adozona.hu
BH 2006.8.264
BH 2006.8.264
I. A munkavállaló jogszerű rendkívüli felmondása jogkövetkezményeként a munkáltató szankcióként a törvényben meghatározott időtartamra járó átlagkeresetet köteles megfizetni, a marasztalás megállapításánál a felmentési időre vonatkozó szabály nem alkalmazható [Mt. 96. § (7) bekezdés, 93. § (1) bekezdés]. II. A munkavállaló kártérítésként nemcsak a rendszeres juttatások ellenértékét érvényesítheti a munkaviszonyának rendkívüli felmondásával történő megszüntetésekor [Mt. 96. § (7) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjába ütközik, mert a felperes nem bizonyította, hogy munkáltatóként a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére okot adó kötelezettségszegést követett el. A felperes a keresőképessé válását követően elfogadta a dializáló nővéri feladato...
BH 2006.8.264 I. A munkavállaló jogszerű rendkívüli felmondása jogkövetkezményeként a munkáltató szankcióként a törvényben meghatározott időtartamra járó átlagkeresetet köteles megfizetni, a marasztalás megállapításánál a felmentési időre vonatkozó szabály nem alkalmazható [Mt. 96. § (7) bekezdés, 93. § (1) bekezdés].
II. A munkavállaló kártérítésként nemcsak a rendszeres juttatások ellenértékét érvényesítheti a munkaviszonyának rendkívüli felmondásával történő megszüntetésekor [Mt. 96. § (7) bekezdés].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte.Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjába ütközik, mert a felperes nem bizonyította, hogy munkáltatóként a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére okot adó kötelezettségszegést követett el. A felperes a keresőképessé válását követően elfogadta a dializáló nővéri feladatokat, azzal, hogy e feladatokat átmenetileg látja el. Ebből következően ekkor munkaszerződés-módosítás sem egyoldalúan, sem közös megegyezéssel nem történt. Az alperes ezt követően adta át a felperesnek a munkaszerződés-módosítás megnevezésű iratot, amelyben foglaltakat a felperes nem volt köteles elfogadni. Az alperes szerződési ajánlatának elfogadásával összefüggő rendkívüli felmondás tekintetében a EBH 2000/355. számú határozatra hivatkozott. A dializáló nővéri feladatok átmeneti ellátását tehát a felperes sem tekintette akként, hogy az alperes a szerződés-módosítást 2003. július 7-én végrehajtotta.
Az alperes a bíróságok ítéleteit a Pp. 254. §-ba is ütközőnek minősítette amiatt, hogy nem a felperes által megjelölt indokot vizsgálták. Az adott esetben a bíróságok kereseti kérelem hiányában nem voltak jogosultak az egyoldalú munkaszerződés-módosítás megállapítására.
Az alperes az Mt. 96. § (4) bekezdésbe ütköző jogsértést a határidő túllépése miatt jelölte meg, mert az osztályértekezleten, amely 2003. május 20-a körül történt, a munkavállalók tudomást szereztek a felperes megváltozott munkaköréről, a munkáltatói jogkör gyakorlója a felperest a fentiekről a 2003. június 13-ai levelében tájékoztatta. A felperes ekkor minden lényeges körülményről tudomást szerzett, ezért a rendkívüli felmondásra nyitva álló határidő kezdőnapja nem a munkaszerződés-módosításra vonatkozó ajánlat 2003. július 15-ei átadása volt. A felperes ezért 2003. július 17-én elkésetten élt a rendkívüli felmondás jogával.
Az alperes az Mt. 93. § (1) bekezdésével kapcsolatban, figyelemmel az Mt. 96. § (7) bekezdésére, jogszabálysértőnek tartotta, hogy a másodfokú bíróság a felperesnek a rendes felmondás időtartamára ítélt meg átlagkeresetet, noha rendes felmondás esetén a munkavállaló a felmentési időre részesül átlagkeresetben.
