adozona.hu
BH+ 2006.7.325
BH+ 2006.7.325
A fegyelmi tanács elnökével szemben összeférhetetlenségi okot a törvény nem határoz meg, mert a fegyelmi eljárás megindítója tiszténél fogva vesz részt az eljárásban. Ezért, ha az elnök elfogultnak minősül, ezt a fegyelmi határozat megalapozottsága, a büntetés arányossága körében kell értékelni. A fegyelmi tanács elnökének elfogultságára a fegyelmi és a peres eljárásban is lehet hivatkozni [Kjt. 43. § (2)-(3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a vele szemben hozott fegyelmi határozatok hatályon kívül helyezését kérte megalapozatlanság és a fegyelmi tanács elnökének elfogultsága miatt, és hivatkozott a kiszabott fegyelmi büntetés aránytalanságára is.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2004. június 4-én kelt fegyelmi határozatát megváltoztatta és felperest megrovás fegyelmi büntetéssel sújtotta, az alperes 2004. július 14. napján kelt fegyelmi határozatát pedig hatályon kívül helyezte.
Az ítéleti tényá...
BH+ 2006.7.325 A fegyelmi tanács elnökével szemben összeférhetetlenségi okot a törvény nem határoz meg, mert a fegyelmi eljárás megindítója tiszténél fogva vesz részt az eljárásban. Ezért, ha az elnök elfogultnak minősül, ezt a fegyelmi határozat megalapozottsága, a büntetés arányossága körében kell értékelni. A fegyelmi tanács elnökének elfogultságára a fegyelmi és a peres eljárásban is lehet hivatkozni [Kjt. 43. § (2)-(3) bekezdés].
A felperes keresetében a vele szemben hozott fegyelmi határozatok hatályon kívül helyezését kérte megalapozatlanság és a fegyelmi tanács elnökének elfogultsága miatt, és hivatkozott a kiszabott fegyelmi büntetés aránytalanságára is.A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2004. június 4-én kelt fegyelmi határozatát megváltoztatta és felperest megrovás fegyelmi büntetéssel sújtotta, az alperes 2004. július 14. napján kelt fegyelmi határozatát pedig hatályon kívül helyezte.
Az ítéleti tényállás szerint az ügyelő munkakört betöltő felperessel szemben a munkáltatói jogkört gyakorló főigazgató 2004. május 7-én az ügyelői jelentés alapján közalkalmazotti jogviszonyával kapcsolatos kötelezettség vétkes megszegésének alapos gyanúja miatt fegyelmi eljárást indított. A vizsgálóbiztos a 2004. május 25-én kelt összefoglaló jelentésében megállapította, hogy a 2004. április 16-án a bemutató előadás első felvonásában a színpad részen égve maradt egy lámpa, az ún. munkavilágítás, melynek fénye a felvonás alatt zavarta a színpadi látványt. A munkavilágítást a felperes külön nem ellenőrizte, mert a földszinten elhelyezett rendezői asztalnál a lámpa fénye nem látszott, az első emeleti páholyból azonban igen, melyet az ott ülő főigazgató is jelzett. A darab április 17-ei második előadására a kezdő gyermekszereplő egy óra tíz perces késéssel érkezett meg, ezért az előadás tíz perces késéssel kezdődött és a gyermekszereplő helyett az egyik karmester a takarásban elhelyezett zongorán játszotta el a betétszámokat. Így a színpad közepén elhelyezett zongora feleslegesen állt, és ez az előadás művészi színvonalát rontotta. A felperes személyesen nem ellenőrizte az öltözők körbejárásával, hogy a szereplők időben megérkeztek-e. A vizsgálóbiztos e cselekmények miatt megrovás, vagy az előmeneteli rendszerben történő várakozás egy évvel történő meghosszabbítása fegyelmi büntetés alkalmazását javasolta azzal, hogy az utóbbit a fegyelmi tanács akár egy évi próbaidőre történő felfüggesztéssel is kiszabhatja.
