adozona.hu
BH 2006.2.66
BH 2006.2.66
A munkavállaló rendkívüli felmondásakor a munkaviszony megszüntetése valamennyi esetére előírt kötelezettségek teljesítése (pl. munkakör átadása, járandóságok megfizetése) nem ad alapot a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésének megállapítására [Mt. 97. §, 87. § (1) bekezdés a) pont, 87. § (2) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a felülvizsgálati kérelmében érvelésének részletes kifejtése mellett, arra tekintettel, hogy az alperes jogellenes rendkívüli felmondással szüntette meg a munkaviszonyát, a jogerős ítéletet - tartalmilag - az Mt. 101. §-ába ütközőnek tartotta. Arra is hivatkozott, egyebek mellett, hogy az alperesnek az a magatartása, hogy a munkakörét nem a munkáltatói jogkör gyakorlójának adta át, továbbá kijelentette, hogy a rendkívüli felmondását követő napon már semmilyen körülmény esetén sem j...
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében - egyebek mellett - előadta, hogy a felperes a keresetét nem az Mt. 101. § (1) bekezdésére alapította, továbbá az Mt. 97. §-ában lévő rendelkezés megsértése hiányában a felperes kártérítés iránti követelése nem megalapozott. Fenntartotta érvelését arról, hogy a munkaviszonya a saját rendkívüli felmondása folytán szűnt meg, ezért a felmondási idő letöltésének elmulasztása nem merülhet fel. Véleménye szerint a munkakörének szabályszerű átadása, a részére szükséges írásbeli dokumentumok kiadása azt bizonyítja, hogy a felperes hozzájárult a munkaviszony azonnali hatályú felszámolásához.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
Az alperes a 2001. május 7-én megkötött munkaszerződés alapján logisztikai vezető munkakörben állt alkalmazásban a felperesnél, a munkaszerződése 8. pontja szerint a felmondási ideje hat hónap. Az alperes 2002. január 25-én a munkaviszonyát rendes felmondással felmondta és kérte a felmondási idő teljes tartamára a munkavégzés alóli felmentését, azonban a felperes ezt nem engedélyezte. Ezt követően 2002. február 12-én az alperes írásbeli jognyilatkozatával a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. A felperes az alperes részére átadta a munkaviszony megszüntetésekor részére előírt okiratokat, és megtörtént az alperes munkakörének átadása is.
A felperes munkáltató keresete az Mt. 101. § (1) bekezdés alapján hat havi átlagkereset megfizetésére irányult, mivel az alperes a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a felmondási időt nem töltötte le, és nem megfelelően adta át a munkakörét. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményét mérlegelve megállapította az alperes felmondási idejének mértékét és arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a munkaviszonyát rendes felmondással szüntette meg. Ennek jogkövetkezményeként hat havi bruttó átlagkereset megfizetésére kötelezte az alperest, az összegszerűség megállapításánál figyelembe vette, hogy az alperes 2002. február 12-étől 19 napon át a felmondási idejét letöltötte.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést.
A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban a bizonyítékokat nem okszerűen mérlegelte, ezáltal téves jogi következtetésre jutott. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes 2002. február 12-ei bejelentése a rendes felmondási idő alatt tett, a munkaviszonyt azonnali hatállyal rendkívüli felmondással megszüntető egyoldalú jognyilatkozatnak minősül. Jelentőséget kell azonban tulajdonítani annak is, hogy az alperes a munkakörét átadta, a felperes a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó igazolásokat kiadta, és ő maga is 2002. február 12-ét jelölte meg a munkaviszony megszűnése időpontjaként. E tények alapján és figyelembe véve a BH 1994/ 512. számú eseti döntésben foglaltakat a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy a felek közös akarata a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére irányult. Emiatt a felperesnek az Mt. 101. §-ára alapított követelése nem alapos. A másodfokú bíróság utalt még arra is, hogy a felperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére nem bizonyította, hogy a munkakör átadása nem volt megfelelő.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás lényege szerint az alperes felmondási ideje a munkaszerződése 8. pontja értelmében 6 hónap volt, a munkaviszonyának rendes felmondásáról szóló írásbeli jognyilatkozatot 2002. január 25-én adta elő, míg - továbbdolgozás mellett - bejelentésnek nevezett, 2002. február 12-én kelt iratában a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. Mindezek alapján a másodfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a munkaviszony az alperes rendkívüli felmondása folytán szűnt meg 2002. február 12-én. Helytállóan utalt továbbá arra az egységes bírói gyakorlatra is, hogy a fél rendes felmondását követően, a felmondási idő alatt a munkaviszony rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal megszüntethető. A másodfokú bíróság a törvénynek megfelelően fejtette ki, hogy az alperes tartalmában rendkívüli felmondásnak minősülő, 2002. február 12-én kelt bejelentése nem tartalmazta a törvényben előírt indokolást [Mt. 96. § (1) bekezdés].
A rendkívüli felmondás egyoldalú címzett jognyilatkozat, amely a másik fél hozzájárulása nélkül a munkaviszonyt azonnal hatállyal megszünteti. Ebből következően a munkavállaló rendkívüli felmondásakor a törvény értelmében a munkáltató köteles részére kiadni az előírt írásbeli dokumentumokat, a járandóságait elszámolni és kifizetni. A munkavállalót pedig a munkakörének, szükség esetén a nála lévő dolgoknak átadására irányuló kötelezettség terheli. E kötelezettségek teljesítése azonban - a másodfokú bíróság téves jogi álláspontjával ellentétben különös körülmények, amelyek az adott esetben nem állapíthatók meg, nélkül - nem jelentik, hogy a felek akarata ilyenkor a munkaviszony közös megegyezéssel való felszámolására irányul. A másodfokú bíróság erre tehát nem megfelelően következtetett, és helytelenül alkalmazta - az eltérő tényállás következtében - a BH 1994/512. számú eseti döntésben kifejtetteket.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes a keresetét nem az Mt. 101. §-ára alapította, mivel ezt a jogszabályt a keresetlevél jogalapról szóló 2. pontja kifejezetten tartalmazza, továbbá ezt a perben a felperes mindvégig fenntartotta.
A fentiek miatt az alperes az Mt. 101. § (1) bekezdésben foglaltak szerint köteles a felperesnek járó összeget megfizetni. Az erre vonatkozó fellebbezésről eltérő jogi álláspontja miatt a másodfokú bíróság nem határozott, ezért az új eljárásban a fellebbezésnek az összegszerűségre vonatkozó részéről kell döntést hozni.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a másodfokú bíróság ítéletének a munkaügyi bíróság ítéletének megfellebbezett részét megváltoztató, az illetékekről és a perköltségekről szóló rendelkezéseit hatályon kívül helyezte. Közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes munkaviszonya a felperesnél a 2002. február 12-én kelt rendkívüli felmondása folytán megszűnt. A követelés összegére vonatkozó fellebbezés elbírálása céljából a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.680/2004. sz.)