adozona.hu
BH 2005.9.331
BH 2005.9.331
A munkavállalót terheli a bizonyítás arról, hogy az engedély alapján történt eltávozás alatt jóhiszeműen és tisztességesen, az engedély alapjául megjelölt célnak megfelelően járt el [Mt. 3. § (1) bekezdés, 96. § (1) bekezdés a) pont; Pp. 164. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra való utasítását kérte. Előadta, hogy az alperes a perben nem tudta bizonyítani azt a rendkívüli felmondási indokot, hogy munkaidőben a magánvállalkozásában taxisként tevékenykedett. Ezzel szemben mindvégig bizonyítani kívánta azt a tényt, hogy az alperes engedélyével azért távozott el a munkahelyéről, hogy élelmiszert vásároljon, illetve ...
BH 2005.9.331 A munkavállalót terheli a bizonyítás arról, hogy az engedély alapján történt eltávozás alatt jóhiszeműen és tisztességesen, az engedély alapjául megjelölt célnak megfelelően járt el [Mt. 3. § (1) bekezdés, 96. § (1) bekezdés a) pont; Pp. 164. § (1) bekezdés].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra való utasítását kérte. Előadta, hogy az alperes a perben nem tudta bizonyítani azt a rendkívüli felmondási indokot, hogy munkaidőben a magánvállalkozásában taxisként tevékenykedett. Ezzel szemben mindvégig bizonyítani kívánta azt a tényt, hogy az alperes engedélyével azért távozott el a munkahelyéről, hogy élelmiszert vásároljon, illetve a taxi-gépkocsivezető társaitól az általa megelőlegezett "lottópénzt" összegyűjtse. A másodfokú bíróság helytelenül értékelte a bizonyítékokat, nem vette figyelembe, hogy az ellenőrök kenyérrel a kezében állították meg, illetve feltételezés alapján, bizonyítékok hiányában állapította meg az alperes jognyilatkozatának jogszerűségét. A felperes azt is előadta, hogy nem valósított meg lényeges kötelezettségszegést, magatartása sem szándékos, sem súlyosan gondatlan nem volt.A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte. Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében előadta, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat helyesen mérlegelte, a döntése nem ütközik jogszabályba. Utalt - egyebek mellett arra -, hogyha a felperes valóban pénzgyűjtés céljából távozott, nem volt indokolt, hogy beálljon szabad jelzéssel a taxik közé. Az alperes azt is hangsúlyozta, hogy a felperes a munkáltató engedélyével visszaélve munkaidőben egyéni vállalkozását folytatta, ezért a munkaviszonyának fenntartása a munkáltatótól nem várható el.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
Az alperes 2003. november 14-én azért szüntette meg rendkívüli felmondással a felperes munkaviszonyát, mert 2003. október 31-én munkaidőben magántaxisként tevékenykedett, a taxi-drosztnál a bent álló öt gépkocsi közül harmadikként szabad jelzéssel várakozott. Ezt követően szabad jelzéssel egy közeli élelmiszerüzlet előtt az ellenőrök megállították, a felperes a magatartására nem tudott elfogadható magyarázatot adni. Az alperes azt is megállapította a felperes terhére, hogy ugyanezen a napon a jelenléti ívet a távozás időpontja tekintetében szabálytalanul előre kitöltötte.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, munkaviszonyának helyreállítása mellőzését, és a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte. A keresete tényelőadásának lényege szerint engedéllyel kenyérvásárlás, és lottópénzek összegyűjtése miatt volt távol a munkahelyéről, nem vitatta, hogy a gépkocsija szabad jelzést mutatott, és azt sem, hogy a jelenléti ívet részben szabálytalanul töltötte ki.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes azért tevékenykedett munkaidőben magánvállalkozása keretében, mert saját előadása szerint "hígította a kilométereket". A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes a jogával visszaélt, amikor az engedélyezett távollét idejét nem a megjelölt célra használta fel (Mt. 4. §). A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes szükségtelenül kívánta bizonyítani, hogy ténylegesen a társaitól a pénzt gyűjtötte össze, az erre irányuló bizonyításnak az ügy eldöntése szempontjából nincs jelentősége. Ezért a munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság helyesnek találta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és mindenben osztotta az elsőfokú bíróság jogi következtetéseit. Tényként állapította meg, hogy a felek által nem vitatottan a felperes engedéllyel rendelkezett arra, hogy a munkahelyét elhagyja, azonban az engedély célhoz kötött volt, ezért a felperes magatartása az Mt. 3. § (1) bekezdésébe ütközően joggal való visszaélést valósított meg. A másodfokú bíróság életszerűtlennek találta a felperesnek a lottópénzzel kapcsolatos védekezését, mert a felperesnek módjában állt volna helyismeret birtokában a gépkocsiját úgy megállítani, hogy az ne jelentse az utazó közönség részére a gépkocsi fogadóképességét. A másodfokú bíróság azt sem fogadta el, hogy a felperes csak egy órát volt távol, mivel álláspontja szerint csak azért ment vissza a munkahelyére, mert az ellenőrök visszakísérték, továbbá a jelenléti ív szabálytalan kitöltése azt bizonyítja, hogy a felperes már nem szándékozott visszamenni a munkahelyére. A másodfokú bíróság jogi mérlegelése értelmében a munkahely elhagyására vonatkozó engedély nem zárja ki az Mt. 96. § (1) bekezdés alkalmazhatóságát, ha a munkavállaló az engedéllyel visszaél. Emiatt a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően nem látta szükségesnek felperes által megjelölt tanú meghallgatását, mivel az ügy megítélésén nem változtat, ha bebizonyosodik, hogy a felperes lottópénz gyűjtése és kenyérvásárlás céljából kapott engedélyt a munkahelyének elhagyására.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A törvény értelmében a rendkívüli felmondás alapjául megjelölt kötelezettségszegés tényének, továbbá a kötelezettségszegés értékelését megalapozó egyéb körülményeknek, illetve feltételeknek bizonyítása a jognyilatkozattevő felet terheli [Mt. 96. § (2) bekezdés].