Az EBH 2001/466. számú elvi határozatra figyelemmel, továbbá az Mt. 174. § megsértése miatt az alperes megalapozatlanságot sérelmezett. Előadta, hogy a felperesnek a konferencián való elmaradásából nem merült fel kára, mivel annak költségeit az alperes fedezte. Az adott esetben a felperes nyilvánvalóan nem az Mt. 100. §-a alapján terjesztheti elő a konferencián való részvétel elmaradásából eredő kártérítés iránti igényét, mivel a részvétel elmaradása nem az alperes magatartásával, hanem a felperes rendkívüli felmondásával áll okozati összefüggésben. Másodlagosan arra is hivatkozott, hogy a bíróságoknak vizsgálniuk kellett volna, hogy milyen költség merült volna fel, ha a felperes a konferencián való részvételét maga szervezi.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Előadta, hogy az alperes ténylegesen alacsonyabb munkakörbe helyezte, ez a további munkavégzését lehetetlenné tette. A munkáltató a 2003. június 13-ai levelében azt írta le, hogy egyetért azzal, hogy a felettese részéről bizalomvesztés alakult ki, emiatt a "visszahívásával" is egyetért. A felperes e körülményekkel kapcsolatban az alperes rendeltetésellenes joggyakorlására is hivatkozott. Megítélése szerint a másodfokú bíróság a Pp. 254. §-ában foglaltakat nem sértette meg.
Vitatta a rendkívüli felmondásra nyitva álló határidő túllépését. Álláspontja szerint a törvény értelmében a munkavállaló rendkívüli felmondásakor a munkáltató köteles annyi időre járó átlagkeresetet megfizetni, amennyi a munkáltató rendes felmondása esetén járna. Ez esetben a felmentési időnek nincs jelentősége.
A konferencián való részvétellel kapcsolatban előadta, hogy ezt a korábbi szakmai munka alapján kiérdemelte, a konferencián való részvétel természetben nyújtott jutalomnak számít, és ennek elmaradása az utazás pénzbeli ellenértékével kompenzálható [Mt. 96. § (7) bekezdés].
A munkaügyi bíróság az alábbi tényállást állapította meg.
A felperes 1994. december 15-étől osztályvezető főnővérként, a dialízis osztályon állt munkaviszonyban az alperessel. A 2003. április 23-án megtartott értekezleten egy szakmai kérdésben (injekció beadása) szóváltás alakult ki a gazdasági vezető és a felperes között. Ezt a főorvos úgy zárta le, hogy a gazdasági vezetőnek adott igazat. A felperes 2003. április 29-étől táppénzes állományba került, 2003. május 19-én pályázatot adott be egy másik egészségügyi intézménybe. A felperes táppénzes állománya alatt a főorvos azt közölte a munkavállalókkal, hogy a felperest a jövőben dializáló nővér munkakörben kívánja foglalkoztatni, és az osztályvezető főnővéri munkakörrel K.-né H. I.-t bízta meg. Ugyancsak a felperes táppénzes állományának ideje alatt 2003. június 13-án és június 23-án a munkáltatói jogkör gyakorlója arról tájékoztatta írásban a felperest, hogy egyetért az orvos-igazgatónak a felperessel kapcsolatos döntésével és bizalom vesztés miatt a továbbiakban nincs lehetőség arra, hogy a felperes főnővérként dolgozzon.
A felperes 2003. július 6-án állt munkába, az alperes beosztott nővérként foglalkoztatta. A felperes 2003. július 15-én kapta kézhez a június 1. napjára dátumozott munkaszerződés-módosítást, miszerint e naptól az alperes dializáló nővér munkakörben alkalmazza, a korábbinál alacsonyabb munkabérért.
A felperes 2003. július 17-én rendkívüli felmondással élt, amelyben azt jelölte meg, hogy az orvos-igazgató osztályértekezleten egy szakmai vitát számára tekintélyt rombolóan, szakmai tudását kétségbe vonva oldott meg, továbbá a munkaszerződést hátrányára kívánja megváltoztatni. Ez hitelrontó és a további munkavégzést lehetetleníti. A felperes a rendkívüli felmondásában a külföldön megrendezett kongresszuson való részvétel elmaradása miatt kártérítésre tartott igényt. A felperes 2003. július 18-án a megpályáztatott munkakörre egy másik munkáltatónál jogviszonyt létesített.
A felperes módosított keresete a rendkívüli felmondása jogszerűsége miatt az alperesnek a felmondási időre járó átlagkeresetben, kéthavi végkielégítésben, elmaradt munkabérben és 373 200 forint kártérítésben való marasztalására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adott, és az alperest felmentési időre járó átlagkereset, kéthavi végkielégítés, és kártérítés címén marasztalta, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondásnak a 2003. április 23-ai osztályértekezlettel kapcsolatos indokolását elkésettség miatt mellőzte. Az egyoldalú munkaszerződés-módosítással kapcsolatban lefolytatott bizonyítás eredményét mérlegelve megállapította, hogy az alperes a felperes munkaszerződését ténylegesen egyoldalúan módosította, ezért az közös megegyezés hiányában jogellenes. Utalt arra is, hogy az adott esetben átirányításról nem lehet szó, mert az alperes intézkedése nem felelt meg az Mt. 83-83/A. §-aiban foglaltaknak.