A 2004. június 4-én tartott fegyelmi tárgyaláson, annak megkezdését követően - a jegyzőkönyv szerint - a főigazgató többek között a következőket nyilvánította ki: "Engem nem érdekel a Kjt., én a kinevezésem után azonnal közöltem V. J.-vel, hogy nem kívánok vele együttdolgozni, és ezt a Kjt. ellenére elérni kívánom". "Véleményem szerint V. J. nem látja el megfelelően az ügyelői feladatok írott és íratlan szabályait. Ez részemről megfellebbezhetetlen döntés, rossz munkát nem vagyok hajlandó elfogadni". A főigazgató ezen véleményére hivatkozással a felperes jogi képviselője a fegyelmi tárgyaláson elfogultsági kifogást jelentett be a főigazgatóval szemben. A főigazgató a felperesnek Sz. Gy. tanúnkénti meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványát elutasította. A fegyelmi tanács a tárgyalás napján hozott határozatával a felperest a Kjt. 45. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott, az előmeneteli rendszerben történő várokozási idő egy évvel történő meghosszabbítása fegyelmi büntetéssel sújtotta a munkavilágítás, valamint a gyermekszereplő megérkezése ellenőrzésének elmulasztása miatt. Ezt a fegyelmi határozatot a felperes 2004. július 26-án vette kézhez.
A munkáltatói jogkör gyakorlója 2004. június 17-én ismét fegyelmi eljárást kezdeményezett a felperessel szemben, mert 2004. május 22-én a 18 órai előadást megelőzően nem 17 órakor, hanem késve, 17 óra 43 perckor érkezett meg, és késését a munkáltatónak nem jelezte. A második figyelmeztetőt már a felperes mondta be a szabályos időben. A 2004. július 14-én tartott tárgyaláson a főigazgató, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója azt a véleményét fejtette ki, hogy a felperes munkája nem javult, dolgoztak már régebben is együtt, a felperesnek óriási szerencséje, hogy azelőtt nem ő volt az igazgatója, egyebekben úgy nyilatkozott, hogy ha a felperes telefonált vagy telefonáltatott volna, más lenne az ügy megítélése. A késés indokát a felperes jogi képviselője a tárgyaláson abban jelölte meg, hogy a felperes nagyobbik gyermeke belelépett egy szögbe, őt orvoshoz kellett vinni, majd gyógyszertárt kellett felkeresni, mindezt a felperes felesége nem tudta megoldani a másik, még csecsemőkorú gyermek ellátása miatt. A határozathozatalra való visszavonulást megelőzően a főigazgató azt a javaslatot tette, hogy az elbocsátás fegyelmi büntetést december 31-ig felfüggeszti, tehát a büntetés akkor lép hatályba, ha addig újabb fegyelmi vétséget követ el a felperes.
A fegyelmi tanács 2004. július 14-én hozott fegyelmi határozatával a felperest elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta, mert a 43 perces késéssel súlyosan veszélyeztette az előadás zavartalan lebonyolítását. Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vétség elkövetése idején a felperessel szemben korábbi kötelezettségszegések miatt fegyelmi eljárás volt folyamatban. E fegyelmi határozatot a felperes 2004. augusztus 24-én vette kézhez.
Az első fegyelmi határozat ügyében a munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy az eljárás során nem történt olyan eljárási szabályszegés, amely a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését eredményezhette volna. Megállapította a munkaügyi bíróság azt is, hogy a felperes munkaköri leírással ugyan nem rendelkezett, azonban ez nem mentesíti őt az általa ismert és évek óta alkalmazott színházi gyakorlat betartása alól. A tanúk bizonyították, és a felperes is beismerte, hogy körültekintő ellenőrzési kötelezettségének nem tett eleget (az előadás kezdetén a munkavilágítás égve maradását, illetve második alkalommal a gyermekszereplő késését nem észlelte). A munkaügyi bíróság e kötelezettségszegések súlyát csekély mértékűnek tekintette, minthogy azok következményükben lényegesen nem befolyásolhatták az előadás művészi színvonalát, ezért az első fegyelmi határozattal elbírált mulasztásokkal a megrovás fegyelmi büntetést látta arányban állónak és azt szabta ki.
