adozona.hu
BH 2006.7.226
BH 2006.7.226
I. A munkaidőt - a törvény keretei között - a munkáltató egyenlőtlenül is, a heti pihenőnapok meghatározott korlátok között történt összevonásával is beoszthatja [Mt. 119. § (1) bekezdés, 120. §]. II. Írásba foglalt munkaszerződés hiányában a próbaidőről szóló törvénynek megfelelő megállapodást a munkáltatónak kell bizonyítania [Mt. 76. § (2) bekezdés, 81. § (1) bekezdés; Pp. 164. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperesnél fennállt munkaviszonya jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeiben kérte marasztalni az alperest a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg, és kötelezte az alperest 1 190 000 forint megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2003. május 1-jétől dolgozott az alperes...
BH 2006.7.226 I. A munkaidőt - a törvény keretei között - a munkáltató egyenlőtlenül is, a heti pihenőnapok meghatározott korlátok között történt összevonásával is beoszthatja [Mt. 119. § (1) bekezdés, 120. §].
II. Írásba foglalt munkaszerződés hiányában a próbaidőről szóló törvénynek megfelelő megállapodást a munkáltatónak kell bizonyítania [Mt. 76. § (2) bekezdés, 81. § (1) bekezdés; Pp. 164. § (1) bekezdés].
A felperes keresetében az alperesnél fennállt munkaviszonya jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeiben kérte marasztalni az alperest a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg, és kötelezte az alperest 1 190 000 forint megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2003. május 1-jétől dolgozott az alperes I. tanyai P. P. éttermében felszolgálóként. A munkavégzés feltételeiről A. L. üzletvezetővel állapodott meg, a felek írásbeli munkaszerződést nem kötöttek. A felperes minimálbérben, és az egyes rendezvényeken történt munkavégzésért további külön díjazásban részesült, közvetlen munkahelyi felettese az üzletvezető volt. V. Gy. üzletvezetőt 2003. augusztusi szabadsága alatt az ügyvezető testvére, T. A. helyettesítette, aki két szakáccsal együtt "vizsgáztatásnak vetette alá" a felperest, majd azt a kijelentést tette a felperesnek, hogy a továbbiakban nincs szükség a munkájára.
A felperes, aki T. A.-t munkáltatói jogkör gyakorlónak tekintette, a kijelentést a munkaviszonya megszüntetéseként értelmezte. T. A. a hivatkozott kijelentését az édesapja kíséretében visszatérő felperesnek megismételte. A felperes több ízben telefonon beszélt a szabadságról visszatért V. Gy. üzletvezetővel, újra munkába állítására azonban nem került sor.
A tanúnyilatkozatok egybevetéséből a munkaügyi bíróság arra következtetett, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és 2003. augusztus 10-étől havi 77 000 forint munkabérrel számolva elmaradt munkabérben, valamint - egyebek mellett - a jogellenesség szankciójaként hat havi átlagkeresetben marasztalta az alperest.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság - kijavított - ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a marasztalás összegét felemelte, az elsőfokú eljárási illeték és a perköltség összegét leszállította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a felperes 2003-ban különböző határozott idejű megbízási jogviszonyban felszolgálóként dolgozott az S.-I. Kft.-nél, 2004-ben 3 hónapig egy másik kft.-nél dolgozott mint felszolgáló. A kiegészített tényállás alapján helytállónak találta a munkaügyi bíróság következtetését arról, hogy a felperes munkaviszonyban állt az alperessel. Ennek alátámasztásául hivatkozott A. L. és V. Gy. üzletvezetők, valamint B. A. és B. V. szakácsok tanúnyilatkozatára is. Alaptalannak minősítette az alperesnek a próbaidő alatti munkaviszony megszüntetésre vonatkozó álláspontját, mivel a próbaidő csak írásbeli munkaszerződésben lett volna kiköthető. Nem fogadta el az alperesnek a munkaviszonyt cáfoló érveléseként a jelenléti ívek hiányát, továbbá azt a körülményt, hogy a felperes a munkakör betöltéséhez szükséges orvosi igazolással nem rendelkezett. Nem találta bizonyítottnak azt az alperesi hivatkozást, hogy a felperes maga szüntette meg a jogviszonyát. Az összegszerűség körében úgy ítélte meg, hogy havi munkabérként a felek 50 000 forintban állapodtak meg, amihez hozzá kell számítani a havi átlagosan két rendezvényért kapott díjazást, így havonta 62 000 forint vehető figyelembe az elmaradt munkabér számításakor.