adozona.hu
BH 2005.11.404
BH 2005.11.404
A baleset miatt szükségessé vált gépkocsi-használat esetében a gépkocsi cseréjére alapított kárigény felől az összes körülmény figyelembevételével kell dönteni, ideértve a személygépkocsi biztonságos vezetéséhez fűződő egyéni és közérdeket is -Kármegosztás nem alkalmazható amiatt, hogy a károsult részére biztosított személygépkocsit esetleg a hozzátartozói is használhatják (BH 1988/250.) - A munkaviszony alapján és azon kívül elért jövedelmeket és azok veszteségét külön-külön kell vizsgálni [Mt. 177. §, 178
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének a gépjárműcsere ellenértékére, a keresetveszteségi járadékigény érvényesítés kezdő időpontjának megállapítására, ezen belül a munkaviszonyon kívüli elmaradt jövedelemre, a járadék összegére, továbbá a közlekedési járadék összegére vonatkozó részét támadta jogszabálysértés címén. A másodfokú bíróság iratellenesen, és az ügy jogi megítélését befolyásoló módon vonta mérlegelési körébe azt az egyébként nem bizonyított tényt, h...
BH 2005.11.404 A baleset miatt szükségessé vált gépkocsi-használat esetében a gépkocsi cseréjére alapított kárigény felől az összes körülmény figyelembevételével kell dönteni, ideértve a személygépkocsi biztonságos vezetéséhez fűződő egyéni és közérdeket is -Kármegosztás nem alkalmazható amiatt, hogy a károsult részére biztosított személygépkocsit esetleg a hozzátartozói is használhatják (BH 1988/250.) - A munkaviszony alapján és azon kívül elért jövedelmeket és azok veszteségét külön-külön kell vizsgálni [Mt. 177. §, 178. § (1) bekezdés, 179. § (1) bekezdés, 184. § (3) bekezdés; Pp. 213. § (1) bekezdés].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének a gépjárműcsere ellenértékére, a keresetveszteségi járadékigény érvényesítés kezdő időpontjának megállapítására, ezen belül a munkaviszonyon kívüli elmaradt jövedelemre, a járadék összegére, továbbá a közlekedési járadék összegére vonatkozó részét támadta jogszabálysértés címén. A másodfokú bíróság iratellenesen, és az ügy jogi megítélését befolyásoló módon vonta mérlegelési körébe azt az egyébként nem bizonyított tényt, hogy a felperesen kívül a gépkocsit a család tagjai is használják. Iratellenesnek találta továbbá a gépkocsicserével kapcsolatos kényelmi szempontok megjelölését is, mivel nem ezért, hanem az átlagosat meghaladó testmagasságára (198 cm) tekintettel fennálló nehézségek, és ezek szakértői bizonyítása alapján kérte a testi adottságainak megfelelő gépjárműcserére vonatkozóan az alperes marasztalását. A felperes álláspontja szerint a szakértői vélemény, és az elsőfokú bíróság közvetlen észlelése alapján a másodfokú bíróság nem humánus megítélés alapján utasította el a kereseti kérelmet. Arra is hivatkozott, hogy az iratokban lévő kórházi zárójelentésekből megállapítható, hogy az üzemi baleseti sérüléssel összefüggésben a lábát több mint tízszer, továbbá az egyoldalú terhelés következtében az egészséges lábát is már négyszer kellett operálni, melynek során a jobb lábfeje és talpa teljesen merevvé vált. E körülmények miatt átlagos élettapasztalattal is nyilvánvaló, hogy a 198 cm-es testmagassága figyelembevételével olyan gépkocsit kell vezetnie, amely által sem a saját, sem a mások életét nem veszélyezteti.A felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes köteles a törvény értelmében őt olyan helyzetbe hozni, mintha a baleset be sem következett volna. A másodfokú bíróság mindezeket a körülményeket figyelmen kívül hagyta, ezért a döntése a teljes kártérítés elvébe ütközés miatt jogszabálysértő. A gépkocsi üzemeltetésére vonatkozó járadék tekintetében az amortizációra és a családtagok használatára vonatkozó döntést minősítette jogszabálysértőnek.
