adozona.hu
BH+ 2006.1.44
BH+ 2006.1.44
A kártérítés címén nyugdíjjárulék levonása nélkül történt kifizetés az átlagkereset számításánál nem vehető figyelembe [1975. évi II. tv. 44-45. §, 89/1990. (V. 1.) MT rend. 96. §, 108. §, 295. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 2003. május 26. napján kelt határozatában a felperesnek a korkedvezményes szolgálati idő, illetve a mellékfoglalkozásából származó jövedelem és a munkaügyi bíróság által megítélt munkabér beszámítása iránti kérelmét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes igazgatója, a 2003. július 23. napján kelt másodfokú határozatával, az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozatok hatályon kívül helyezését, és az alperes ...
BH+ 2006.1.44 A kártérítés címén nyugdíjjárulék levonása nélkül történt kifizetés az átlagkereset számításánál nem vehető figyelembe [1975. évi II. tv. 44-45. §, 89/1990. (V. 1.) MT rend. 96. §, 108. §, 295. §]
Az alperes 2003. május 26. napján kelt határozatában a felperesnek a korkedvezményes szolgálati idő, illetve a mellékfoglalkozásából származó jövedelem és a munkaügyi bíróság által megítélt munkabér beszámítása iránti kérelmét elutasította.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes igazgatója, a 2003. július 23. napján kelt másodfokú határozatával, az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozatok hatályon kívül helyezését, és az alperes új eljárásra kötelezését kérte.
Arra hivatkozott, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörben eltöltött évek figyelembevétele, a nyugdíj alapjául szolgáló kereset-, illetve átlagkereset-számítás alapjának meghatározása, a jogerősen befejeződött munkaügyi jogviták eredményeképpen megítélt munkabér-különbözet beszámítása, és a mellékfoglalkozással elért többlet-jövedelmeknek az átlagkeresetbe történő beszámítása kérdésében a határozatok téves jogszabály-értelmezésen, ezáltal téves jogszabály-alkalmazáson alapulnak, emiatt jogszabálysértőek.
Az alperes kérelmére a munkaügyi bíróság a per tárgyalását felfüggesztette. A felfüggesztés időtartama alatt az alperes igazgatója a 2004. április 22-én kelt határozatával módosította a 2003. július 23. napján kelt határozatát, akként, hogy a korábbi határozat rendelkező részének változatlanul hagyása mellett az indokolást kiegészítette.
A felperes a módosító határozatban foglaltakra figyelemmel is fenntartotta - változatlan tartalommal - keresetét.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy helyesen járt el mind az alperes, mind az alperes igazgatója, amikor a határozatok meghozatalánál az 1990. december 31-én hatályban volt jogszabályi rendelkezéseket alkalmazták, ugyanis ezen időpont volt a felperesnél a nyugdíjra való jogosultság megnyílásának napja.
A perbeli jogvita elbírálására ezért a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) és a törvény végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) volt alkalmazandó.
Megállapította a munkaügyi bíróság, hogy a T. 49. § (1) bekezdése értelmében a felperes esetében - életkorára figyelemmel - a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő 10 év volt, amellyel a felperes rendelkezett.
Az R. 108. § (3) bekezdésének megfelelően a korkedvezményre jogosító szolgálati idő akkor vehető figyelembe a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő kiszámításánál, ha az igénylő nem rendelkezik az életkorának megfelelő rokkantsági nyugdíjra jogosító szolgálati idővel. A felperes azonban rendelkezett ezzel, ezért nem lehetett figyelembe venni a korkedvezményre jogosító munkakörben általa eltöltött éveket.
A T. 50. § (1) bekezdésére és az R. 111. § (2) bekezdésére hivatkozással megállapította azt is a munkaügyi bíróság, hogy a felperes rokkantsági nyugdíja mértékének megállapításánál a ténylegesen megszerzett szolgálati időt kellett alapul venni.
Az alperes a T. 50. § (1) bekezdése és 44. § (1) bekezdése alapján állapította meg a felperes rokkantnyugdíjának összegét, a munkáltatójától kapott adatok alapján, aszerint, hogy mi volt a felperesre nézve az 5 naptári éven belül a legkedvezőbb 3 év.
A felperes munkáltatója által kiadott igazolás szerint a felperes az M. Gépgyárnál a törvényes munkaidőt, a heti 40 órát ledolgozta, ezért a felperesnek a mellékfoglalkozásával elért többlet-jövedelme nem vehető figyelembe a rokkantnyugdíj összegének megállapításánál, az R. 93. § (1) bekezdésének megfelelően.
A felperes által hivatkozott munkaügyi bírósági ítéletekben megjelölt összegek szintén nem vehetők figyelembe a rokkantsági nyugdíj összegének megállapításakor.
A felperes részére az 1983-1984. évekre megítélt jövedelem ugyanis nem vonható be a felperes nyugdíjazása évét közvetlenül megelőző 5 naptári év körébe, míg a felperes részére 1985. és 1986. évre megítélt összegeket a felperes volt munkáltatója - ahogyan a Rába Rt.-nél az alperes által végzett utóellenőrzés megállapította - nem munkabér (munkabér-különbözet) címén, hanem kártérítés jogcímén, nyugdíjjárulék levonása nélkül fizette ki a felperesnek.
A felperes részére kifizetett kártérítés így - nyilvánvalóan - nem képezi a felperes átlagkeresetének részét [T. 51. § (1) bekezdés, 44. § (1) bekezdés és R. 295. § (1) bekezdés].
A munkaügyi bíróság a felülvizsgálat eredményeként tehát azon következtetésre jutott, hogy az alperesi határozatok nem jogszabálysértőek.
