adozona.hu
BH+ 2005.6.282
BH+ 2005.6.282
I. A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése esetén a munkavállaló joglemondó nyilatkozata azon igényeire terjedhet ki, amelyről a megállapodás időpontjában tudomása volt. II. Nem ütközik jogszabályba az olyan megállapodás, amelyben a felek a ki nem adott szabadság pénzbeli megváltására is kiterjedően a további anyagi igényérvényesítést kizárják, a munkavállaló részére fizetett, egyébként őt meg nem illető nagyobb összegű juttatásra tekintettel [Mt. 136. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetükben szabadságmegváltás és felmentési időre járó munkabér-különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az I. r. felperes gazdasági igazgatóként, míg a II. r. felperes kereskedelmi igazgatóként állt az alperesnél munkaviszonyban. A munkaviszonyukat a 2003. augusztus 26-án kelt megállapodásokban foglaltak szerint közös megegyezéssel 2003. augusztus 31-ével megszüntetté...
BH+ 2005.6.282 I. A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése esetén a munkavállaló joglemondó nyilatkozata azon igényeire terjedhet ki, amelyről a megállapodás időpontjában tudomása volt.
II. Nem ütközik jogszabályba az olyan megállapodás, amelyben a felek a ki nem adott szabadság pénzbeli megváltására is kiterjedően a további anyagi igényérvényesítést kizárják, a munkavállaló részére fizetett, egyébként őt meg nem illető nagyobb összegű juttatásra tekintettel [Mt. 136. § (1) bekezdés].
A felperesek keresetükben szabadságmegváltás és felmentési időre járó munkabér-különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az I. r. felperes gazdasági igazgatóként, míg a II. r. felperes kereskedelmi igazgatóként állt az alperesnél munkaviszonyban. A munkaviszonyukat a 2003. augusztus 26-án kelt megállapodásokban foglaltak szerint közös megegyezéssel 2003. augusztus 31-ével megszüntették. E megállapodások 2. pontja egybehangzóan azt tartalmazta, hogy a munkáltató a munkaviszony megszűnésével egyidejűleg megfizet a munkavállaló részére hat havi alapbérnek megfelelő végkielégítést, hat havi alapbérnek megfelelő felmondási időre járó munkabért, továbbá az évi alapbér nyolc hónapra eső részét időarányos prémiumként. A megállapodás 3. pontja értelmében a munkavégzés alól a munkáltató augusztus 27-étől kezdődően felmentette a munkavállalókat. Rendezték a megállapodásban a munkakör átadásával kapcsolatos kötelezettségeket. A megállapodások utolsó pontja rögzítette a felek megállapodását arról, hogy az okirat aláírását követően egymással szemben a munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatban további igényt (anyagi) nem támasztanak. Az alperes a 2003. szeptemberi elszámoláskor a felperesek részére 2003. augusztus hónapra "felmentésre járó díjazás" címén személyenként 85 715 forintot számfejtett.
Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a felperesek keresetét. Úgy ítélte meg, hogy a 2003. augusztus 26-án kelt megállapodásokban a felek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével kapcsolatban valamennyi anyagi igényüket rendezték, mivel a megállapodást azzal zárták, hogy a felek kölcsönösen nem támasztanak egymással szemben további anyagi igényt.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy kötelezte az alperest az I. r. felperes javára 545 460 forint, a II. r. felperes javára 272 730 forint szabadságmegváltás és ezen összegek törvényes kamata megfizetésére.
A másodfokú bíróság kiegészítette a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást azzal, hogy a munkaviszony megszűnésekor az I. r. felperesnek 20 nap, a II. r. felperesnek 10 nap ki nem adott szabadsága volt.
A megyei bíróság álláspontja szerint az Mt. 136. § (1) bekezdése a munkáltatónak az időarányos szabadság munkaviszony megszűnésekori megváltására vonatkozóan olyan kogens rendelkezést tartalmaz, amelytől csak a munkavállalóra kedvezően lehet eltérni. A felek megállapodásából egyértelműen ki kellene tűnnie, hogy felperesek az őket megillető szabadságmegváltásról lemondtak. Kifejezett nyilatkozat hiányában a másodfokú bíróság szerint a megállapodást nem lehet akként értelmezni, hogy az a szabadságmegváltás ellenértékére is vonatkozna. Osztotta viszont az elsőfokú bíróság álláspontját atekintetben, hogy a három nap felmentési időre a közös megegyezésre tekintettel - eltérő megállapodás hiányában - a felpereseket a távolléti díj és az átlagkereset különbözete címén követelt munkabér-különbözet nem illeti meg.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének elutasítását kérte. Az Mt. 136. § (1) bekezdésének és a felek megállapodásának téves értelmezését panaszolta. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével kapcsolatos megállapodásban egyértelműen nyilatkoztak a felperesek arról, hogy a munkáltatóval szemben további igényt nem támasztanak. A megállapodás alapján a felpereseknek több milliós összeget fizetett, végkielégítést, felmondási időre járó munkabért és prémiumot biztosított számukra. A prémiummal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a perbeli időszakra vonatkozóan az alperesnél senki nem részesült prémiumban. A felperesek a megállapodás megkötésekor számolhattak azzal, hogy milyen juttatásokra lennének jogosultak a megállapodás hiányában, és ennek fejében is elfogadták a megállapodásban megjelölt tételeket. Ekként nem sértették meg a szabadságmegváltására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, mert a megállapodás lényegében a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos teljes elszámolást tartalmazza. A munkavállalók nem előre, hanem a jogosulttá válás időpontjában, azaz a munkaviszony megszüntetésekor vállalták, hogy nincs további követelésük a munkáltatóval szemben.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elrendelte.
