adozona.hu
BH+ 2006.5.231
BH+ 2006.5.231
I. A munkaviszony megszűnésekor, az utolsó munkában töltött napon a munkavállaló részére a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat akkor is ki kell adni, ha a munkavállaló az általa átvett, a munkáltató tulajdonát képező eszközökkel nem számolt el [Mt. 97. § (2) bekezdés]. II. A szabadság tárgyévi, illetve a tárgyévet követő kiadásaira vonatkozó szabálytól - az Mt. 143. § (3) bekezdés b) pontja szerinti eset kivételével - a feleknek a munkavállalóra kedvezőbb megálla
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a módosított keresetében az alperesnek a vele szemben hozott, 1 200 000 forint munkaügyi bírságot kiszabó közigazgatási határozatának bírósági felülvizsgálatát, a határozat hatályon kívül helyezését, és az alperes új eljárásra kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes támadott közigazgatási határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra és új határozat meghozatalára kötelezte.
Az ítéleti tényállás szer...
BH+ 2006.5.231 I. A munkaviszony megszűnésekor, az utolsó munkában töltött napon a munkavállaló részére a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat akkor is ki kell adni, ha a munkavállaló az általa átvett, a munkáltató tulajdonát képező eszközökkel nem számolt el [Mt. 97. § (2) bekezdés].
II. A szabadság tárgyévi, illetve a tárgyévet követő kiadásaira vonatkozó szabálytól - az Mt. 143. § (3) bekezdés b) pontja szerinti eset kivételével - a feleknek a munkavállalóra kedvezőbb megállapodása alapján el lehet térni [Mt. 13. § (3) bekezdés, 143. § (3) bekezdés].
A felperes a módosított keresetében az alperesnek a vele szemben hozott, 1 200 000 forint munkaügyi bírságot kiszabó közigazgatási határozatának bírósági felülvizsgálatát, a határozat hatályon kívül helyezését, és az alperes új eljárásra kötelezését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes támadott közigazgatási határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra és új határozat meghozatalára kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a munkaügyi bírságot az alperes határozata a következő munkaügyi jogszabálysértések miatt szabta ki:
- a felperes egy munkavállalónak a munkaviszony megszűnésekor előírt igazolásokat nem adta ki [Mt. 97. § (2) bekezdés],
- esetenként a munkavállalók napi munkaideje az Mt. 119. § (3) bekezdésében meghatározott mértéket meghaladta,
- három munkavállaló esetében megsértette a rendkívüli munkavégzés korlátait [Mt. 127. § (4) bekezdés],
- hét munkavállaló részére az évi rendes szabadságot az esedékesség évében nem adta ki [Mt. 134. § (3) bekezdés].
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azt állapította meg, hogy a felperes nem szegte meg az Mt. 97. § (3) bekezdésében előírt kötelezettségét, amikor a munkaviszony megszűnését követő 6. napon adta át a jogszabályban előírt igazolásokat a munkavállaló részére, mert erre a munkavállalóval történt megállapodás alapján került sor.
A 12 órát meghaladó napi munkavégzés elrendelésével kapcsolatos jogszabályszegést a felperes nem vitatta. Egy munkavállaló, G. A. esetében azonban a bíróság elfogadta felperes azon hivatkozását, hogy a munkaszerződésében a munkába járás időtartamát, napi 2 órát a felperes munkaidőnek ismert el, és ezen időtartamra figyelemmel a törvényes mértéket meghaladó munkavégzésre nem került sor.
A szabadságok kiadásával kapcsolatos szabálytalanságot a bíróság nem tekintette "tényleges" jogszabálysértésnek, mert felperes minden esetben a munkavállalók kérésének megfelelően adta ki az előírt határidőn túl a szabadságot.
Az előbbiek alapján a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás teljes körű tisztázására vonatkozó kötelezettségének, ezért a határozatot súlyos eljárási jogszabálysértésre hivatkozva hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra, új határozathozatalra kötelezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Vitatta, hogy a közigazgatási eljárásban a határozathozatalhoz szükséges mértékben a tényállást nem tisztázta. Ugyanakkor arra is hivatkozott, hogy a bíróság az általa lefolytatott kiegészítő bizonyítás alapján érdemi határozatot hozhatott volna. A közigazgatási határozat meghozatalakor felperes a munkáltatói igazolások késedelmes kiadását azzal indokolta, hogy az érintett munkavállaló nem számolt el a számára kiadott eszközökkel, amint ennek eleget tesz, részére kiadják az igazolást. Az ezzel ellentétes, utóbb becsatolt nyilatkozat figyelembevételét sérelmezte. A 29 munkavállalót érintő jogszabálysértéssel [Mt. 119. § (3) bekezdés] kapcsolatban egy munkavállaló, G. A. esetében sem tartotta megalapozottnak a szabálytalanság megállapításának a mellőzését az utazási időtartamot meghaladó túlmunka elrendelésére tekintettel. A szabadság kiadásával kapcsolatban pedig vitatta, hogy a munkavállaló kérelmére a kiadási szabálytól el lehet tekinteni; másrészt csak a bírósági eljárásban tett nyilatkozat figyelembevételét sérelmezte. Tévesnek tartotta továbbá az új eljárásra adott iránymutatást, miszerint a bírság összegénél a felperes gazdasági helyzetét is értékelni kell.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
1. A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a munkaviszony megszűnésével összefüggésben kiadandó igazolásokkal kapcsolatos késedelmét mind a munkaügyi ellenőrzéskor, mind az elsőfokú közigazgatási határozat elleni fellebbezésében azzal kívánt kimenteni, hogy az érintett munkavállaló a cég tulajdonát képező, általa átvett dologi eszközökkel (notebook, mobiltelefon) az utolsó munkában töltött napon (2003. augusztus 29.) nem számolt el, és erre csak a munkaviszony 2003. szeptember 21-i megszűnését követően, 2003. szeptember 29-én került sor.
