adozona.hu
EH 2004.1050
EH 2004.1050
Az együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, ha a munkavállaló a véleménynyilvánítás jogával élve a munkáltatója fontos érdekét és a mértéktartás követelményét mellőzve jár el [Mt. 3. § (3) bek., 103. § (1) bek. c) pont*].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes 2001. február 15-én kelt rendes felmondása jogellenessége megállapítását, az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes az alperes havonta megjelenő lapjánál főszerkesztőként dolgozott. A munkaviszonyát az alperes a 2001. február 15-én kelt rendes felmondással azzal az indokolással szüntette meg,...
EH 2004.1050 Az együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, ha a munkavállaló a véleménynyilvánítás jogával élve a munkáltatója fontos érdekét és a mértéktartás követelményét mellőzve jár el [Mt. 3. § (3) bek., 103. § (1) bek. c) pont*].
A felperes keresetében az alperes 2001. február 15-én kelt rendes felmondása jogellenessége megállapítását, az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, és elmaradt munkabére megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes az alperes havonta megjelenő lapjánál főszerkesztőként dolgozott. A munkaviszonyát az alperes a 2001. február 15-én kelt rendes felmondással azzal az indokolással szüntette meg, hogy a felperes az általa szerkesztett szakszervezeti lapban az alperes érdekeivel ellentétes, és azt súlyosan sértő és veszélyeztető publikációt jelentetett meg.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a lapban saját neve alatt egy olyan cikket jelentetett meg, amelyben részben burkolt, részben nyílt vádakat fogalmazott meg a lapot működtető szakszervezettel és annak vezetőivel szemben. A negatív kritikák egy részét sajátjaként, más részét név nélkül mások véleményeként fogalmazta meg, a szakszervezetet "csődhelyzetben vergődő" szervezetként mutatta be.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes alaptalanul hivatkozott egymagában a sajtószabadságra, mivel az alperes munkavállalójaként az volt tőle elvárható, hogy a munkáltatójával szemben ilyen hangnemű és mértékű kritikát ne alkalmazzon, illetve a cikket egyeztesse a szakszervezet elnökével, amit a munkaszerződése kötelezően előírt. Ezért a felperes kifogásolt magatartása a perbeli rendes felmondás jogszerű indokául szolgálhatott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és elrendelte a felperes eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását. Egyebekben az elsőfokú bíróságot további eljárásra utasította.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a felperes a felmondásban kifogásoltakat nem valósította meg, mivel a perbeli cikk célja a szakszervezeti tagságot felrázó, érdekérvényesítésre ösztönző magatartás volt. A szakszervezet elnökének munkájával, a szervezet anyagi helyzetével kapcsolatos kritikák megfogalmazása ezért önmagában nem minősül jogellenes magatartásnak, még a cikk éles hangvétele ellenére sem.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a szakszervezeti tagság tájékoztatása a vezetés feladata. Az elsőfokú eljárásban tanúként meghallgatott szakszervezeti elnök elismerte azt, hogy a szakszervezet egy időben likviditási gondokkal küzdött, ezért az erről való tájékoztatás a tagok alapvető érdeke volt.
A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi jogvitában a felmondásban szereplő tényekről, nem pedig az alperesnél érvényesülő szólás-, illetve sajtószabadság kérdésében kellett állást foglalni.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára hivatkozással az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellentétes az MK 95. számú állásfoglalásban megfogalmazottakkal. A felperes mint munkavállaló ugyanis a lapot működtető szakszervezet, mint munkáltató működésével kapcsolatban olyan cikket jelentetett meg, amely a szervezet jóhírét sértette, túlzó, illetve valótlan és megalapozatlan állításokat tartalmazott. Elvi jelentőségű jogkérdésként fogalmazta meg, hogy a munkáltató által kiadott időszaki lapban a munkavállaló által írt, a munkáltatót, illetve annak vezetését a valósággal összhangban nem álló, eltúlzott, illetve valótlan kijelentéseket tartalmazó bíráló cikk alapja lehet-e a munkáltató rendes felmondásának.
A Legfelsőbb Bíróság a véleménynyilvánítás joga és a munkavállalói kötelezettség tárgyában elrendelte a jogerős ítélet felülvizsgálatát [Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pont].