A felperes azt is előadta, hogy korábban a keresetveszteségi járadékba beépítésre került a munkaviszonyon kívüli elmaradt jövedelme, ezért a másodfokú bíróság az ítélt dologra vonatkozó szabályba ütközően mellőzte a havi 3000 forint figyelembevételét.
A pert megelőzően hosszadalmas egyeztetést folytatott az alperessel, ezért az igényérvényesítés kezdő időpontját a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel állapította meg a keresetindítás napjával.
Az alperes egyes munkákat vállalkozások bevonásával végeztet, ezt a körülményt az irányadó bérfejlesztésnél a másodfokú bíróság jogszabályba ütközően mellőzte. Mindezek miatt a felperes a bíróságok ítéletének "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte, és a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el [Pp. 274. § (1) bekezdés].
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint a felek között korábban folyamatban volt perben a bíróság értékelte, hogy a gépjárművet valószínűleg a felperes családtagjai is igénybe fogják venni. Bizonyítási eljárás nem folyt le arról, hogy a felperes által igényelt gépjárműcserének van-e igazolt műszaki indoka, a cserére vonatkozó további felperesi előadásokat az alperes a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett új tényelőadásnak minősítette. Előadta, hogy a felperes nem bizonyította az igényérvényesítésnek a keresetindítást megelőző időpontját, ezért a jogerős ítélet a marasztalás kezdőnapját jogszabálysértés nélkül állapította meg.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Az elsőfokú bíróság az alábbiakat állapította meg.
A felperes, aki géplakatos munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél, 1987. december 21-én munkavégzés közben balesetet szenvedett, mert a bal lábára egy kb. 16 kg súlyú alkatrész esett.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest - egyebek mellett - 1991. július 1-jétől 1995. október 31-éig lejárt keresetveszteségi járadék, továbbá 1995. november 1-jétől havi 3414 forint kártérítési járadék megfizetésére kötelezte. Ezt a járadékot a másodfokú bíróság ítéletével 6414 forintra felemelte, valamint az alperest rokkantgépkocsi beszerzési költsége és 1996. június 1-jétől havi 5000 forint közlekedési járadék megfizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság Mfv. I. 10.714/1996/3. számú részítéletével az élelemfeljavítás, a közlekedési járadék tekintetében a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ebben az eljárásban a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. Az ismételt felülvizsgálati kérelem folytán a Legfelsőbb Bíróság az Mfv. I. 10.657/1998/2, számú ítéletével a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta, ennek folytán az alperes 1998. március 1-jétől havi 15 000 forint közlekedési járadék megfizetésére köteles.
Fenti előzmények után újabb keresetében a felperes 2000. január 1-jétől kezdődően további havi 20 000 forint keresetveszteségi járadékot, a 2000. évre 35 000 forint, a 2001. évre pedig 45 000 forint közlekedési járadékot igényelt. További kereseti kérelemként a rokkantgépjármű cseréjére tekintettel a régi és az új jármű ellenértéke címén is követelést nyújtott be.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 2000. január 1-jétől 2001. december 30-éig összesen 29 751 forint keresetveszteségi járadék és ennek kamata megfizetésére kötelezte. Üzemeltetési járadék címén 2000. január 1-jétől 2003. szeptember 30-áig 321 000 forintban és ennek kamatában marasztalta az alperest azzal, hogy 2003. október 1-jétől havi 24 000 forint üzemeltetési járadék megfizetésére köteles. Kötelezte továbbá az alperest arra is, hogy gépkocsicsere értékkülönbözet címén fizessen meg a felperesnek 1 685 000 forintot, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság az Mt. 184. § alapján vizsgálta a felperest megillető keresetveszteségi járadék összegét, megállapította, hogy az a munkakör, amelyben a felperes a balesetkor dolgozott, 1993-ban megszűnt, és megszűnt a felperest foglalkoztató alperesi egység is. A munkaügyi bíróság az összegszerűség megállapításánál a felek között folyamatban volt ügyben meghozott korábbi ítéleteket, és az alperesnél ténylegesen megvalósult bérfejlesztés mértékét vette figyelembe. Kimondta, hogy a másodfokú bíróság az ítéletével a felperesnek járó járadék összegét havi 3000 forinttal felemelte, és ezt munkaviszonyon kívüli egyéb elmaradt jövedelemként értékelte. Ezért a munkaügyi bíróság az adott ügyben ezt a 3000 forintot kártérítést csökkentő tényezőként nem vette figyelembe.
