adozona.hu
EH 2005.1246
EH 2005.1246
I. A munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatos igény elbírálásánál a munkaszerződéses munkakör figyelembevétele nem mellőzhető végelszámolás esetén sem. II. A végelszámoló és a szakszervezet között létrejött megállapodást kollektív szerződéses megállapodásnak kell tekinteni, amelynek hatálya a vezető állású munkavállalóra nem terjed ki [Mt. 188. § (1) bek., 189. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében elmaradt illetmény, egyévi felmondási időre járó átlagkereset, 17 havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítés, mindösszesen 19 597 446 forint és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az M. U. Rt. "v.a." alperest. A perben tartozás átvállalás miatt az alperes helyébe az M. Rt. lépett.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét túlnyomó részt alaposnak találta és ítéletében az alperest 161 500 forint elmaradt munkabér, 8 075 292 forin...
EH 2005.1246 I. A munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatos igény elbírálásánál a munkaszerződéses munkakör figyelembevétele nem mellőzhető végelszámolás esetén sem.
II. A végelszámoló és a szakszervezet között létrejött megállapodást kollektív szerződéses megállapodásnak kell tekinteni, amelynek hatálya a vezető állású munkavállalóra nem terjed ki [Mt. 188. § (1) bek., 189. §].
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében elmaradt illetmény, egyévi felmondási időre járó átlagkereset, 17 havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítés, mindösszesen 19 597 446 forint és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az M. U. Rt. "v.a." alperest. A perben tartozás átvállalás miatt az alperes helyébe az M. Rt. lépett.A munkaügyi bíróság a felperes keresetét túlnyomó részt alaposnak találta és ítéletében az alperest 161 500 forint elmaradt munkabér, 8 075 292 forint felmondási időre járó bér, 8 748 233 forint végkielégítés, mindezek késedelmi kamata, 700 000 forint + áfa perköltség, valamint 900 000 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A döntés alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes 2000. április 7-én az M. U. Rt.-vel határozatlan idejű munkaviszonyt létesített, ennek keretében 2000. április 8-ától és 2005. március 31-éig a társaság ügyvezető igazgató-helyettesi munkakörének ellátására, általános vezérigazgató-helyettes cím használatával. Az M. U. Rt. 2003. január 1-jétől végelszámolás alatt állt.
2003. március 18-án a végelszámoló és a társaságnál működő szakszervezet a 2003. évi személyi alapbér alanyi jogon járó 8,5%-os fejlesztésében állapodott meg. A végelszámoló a felperes munkaviszonyát 2003. április 24-én azonnali hatállyal megszüntette.
Az alperes az ellenkérelmében azt állította, hogy a felperest az M. Rt. az M. U. Rt.-hez vezetői munkakör betöltése céljából kirendelte, ezért vitatta, hogy ez utóbbi és a felperes között munkaviszony jött volna létre. Arra is hivatkozott, hogy a felperesre, mint vezető állású munkavállalóra a kollektív szerződés hatálya nem terjedt ki, ezért a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság nem fogadta el az alperesnek a kirendelésre vonatkozó érvelését és megállapította, hogy az M. U. Rt. és a felperes között a munkaszerződés érvényesen létrejött, így a felperest megilletik mindazok a juttatások, amelyeket a felek a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban kikötöttek; így az egyévi felmondási időre járó átlagkereset, valamint a 12 havi átlagkeresetnek megfelelő és az Mt. 95. § (4) bekezdés a) pontja alapján járó egyhavi, vagyis összesen 13 havi végkielégítés. A munkaügyi bíróság a felperesnek a kollektív szerződés alapján járó további végkielégítésre vonatkozó kereseti kérelmét azzal az indokolással utasította el, hogy a részvénytársaságnál betöltött munkaköre alapján vezető állású munkavállalónak minősült, ezért rá az Mt. 189. §-ában foglaltakra figyelemmel a kollektív szerződés hatálya nem terjed ki. A 2003. január 1-jével kezdődő végelszámolással azonban a felperesnek a munkáltató üzletmenetére vonatkozó befolyása és önálló döntési jogosultsága már nem volt, ezért ettől az időponttól kezdve a felperes már nem minősült vezető állásúnak, ennélfogva az alanyi jogon járó 8,5%-os béremelés őt is megilleti. A munkaügyi bíróság ezen a címen 162 272 forint elmaradt munkabért ítélt meg részére és a felmondási időre járó átlagkereset és végkielégítés összegét is a megemelt munkabér figyelembevételével számolta ki.