Az adott esetben ezért az alperesnek azt kellett hiteltérdemlően bizonyítania, hogy a felperes fuvarra váró taxisként várakozott a drosztnál, továbbá, hogy a felperes nem adott magyarázatot arra, miért tartózkodik a munkahelyén kívül.
A munkahelyen kívüli tartózkodásról az első- és a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy erre a felperes felettesének engedélye alapján került sor, következésképpen ezt kötelezettségszegésként a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint önmagában nem lehet figyelembe venni.
A felperes a perben mindvégig azt állította, hogy lottópénzt kívánt összegyűjteni a taxi-gépkocsivezető társaitól, mivel részükre megelőlegezte az összegeket, és szüksége volt a pénzre, továbbá kenyeret kívánt vásárolni. A felperest terhelte a bizonyítás arra nézve, hogy az általa megjelölt okból, és nem a magánvállalkozásában végzendő tevékenység miatt várakozott üres jelzéssel a taxi-gépkocsivezető társai között. Erre vonatkozóan a felperes bizonyítási indítványt terjesztett elő, amelyet a bíróságok elutasítottak.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a bíróságoknak a felperes bizonyítási indítványát elutasító érvelése nem helytálló. Az ügy azon sajátossága miatt, hogy a munkaidőben a munkahelyről való eltávozás engedélyezését a felek tartalmilag egyezően adták elő, illetve az engedély alapjául szolgáló okokat (kenyérvásárlás, pénzgyűjtés) az alperes a perben nem vitatta, a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az engedélyben megjelölt célnak megfelelően járt el, tehát pénzt gyűjtött, amikor a drosztban tartózkodott. E bizonyítás lehetőségének kizárása, a felperes bizonyítási indítványának elutasítása nem felel meg a Pp. 164. § (1) bekezdésének, továbbá annak az eljárásjogi alapelvnek, hogy a feleket a bizonyítási eljárásban egyenlő jogok illetik meg (felek perbeli egyenlőségének elve). Ezért a felperes a bizonyítási indítványának elutasítására utalással helytállóan sérelmezte (tartalmilag), hogy a terhére rótt kötelezettségszegés mérlegelése nem felelt meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak, ezért a másodfokú bíróság ítélete a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközik.
A rendkívüli felmondás a perbeli napra vonatkozóan a jelenléti ívnek a távozás időpontja előre történt kitöltését is a felperes terhére rótta. Ezt a felperes nem vitatta. Arra nézve azonban nincs aggálytalan bizonyíték, hogy a felperes az engedélytől eltérően nem kívánt visszamenni a munkahelyére, ezt az alperes nem állapította meg a jognyilatkozatában, következésképpen ezt a felperesi szándékot - bizonyítottság hiányában - a másodfokú bíróság jogszabályba ütközően értékelte a felperes terhére [Mt. 96. § (2) bekezdés, Pp. 206. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a munkavállaló a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás elvébe ütközően jár el, ha a munkáltatótól meghatározott célokból kapott eltávozás ideje alatt a magánvállalkozásában tevékenykedik [Mt. 3. § (1) bekezdés]. Ez azonban csak akkor állapítható meg, ha valamennyi jelentős tényre vonatkozóan a bizonyítási teher szabályainak helyes alkalmazásával lefolytatott bizonyítás eredményéből minden kétséget kizáróan, a logika és az életszerűség szabályai szerint az említett magatartásra lehet következtetni. Ennek hiánya folytán a felperes terhére rótt kötelezettségszegés (magánvállalkozásban tevékenykedés) ténye az adott esetben nem állapítható meg. Ezért a fentiek szerint kiegészítendő bizonyítási eljárás lefolytatása, a kötelezettségszegés bizonyítása esetén lehet valamennyi bizonyíték együttes mérlegelésével állást foglalni arról, hogy az alperes rendkívüli felmondása az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjának megfelel-e. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a - megyei bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.338/2004. sz.)