Megállapította, hogy a felperes ún. rokkantgépkocsiként Suzuki Swift gépkocsit használ, amelyre vonatkozóan az igazságügyi gépjármű szakértő írásba foglalt véleménye, és személyes meghallgatása szolgáltatott bizonyítékot az üzemeltetési költségre nézve. Mindezek alapján, továbbá azt is számításba véve, hogy a gépkocsit a felperes családtagjai is használhatták, a munkaügyi bíróság az üzemeltetési költséget 15 000 km/év menetteljesítményre
fogadta el. Ehhez viszonyította az üzemeltetési költséget (kötelező felelősség-biztosítás, karbantartási költség, üzemanyag-fogyasztás). Mindezek alapján, figyelembe véve az alperes által folyósított havi 15 000 forint járadékot, 2000. évre nézve 69 000 forint költséget állapított meg a felperes javára. A 2001. év esetében a munkaügyi bíróság levonásba helyezte az üzemeltetési költségből a tömegközlekedés költségét és az alperes által fizetett járadékot is, melynek alapján az alperest 87 000 forint megfizetésére kötelezte. Ez utóbbi számítási módot alkalmazta 2002. és 2003. évre, és a megállapított üzemeltetési járadék kiszámításánál is.
A munkaügyi bíróság a szakértői szemle alapján tényként állapította meg, hogy a felperes a gépkocsiban csak szűkösen fér el, a lába a kormány alatt nem fér el. A szakirodalom szerint a gépkocsikat a népesség átlagos magassága alapján alakítják ki, amely az adott esetben 160-tól 183 cm, ily módon a felperes esetében a gépkocsi "kényelmetlenül vezethető". A munkaügyi bíróság a szakértő előadásából azt is megállapította, hogy a Wagon-R típusú Suzuki magasabb építésű, és a biztonsági szempontokra is figyelemmel a felperes számára alkalmasabb. Mindezek miatt a munkaügyi bíróság az alperest a két gépkocsi értékkülönbözete alapján marasztalta.
Az ítélet ellen a felek fellebbezést nyújtottak be.
A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperes által fizetendő lejárt keresetveszteségi járadék összegét 3531 forintra leszállította, a fizetési kötelezettség kezdő időpontját 2001. január 2-ában állapította meg, míg a gépkocsicsere értékkülönbözetére vonatkozó keresetet elutasította. A keresetveszteségi járadék tekintetében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében számítási hibát állapított meg, azonban az alperesnek a visszamenőleges igényérvényesítés kezdőnapjára vonatkozó fellebbezését alaposnak találta, ezért a keresetindítástól kezdődően marasztalta az alperest [Mt. 185. §, 186. § (3) bekezdés, Pp. 230. § (1) bekezdés]. Ezért e jogcímén a hátralék összegét leszállította, és a járadékfizetési kötelezettség kezdőnapját módosította. Megállapította, hogy a munkaviszonyon kívüli jövedelem nem tartozik a munkabér-különbözet körébe. Ezért a munkaügyi bíróság az e jogcímen korábban megítélt 3000 forintot helytállóan mellőzte annak megállapításánál, hogy milyen különbség mutatkozik a rokkantsági nyugdíj, a járadék, és az elérhető jövedelem között.
