mint rendkívüli felmondási okról kifejtett álláspontja a tekintetben nem felel meg a törvénynek, amennyiben munkavállalói magatartás hiányában "egyéb okból" is lehetséges a munkaviszonynak az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja szerinti megszüntetése. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban a törvényben megjelölt magatartásra vonatkozó feltételt nem lehet a felülvizsgálati kérelemben előadott egyéb oknak megfelelően értelmezni, függetlenül attól, hogy a magatartásnak szükségképpen nem kell tevőlegesnek lennie. Az ügyek egyedi sajátossága szerint ezért kötelezettségszegésnek nem minősülő magatartás minősülhet a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevőként, ezáltal az erre alapozott rendkívüli felmondás jogszerű lehet. Az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjának ez az értelmezése az EBH 147. számú határozatban foglaltakkal egyező, mivel az elvi határozat értékelte a munkavállalónak a bűncselekményt beismerő vallomását. A bűncselekmény alapos gyanúja tehát - szigorúan körülhatárolt feltételek fennállása esetén - akkor alapozhatja meg az EBH 147. számú határozatban lévő további feltételek megvalósulása mellett a munkaviszony rendkívüli felmondással való megszüntetését, ha bizonyított a munkavállalónak valamely - fentiek szerint értelmezett - magatartása. Ilyen, a bizalomvesztést kellő súllyal alátámasztó magatartást pl. a büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok is igazolhatnak annak figyelembevételével, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállaló munkajogi és büntetőjogi felelőssége egymástól függetlenül is érvényesülhet. Mindezeket nem érinti, hogy az elvi határozat a bíróságokra nézve nem kötelező, ezért a felülvizsgálati kérelem ezzel összefüggő érvelése nem alapos [1997. évi LXVI. törvény 32. § (6) bekezdés].
A bíróságok érdemi döntésüket elsősorban azzal indokolták, hogy az alperes a felperes által tanúsított magatartás tekintetében az őt terhelő bizonyítási tehernek nem tett eleget. Ez a megállapítás a törvény [Pp. 3. § (3) bekezdés] értelmében akkor lehet helytálló, ha az elsőfokú bíróság a feleket a bizonyítási teherről teljes körűen és megfelelően tájékoztatja. Az adott esetben ennek megtörténte a tárgyalási jegyzőkönyvek alapján nem állapítható meg. Az egyik jegyzőkönyvből továbbá az is kitűnik, hogy csupán a felperesi képviselő rendelkezett egyes büntetőeljárásban keletkezett iratokkal, az alperes nem. Az elsőfokú bíróság ekkor sem adott tájékoztatást az alperesnek arról, hogy a bizonyítási teher szabályának helyes alkalmazásával - figyelembe véve, hogy a felperes személyes meghallgatására a felperes őrizetbe vétele és előzetes letartóztatásba helyezése miatt nem volt mód - miként lehetséges részéről a rendkívüli felmondásban megjelölt jogszabálynak [Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont] megfelelő felperesi magatartás aggálytalan bizonyítása. Mindezek miatt - mivel a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárásban megvalósult lényeges eljárásjogi szabálysértést nem vette figyelembe - a felülvizsgálati kérelemnek tartalmilag a bizalomvesztés tekintetében a megalapozatlanságot sérelmező érvelése helytálló [Pp. 206. § (1) bekezdés].
Az új eljárásban ezért a kifejtetteknek megfelelően kell tájékoztatni az alperest, és lehetőséget kell adni számára a per eldöntéséhez szükséges bizonyítási indítványa megtételére.
A felülvizsgálati kérelemnek az Mt. 96. § (2) bekezdésére vonatkozó érvelése azért alapos, mert a felperes őrizetbe vétele, és előzetes letartóztatása a felperes személyes meghallgatását nem tette lehetővé, ezért a másodfokú bíróság ítélete indokolásának erre vonatkozó része nem helytálló.
A másodfokú bíróság a törvénynek megfelelően fejtette ki, hogy bizonytalan körülmények alapján nem jogszerű a munkaviszony rendkívüli felmondással megszüntetése, azonban e körben tévesen értékelte a büntetőeljárást a felperesre nézve terhelő bizonyítékok hiányában megindítottként, mivel a bűncselekmény megalapozott gyanúját az alperes az illetékes rendőri szerv írásbeli értesítése alapján nem tehette vitássá (Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálynak az alpereshez 2004. május 3-án intézett átirata).
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.500/2005/3. sz.)