Ez a védekezés nyilvánvalóan nem foghat helyt, mert az igazolások kiadása nem tehető függővé ilyen elszámolástól.
A perben utólag becsatolt, 2004. augusztus 31-én kelt nyilatkozatot a bíróság ugyancsak tévesen értékelte felperes javára, mivel a felperes által a közigazgatási eljárásban fel nem hozott bizonyítékot, a jogerős közigazgatási határozat meghozatalát követően kelt nyilatkozatot alperes nem vehette figyelembe, így emiatt eljárási jogszabálysértés, a határozat megalapozatlansága nem állapítható meg.
2. A felperes terhére rótt második jogszabálysértés, az Mt. 119. § (3) bekezdésében meghatározott napi munkaidő túllépése a felperes 60 munkavállalója közül összesen 29 munkavállaló esetében fordult elő a vizsgált időszakban (2003. január-augusztus), havonta rendszeresen 4-10 főt érintően, általában több esetben.
A felperes e jogszabályszegés tényét csak a perben és egy munkavállaló (G. A.) esetében vitatta. A közigazgatási eljárásban csupán arra hivatkozott, hogy az ügyfelek zavartalan kiszolgálása érdekében kellett hozzájuk igazodni, ez okozta az esetenkénti munkaidő túllépést. Ez utóbbi indok a jogszabálysértés tényét nem érinti. A 12 órát meghaladó napi munkavégzésről felperes által készített a peres iratokhoz csatolt kimutatás alapján pedig megállapítható, hogy G. A. még a napi 2 órás utazási időt leszámítva is több esetben 12 órát meghaladó napi munkaidőben dolgozott (pl. április 24-én, május 16-án, 29-én, 30-án, június 18-19-én). Másrészt, ha a munkáltató a munkába járási időt a munkaszerződésben munkaidőnek ismerte el, ezzel kötelezettséget vállalt ennek figyelembevételére a munkavállaló foglalkoztatásánál.
1. A harmadik jogszabálysértés, a túlmunka törvényes mértékét [Mt. 127. § (4) bekezdés] meghaladóan elrendelt munkavégzés tényét a felperes mind a közigazgatási, mind a bírósági eljárásban beismerte.
2. A szabadság tárgyévi, illetve tárgyévet követő kiadására vonatkozó, az Mt. 134. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott szabálytól az eltérést - az Mt. 13. § (3) bekezdése alapján - a törvény nem zárja ki. Ezért a munkavállaló javára - megállapodásuk alapján - a felperes eltérhetett a szabadság tárgyévben, illetve az azt követő június 30-áig történő kiadásától.
Ezt az érintett 7 munkavállaló közül 4 esetben tanúvallomás bizonyítja.
Ugyanakkor az Mt. 143. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az akadály megszűnését követő 30 napon belüli kiadástól eltérésre nincs mód, ezt a törvény kizárja. Ezért felperes D. E. munkavállalója esetében a gyermekgondozási szabadság miatti akadályoztatásra csak akkor hivatkozhatott volna sikerrel, ha azt bizonyítja, hogy a b) pontnak megfelelően kiadta részére a szabadságot. Ezt felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem bizonyította.
A jogszabálysértés megállapítása tehát etekintetben is megalapozott volt, csupán az érintett munkavállalók számát állapította meg az alperes tévesen, mivel a felperes már a fellebbezésében is arra hivatkozott, hogy a munkavállalók kérésének megfelelően adja ki a szabadságot.
Tekintettel arra, hogy a fentiek szerint a támadott határozat tényállása csak a szabadság tárgyévi kiadásával érintett munkavállalók számát illetően módosult, ez a körülmény a kiszabott munkaügyi bírság összegének csekély mértékű csökkentését tette indokolttá [Met. 8. § (1) bekezdés].
A munkaügyi bíróság a KK 31. számú állásfoglalásban foglaltak figyelmen kívül hagyásával tévesen helyezte hatályon kívül a támadott közigazgatási határozatot eljárási jogszabálysértésre hivatkozással.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának - az ügyben még alkalmazandó - (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az alperes támadott határozatát a kiszabott munkaügyi bírság összege tekintetében megváltoztatta, a munkaügyi bírság összegét 1.000.000 forintra mérsékelte. (Legf.Bír. Mfv.II.10.476/2005. sz.)