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát, másodlagosan az eljárt bíróságok új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróság a jogi következtetése alapjául szolgáló tényállást tévesen, iratellenesen állapította meg, a bizonyítékokat logikátlanul és ellentmondásosan értékelte. Erre vonatkozóan utalt a fellebbezésében kifejtettekre. Érvelése szerint a felperes tudomással bírt arról, hogy a munkáltatói jogkört az ügyvezető gyakorolta, következésképpen T. A. kijelentését nem értelmezhette a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatként. Minthogy a szerződés felbontását a felperes kezdeményezte, és a tényleges állapot létrejött, a Ptk. 218. § (3) bekezdésére és az eseti bírói döntésekre figyelemmel, a megszabott alakiság mellőzésével létrejött megszüntetést érvényesnek kell tekinteni. Sérelmezte A. L. és V. Gy. elfogult tanúk nyilatkozatainak az indokoltnál nagyobb súllyal történt figyelembevételét, a felperes szakmai alkalmatlanságának figyelmen kívül hagyását. A felek között létrejött szerződés típusát illetően az Mt. 75/A. § (2) bekezdése megsértését állította. Érvelése szerint, ha a felperesnek a K. fogadóban az alperesi feladatokkal azonos foglalkoztatása nem minősült munkaviszonynak, az alperesnél történt nem rendszeres jellegű munkavégzésre sem alkalmazhatók a munkaviszony szabályai. A munkaviszony hiányának alátámasztására hivatkozott a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat elmaradása mellett arra is, hogy a felperes pályakezdő munkanélküliként bejelentkezett a munkaügyi központba. Sérelmezte a marasztalás összegszerűségét, annak figyelmen kívül hagyását, hogy nála minden munkavállalót havi 50 000 forint munkabérrel és próbaidő kikötésével alkalmaztak. Mindezeken túlmenően hivatkozott még a felperes rosszhiszeműségére, szavahihetetlenségére, továbbá arra, hogy az eljárt bíróságok az ítéletüket a Pp. 221. § (1) bekezdése megszegésével nem megfelelően indokolták.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Vitatta a felülvizsgálati kérelemben előadottakat. Különösen arra hivatkozott, hogy a munkavégzés körülményei a munkaviszonyra jellemzőek voltak, és valótlan az is, hogy a munkaviszony megszüntetését ő kezdeményezte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos. A perben valamennyi tanú egybehangzó nyilatkozata szerint a felperes felszolgálóként 2003 májusától (a szakiskola elvégzésétől) munkát végzett az alperesnél. T. A. ügyvezető, A. L. üzletvezető és U. Gy. üzletvezető tanúnyilatkozatai aggálytalanul bizonyították, hogy a felperest az ügyvezető általános felhatalmazása alapján A. L. üzletvezető alkalmazta, az alkalmazásról az ügyvezető tudomással bírt, az alkalmazás "az alpereshez mint munkáltatóhoz történt", a felperesnek ez volt az első munkaviszonya, az üzletvezető a felperes személyes adatait "a munkaszerződés megírásához" a felperestől beszerezte, és leadta a könyvelésnek. A felperest felszolgáló munkakörében az üzletvezető és helyettese ellenőrizték, ők utasították, ők határozták meg a munkabeosztást. A felperes heti beosztás szerint dolgozott, átlagosan munkanaponként 12 órát, rendezvény esetén 24 órát, melyért a felek minimálbérben, továbbá a rendezvényért további külön díjazásban állapodtak meg.
Mindezekből az első- és a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül következtetett a munkaviszony fennállására [Pp. 206. § (1) bekezdés, Mt. 75/A. § (2) bekezdés], az eljárt bíróságok jogi álláspontjukat kellően indokolták [Pp. 221. § (1) bekezdés], a felülvizsgálati kérelemben az üzletvezető és helyettese elfogultságáról előadottak a munkaviszony fennállása cáfolatára nem alkalmasak. Az a körülmény, hogy a felek írásbeli munkaszerződést nem kötöttek, szintén nem alkalmas a munkaviszony hiánya bizonyítására, minthogy a felperes az írásbeliség elmulasztása miatti érvénytelenségre a munkába lépést követő 30 napon belül nem hivatkozott [Mt. 76. § (2) bekezdés]. Az alperes nem cáfolta a felperes nyilatkozatát arról, hogy orvosi alkalmasságára vonatkozó orvosi igazolással, egészségügyi könyvvel rendelkezett, amelyet még a perbeli munkaviszonya létesítése előtt az iskola állított ki a részére.
