adozona.hu
BH 2006.3.96
BH 2006.3.96
Ha a természetes megbetegedés és az üzemi baleset miatti állapotromlás együttesen eredményez károsodást, a munkáltató kártérítési felelőssége a balesettel összefüggésben álló mértékig áll fenn. - A nem vagyoni kártérítés tekintetében az ítélkezési gyakorlat nem alkalmaz kármegosztást, hanem az eset összes körülményének mérlegelésével állapítja meg a nem vagyoni hátrány kompenzálására alkalmas összeget [Mt. 174. § (1) bekezdés; MK 30. számú állásfoglalás].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az 1998. február 16-án bekövetkezett üzemi balesetével összefüggésben keresetveszteség és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által feltárt tényállás szerint a felperes bányamentő munkakörben dolgozott az alperesnél. 1998. február 16-án munkavégzés közben egy kb. 10 kg-os kődarab a derekára esett, és a XII. és XIII. csigolyája jobb oldali harántnyúlványának minim...
BH 2006.3.96 Ha a természetes megbetegedés és az üzemi baleset miatti állapotromlás együttesen eredményez károsodást, a munkáltató kártérítési felelőssége a balesettel összefüggésben álló mértékig áll fenn. - A nem vagyoni kártérítés tekintetében az ítélkezési gyakorlat nem alkalmaz kármegosztást, hanem az eset összes körülményének mérlegelésével állapítja meg a nem vagyoni hátrány kompenzálására alkalmas összeget [Mt. 174. § (1) bekezdés; MK 30. számú állásfoglalás].
A felperes keresetében az 1998. február 16-án bekövetkezett üzemi balesetével összefüggésben keresetveszteség és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által feltárt tényállás szerint a felperes bányamentő munkakörben dolgozott az alperesnél. 1998. február 16-án munkavégzés közben egy kb. 10 kg-os kődarab a derekára esett, és a XII. és XIII. csigolyája jobb oldali harántnyúlványának minimális elmozdulásos törését szenvedte el. Az alperes a teljes kárfelelősségét elismerte. A felperes hat hónapos keresőképtelenség után eredeti munkakörében dolgozott tovább, az üzemorvos a munkaköre ellátására alkalmasnak minősítette. A felperes 2000. december 2-ától ismét keresőképtelenné vált, 2001. február 26-án lumbális V. porckorongsérv miatt műtötték, ezt követően korábbi munkakörében már nem dolgozhatott.
A munkaügyi bíróság a beszerzett igazságügyi orvosszakértői felülvélemény alapján megállapította, hogy a baleset a felperes akkor már meglévő sorsszerű gerincbetegségére 20%-os munkaképesség-csökkenést okozó állapotrosszabbító hatást gyakorolt, a későbbi gerincműtét és a baleset közötti okozati összefüggés azonban nem bizonyítható. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az igényt elévülés miatt elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az ETT-IB felülvéleménye alapján kiemelte, hogy a felperesnek a balesetkor a gerincbetegsége már megvolt, ebben a baleset 20%-os mértékű súlyosbodást okozott, ami a balesettől mindvégig fennállt. A későbbi állapotrosszabbodás sorsszerű betegségből ered, így a felperesnek a korábbi balesetre alapított igényei tekintetében az elévülés bekövetkezett.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Az Mt. 11. § (1) és (2) bekezdése, valamint a PK 51. számú állásfoglalás megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint a bíróságok a bizonyítékok közül a tanúnyilatkozatokat és a műtétet követően megállapított 20%-os baleseti munkaképesség-csökkenésre vonatkozó szakértői megállapításokat figyelmen kívül hagyták. A felperesnél a baleset állapotrosszabbító hatása csak később jelentkezett, így, ha a műtét és a baleset között nincs is összefüggés, az igény elévülése nem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes az 1998-ban bekövetkezett balesetekor már természetes kórokú megbetegedésben szenvedett, gerincbetegsége azonban ekkor még nem okozott panaszokat, keresetvesztesége nem keletkezett. A felperes az üzemi baleset okozta XII-XIII. harántnyúlványok törése miatt hat hónapig keresőképtelen volt, - az alperes az Mt. 174. § (1) bekezdése alapján a balesettel összefüggő ekkori kárait megtérítette -, majd egészen a 2000. december 12-étől kezdődő táppénzes állományáig eredeti munkakörében dolgozott. Az üzemi baleset és a műtét közötti okozati összefüggést az ETT-IB felülvéleménye és annak kiegészítése alapján az eljárt bíróságok kizárták, megállapítható volt viszont az, hogy a baleset a felperes természetes okú megbetegedésére állapotrosszabbító hatást gyakorolt, a felperes rokkantságán belül az üzemi balesettel összefüggésbe hozható munkaképesség-csökkenés mértéke 20%-os.
