adozona.hu
EH 2005.1342
EH 2005.1342
A felek a végkielégítésre való jogosultságot a munkaszerződésben bármely módon meghatározhatják, nem ütközik jogszabályba, ha egy másik munkáltatónál hatályos kollektív szerződés alkalmazásáról állapodnak meg [Mt. 13. § (3) bek., Mt. 40/A. §, Mt. 95. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 40/A. §-ba ütköző jogszabálysértést panaszolt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntése az Mt. 13. § (3) bekezdéssel, a 76. §-al ellentétes, illetve jogszabálysértően hagyta figyelmen kívül a munkaszerződésének 8. §-át. Érvelésének lényege szerint a követelését a munkaszerződése alapján kellett elbírálni és nincs szerepe annak, hogy az alperesnél milyen jogutódlás következett be, illetve, hogy az alperes csatlakozó szervezetként aláírta-e a ...
EH 2005.1342 A felek a végkielégítésre való jogosultságot a munkaszerződésben bármely módon meghatározhatják, nem ütközik jogszabályba, ha egy másik munkáltatónál hatályos kollektív szerződés alkalmazásáról állapodnak meg [Mt. 13. § (3) bek., Mt. 40/A. §, Mt. 95. §].
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 40/A. §-ba ütköző jogszabálysértést panaszolt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntése az Mt. 13. § (3) bekezdéssel, a 76. §-al ellentétes, illetve jogszabálysértően hagyta figyelmen kívül a munkaszerződésének 8. §-át. Érvelésének lényege szerint a követelését a munkaszerződése alapján kellett elbírálni és nincs szerepe annak, hogy az alperesnél milyen jogutódlás következett be, illetve, hogy az alperes csatlakozó szervezetként aláírta-e a perben szereplő kollektív szerződést. Mindezek alapján a jogerős ítélet "megváltoztatását", és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság ítélete nem jogszabálysértő, jogi okfejtése helytálló, ezért a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1966 májusától kezdődően állt alkalmazásban a P. Rt.-nél, illetve jogelődjénél, a P. Vállalatnál.
A P. Rt. kizárólagos tulajdonosként 1993. szeptember 28-án megalapította az alperes társaságot, az O. Kft.-t. A felperes 1993. november 22-étől az alperes alkalmazásában szállodaportás munkakörben dolgozott. 1993. november 22-én az O. Kft. és a felperes munkaszerződést kötöttek, amelynek 8. §-a szerint a munkáltató és a munkavállaló abban állapodtak meg, hogy a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából figyelembe vehető munkaviszonyba beszámítandó a P. Rt.-nél elismert munkaviszony. Továbbá mindkét fél kötelezte magát arra, hogy a munkaviszony tartama alatt a P. Rt. kollektív szerződésében (és az Mt.-ben) foglaltakat biztosítja, illetve betartja.
Az alperes 2002. augusztus 16-án a munkaviszonyt rendes felmondással megszüntette. Egyebek mellett 9 havi végkielégítés kifizetéséről rendelkezett.
A felperes keresete további 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés megfizetésére irányult. Előadta, hogy 1966 óta áll a P. Rt.-nél munkaviszonyban, és az alperessel kötött munkaszerződés alapján a végkielégítésének összegére a P. Rt. kollektív szerződése az irányadó, amely szerint részére 21 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés jár.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az Mt. 13. § (3) bekezdés alapján amennyiben a munkaszerződés a munkavállalóra nézve a törvénynél kedvezőbb, a munkaszerződés rendelkezéseit kell alkalmazni. Az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a P. Rt. kollektív szerződésének hatálya kiterjed-e a felekre, ugyanis egyértelműnek találta, hogy nem terjed ki, hanem csupán azt vizsgálta, hogy a P. Rt.-nél van-e hatályos kollektív szerződés. Álláspontja szerint a felperes részére a végkielégítés mértékét a munkaszerződése alapján kellett megállapítani és nincs jelentősége annak, hogy a munkaszerződés egy másik munkáltatónál (aki a felperes korábbi munkáltatója volt) hatályos kollektív szerződésre utal. Ezért az elsőfokú bíróság a P. Rt.-nél hatályos kollektív szerződés szerint összesen 21 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítésre vonatkozóan állapította meg a felperes jogosultságát, és az alperes által már megfizetett különbözetet levonva 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, előadta, hogy a elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az általa a perben is hivatkozott Mt. 40/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Álláspontja szerint a munkáltatói jogutódlás 1993 szeptemberében történt, a munkaszerződést 1993 novemberében kötötték meg, az ekkor hatályos kollektív szerződés 1995 októberéig volt hatályban. A P. Rt.-nél jelenleg hatályos kollektív szerződést 2000 áprilisában kötötték meg és egyben hatályon kívül helyezték az 1995-ben megkötött kollektív szerződést. Az alperes jogi álláspontja szerint az Mt. 13. § (3) bekezdés alapján, mivel az Mt. 40/A. §-a az Mt. második részében található, ettől eltérni munkaszerződésben sem lehet. Az alperes fellebbezésében arra is hivatkozott, hogy a felperes munkaszerződése nem tartalmaz olyan feltételt, hogy a munkavállaló a mindenkor hatályos kollektív szerződés szerint jogosult a végkielégítésre.