Mindezek miatt a jogellenes magatartása következtében az alperes köteles megfizetni a felperes részére az Mt. 96. § (7) bekezdés szerinti járandóságokat, azaz a felmondási időre járó és a kéthavi végkielégítésnek megfelelő átlagkeresetet. Az elmaradt munkabérre vonatkozó igényt azért utasította el, mert a rendkívüli felmondás közlését követően a felperes munkaviszonya az alperesnél megszűnt.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás eredménye alapján arra is következtetett, hogy a felperes jogot szerzett ún. nyereményútra a 2003. év tekintetében, ezért a munkaviszonya megszűnésének hiányában ezen a nyereményútnak minősülő konferencián részt vett volna. A bíróság megállapította az ezzel kapcsolatos költségeket és kártérítés jogcímén az Mt. 96. § (7) bekezdés alapján kötelezte az alperest 373 200 forint és kamata megfizetésére.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést.
A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a felmentési időre járó átlagkereset összegét leszállította azzal, hogy ez az összeg helyesen felmondási időre járó átlagkeresetnek minősül.
A másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében a jogalapról azt állapította meg, hogy a munkaügyi bíróság helyes tényállás alapján helytállóan döntött a rendkívüli felmondás jogszerűségéről. Az Mt. 101. § (1) bekezdés alapján az 50 nap felmondási időre járó munkabér tekintetében a rendelkező részben tévesen feltüntetett felmentési időt felmondási időre módosította. Mivel az elsőfokú bíróság számítási hiba eredményeképpen állapította meg a felmondási időre járó átlagkereset összegét, ezért azt a munkanapok száma szerint az Mt. 152. § (10) bekezdés alapján módosította.
A kártérítésben történt marasztalást a másodfokú bíróság EBH 2001/466. számú döntés alapján helyesnek találta.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az ítélkezési gyakorlat szerint a bíróság a rendkívüli felmondást annak tartalma alapján bírálja el. A felülvizsgálati eljárás tárgyát képező rendkívüli felmondási indok az alperes részéről egyoldalúan végrehajtott módosítás a felperes munkaköre tekintetében ("... alacsonyabb munkakörbe helyezett"), illetve másrészt ezzel összefüggésben az a munkáltatói magatartás volt, amelyet a felperes "megalázó helyzetet" eredményezőként minősített. A felperes a rendkívüli felmondásában mindezeket olyan körülmények kialakításaként értékelte, amelyeket nem tartott számára elfogadhatónak. Ezeket az indokokat az elsőfokú bíróság az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően vizsgálta, és értékelte, emiatt a jogalapról szóló másodfokú döntés nem jogszabálysértő.
A peres iratok tartalma alapján nem vonható le az a felülvizsgálati kérelemben szereplő következtetés, miszerint mindkét fél ideiglenes jellegűnek tekintette a táppénzes betegállomány előtti főnővéri munkakörben való foglalkoztatás helyett az említett időtartam után a dializáló nővér munkakörben való foglalkoztatást. A felperes - az alperes által sem vitatottan - többször kért írásbeli intézkedést a helyzete rendezéséről; a felettese a távollétében a munkatársakat értekezleten tájékoztatta a felperes új munkaköréről, és a helyére állított főnővér személyéről, illetve a munkahelyi felettes a felperes eredeti, munkaszerződés szerinti munkakörében való foglalkoztatást nem tartotta lehetségesnek (J.-né V. K. tanúvallomása, a munkáltatói jogkör gyakorlójának 2003. június 23-án kelt írásbeli értesítése, dr. V. L. tanúvallomása). A felperes munkahelyi vezetője, dr. V. L. tanúvallomása cáfolja azt a felülvizsgálati érvelést is, hogy átirányítás címén került sor a felperes foglalkoztatására: ("Nem volt elképzelésem arról, hogy mennyi ideig alkalmazom beosztott nővérként a felperest").
