adozona.hu
BH+ 2005.8.382
BH+ 2005.8.382
Ha a fegyveres szerv hivatásos állományú tagjának a balesetével összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes elkülönülő kárigénye származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani; ez a nem vagyoni kártérítési igény elévülésére is vonatkozik [Hszt. 173. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1990. augusztus 6-án szolgálat teljesítése során elszenvedett balesetével összefüggésben 3 millió forint nem vagyoni kártérítés iránt terjesztette elő keresetét 1997. október 6-án.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 2 000 000 forint és ennek kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a személybiztosító tisztként életveszélyes közlekedési balesetet szenvedett felperes 6 hónapi kórházi és szanatóriumi kezelés, valamint egy évet meghaladó betegállomány ...
BH+ 2005.8.382 Ha a fegyveres szerv hivatásos állományú tagjának a balesetével összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes elkülönülő kárigénye származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani; ez a nem vagyoni kártérítési igény elévülésére is vonatkozik [Hszt. 173. § (2) bekezdés].
A felperes az 1990. augusztus 6-án szolgálat teljesítése során elszenvedett balesetével összefüggésben 3 millió forint nem vagyoni kártérítés iránt terjesztette elő keresetét 1997. október 6-án.A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 2 000 000 forint és ennek kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a személybiztosító tisztként életveszélyes közlekedési balesetet szenvedett felperes 6 hónapi kórházi és szanatóriumi kezelés, valamint egy évet meghaladó betegállomány után fizikailag könnyebb beosztásban teljesített szolgálatot. 1997. február 10-én felperest III. csoportos rokkanttá minősítették, és hivatásos szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. Az alperes erre tekintettel 1997. február 28-án felperes szolgálati viszonyát megszüntette és nyugállományba helyezte.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes előterjesztett kártérítés iránti igénye a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontjában nyílt meg. A bíróság megállapította, hogy a 42 éves felperes egész pályafutásában, egzisztenciájában megtört emberré vált, karrierjének vége szakadt, pályatársai azóta komoly beosztásokat töltenek be, számára ez az esély véglegesen megszűnt. Ideggyenge emberré vált, házassága - a nemi kapcsolat hiánya miatt - felbomlott, mellkasi sérülés utáni maradványállapota a fokozottabb fizikai igénybevétellel járó tevékenységben középfokban korlátozza. Mindezek figyelembevételével állapította meg a bíróság az elszenvedett nem vagyoni sérelmek ellensúlyozására alkalmas nem vagyoni kártérítés összegét.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az első fokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes késedelmi kamat megfizetésére történő kötelezését mellőzte, e tekintetben a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve rögzítette, hogy felperes baleseti munkaképesség-csökkenését 1992. január 21-én 40%-ban, 1993. december 10-én 26%-ban, 1994. március 28-án 36%-ban, 1996. március 7-én 26%-ban, 1996. július 1-jén 26%-ban, és 1997. február 11-én is 26%-ban míg össz-szervezeti szempontból 67%-ban állapította meg a társadalombiztosítási szerv. Az 1997. november 5-én adott igazságügyi szakvélemény a felperes munkaképesség-csökkenését 67%-ot elérőnek, ezen belül a baleseti munkaképesség-csökkenést 26%-nak értékelte.
A perben beszerzett, 1999. október 5-én kelt szakértői vélemény szerint a felperes baleseti munkaképesség-csökkenése mintegy 40%-os, III. csoportú rokkantsága túlnyomórészt baleseti eredetű.
Ezen adatok alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes egészségi állapota a balesetet követően véglegesen nem alakult ki, az időszakos, társadalombiztosítási szempontból végzett szakértői vizsgálatok a baleseti munkaképesség-csökkenés tekintetében végleges állapotot nem diagnosztizáltak. Ezért úgy ítélte meg, hogy a felperes nem vagyoni kárigénye nem évült el [Hszt. 173. § (2) bekezdés]. A felperes balesetből eredően jelentősen elnehezült életvitelére is tekintettel a megállapított összegű kárpótlást a másodfokú bíróság nem találta eltúlzottnak.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Az igény elévülésére hivatkozva támadta a jogerős ítéletet. Arra hivatkozott, hogy az irányadó jogszabályt (Hszt. 12. § és 173. §) az eljárt bíróságok helytelenül alkalmazták, mert álláspontja szerint az egyes vagyoni igények elévülési idejére vonatkozó szabályok a nem vagyoni kártérítésről nem rendelkeznek, így azok a perben nem alkalmazhatók. Azzal érvelt, hogy a felperes már 1991. óta részesül orvosi kezelésben szexuális zavarok, idegi panaszok miatt, és már 1992. január 21-én is 40%-os baleseti munkaképesség-csökkenést véleményeztek.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyára vonatkozó jogszabályok - az általános munkajogi szabályokkal (Mt. 11. §, 186. §) egyezően - állapítják meg a szolgálati viszonyból eredő igény elévülésének szabályait. Eszerint az igény elévülése az esedékessé válásától kezdődik [Hszt. 12. § (2) bekezdés]. Továbbá, ha a sérelemmel összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani [Hszt. 173. § (2) bekezdés]. Ezek a rendelkezések a nem vagyoni kártérítési igény elévülésére is irányadók. Az ettől eltérő felülvizsgálati álláspont téves.
Ezért helytállóan - a bírói gyakorlatnak megfelelően - indultak ki abból az eljárt bíróságok, hogy a nem vagyoni kártérítés alapjául szolgál a károkozó magatartás, a baleset időpontjától későbbi időpontban bekövetkező, de annak következményeként a károsult életének, életminőségének döntően és súlyos hátrányt okozó módon történt megváltozása. Az ettől számított három éven belüli igényérvényesítés esetén a követelés elévülésére nem lehet sikerrel hivatkozni.
Az adott esetben a felperes 1990. augusztus 7-én elszenvedett balesetéből eredően maradványállapotát mozgásszervi panaszokban (csípőizületek és gerincmozgások mérsékelt fokú beszűkülése) és ideggyengeségi tünetekben rögzítette a perbeli igazságügyi szakvélemény (16. sorsz. irat 1. oldal). Az időszakonként elvégzett társadalombiztosítási orvosszakértői vizsgálatok eltérő adatai alapján a másodfokú bíróság megalapozottan állapította meg, hogy a baleseti munkaképesség-csökkenés tekintetében végleges állapotot nem rögzítettek, de a perben beszerzett szakértői vélemény azt igazolta, hogy e munkaképesség-csökkenés mértéke növekvő irányú. A felperes a SOTE Neurológiai Klinikán folyamatos pszichiátriai kezelés alatt áll.
Jóllehet a felperes egyes panaszai a balesetet követően, a szolgálati viszonya fennállása alatt is jelentkeztek (pl. 1991. óta jár urológiai kezelésre impotencia miatt, 1994-ben fordult először pszichológushoz), az 1997. februárjában megállapított rokkantsága, hivatásos szolgálatra való alkalmatlansága folytán váltak nyilvánvalóvá és következtek be összességében az életvitelében a balesettel oksági összefüggésben jelentkező azok a - perbeli ítéletben részletezett - hátrányok, amelyek a nem vagyoni kártérítést megalapozták.
Ehhez képest az elévülési időn belül előterjesztett nem vagyoni kártérítési igénynek helyt adó döntés nem jogszabálysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.202/2000. sz.)