A gépkocsi-üzemeltetési járadékról kimondta, hogy a családtagok használata által okozott értékcsökkenés megfizetésére az alperes nem kötelezhető, és helyesen vonta le az elsőfokú bíróság az egyébként felmerülő közlekedési költségeket; összefoglalva a megyei bíróság e kereseti kérelem tekintetében az elsőfokú bíróság mérlegelésében jogszabálysértést nem észlelt.
A gépkocsi cseréjéről az volt a másodfokú bíróság álláspontja, hogy ez kényelmetlenségi szempontra hivatkozva nem kérhető, a felperes az egészségi állapotának romlását nem bizonyította, ezért erre tekintettel sem indokolt a két gépkocsi értékkülönbözetében való marasztalás. A másodfokú bíróság azt is kifejtette, hogy a felperes nem hivatkozott olyan műszaki okokra a perben, amely a gépkocsi cseréjét indokolta volna.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Az Mt. 174. § (1) bekezdés értelmében a kártérítési felelőssége alapján a munkáltató a károsultnak a balesettel összefüggő tényleges kárát, ezen belül költségeit, kiadásait köteles megtéríteni. A bírói gyakorlat a teljes kártérítés elve mellett érvényesíti a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelményét (káron szerzés tilalma) is.
Az elsőfokú bíróság a felperes 6. és 39. sorszámú keresetmódosításai folytán a testi adottságai alapján megfelelő gépkocsi hiányában kötelezte az alperest a jövőben a felperes által megvásárolható gépkocsival kapcsolatos kártérítésre. A felperesnek azt az előadását, hogy a gépkocsi cseréjét végrehajtotta, az alperes nem vitatta.
A másodfokú bíróság az értékkülönbözet megtérítésére irányuló kereseti kérelem elutasítását a "kényelmetlenségi szempont" mellőzésével, és azzal indokolta, hogy az egyik korábbi eljárásban beszerzett szakvélemény alapján vásárolta a felperes az adott ügyben már kifogásolt személygépkocsit, továbbá műszaki szempontokra a felperes az elsőfokú eljárásban nem hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítélet fenti ténymegállapításait az iratok tartalmával ellentétesnek találta. Az igazságügyi gépjármű-szakértő személyes meghallgatásán az írásba foglalt szakvéleményét kifejezetten a gépkocsicserének a felperes személyes adottságaira tekintettel fennálló szükségességére vonatkozóan egészítette ki. A tárgyaláson az alperes a szakvélemény fenti tárgyú kiegészítését nem kifogásolta. Fentiek szerint tehát a felperes az elsőfokú eljárásban nem kényelmességi, hanem a balesetével és testi adottságaival összefüggő okok miatt kérte az alperes marasztalását. Az alperes a fellebbezésében elismerte, hogy a korábbi gépkocsi a felperes számára nem kényelmes, egyébként a szakvélemény meggyőző erejét kifogásolta. Mindezek miatt a másodfokú bíróság a bizonyítás eddigi eredményével ellentétesen tekintette kényelmességi szempontúnak a gépjármű-szakértőnek azt a megállapítását, amely az átlagosat meghaladó testmagasságú felperesnek a mindkét lábán fennálló betegsége alapján minősítette alkalmatlannak a perbeli gépkocsit.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adott egyedi tényállásnál az egészségügyi és a műszaki szempontok - ide nem értve az amortizációt - együttesen, és egymásra tekintettel vizsgálandók és értékelendők. Mindezek miatt a szóban lévő kereseti kérelem tárgyában a megalapozott döntés meghozatalához a feleket terhelő bizonyítási teher [Pp. 164. § (1) bekezdés] figyelembevételével, illetve a felek eljárásjogi jogairól való szükséges tájékoztatás után (amely a keresetmódosítást tartalmazó jkv.-ből nem tűnik ki) lehet megalapozottan dönteni arról, hogy a felperes keresete megalapozott-e. Ezek hiányában - figyelembe véve a személygépkocsi biztonságos vezetéséhez fűződő fontos egyéni és közérdeket is - a másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésbe ütközően utasította el a keresetet az elsőfokú - a gépjárművezetés teljes körű biztonságosságát nem tartalmazó, tehát részben megalapozatlan - ítélet megváltoztatásával.
