adozona.hu
BH+ 2006.3.136
BH+ 2006.3.136
I. Az elmaradt munkabér megállapításánál a munkavállaló részére folyósított öregségi nyugdíj összegét máshonnan megtérült jövedelemként nem lehet figyelembe venni, mert a munkavállaló az öregségi nyugdíját a munkaviszony fennállása alatt is igénybe veheti [Mt. 100. § (6) bekezdés]. II. Ha a munkáltatói jogutódlás feltételei megvalósultak, az áthelyezésről szóló nyilatkozatnak nem lehet a jogutódlás bekövetkezését kizáró jelentőséget tulajdonítani [Mt. 85/A. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében a munkáltatói rendes felmondása jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte. Munkáltatói jogutódlásra hivatkozással további felmondási időre járó átlagkeresetet és végkielégítést igényelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felmondás jogellenességét és az alperest 199 488 forint elmaradt munkabér, 1 676 263 forint végkielégítés, valamint kamatok és perk...
BH+ 2006.3.136 I. Az elmaradt munkabér megállapításánál a munkavállaló részére folyósított öregségi nyugdíj összegét máshonnan megtérült jövedelemként nem lehet figyelembe venni, mert a munkavállaló az öregségi nyugdíját a munkaviszony fennállása alatt is igénybe veheti [Mt. 100. § (6) bekezdés].
II. Ha a munkáltatói jogutódlás feltételei megvalósultak, az áthelyezésről szóló nyilatkozatnak nem lehet a jogutódlás bekövetkezését kizáró jelentőséget tulajdonítani [Mt. 85/A. § (1) bekezdés].
A felperes a keresetében a munkáltatói rendes felmondása jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte. Munkáltatói jogutódlásra hivatkozással további felmondási időre járó átlagkeresetet és végkielégítést igényelt.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felmondás jogellenességét és az alperest 199 488 forint elmaradt munkabér, 1 676 263 forint végkielégítés, valamint kamatok és perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes a felperes munkaviszonyának felmondását azzal indokolta, hogy a majolika iránti igény csökkent és a felperes számára más jellegű munkát a gyár területén nem tud biztosítani.
A bíróság megállapította, hogy a felperes 1991. szeptember 30-áig a H. Porcelángyár alkalmazásában állt laborvezetőként a majolika gyáregységben, amelyből az alperes gazdasági társaság alakult a gyár privatizációja során. A felperes 1991. szeptember 30-án tagja lett az alperes korlátolt felelősségű társaságnak, és 1991. október 1-jén áthelyezéssel került az alpereshez laborvezetői munkakörbe.
A munkaügyi bíróság szerint a perbeli bizonyítékok alapján a felmondás indokának valósága és okszerűsége nem volt megállapítható. A majolika termékek iránti igény csökkenéséből a felperes munkaköre megszűnése nem következett, és ilyen jellegű átszervezésre nem is került sor, az alperes a felperes által betöltött munkakör ellátásával más személyt bízott meg. Az ítélet indokolásában a bíróság az Mt. 90. §-a (3) bekezdése értelmében fennálló felmondási korlátozásra is hivatkozott.
A munkáltatói jogutódlást megalapozó körülményként értékelte a munkaügyi bíróság azt, hogy az alperes a majolikagyár eszközállományát lízing szerződéssel átvette, és a felperest változatlan feltételekkel továbbfoglalkoztatta. Az áthelyezéstől függetlenül megállapította a felperes munkaviszonyában bekövetkezett munkáltatói jogutódlást, és ennek megfelelően a két munkaviszony időtartamának figyelembevételével számította a felperest megillető végkielégítés mértékét.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperest megillető elmaradt munkabért 639 104 forintra felemelte, a végkielégítés címén történő marasztalás összegét pedig 700 975 forintra leszállította. Egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a felmondás jogellenessége körében a fellebbezést nem találta alaposnak. Erre vonatkozóan osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, indokait részletesen kifejtette.
A munkáltatói jogutódlás tekintetében azonban a per adataiból eltérő következtetést vont le. A felperes továbbfoglalkoztatására nem "automatikusan" került sor, hanem a három fél nyilatkozata alapján, miután a felperes munkaviszonya a H. Porcelángyárnál áthelyezés folytán megszűnt, és arra tekintettel ún. "majolika végkielégítésben" részesült. Az áthelyezési kérelemre, az ahhoz kapcsolódó anyagi juttatásra, a munkaviszony megszűnésére tekintettel a másodfokú bíróság álláspontja szerint felperes munkaviszonyában jogutódlás nem következett be. Ezért a végkielégítés címén megállapított marasztalási összeget - az alperesnél fennállt munkaviszony időtartamának megfelelően - leszállította.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a munkáltatói jogutódlással kapcsolatos jogszabálysértést panaszolt, és a végkielégítés összegszerűsége tekintetében a jogerős ítélet "megváltoztatását", e tekintetben munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy az anyagi juttatás a kft. biztonságos működéséhez szükséges tőke biztosítását, a kft-be való belépés anyagi hátterét szolgálta, nem minősült végkielégítésnek.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a felmondás jogellenességének megállapítását vitatta. Azzal érvelt, hogy alperes döntése a felperes előrehozott öregségi nyugdíjba vonulási szándéka bejelentésén alapult. Ezzel kapcsolatban az ítélethozatalkor nem ismert tényre, felperes nyugdíjazására hivatkozott. Elsődleges kérelme lényegében a kereset elutasítására irányult. Másodlagosan az elmaradt munkabér címén történt marasztalás leszállítását kérte, mivel a felperes 1999. június 26-ától öregségi nyugdíjban részesül; ezért 288 150 forint és kamatai visszafizetésére kérte kötelezni a felperest.