A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Fenntartotta a perben elfoglalt azt az álláspontját, hogy a felperes az M. U. Rt-nél kirendelés alapján látta el a vezetői feladatokat. Ezzel összefüggésben sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az M. Rt. és a felperes közötti megállapodást nem értékelte a javára. Hangsúlyozta, hogy a kirendelés törvényi feltételei fennálltak, és a felek szándéka is erre irányult.
A bérfejlesztésre vonatkozó ítéleti döntést is sérelmezte, mivel a cég az alaptevékenységét a végelszámolás megkezdése után is tovább folytatta és a felperes vezetői jogköre ebben az időben nem változott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül [Pp. 275. § (2) bekezdés].
1. A felülvizsgálati kérelem kellő alap nélkül vitatta a döntés alapjául szolgáló tényállást a felperesnek az M. U. Rt.-nél fennállt munkaviszonya tekintetében kirendelésre hivatkozva.
Az M. U. Rt.-nél a munkáltatói jogkört gyakorló vezérigazgató és a felperes által kötött munkaszerződéssel szemben a kirendelés alapján történt munkavégzés bizonyítására az alperes által a másodfokú eljárásban becsatolt, az M. Rt. és a felperes között létrejött megállapodás nem alkalmas. Az a tény, hogy ebben az M. Rt. a felperes részére fizetés nélküli szabadságot biztosított az M. U. Rt.-nél történő foglalkoztatása időtartamára a kirendelésnek ellentmond, viszont lehetővé tette, hogy a felperes a fizetés nélküli szabadság alatt más munkáltatónál munkaviszonyt létesítsen.
2. Az ügyvezető-igazgatóhelyettes munkakört betöltő felperest az eljárt bíróságok helyesen minősítették az Mt. 188. § (1) bekezdése szerinti vezető állású munkavállalónak. Tévedtek azonban, amikor arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a felperesnek ez a jogállása 2003. január 1-jével, a végelszámoló kinevezésével megszűnt. A felperes munkaszerződéses munkaköre ugyanis - munkaszerződés-módosítás hiányában - nem módosult, így munkaviszonyával kapcsolatos igénye elbírálásánál ennek figyelembevétele nem mellőzhető. A felperes egyébként maga sem állította a vezető állású munkavállalói jogállásának megszűnését, az alapbérfejlesztésre vonatkozó igényét arra alapította, hogy a végelszámoló és a szakszervezet között létrejött megállapodás nem minősül kollektív szerződésnek és így az a vezető állású munkavállalókra is kiterjed.
A végelszámoló és a szakszervezet között létrejött megállapodást kollektív szerződéses megállapodásnak kell tekinteni, amelynek hatálya felperesre az Mt. 189. § alapján nem terjed ki.
A fentiekre figyelemmel a felperest a 8,5%-os személyi alapbér-fejlesztés nem illette meg. Ennélfogva az elmaradt munkabér iránti igénye nem volt alapos, és a felmentési időre járó átlagkereset, valamint a végkielégítés összegének megállapításánál sem lehetett volna a bérfejlesztést figyelembe venni.
Az irányadó tényállás szerint a - bérfejlesztés figyelembevétele nélkül - az utolsó négy naptári negyedévben a felperes munkabére 7 947 792 forint, így egyhavi átlagkeresete 662 316 forint volt. Az ennek alapulvételével számított egyévi felmondási időre járó átlagkeresetként 7 947 792 forint, a 13 havi végkielégítés címén pedig 8 610 108 forint illeti meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben az alperes elmaradt munkabér és kamatai megfizetésére kötelezését, valamint a felmondási időre járó átlagkereset és a végkielégítés címén történt marasztalás összegét helybenhagyta, hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperes elmaradt munkabér iránti keresetét elutasította, míg a felmondási időre járó átlagkereset és a végkielégítés összegét leszállította. Egyebekben a jogerős ítéletet nem érintette.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.013/2005. sz.)