A fellebbezési tárgyaláson az alperesi képviselő előadta, hogy 2001. május 15-éig az alperesnél nem volt kollektív szerződés, ezt a felperes nem vitatta.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette. Beszerezte azokat a kollektív szerződéseket, amelyek a P. Rt.-nél 1986 óta hatályban voltak. Ennek alapján megállapította, hogy az 1986-ban megkötött és az 1995 októberéig többszöri módosítással hatályban volt kollektív szerződés a törvényhez képest többlet végkielégítésről nem rendelkezett.
Az 1995 októberében megkötött kollektív szerződést 2000. december 31-éig kellett alkalmazni. Ezt a kollektív szerződést csatlakozó szervezetként két kft. is aláírta, az alperes nem csatlakozott.
A P. Rt.-nél 2000 áprilisában új kollektív szerződést kötöttek, amely az időbeli hatály körében úgy rendelkezett, hogy az 1995. október 30-án megkötött és többször módosított kollektív szerződés hatályát veszti, az új kollektív szerződést 2005. október 30-áig kell alkalmazni. A 2000 áprilisban megkötött kollektív szerződést csatlakozó szervezetek is aláírták, amelyek között az alperes nem szerepelt.
A gazdasági miniszter határozatában az 1997-ben megkötött, majd többször módosított kollektív szerződés hatályát 2001. május 15. napjától a szállodai szolgáltatás, az éttermi vendéglátás alágazatokban működő valamennyi munkáltatói szervezetre, így az alperesre is kiterjesztette (Vendéglátó és Idegenforgalmi Kollektív Szerződés). Az alperes ez utóbbi kollektív szerződés alapján fizette meg a felperesnek járó végkielégítést.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján nem értett egyet az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak indokaival. Rámutatott, hogy a felperessel megkötött munkaszerződés időpontjában, 1993 novemberében hatályban lévő Mt. nem rendezte a munkajogi jogutódlást, erről az utóbb meghozott MK 154. számú állásfoglalás rendelkezett. Ezzel áll összhangban az Mt. 40. § (2) bekezdése, miszerint a munkáltató, illetve a szakszervezet jogutóddal történő megszűnése a kollektív szerződés hatályát nem érinti. A másodfokú bíróság a felperes munkaszerződését úgy értelmezte, hogy az elismerte a munkajogi jogutódlás tényét és vállalta, hogy a jogelődnél hatályos kollektív szerződést is alkalmazza. A felek ekkor nyilvánvalóan az általuk ismert körülmények alapján döntöttek.
