adozona.hu
BH+ 2005.7.332
BH+ 2005.7.332
A kiszabott munkaügyi bírság összegét a bíróság - a törvényben meghatározott szempontok figyelembevételével - megváltoztathatja, ha az alapul szolgáló tényállás változott [1996. évi LXXV. törvény 7. § (7) bekezdés, 8. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperest az elsőfokú közigazgatási határozat a 2003. június 25-én megtartott munkaügyi ellenőrzés során feltárt jogszabálysértések megszüntetésére és 400 000 forint munkaügyi bírság megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán az alperes másodfokú határozata az elsőfokú határozatot a teljesítési határidő tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.
A felperes a jogerős közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálat iránt előterjesztett keresetében a határozat hatály...
BH+ 2005.7.332 A kiszabott munkaügyi bírság összegét a bíróság - a törvényben meghatározott szempontok figyelembevételével - megváltoztathatja, ha az alapul szolgáló tényállás változott [1996. évi LXXV. törvény 7. § (7) bekezdés, 8. § (1) bekezdés].
A felperest az elsőfokú közigazgatási határozat a 2003. június 25-én megtartott munkaügyi ellenőrzés során feltárt jogszabálysértések megszüntetésére és 400 000 forint munkaügyi bírság megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán az alperes másodfokú határozata az elsőfokú határozatot a teljesítési határidő tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.A felperes a jogerős közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálat iránt előterjesztett keresetében a határozat hatályon kívül helyezését és a bírság alóli mentesítését kérte részletesen megindokolva, hogy munkaügyi szabályt nem sértett.
A munkaügyi bíróság ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megváltoztatta és a munkaügyi bírság összegét 50 000 forintra leszállította, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat megsértette, mert a munkavállalók munkaidő nyilvántartásában a munkavégzés kezdő és befejező időpontját nem tüntette fel.
Az alperes határozata a felperes terhére 3 munkavállaló esetében az Mt. 97. § (2) bekezdésének és a 4/1997. (I. 28.) MüM rendelet 1. § (1) és (2) bekezdésének megsértését is megállapította amiatt, hogy B. M.-né és D. L. részére a munkaviszony megszűnésekor a munkanélküli járadék megállapításához az igazoló lapot nem adta ki, T. L. vonatkozásában pedig az igazoló lap másodpéldányát nem tudta felmutatni, holott azt 5 évig kellett volna megőriznie.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes B. M.-né és D. L. munkaviszonyának megszűnésekor a jogszabályban foglaltaknak megfelelően járt el, ugyanis a munkavállalói igazolási lapot kiállította, és azt megkísérelte átadni a részükre, azonban arra a munkavállalók nem tartottak igényt. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az Mt. 6. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel ezzel a felperes a nyilatkozatot közölte, a postai kézbesítés elmaradása nem róható a terhére.
A megváltoztatott tényállásra, valamint arra figyelemmel, hogy a munkavállalókat a munkaidő nyilvántartásával összefüggésben hátrány nem érte, a kiszabott bírság összegét 50 000 forintra mérsékelte.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. A tényállás megállapítását okszerűtlen következtetésre hivatkozva támadta. Vitatta a bíróság értelmezését, miszerint a munkanélküli járadék megállapításához szükséges igazoló lap ki nem adása nem jogszabálysértő. A munkaidő nyilvántartásával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy nem állapítható meg: érte-e a munkavállalókat hátrány. Álláspontja szerint mivel határozata az 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban :Met.) 7. §-ának (5) bekezdése szerint a munkaügyi bírság kiszabásánál irányadó körülmények mindegyikét figyelembe vette, a bíróság a bírság összegének megváltoztatásával a részére biztosított hatáskörön túlterjeszkedett.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
Az elsőfokú közigazgatási határozat indokolásának 2. pontja azt a megállapítást tartalmazza, hogy "B. M.-né és D. L. a munkáltató nyilatkozata alapján nem igényelte az igazoló lapot, ezért részükre nem került kiállításra és kiadásra". Ezt a megállapítást a fellebbezési eljárásban az alperes másodfokú hatósága is elfogadta. Ezzel szemben a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a munkaügyi bíróság megalapozottan állapította meg azt tényként, hogy a két munkavállaló részére a munkanélküli járadék megállapításához szükséges igazoló lapot a munkáltató kiállította, azt azonban D. L. "nem tartok rá igényt" megjegyzéssel, B. M.-né pedig "nincs rá igényem" megjegyzéssel nem vette át. A munkaügyi bíróság által megállapított tényállást e tekintetben a felülvizsgálati kérelem iratellenességre és a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére hivatkozva alaptalanul támadta.
A felperes a munkavállalók részére a munkanélküli járadék igényléséhez szükséges igazoló lapot megkísérelte átadni. A munkaügyi bíróság jogi álláspontja helytálló a tekintetben, hogy ezzel az igazolások kiadására vonatkozó kötelezettségének eleget tett, következésképpen az Mt. 97. § (2), valamint a 4/1997. (I. 28.) MüM rendelet 1. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kötelezettségét nem szegte meg. Tartalmát tekintve ugyanis a munkavállalók az igazolás átvételét megtagadták [Mt. 6. § (3) bekezdés], a hivatkozott rendeletben pedig a munkáltatót az át nem vett igazolások postai kézbesítésére nem kötelezi.
A munkaügyi bíróság a megváltozott tényállás alapján a kiszabott munkaügyi bírság összegét is felülbírálhatta [Met. 8. § (1) bekezdés], és minthogy a bírság megállapításánál figyelembe vett szabályszegések száma csökkent, a bírság összegének mérséklése is indokolt volt. Ezzel kapcsolatban a bíróság 2 körülményt értékelt; egyrészt azt vette figyelembe, hogy a munkaidő nyilvántartás hiányos módjából a munkavállalókat hátrány nem érte, másrészt a kiadott igazoló lap (T. L. esetében) másolatának megőrzését ugyan felperes elmulasztotta, de a munkavállaló a munkanélküli járadékot igénybe vette. Az említett körülmények azonban a bírság csökkentését okszerűen nem indokolják, mivel az elsőfokú közigazgatási határozat (felülvizsgálati kérelemben tévesen vitatott módon) már figyelembe vette, és bírság-csökkentő tényezőként értékelte azt, hogy a jogszabálysértések nem okoztak hátrányt a munkavállalóknak; másrészt az igazoló lap megőrzése elsősorban nem az egyidejűleg igénybe vett ellátás, hanem a később támasztható igények szempontjából jelentős. Ugyanakkor a bíróság nem volt figyelemmel arra, hogy a felperes terhére a munkaidő nyilvántartást illetően megállapított szabálytalanság a munkavállalók nagy létszámát érintette, míg a mellőzött megállapítás csak 2 munkavállalóra vonatkozott.
Az előbbiekre tekintettel a tényállás változásával nem arányosan és nem a Met. 7. § (7) bekezdésében meghatározott szempontok figyelembevételével állapította meg a munkaügyi bírság összeget a bíróság.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletének érintett rendelkezését a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a kiszabott bírság összegét 250 000 forintra leszállította, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.614/2004. sz.)