adozona.hu
BH+ 2005.5.240
BH+ 2005.5.240
A szabadságkorlátozás miatti juttatásra jogosultság feltételei [267/2000. (XII. 26.) Korm. r. 1. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tjr.) alapján 2001. január 23-án terjesztett elő igényt az alperesnél, amelyet az alperes első- és másodfokú határozataival elutasított.
A felperes keresete folytán eljárt munkaügyi bíróság ítéletével az alperes határozatait hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
A megismételt eljárásban az alperes a f...
BH+ 2005.5.240 A szabadságkorlátozás miatti juttatásra jogosultság feltételei [267/2000. (XII. 26.) Korm. r. 1. §]
A felperes az egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tjr.) alapján 2001. január 23-án terjesztett elő igényt az alperesnél, amelyet az alperes első- és másodfokú határozataival elutasított.A felperes keresete folytán eljárt munkaügyi bíróság ítéletével az alperes határozatait hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
A megismételt eljárásban az alperes a felperesi kérelmet ismételten elutasította.
A felperes 2003. december 16-án benyújtott keresetében az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, a munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint sem a peres felek között korábban folyamatban volt ítélet, sem a megismételt eljárást elrendelő ítélet nem tartalmaz olyan megállapítást a felperes igényét illetően, amely ítélt dolognak minősíthető. Ugyanakkor a felperes megfelelően igazolta, hogy 1956. november 16. és 1958. november 30. között szabadságkorlátozást szenvedett el, amikor a Romániában lévő Zsil völgyében katonai kényszermunka-osztagban dolgozott.
A bíróság álláspontja szerint azonban a Tjr. 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott juttatási feltételeknek a felperes nem felel meg. A felperes szabadságkorlátozását ugyanis nem bírói ítélet alapján hajtották végre, amely így - értelemszerűen - megsemmisítésre sem kerülhetett, és nem szovjet katonai bíróság vagy más szovjet hatóság személyre szóló, írásba foglalt döntése alapján valósult meg a szabadságkorlátozás és azt a felperes nem a Szovjetunióban, hanem Romániában szenvedte el.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő ítélet meghozatalát kérte.
Előadta, hogy a munkaügyi bíróság ítéletében hitelt érdemlő igazolásnak tekintette a Magyar Köztársaság Elnöke által adományozott Emlékérmet; utalt a Tjr. 1. § (2) bekezdésére, amely szerint a különböző jogcímeken megvalósult szabadságkorlátozás időtartamát egybe kell számítani.
Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság ítéletében ismételten megállapította, hogy a felperes közokirattal bizonyította 1956. november 16-tól 1958. november 30-ig terjedő szabadságkorlátozását.
Álláspontja szerint a perbeli ügyben eljárt bíróság sem a köztársasági elnök minősítését, sem a két korábbi ítélet megállapításait nem bírálhatta volna felül.
A hivatkozott megállapítások a felperes igénye vonatkozásában ítélt dolognak minősülnek.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Álláspontja szerint a felperes által hivatkozott ítéletek ítélt dolognak minősíthető megállapításokat nem tartalmaznak.
Hangsúlyozta, hogy az 1956. november 16. és 1958. november 30. közötti kényszermunka-osztagban elszenvedett szabadságkorlátozás nem tartozik a Tjr. hatálya alá, ezért a felperes juttatásra való jogosultságát nem alapozza meg.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Tjr. 1. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az az életvitelszerűen Magyarországon élő - Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező - magyar állampolgár, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, juttatásra jogosult, ha
a) elítélése az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról rendelkező 1989. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Orv. tv.), vagy
b) az 1945. és 1963. közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkező 1990. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Sem. törv.) alapján semmis, vagy
c) Magyarországon 1945. január 1. és 1953. december 31. között rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartott volt,
d) 1944. október 1-jét követően a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolták és 3 évet elérő, illetőleg azt meghaladó szabadságvesztést, vagy szabadságkorlátozást szenvedett el.
A jogerős ítélet indokolása helytállóan mutatott rá arra, hogy a korábbi fővárosi munkaügyi bírósági ítéletek a felperes juttatásra való jogosultságát nem állapították meg.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásának 4. oldalán ugyanis az alperesi új eljárásra adott iránymutatásban a bíróság csak azt szabta az alperes feladatául, hogy a felperes igazolásai és a társadalmi kollégium szakvéleménye között fennálló ellentmondást az alperesnek fel kell oldania, és új határozatában meg kell indokolnia az esetleges elutasításra, illetőleg helyt adásra vonatkozó jogi álláspontját.
Az idézett ítéleti végkövetkeztetés tehát nem támasztja alá azt a felperesi álláspontot, hogy a felperes juttatásra való jogosultsága vonatkozásában a munkaügyi bíróság érdemi döntést hozott, az ítéletben az eljárt bíróság a megismételt eljárásra azt írta elő, hogy az alperes új eljárás keretében ismételten vizsgálja meg a felperes kérelmének teljesíthetőségét.
Ily módon a perbeli jogerős ítélet meghozatala során a munkaügyi bíróságot a korábbi bírósági iránymutatások az ügy érdemében nem kötötték.
A fentiekből következően a felperes juttatásra való jogosultságát a Tjr. 1. § (1) bekezdésének szabályai alapján kellett elbírálni.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a Tjr. 1. § (1) bekezdése a) és c) pontjában meghatározott feltételek a felperes esetében nem teljesültek.
Egyrészt ugyanis a felperesi szabadságkorlátozást nem olyan elítéléssel összefüggésben hajtották végre, amelynek orvoslásáról, illetve semmissé nyilvánításáról az Orv. tv., illetve a Sem. tv. alapján rendelkeztek; e törvények ugyanis kifejezetten a magyar joghatóság alatt hozott magyar bírói ítéletek alapján történő elítéléseket foglalják magukban, hatályuk azonban nem terjed ki az N. Területi Katonai Bíróság által történt elítélésre; ugyanakkor nem jöhet szóba a d) pont szerinti jogosultság sem, hiszen a felperest nem a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára, hanem Romániában szenvedett szabadságkorlátozást, kényszermunkatáborban.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. MfvK.10.438/2004.)