A második fegyelmi ügy kapcsán a munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy a főigazgató a megelőző fegyelmi ügyben, valamint a 2004. július 14-én tartott fegyelmi tárgyaláson elhangzott, a felperesre vonatkozó nyilatkozatai megalapozták a felperes elfogultsági kifogását, így a fegyelmi tanács elnökétől a Kjt. 49. § (3) bekezdése d) pontja alapján az ügy elfogulatlan elbírálása nem volt elvárható. A munkaügyi bíróság úgy értékelte, hogy a fegyelmi tanács a felperes cselekménye miatt azzal arányban nem álló, túl súlyos fegyelmi büntetést alkalmazott. A késésnek ugyanis az előadás vonatkozásában következménye nem lett, ezért az összes körülmény figyelembevételével hatályon kívül helyezte e fegyelmi határozatot.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság szerint az alperes által kiszabott fegyelmi büntetések arányban állnak a felperes kötelezettségszegéseivel. A megrovás erkölcsi tartalmú fegyelmi büntetés nem alkalmas az első ügyben elkövetett cselekményekkel kapcsolatban a kellő nevelő hatás elérésére, amit az is bizonyít, hogy a felperes az első fegyelmi határozat meghozatalát követően újabb fegyelmi vétséget követett el. A második határozat alapját képező késés olyan súlyos kötelezettségszegés, amelyre tekintettel az alperestől nem várható el a felperes további foglalkoztatása. Emellett a felperes munkához való "negatív hozzáállását" igazolja az ítélet indokolása szerint, hogy nem tájékoztatta a munkáltatóját arról, hogy bármilyen okból azon a napon késni fog. Nem volt elfogadható a felperes azon védekezése sem, hogy a gyermeke orvosi ellátása miatt nem tudott időben megjelenni a munkahelyen, ezt ugyanis a felperes sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem bizonyította. Ennek hiányában pedig mulasztása ki nem mentett, ezért a késését szándékos kötelezettségszegésnek kell értékelni.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben elsődlegesen az első fokú ítélet hatályban tartását, másodlagosan a másodfokú ítélet "megváltoztatását" kérte akként, hogy az előmeneteli rendszerben történő várakozási idő egy évvel történő meghosszabbítása fegyelmi büntetés nyerjen alkalmazást. Kérelme indokolásaként hivatkozott az 1062. számú elvi határozatra, amely szerint a fegyelmi tanács elnöke elfogultságának megállapíthatósága esetén, ezt a fegyelmi határozat megalapozottsága, a büntetés mértékének arányossága vizsgálatánál figyelembe kell venni. Az ügy irataiból megállapíthatóan pedig a fegyelmi tanács elnöke az ügy elfogulatlan elbírálására nem volt képes. A felülvizsgálati kérelem szerint a másodfokú bíróság ítélete azért is jogszabálysértő, mert a felperes terhére rótt fegyelmi vétséggel arányban nem álló legsúlyosabb fegyelmi büntetést szabott ki. A felperes ugyanis korábban nem késett, ezért egyetlen alkalommal előfordult késése miatt alkalmazták vele szemben a legsúlyosabb fegyelmi büntetést. A korábbi, nem jogerős fegyelmi határozatban elbírált cselekményt súlyosbító körülményként értékelték, holott cselekményét az első határozat meghozatalát megelőzően követte el.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Állította, hogy az alperes főigazgatója nem volt elfogult, a felperest "sorozatos mulasztásai miatt többször szóban is figyelmeztette", ez a jog azonban a munkáltatót megilleti. A fegyelmi tanács elnöke a fegyelmi büntetés tárgyában javaslatot a zárt ülés megkezdése előtt tett ugyan, ez azonban egymagában nem állapíthat meg elfogultságot, hiszen "a kötelezettségszegés kérdésében már a tárgyalást megelőzően állást foglalt". Vitatta, hogy a fegyelmi eljárás során feltárt tényállás nem alapozná meg az annak megfelelő kötelezettségszegés elkövetését. E fegyelmi kötelezettségszegések pedig súlyosnak minősülnek a Legfelsőbb Bíróság 18. számú irányelve szerint, ami különösen abból következik, hogy a felperes nem igazolta a késését, ezért az szándékos és súlyos kötelezettségszegésnek minősül.