1997. július 1-jétől hatályba lépett az Mt. 40/A. §-a. A másodfokú bíróság álláspontja szerint e jogszabályból következően nem lehet kiterjesztően értelmezni a korábban megkötött munkaszerződés 8. §-át. Ezért a másodfokú bíróság tévesnek találta az elsőfokú bíróság kiterjesztő értelmezését, arra figyelemmel, hogy az alperes nem a H. Rt.-nél mindenkor hatályos kollektív szerződés alkalmazására vállalt kötelezettséget. A H. Rt.-nél 1995 októberéig hatályos kollektív szerződés nem is tartalmazott a törvényhez képest eltérő többlet-végkielégítésről szóló szabályt.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint a felperes munkaszerződésének 8. §-át nem lehet úgy alkalmazni, hogy az alperes egy tőle már független más gazdasági társaságnál hatályos kollektív szerződés alapján legyen köteles a végkielégítés megfizetésére. A másodfokú bíróság arra is rámutatott, hogy a felperes munkaviszonyának megszűnésekor hatályban lévő H. Rt. kollektív szerződését az alperes csatlakozó szervezetként nem írta alá. Végül kizárja a felperes követelésének teljesítését az a körülmény is, hogy az alperesnél 2001. májusa óta hatályos és érvényesül a Vendéglátó és Idegenforgalmi Kollektív Szerződés.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az alperes cég alapítása és a munkaszerződésének megkötése alapján arra következtetett, hogy az alperes ekkor már tudott arról, hogy kollektív szerződés megkötésére nem kerül sor, ezért állapodtak meg arról, hogy rá vonatkozóan a P. Rt. kollektív szerződését kell alkalmazni. A munkaszerződés érintett pontja e kötelezettség tekintetében nem tartalmaz időbeli korlátozást.
A felperes álláspontja szerint az Mt. 40/A. §-a a munkaszerződésben foglalt megállapodásra nem hat ki, következésképpen nincs jelentősége annak, hogy az alperesnél jelenleg milyen ágazati kollektív szerződés van hatályban, és ahhoz milyen szervezetek csatlakoztak. Mindezek miatt a felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében egyetértett a másodfokú bíróság azon jogi okfejtésével, hogy a munkaszerződés 8. §-ának értelmezésekor a szerződés megkötése időpontjában fennálló körülményekből és az akkor hatályos jogszabályokból kell kiindulni, mivel a felek akaratát csak ezek befolyásolhatják. Ezért az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság helytállóan értelmezte az Mt. 13. § (3) bekezdését, és helyesen hagyta figyelmen kívül az Mt. 40/A. §-ának rendelkezéseit. Az Mt. 13. § (3) bekezdés nem zárja ki az Mt. 40/A. §-ának hatálybalépését követően sem (jogutódlás bekövetkezése és ágazati kollektív szerződés hatályban léte esetén) annak a szabálynak az alkalmazását, amely szerint, ha a munkaszerződés a munkavállalóra kedvezőbb feltételt állapít meg, a jogvita elbírálásánál a munkaszerződést kell alkalmazni. Mindezekből következően az elsőfokú bíróság - a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben - nem kiterjesztően értelmezte a munkaszerződés 8. §-át, hanem az Mt. 13. § (3) bekezdés szerint eljárva vizsgálta, hogy a munkaszerződés a felperesre kedvezőbb feltételt tartalmaz-e a jogutódnál alkalmazandó Vendéglátó és Idegenforgalmi Kollektív Szerződésnél.
Az Mt. 13. § (3) bekezdése értelmében a felek szerződéses szabadsága a munkajogban is érvényesülő alapelv, ezért a törvény kizáró rendelkezése folytán a felek a törvénynél, a kollektív szerződésnél kedvezőbben bármely módon meghatározhatták a felperest megillető végkielégítés mértékét. Ez oly módon is megvalósulhat, hogy a felek egy másik (bármely) munkáltatónál irányadó kollektív szerződés szerint határozzák meg a munkavállaló végkielégítésre való jogosultságát. Az adott esetben ezért nem ütközik jogszabályba, hogy az összegszerűséget egy harmadik személynél irányadó kollektív szerződésben előírtak alapján szabályozták, figyelemmel arra is, hogy e rendelkezésnek a felek nem állapítottak meg időbeli korlátot. Ebből következően az elsőfokú bíróság helytállóan vizsgálta, hogy a munkaszerződés 8. §-ában megnevezett munkáltatónál volt-e a felperes igényének megnyíltakor hatályban olyan kollektív szerződéses rendelkezés, amely a felperes számára a törvénynél, illetve az alperesnél hatályos rendelkezésnél kedvezőbb összegű végkielégítés megfizetésére hoz létre jogosultságot. E vizsgálat eredményét az alperes az összegszerűséget érintően nem vitatta (felülvizsgálati ellenkérelem).
A kifejtettek miatt a másodfokú bíróság az Mt. 13. § (3) bekezdésének téves értelmezése folytán határozott az Mt.
40/A. §-ának alapulvételével, tehát a munkaszerződésben foglaltakat a döntése meghozatalakor helytelenül mellőzte. Ezért az említett jogszabálysértés miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.385/2004. sz.)