A pernek nem volt tárgya, hogy a felperes későbbi munkavégzésére milyen jogviszonyban került sor. Ennek vizsgálata és a jogviszonyok minősítése az alperessel fennállt jogviszony minősítése szempontjából indokolatlan és szükségtelen volt, ezért a másodfokú bíróság ítéletének erre vonatkozó megállapításait a Legfelsőbb Bíróság mellőzi. Következésképpen az alperes felülvizsgálati kérelmében a vele fennállt jogviszonynak a más foglalkoztatónál történt munkavégzéssel egybevetésével kapcsolatos érvelése nem alkalmas a perbeli munkaviszony cáfolatára. A tényleges munkavégzés jellegére, körülményeire tekintettel ugyancsak nem cáfolja a munkaviszonyt az, hogy a felperes pályakezdő munkanélküliként bejelentkezett.
A munkaviszonyban a munkavégzés rendszeressége nem azonos az egyenlően beosztott munkaidővel. A munkaidőt a törvény keretei között a munkáltató egyenlőtlenül is, a heti pihenőnapok meghatározott korlátok között történt összevonásával is beoszthatja. Ezért a napi munkaidő változó mértékére, a "szabadnapok" kiadásának rendszertelenségére ("eseti foglalkoztatásra"), mint a felperes megbízási jogviszonyát bizonyító körülményre az alperes alaptalanul hivatkozott.
Az első- és a másodfokú bíróság az alperesnek a munkaviszony fennállásáról tett ellentmondó nyilatkozatait, valamint a logika, az okszerűség és az életszerűség szabályait is figyelembe véve állapította meg, hogy a perbeli munkaviszonyt az alperes szüntette meg 2003. augusztus 10-én, amikor az ügyvezető által az üzlet vezetésével megbízott T. A. (aki az ügyvezető testvére) a felperessel szóban közölte, hogy a munkájára tovább nem tart igényt. A munkaviszony megszüntetése körében a bizonyítékok mérlegelése tekintetében - az ügy érdemét érintő törvénysértés hiányában - a felülvizsgálati eljárásban felülmérlegelésnek nincs helye [Pp. 270. § (1) bekezdés, BH 1999/44.].
Az alperes a perben a jogellenes megszüntetést azzal kívánta cáfolni, hogy a munkavállalóival egyébként próbaidőt kötött ki; erre a felülvizsgálati kérelmében is hivatkozott. A jogerős ítéletben kifejtettekkel szemben ezt az előadást az alperes nem az írásbeli munkaszerződéssel bizonyíthatta volna, figyelemmel az Mt. 76. § (2) bekezdésére, hanem a felek konkrét megállapodásával, erre vonatkozó bizonyítási indítványa azonban nem volt. Sikeres bizonyítás esetén azonban a munkaviszony megszüntetésének szóbeli közlése miatt a jogellenesség megállapítható lett volna [Mt. 87. § (2)-(3) bekezdés].
Alaptalan az alperesnek az a hivatkozása is, hogy a felperesnek a munkáltatói jogkör gyakorlójáról való tudomása miatt a megbízott üzletvezető közlése nem minősült megszüntetésnek. Az első- és a másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékok okszerű és életszerű mérlegelésével [Pp. 206. § (1) bekezdés] megalapozottan állapította meg, hogy a felperes, akinek az iskola elvégzése után a perbeli volt az első munkahelye, a körülményekből alappal következtethetett T. A. munkáltatói jogkör gyakorlói jogosultságára [Mt. 74. § (2) bekezdés].
Nem jogszabálysértő mindezek miatt az eljárt bíróságoknak az Mt. 100. §-a szerinti marasztalása a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt. Mindezeket a felperes esetleges "szakmai alkalmatlanságáról" előadott felülvizsgálati érvelés nem érinti.
Az összegszerűség körében a per adatai alapján a másodfokú bíróság helytállóan vette alapul a felperest alkalmazó üzletvezető és a felperes megállapodását a minimálbérrel (50 000 forint) történt foglalkoztatásról. A tanúnyilatkozatok abban is alátámasztották a felperes előadását, hogy a rendezvények idejére "nettó 10 000 forintot" kapott kézhez. Mindezek alapján - minthogy a munkabérről a részletes írásbeli elszámolást az alperes elmulasztotta (Mt. 160. §) - a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül állapíthatta meg a felperes havi (figyelembe vehető) átlagkeresetét 62 000 forint összegben.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a részletezett módosított indokolással - hatályában fenntartotta [Pp. perbeli ügyben alkalmazandó 275. § (4) bekezdése].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.263/2005. sz.)