A felperes az alperes felülvizsgálati ellenkérelmére tett írásbeli észrevételeiben tagadta, hogy a főigazgató munkájával kapcsolatban többször figyelmeztette volna, egyben állította, hogy az előadás megtartását az ő mulasztásai nem kockáztatták, minthogy a rendszerben többszörös biztosítékként a rendező, a rendező-asszisztens, főügyelő és egyéb munkatársak helyettesítik egymást rövid távollétük esetén. Vitatta, hogy szándékos kötelezettségszegést követett volna el.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az első fegyelmi határozattal kapcsolatban az ügy érdemét tekintve a munkaügyi bíróság megalapozottan és törvényesen jutott arra a következtetésre, hogy az e határozattal elbírált kötelezettségszegések csekély súlyúak, amelyek következményükben nem befolyásolták lényegesen az előadás művészi színvonalát, ezért ezek megrovás fegyelmi büntetést alapoznak meg. Téves az az indok, hogy ez a fegyelmi büntetés azért nem megfelelő, mert a felperes az első fegyelmi határozat meghozatalát követően újabb fegyelmi vétséget követett el. A felperessel szemben ugyanis az első határozatot június 4-én hozták meg, az újabb fegyelmi vétségnek minősített magatartást pedig nem ezt követően, hanem ezt megelőzően május 22-én tanúsította.
A második fegyelmi ügyben a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy az elnökkel szemben összeférhetetlenségi okot a törvény nem határoz meg, mert a fegyelmi eljárás megindítója tiszténél fogva vesz részt az eljárásban. Ezért, ha az elnök elfogultnak minősül, ezt a fegyelmi határozat megalapozottsága, a büntetés mértékének arányossága körében kell értékelni, ez azonban a fegyelmi határozat eljárási okból történő hatályon kívül helyezésére nem ad alapot (1062. EH.). Ebből következően az ítélkezési gyakorlat szerint a fegyelmi vagy a peres eljárásban is hivatkozni lehet a fegyelmi tanács elnökének elfogultságára. Ennek tehát a második fegyelmi határozat esetében is helye volt, és ebben a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletében foglaltaktól való eltérésre nem látott alapot, amely megállapítás szerint az elfogultság kihatott a döntésre. Erre mutat különösen a nyilatkozónak már a vitátlanul kisebb jelentőségű, első ügyben kialakított, és azt követően képviselt, az együttműködés mellőzésére irányuló álláspontja.
A második fegyelmi határozattal elbírált fegyelmi vétséget a másodfokú bíróság azért találta különösen súlyosnak, mert a cselekményt szándékos kötelezettségszegésnek minősítette. Ennél figyelmen kívül maradt az a tény is, hogy az alperes a fegyelmi eljárás során főleg nem a késésnek, hanem annak tulajdonított jelentőséget, hogy erről a munkáltató nem kapott értesítést. Nem nyert kellő értékelést az sem, hogy a késésnek az előadás vonatkozásában közvetlen következménye nem keletkezett. Nem helytálló az az álláspont sem, hogy a késés kimentése hiányában a magatartás szándékosnak minősült. Szándékosság megállapítására ugyanis az eset összes bizonyított körülménye figyelembevételével kerülhet sor, aminek elmaradása esetén a tényállást a munkáltatót terhelő bizonyítási tehernek megfelelően kell megállapítani. Ehhez képest szándékosság állítása, de annak bizonyítottsága hiányában a másodfokú ítélet törvénysértéssel tekintette a felperes cselekményét ilyen jellegűnek. Végül a perben a 18. számú Irányelv alkalmazásának nem volt helye, mert azt a Legfelsőbb Bíróság 22. számú Irányelve 1993. évben hatályon kívül helyezte (BH 1993/4/249. oldal.).
Mindezek szerint a második fegyelmi ügyben a felperes vétkes kötelezettségszegése enyhébb megítélés alá esik, ezért e cselekménnyel annak tárgyi és alanyi oldalára tekintettel az előmeneteli rendszerben történő várakozási idő egy évvel történő meghosszabbítása fegyelmi büntetés áll arányban. Ezért e cselekmény miatt ezt a fegyelmi büntetést állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletét - a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével - helybenhagyta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.482/2005. szám)