Az első- és a másodfokú bíróság az adott esetben tévesen tulajdonított ügydöntő jelentőséget annak a körülménynek, hogy az üzemi baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés már 1998-tól, a baleset bekövetkezésétől fennállt. A kártérítési igény elévülésének megítélése szempontjából ugyanis annak is jelentősége van, hogy a felperesnél ezt a munkaképesség-csökkenést mikor állapították meg, azaz a felperes a károkozásról mikor szerzett tudomást.
A perben beszerzett orvosszakértői vélemények lelet részéből aggálytalanul megállapíthatóan a felperesnél először 2002. március 26-án az OEP OOSZI II. fokú Orvosi Bizottsága véleményezett - az akkor 40%-os összmunkaképesség-csökkenésen belül 20%-os - az üzemi balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenést.
Az Mt. 11. § (3) bekezdése értelmében, ha a jogosult az igényét a követelés esedékessé válásakor, illetve azt követően menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülési idő folyása ez alatt nyugszik, és a jogosult a követelését az akadály megszűnésétől számított hat hónapon belül még akkor is érvényesítheti, ha az elévülési idő már letelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb idő van hátra.
A bírói gyakorlat szerint menthető körülménynek minősül, ha a munkavállaló a károkozásról csak később szerezhetett tudomást. A kártérítési igény elévülése ilyenkor is az esedékességkor kezdődik [Mt. 11. § (2) bekezdés], ha azonban a károkozásról való tudomásszerzésre bizonyítottan később került sor, az elévülés nyugvásának az Mt. 11. § (3) bekezdése szerinti szabályai az irányadók.
Az egyes kártérítési igények elévülése szempontjából az első- és a másodfokú bíróság továbbá az Mt. 186. § (1) és (2) bekezdésében szabályozottakat is figyelmen kívül hagyta. Mindezekből következően megállapítható, hogy a felperesnek az 1998-ban történt üzemi balesetével kapcsolatosan 2002-ben érvényesített kártérítési igényei - keresetveszteség, elmaradt jövedelmek, nem vagyoni kártérítés - nem évültek el.
Az alperes nem vitatta a jogerős ítéletnek az igazságügyi orvosszakértői megállapításokon alapuló következtetését az üzemi baleset részoki szerepéről a felperes természetes kórokú betegségének a rosszabbodásában. Nem vitatta továbbá, hogy a felperes üzemi baleseti eredetű munkaképesség-csökkenésének mértéke a 67%-os rokkantságon belül 20%-os mértékű, amely mindvégig fennállt.
Amennyiben a természetes megbetegedés és az üzemi baleset miatti állapotromlás együttesen eredményezett károsodást, a munkáltató kártérítési felelőssége a balesettel összefüggésben álló mértékig áll fenn [Mt. 174. § (1) bekezdés, MK 30. számú állásfoglalás]. A nem vagyoni kártérítés tekintetében az ítélkezési gyakorlat nem alkalmaz kármegosztást, hanem az eset összes körülményének mérlegelésével állapítja meg a nem vagyoni hátrány kompenzálására alkalmas összeget.
Az első- és a másodfokú bíróság az elévülésre vonatkozó téves álláspontjánál fogva a kártérítési felelősség arányára, az egyes igények megalapozottságára, összegszerűségére vonatkozóan a tényállást nem derítette fel. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.774/2004. sz.)
Bírósági jogesetek
EH 2008.1801 Ha nem állapítható meg, hogy a balesetig munkaképesség-csökkenést nem okozó sorsszerű megbetegedés a későbbiekben okozott volna-e és mikor munkaképesség-csökkenést, a munkáltató teljes kártérítési felelőssége körébe a baleset által aktivizált sorsszerű megbetegedés is beletartozik [Mt. 174. §].
EH 2008.1899 Nem felel meg a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményének, jóerkölcsbe ütközik, tehát semmis az a munkaszerződés, amelyet a házastársak a tulajdonukban lévő gazdasági társaság többségi tulajdonának átruházása előtt, de későbbi hatálybalépéssel kötnek meg, és amely a gazdasági társaság részére jelentős hátrányt okoz [Mt. 3. § (1) bekezdés].
EH 2008.1903 I. A munkavállaló vétkes közrehatásának mértékét akkor is figyelembe kell venni, ha a munkáltató nem a teljes, hanem a balesettel összefüggésben lévő munkaképesség-csökkenés arányában felelős a munkahelyi balesetből eredő kárért [Mt. 174. §]. II. A termőterület megváltoztatása, a mezőgazdasági tevékenység és haszna másnak átengedése annak időpontjától kezdődően kizárja a munkáltató kártérítési felelősségét [Mt. 177. § (1) bekezdés].