A bírói gyakorlat hosszabb idő óta egységes annak megítélésénél, hogy kármegosztás nem alkalmazható amiatt, hogy a károsult részére biztosított gépkocsit esetleg a hozzátartozói is használhatják (BH 1988/250.). Ezért az Mt. 177. § (1) bekezdésével és az említett bírói gyakorlattal ellentétes (a közlekedési járadékot havi 24 000 forinton felül elutasító) döntés jogszabálysértő. Az új eljárásban a fentiek figyelembevételével kell - az Mt. alapelveit és a bizonyítási teher szabályait is figyelembe véve - határozni a felperesnek erről a kereseti kérelméről.
A elsőfokú bíróság részletesen indokolta ítéletében a 3000 forint munkaviszonyon kívüli egyéb elmaradt jövedelem címén a felperest a másodfokú bíróság ítélete alapján megillető járadékra vonatkozó álláspontját. A másodfokú bíróság ezt helyesnek találta. Az említett korábbi másodfokú ítélet egy összegben ítélte meg a munkaviszonyon belül és azon kívül elért egyéb rendszeres jövedelmet.
Ennélfogva az utóbbi figyelmen kívül hagyása azt eredményezheti, hogy a felperes az ezen a jogcímen járó járadéktól eleshet amiatt, hogy e jogcímű marasztalását a korábbi ítélet nem külön jogcímként tartalmazza. Mindezek miatt a felperes alappal hivatkozott - tartalmilag - e követeléssel összefüggésben ítélt dologra [Pp. 229. § (1) bekezdés], ezért az ezt mellőző jogerős döntés jogszabálysértő. Az új eljárásban tehát az eltérő jogcímű járadék-igényeket a fentieknek megfelelően kell külön-külön vizsgálni, és az ítéletben az egyes jogcímek felől külön rendelkezést kell hozni [Pp. 213. § (1) bekezdés].
Az igényérvényesítés kezdő időpontjára vonatkozóan a felperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére nem bizonyította, hogy a keresetindítást megelőzően első ízben mikor érvényesítette a járadék iránti követeléseit, azonban e tekintetben sem lehet megállapítani, hogy a munkaügyi bíróság a törvényben előírt tájékoztatást részére megadta-e [Pp. 3. § (3) bekezdés], ily módon a tényállás megállapítása helyességéről nem lehet megalapozottan állást foglalni. A felperes az Mt. 178. § (1) bekezdésével, és az Mt. 179. § (1) bekezdésével ellentétesen hivatkozott arra, hogy a részére járó keresetveszteségi járadéknál vizsgálandó, hogy az alperes az általa a balesetkor végzett tevékenységet jelenleg vállalkozás útján látja el. E körülmény a munkáltató mérlegelési körébe tartozik, ennek értékelésére a munkaügyi perben nincs lehetőség, tehát a felperes keresetveszteségi járadékának összegét a jogerős ítélet helyesen értékelte az Mt. 184. § (3) bekezdés alapján.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a másodfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel az alperes által fizetendő keresetveszteségi járadék hátralékos összegét 3531 forintra leszállította, a fizetési kötelezettség kezdőnapját 2001. január 2-ára módosította, a 3000 forint munkaviszonyon kívüli jövedelem címén járó járadékra vonatkozó elsőfokú rendelkezést helybenhagyta, és a gépkocsicsere értékkülönbözetének megfizetésére vonatkozó keresetet elutasította, továbbá a gépkocsi üzemeltetési költségre irányuló követelést a havi 24 000 forinton felüli rész tekintetében elutasító elsőfokú rendelkezést helybenhagyta, - a munkaügyi bíróság ítéletének érintett rendelkezéseire is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és e körben a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.249/2004. sz.)