A peres felek felülvizsgálati, illetve csatlakozó felülvizsgálati ellenkérelme a támadott ítéleti rendelkezések hatályában való fenntartására irányult.
A felperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint alapos, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
I.
A felmondás jogellenességét az eljárt bíróságok a való és okszerű felmondási indok hiánya miatt állapították meg [Mt. 89. § (2) bekezdés].
Ezt a felülvizsgálati kérelemben felhozott körülmény, a felek között az előrehozott öregségi nyugdíjazásra vonatkozó előzetes tárgyalás nem érintette. E tekintetben a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletében kifejtett helyes indokokra utal, azok megismétlése nélkül.
A jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt. A csatlakozó felülvizsgálati kérelem ezért is alaptalanul támadta a jogerős ítéletet a felperes időközben bekövetkezett - de a másodfokú eljárásban sem ismert - nyugdíjazására hivatkozással mind a jogellenesség megállapítását, mind az elmaradt munkabér összegszerűségét illetően. A felperes részére folyósított öregségi nyugdíj összege máshonnan megtérült jövedelemként az elmaradt munkabér megállapításánál egyébként sem lett volna figyelembe vehető, mivel a munkavállaló az öregségi nyugdíját a munkaviszonya fennállása alatt is igénybe veheti.
Mindezekre tekintettel az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme jogszabálysértés hiányában alaptalannak bizonyult.
II.
A másodfokú bíróság a munkáltatói jogutódlással kapcsolatban helyesen indult ki abból, hogy adott esetben döntő jelentőségű annak megállapítása: a H. Porcelángyárnál a felperes munkaviszonyát jogszerűen megszüntették-e, annak anyagi következményeivel.
Ha a munkáltatói jogutódlás feltételei megvalósultak, a bírói gyakorlat szerint az áthelyezés nem jöhet szóba. Ezért adott esetben sem lehet az áthelyezésről szóló nyilatkozatnak önmagában a jogutódlás bekövetkezését kizáró jelentőséget tulajdonítani.
Amennyiben az áthelyezéssel egyidejűleg azonban a munkavállaló a munkaviszonya megszüntetésére és a munkáltatónál eltöltött időre tekintettel annak figyelembevételével megállapított összegű, egyébként a végkielégítésnek megfelelő juttatásban részesült, a munkavállaló a jogutódlásra hivatkozással az új munkáltatónál a munkaviszonya megszüntetésekor a végkielégítésnél az előző munkáltatónál eltöltött idő ismételt figyelembevételét nem igényelheti.
Ezért a perben azt kellett aggálymentesen megállapítani, hogy a felperes az ún. "majolika végkielégítést" a munkaviszonya megszűnésére tekintettel kapta-e, tehát az végkielégítésnek minősíthető-e, vagy e juttatás a privatizációhoz kapcsolódó anyagi támogatás volt-e. Az összes körülmény mérlegelésével lehet az adott juttatás minősítéséről (végkielégítés jellegéről) állást foglalni.
A másodfokú bíróság egyebek mellett a perbeli tanúvallomásokra hivatkozva a felperes munkaviszonyának a H. Porcelángyárnál való megszűnését és ahhoz kapcsolódó anyagi juttatást tényként állapította meg.
A felhívott tanúvallomások azonban a "majolika végkielégítés" tekintetében ellentmondásosak. V. L. vallomása szerint a juttatást "visszaszámolásos technikával" állapították meg, annak figyelembevételével, hogy a majolikagyárnak a kft.-hez 12 millió forintra volt szüksége. Cs. L. tanú viszont úgy nyilatkozott, hogy a juttatást szabadon felhasználhatta volna, ha nem lép be a kft-be. A másodfokú bíróság ezen ellentmondásokat ítélete indokolásában nem oldotta fel; így a bizonyítékok nem teljes körű mérlegelésével megállapított tény és abból levont jogi következtetés nem megalapozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az alperes végkielégítés címén való marasztalásáról szóló rendelkezését hatályon kívül helyezte és ebben a körben a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.024/2000. sz.)