A munkaszerződés-módosításra vonatkozó felülvizsgálati érvelés helytálló arról, hogy az ajánlat elfogadása a felperes részéről nem volt kötelező. Az adott esetben - amely az EBH 2000/355. számú döntés tényállásától eltérő (pl. nem volt egyeztetés a felek részéről a munkaszerződés-módosításról, a felperes munkakörének megváltozásáról a korábbi beosztottai előbb értesültek mint a felperes, a munkáltatói jogkör gyakorlója a munkakör-változást véglegesnek tekintette) - az alperes az ajánlatában azt a helyzetet rögzítette, amely a munkakör tekintetében már a felperes betegállományának megszűnte óta állt fenn. Semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy ajánlatáról a felperessel a közös megegyezés kialakítása végett tárgyalni kívánt volna. A jogalapról szóló döntést tehát az eset fenti egyedi sajátosságai alapján kellett elbírálni, ezért a felülvizsgálati kérelemben az utasítás megtagadásáról kifejtettek az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában lévő alperesi kötelezettségszegés megvalósulását nem cáfolják, annak elbírálását nem érintik.
A felperes kereseti kérelmének jogalapjaként azt jelölte meg, hogy a rendkívüli felmondásában megjelölt okok a törvénynek megfelelnek ("... rendkívüli felmondásom jogszerű volt"), ezért a bíróságok a kereseti kérelmen való túlterjeszkedés nélkül vizsgálták a felperes rendkívüli felmondásának indokait. Az elsőfokú bíróság ezért helyesen állapította meg (tartalmilag), hogy a munkaszerződésmódosítást a munkakör tekintetében az alperes megegyezés nélkül végrehajtotta. Emiatt a jogerős ítélet nem ellentétes a Pp. 215. §-ával.
Az Mt. 96. § (4) bekezdésében megjelölt határidőt folyamatos, rendkívüli felmondást megalapozó magatartás esetén az utolsó ilyen magatartás napjától kell számítani, ezért a 2003. június 7-étől megvalósult foglalkoztatás miatt a felperes 2003. július 17-én a rendkívüli felmondás jogát nem a határidő túllépésével gyakorolta.
Az Mt. 96. § (7) bekezdése a munkáltató átlagkeresetfizetési kötelezettségét egy meghatározott időtartamra (annyi időre, amennyire az átlagkereset a munkavállalót a munkáltató rendes felmondása esetén megilletné) állapítja meg. Ebből az időtartam meghatározásból nem következik, hogy az Mt. 96. § (7) bekezdése alkalmazásánál az Mt. 93. § (1) bekezdését, a felmentési időre vonatkozó szabályt alkalmazni kell. Az Mt. 96. § (7) bekezdésén alapuló marasztalás tehát szankció jellegű, és a törvényben előírt időtartamra nézve kell megállapítani.
Az EBH 2001/466. számú elvi határozat a munkáltató jogellenes munkaviszony megszüntetése jogkövetkezményeinek alkalmazásával összefüggésben mutatott rá az Mt. 100. §-ának alkalmazására azzal, hogy ez esetben az Mt. 174. §-ában foglaltak nem irányadóak. Ebből következően - mivel az adott esetben a munkavállaló jogszerűnek minősült rendkívüli felmondása jogkövetkezményeiről kellett határozni - az elvi határozatban foglaltak közvetett módon irányadónak tekinthetők. Eszerint a kártérítési kötelezettség jogalapja a törvény különös szabálya [az Mt. 100. §-a, illetve az adott esetben az Mt. 96. § (7) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok törvény szerinti mérlegelésével helyesen állapította meg, hogy a felperes a munkaviszonyának megszüntetése hiányában részt vett volna azon a konferencián, amelyre való jogosultságát az alperes írásbeli értesítésében megállapította. Ezért az alperesnek az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelő magatartásával a konferencián való részvétel elmaradása közvetett okozati összefüggésben van, az alperes a követelés jogalapját tévesen vitatta, a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben az elsőfokú bíróság döntését.
Az Mt. 96. § (7) bekezdéséből továbbá nem vonható le olyan következtetés, hogy kártérítésként csak a rendszeres juttatások ellenértéke érvényesíthető. A perbeli esetben a felperes egy szakmai versenyen elért első helyezése miatt szerzett jogosultságot a konferencián való részvételre (Z. N. hálózati főnővér 2002. február 27-én kelt írásbeli értesítése, az ügyvezető igazgató 2003. január 17-én kelt ugyanezt megerősítő írásbeli tájékoztatása). A munkahelyi szakmai versenyen elért első helyezés jutalmaként biztosított konferencián való részvétel pénzbeli ellenértékének megállapítása tehát nem jogszabálysértő, továbbá nem esik egy tekintet alá a rendszeresen igénybevett menetjegykedvezmény elmaradásából eredő károk összege megállapításának szempontjaival.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.343/2005. sz.)