Mellőzte a munkaügyi bíróság a felperes azon bizonyítási indítványának teljesítését, hogy szakértőt rendeljen ki a felperes rokkantsági nyugdíja összegének megállapításával kapcsolatosan.
Ezt azzal indokolta, hogy a bíróságnak jogkérdésben kellett döntenie, nem összegszerűségi vitában, hiszen a felperesi kereset azt vitatta, hogy az általa megjelölt, egyes különböző jogcímű jövedelmek miért nem képezik az átlagkeresetének, mint nyugdíjalapjának részét.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárásra utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a munkaügyi bíróság az 1985-1986-os évekre munkabér-különbözetnek nevezett összeget ítélt meg a felperes javára, melyet az R. 295. § (1) bekezdése értelmében a nyugdíjjárulék alapját képező bérjellegű juttatásként kell figyelembe venni.
A felperes volt munkáltatójának terhére róható, hogy ezeket az összeget kártérítés jogcímén fizette meg, hiszen a bíróság munkabér-különbözetet ítélt meg a felperesnek. Ezért a jogerős ítélet az R.-ben foglaltakat sértette meg azzal, hogy a volt munkáltatója által "kártérítés" jogcímén kifizetett munkabérét nem vette figyelembe bérjellegű juttatásként 1985. és 1986. években.
Jogi álláspontja szerint a munkaügyi bíróság tévedett, amikor a szolgálati idő számításánál figyelmen kívül hagyta a korkedvezményre jogosító szolgálati időt, az R. 108. § (3) bekezdése éppen a felperes álláspontját támasztja alá, hiszen abban szó sincs arról, hogy a korkedvezményre jogosító szolgálati idő akkor vehető figyelembe a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő kiszámításánál, ha az igénylő nem rendelkezik az életkorának megfelelő rokkantsági nyugdíjra jogosító szolgálati idővel.
A felperes 8495 napig különösen nehéz, veszélyes és egészségre ártalmas munkakörülmények között, hőkezelő tanulóként, majd végig szakmunkásként dolgozott, tehát az R. 108. § (3) bekezdése alapján a rokkantsági nyugdíj kiszámításánál figyelembe kellett volna venni ezt az időszakot is.
Az R. 93. § (1) bekezdésére hivatkozással elismerte a felperes, hogy ez a rendelkezés nem alkalmazható, tekintettel arra, hogy főfoglalkozásában a munkakörére megállapított törvényes munkaidőben heti 40 órában alkalmazták, nem pedig ennél rövidebb munkaidőben. Mindezek ellenére a munkáltató a mellékfoglalkozásként fennálló munkaviszonyból származó kereset után a nyugdíjbiztosítási járulékot levonta és befizette, mely összeggel a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság jogalap nélkül gazdagodott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre állt iratok értékelése alapján azon következtetésre jutott, hogy az R. 295. § (1) bekezdésével kapcsolatosan a felperes volt munkáltatójának terhére róható az, hogy a munkaügyi bíróság által megítélt összegeket kártérítés jogcímén, járulék levonása nélkül fizette ki a felperesnek.
A felperes a "kártérítés" kifizetésekor nem tiltakozott a munkáltatójánál a járuléklevonás hiánya miatt. Ennek törvényes következménye azonban az, hogy az átlagkeresetbe ezen összeg nem számítható be. Ez a jövedelem ezen a jogcímen nem képezi a járulék alapját, így nem is vehető figyelembe az átlagkereset számításánál a T. 44. és 45. §-ai, valamint az R. 96. § (1) bekezdése értelmében.
Helytállóan utalt arra az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében, hogy más oldalról megközelítve a munkaügyi bíróság ítéletének a felperes volt munkáltatója nem tett eleget, mert nem fizette ki a felperes részére a megítélt munkabér-különbözetet, a felperes végrehajtási eljárást nem kezdeményezett. Mivel a kifizetés a felperes részére ilyen jogcímen nem történt, ezért ilyen jogcímen jövedelme sem volt; így nincs mit figyelembe venni az átlagkereset meghatározásánál.
Az R. 108. § (3) bekezdése alkalmazásával kapcsolatos felperesi kifogást illetően hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a korkedvezmény - rokkantság esetén - az R. 108. § (3) bekezdése, valamint a 111. § (2) bekezdése értelmében kizárólag a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő számításánál bír jelentőséggel.
A felperes részére I. csoportú rokkantsága alapján az alperes jogelődje 1991. március 13. napján kelt jogerős határozatával megállapította a rokkantsági nyugellátást.
A felperes rendelkezett az életkora szerint a törvény által előírt minimális szolgálati idővel (10 év), így korkedvezményének további jogi jelentősége nem volt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében elfogadta a jogerős ítéletnek az R. 93. § (1) bekezdésén alapuló, az alperesével egyező álláspontját, továbbra is sérelmezte azonban a mellékfoglalkozásából származó keresetből történt járuléklevonást.
Ezzel kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy sem az R. 295. § (4) bekezdése, sem a korábban hatályos jogszabályi rendelkezések alapján nem kellett nyugdíjjárulékot fizetni a másodállásban elért jövedelem után.
A rendelkezésre állt iratok tanúsága szerint a felperes másodállás szerinti munkáltatójának jogutódja arról tájékoztatta az alperest, hogy nyugdíjjárulékot nem, hanem csak jövedelemadót vontak le a mellékfoglalkozásban elért jövedelemből. Ennek ellenkezőjét a felperes a perben sem bizonyította, a jogszabályi rendelkezésekre tekintettel azonban ennek jogi relevanciája sem volt.
Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálati ok nem áll fenn, a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. MfvK.IV.10.060/2005.)