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mert az általa leírtak megfeleltek a valóságnak, és csupán a véleményét fogalmazta meg a cikkben.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A per adatai szerint a felperes kezdetben polgári jogi jogviszonyban, később munkaviszonyban látta el az alperes szakszervezet által működtetett havi lap főszerkesztői feladatait, a munkáltatói jogkör gyakorlója és a lap felelős kiadója az alperes elnöke volt. A főszerkesztői feladatok tekintetében - amint arról az alperes elnöke az elsőfokú eljárásban (felperes által nem cáfoltan) nyilatkozott - a felperes és az elnök rendszeresen egyeztettek, megbeszélték a megjelenő cikkek tartalmát. A felperes a perbeli - saját nyilatkozata szerint is kritikát tartalmazó - cikkét a munkáltatói jogkör gyakorló és felelős szerkesztő megkerülésével közölte közvetlenül az ágazati kollektív szerződéskötéssel kapcsolatos tárgyalások előtt.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a rendes felmondás jogszerűsége vizsgálatánál az abban közölt indok az irányadó. Az adott esetben az alperes a rendes felmondás okát összefoglalóan jelölte meg, amelyből a felperesnek nyilvánvalóan tudnia kellett, hogy a munkáltató a továbbiakban miért nem kívánja foglalkoztatni (MK 95. számú állásfoglalás II.). A felperes ugyanis a perben nem cáfolta az alperes elnökének nyilatkozatát arról, hogy a perbeli cikket megelőzően és követően hasonló hangvételű, tartalmú írás nem jelent meg a lapban.
A bírói gyakorlat értelmében a felmondással kapcsolatban olyan tények és körülmények is vizsgálhatók, amelyek az indokot - annak keretei között maradva - alátámasztják. A munkaügyi bíróság ezért helytállóan vizsgálta a felperes munkavállalói kötelezettségeit és az alperes elnökével való egyeztetés elmulasztását.
A rendes felmondás indoka tartalmának helyes értelmezése szerint az alperes - amint erre a perben mindvégig hivatkozott - nemcsak a szakszervezeti érdekek sérelmét, hanem az alperes mint munkáltató helytelen megítélését eredményező felperesi magatartást is felrótta [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont].
A másodfokú bíróság a szakszervezeti tagság megfelelő tájékoztatására vonatkozó jogos igény vizsgálata mellett figyelmen kívül hagyta a munkavállalói kötelezettséget arra, hogy a munkavállaló a munkáltatója jogos gazdasági érdekeit nem veszélyeztetheti, illetve sértheti, és munkáját úgy kell végeznie - munkatársaival együttműködve -, hogy az a munkáltató helytelen megítélését ne idézze elő.
A felperes az Mt. 3. §-ának az ügyben irányadó (3) bekezdésében és a 103. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt tilalmakat megszegte, amikor a munkáltató (szakszervezet) működésével, vezetésével, a tagsággal, a szervezet anyagi helyzetével kapcsolatban éles hangnemű kritikát a nyilvánosság elé tárt az általa szerkesztett, és a szakszervezeti tagság körében terjesztett lapban, amelyet az alperes szakszervezet saját anyagi eszközeiből azért tartott fenn, hogy tevékenységét megfelelően bemutassa, propagálja. A felperes - függetlenül a kritika valóságtartalmától - a szabad véleménynyilvánítás jogával élve, de a munkavállalói kötelezettségét figyelmen kívül hagyva munkáltatója helytelen megítélésére alkalmas módon járt el. A munkáltatójával szemben tanúsított ilyen magatartása miatt az alperestől a további foglalkoztatás nem volt elvárható, a rendes felmondás indoka valós és okszerű [Mt. 89. § (2) és (3) bekezdése, MK 95. számú állásfoglalás].
A munkavállalót, amint arra a felperes a perben helyesen hivatkozott, megilleti a véleménynyilvánítás alkotmányos joga, munkáltatóját kritikával illetheti, az a körülmény azonban, hogy véleményének szabadon hangot adhat, nem jelenti azt, hogy ezt a jogát az esetleg meglévő hiányosságoknak a sajtó nyilvánossága felhasználásával történő közzétételével a munkáltatója gazdasági és szervezeti érdekeivel ellentétesen, azt sértő, illetve veszélyeztető módon gyakorolhatja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet (helyesen: részítéletet) hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét - a részletezett indokolással - helybenhagyta [Pp. 275/A. § (3) bekezdés]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.119/2003/3. sz.)