Az I. r. felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte annak helyes indokai alapján. Vitatta, hogy az ügy elbírálása szempontjából jelentősége lenne a megállapodás alapján fizetett juttatásoknak. A II. r. felperes szintén a jogerős ítélet hatályban tartását és az ügyben tárgyalás tartását kérte. Hangsúlyozta, hogy az Mt. 136. §-a kógens rendelkezései nem mellőzhetők, attól a munkavállaló hátrányára csak külön törvényi felhatalmazás alapján lehetne eltérni, ezért nem köthetett e körben olyan megállapodást, amellyel előre lemondott az őt megillető szabadságmegváltás pénzbeli ellenértékéről.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az irányadó tényállás szerint a felperesek munkaviszonyukat közös megegyezéssel szüntették meg. Az erről szóló megállapodásokban az alperes munkáltató a munkaviszony megszűnésével egyidejűleg kétszer hat havi alapbérnek megfelelő összeg ("végkielégítés" és "felmondási időre járó munkabér"), valamint nyolc havi alapbérnek megfelelő prémium megfizetését vállalta, és a felek úgy nyilatkoztak, hogy a megállapodás aláírását követően a felperesek munkaviszonyával kapcsolatban egymással szemben további anyagi igényt nem támasztanak.
A felperesek az előbbi megállapodást érvénytelenségre hivatkozva nem támadták meg, ennek ellenére az alperestől - további anyagi igényként - szabadságmegváltás megfizetését kérték.
A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése esetén felmondási időre járó munkabér illetve végkielégítés nem illeti meg a munkavállalót, erre a felpereseket munkaszerződésük sem jogosította. Így felperesek a megállapodás alapján részesültek a munkaviszonyuk megszüntetésére tekintettel - a peres iratokhoz becsatolt bérjegyzék szerint - egyenként 2´3 600 000 forint juttatásban a nyolc havi (4 800 000 forint) prémiumon felül.
E nagy összegű, a megállapodásban kikötött juttatások figyelembevételével, a felpereseknek a további anyagi igény érvényesítést kizáró nyilatkozata alapján helyesen következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a szabadságmegváltás címén támasztott követelésük nem alapos.
A felperesek joglemondó nyilatkozata azon igényeikre terjedhet ki, amelyről a megállapodás időpontjában tudomásuk volt. Az őket megillető szabadságról, illetve arról, hogy a munkaviszonyuk megszűnéséig mennyi szabadságot vettek igénybe, tudniuk kellett. Ezért nem jelent kiterjesztő értelmezést annak megállapítása, hogy a további anyagi igényre vonatkozó megállapodás a szabadságmegváltásra is kiterjedt.
Ugyanakkor tévedett a másodfokú bíróság, amikor a felek ilyen megállapodását az Mt. 136. § (1) bekezdésébe ütközőnek minősítette.
A törvény az eltérést attól a szabálytól nem engedi, miszerint a szabadságot pénzben megváltani csak a törvényben meghatározott esetben lehet, egyéb esetben nem.
Az Mt. 13. § (3) bekezdése szempontjából a felek megállapodásának egyes, egymással összefüggő rendelkezéseit nem lehet ebből kiragadva, önmagában értelmezni. Nem tekinthető az előbbi rendelkezésbe ütközőnek az a megállapodás, amelyben a felek a munkavállalót egyébként meg nem illető nagyobb összegű juttatásra figyelemmel, abban kifizetettnek tekintve a szabadságmegváltást is, erre is kiterjedően a további igényérvényesítést kizárják. Adott esetben a peres felek megállapodásának helyes értelmezése alapján ez állapítható meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperest felperesek javára szabadságmegváltás megfizetésére kötelezte és ennek megfelelően a perköltség, valamint eljárási illeték megfizetéséről rendelkezett, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet a felperesek szabadságmegváltás iránti keresetét elutasító részében helybenhagyta. Egyebekben a jogerős ítéletet nem érintette. (Legf.Bír. Mfv.I.10.587/2004. sz.)