adozona.hu
BH 2005.4.161
BH 2005.4.161
Állapotrosszabbodás miatt érvényesített nem vagyoni kártérítés jogalapjaként a munkaképesség-csökkenés mértéke megváltozásának nincs kizárólagos jelentősége [Mt. 177. § (2) bekezdés, Mt. 11. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az elévülés tekintetében minősítette jogszabálysértőnek az első- és a másodfokú bíróság ítéletét. Részletesen kifejtette érvelését arról, hogy a zaj okozta halláskárosodás esetében az állapotrosszabbodás hosszabb idő alatt következhet be, és az igény akkor keletkezik, amikor az új állapot eléri a nem vagyoni kártérítést megalapozó mértéket. Sérelmezte azt is, hogy a bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok ellenére állapították meg, hogy az állapotáb...
BH 2005.4.161 Állapotrosszabbodás miatt érvényesített nem vagyoni kártérítés jogalapjaként a munkaképesség-csökkenés mértéke megváltozásának nincs kizárólagos jelentősége [Mt. 177. § (2) bekezdés, Mt. 11. § (2) bekezdés].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az elévülés tekintetében minősítette jogszabálysértőnek az első- és a másodfokú bíróság ítéletét. Részletesen kifejtette érvelését arról, hogy a zaj okozta halláskárosodás esetében az állapotrosszabbodás hosszabb idő alatt következhet be, és az igény akkor keletkezik, amikor az új állapot eléri a nem vagyoni kártérítést megalapozó mértéket. Sérelmezte azt is, hogy a bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok ellenére állapították meg, hogy az állapotában csak kismértékű változás történt. Mindezek miatt az ítéletek hatályon kívül helyezésével a keresetének helyt adó döntés meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes, aki 1953-tól 1988-ig vájárként állt alkalmazásban az alperesnél, 1984. július 1-jétől 1986. június 30-áig zajártalom miatt baleseti járadékban részesült. A felperes kb. 2000. évben észlelte hallásának jelentős romlását és emiatt ismételten baleseti járadék iránti igényt nyújtott be. Előadta, hogy a beszédet nem érti, a füle állandóan zúg, és nem hallja a rádió, a televízió, a telefon hangját. A felperes részére a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2002. február 7-én II. fokozat szerinti baleseti járadékot állapított meg azzal, hogy a zajártalom 26%-os munkaképesség-csökkenést eredményezett. A felperes az állapotrosszabbodásra tekintettel kérte az alperesnek nem vagyoni kártérítésben való marasztalását. Az összegszerű igényét 500 000 forintban jelölte meg.
A munkaügyi bíróság igazságügyi orvosszakértői véleményt szerzett be, és ennek, valamint a további bizonyítékok alapulvételével azt állapította meg, hogy a felperes hallásában 1984. évhez képest 2000. évre enyhe mértékű rosszabbodás következett be, a beszédfrekvenciákon a romlás enyhe, a fül zúgása folyamatosan fennáll. A munkaügyi bíróság e bizonyítékok alapján a keresetet elutasította. A döntését azzal indokolta, hogy a követelés elévült, mert a felperes nem vagyoni kára már az 1980-as évek közepén fennállt, a lassú állapotromlás, amely az adott betegség jellegével együtt jár, nem alapozhatja meg a nem vagyoni kártérítés iránti követelést.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A tényállást azzal egészítette ki, hogy a felperesnek 1984. évben a zaj okozta halláskárosodás foglalkozási megbetegedésből 20%-os munkaképesség-csökkenése volt. A kiegészített tényállás alapján az elsőfokú bíróság döntését helyesnek találta. A fellebbezésre tekintettel kifejtette, hogy amennyiben a károsult a kártérítési igényt az elévülési időn belül nem érvényesíti, a követelés az elévülés bekövetkezése után akkor sem teljesíthető, ha időközben állapotromlás következett be. Ezért a másodfokú bíróság az elévülés szempontjából a kártalanítandó mértéket elérő hátrányok bekövetkezésének időpontját vizsgálta. Egyezően a munkaügyi bírósággal aggálytalannak találta az igazságügyi orvosszakértő véleményét. A munkaképesség-csökkenés mértéke csak kismértékben változott, erre figyelemmel az állapotrosszabbodást nem minősítette jelentős, új igényt keletkeztető, az elévülés szempontjából önállóan elbírálandó tényként.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A másodfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy az állapotrosszabbodás önállóan is nem vagyoni kártérítés iránti követelést alapozhat meg, és ez esetben az elévülés szempontjából önálló elbírálás alá esik. Az adott esetben ezért azt kellett vizsgálni, hogy a felperesnél bekövetkezett állapotrosszabbodás okozott-e olyan személyiségi jogsérelmet, amely miatt a nem vagyoni kártérítés iránti igényt (új, önálló igényként) érvényesíthette. Ennek megítélésénél a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaképesség-csökkenés mértékének megváltozása nem minősülhet kizárólagos jelentőségűnek főképpen akkor, ha a károsult állapotának orvosi megítélése a perben beszerzett bizonyítékok alapulvételével nem egybehangzó, és azt a fél is kifogásolja.
A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság iratai között található dr. H. E. által 2000. szeptember 8-án készített szakvélemény szerint - egyebek mellett - a hallásküszöb a magas frekvenciákon súlyos fokot ér el, a felperes hallása fokozatosan romlott. A munkaképesség-csökkenést véleményező 2001. augusztus 17-én kelt megállapítás szerint a felperes halláskárosodása progrediált, ebben a korábbi zajexpozíció szerepet játszhat. A szakvélemény kiegészítése legkorábban 2000. február 1-jétől véleményezte a zajártalomból eredő 26%-os munkaképesség-csökkenést. A felperes korábbi, 1984ben, illetve 1986-ban észlelt állapotára vonatkozóan rendelkezésre álló szakvéleményekből az tűnik ki, hogy a felperes a normális társalgási beszédet 3-4 méterről jól érti, a zajártalomból 20% munkaképesség-csökkenése állt fenn.
A munkaügyi perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleményből megállapítható, hogy a felperes a személyes vizsgálaton nem jelent meg, azonban a szakértő az ismételt idézéstől - figyelemmel a rendelkezésre álló adatokra - eltekintett. A véleményében elfogadhatónak minősítette az állapotrosszabbodás 2000. évi időpontját. Ezzel ellentétben állónak tűnik az a megállapítás, miszerint a felperes panaszai az 1980-as évek közepén és 2000-ben azonosak voltak. Ez az utóbbi vélemény a perben rendelkezésre álló - idézett - bizonyítékokkal egybevetve kétségesnek látszik, ezáltal aggályos figyelemmel arra is, hogy a felperes is kifogásolta a szakvéleményt. Ezért a munkaügyi bíróságnak a bizonyítékok aggálytalan voltára vonatkozó megállapítása nem megalapozott [Pp. 206. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság tehát az említett jogszabályba ütközően mondta ki, hogy a felperesnél kisfokú állapotromlás keletkezett, ez nem keletkeztetett új igényt, ezért a követelés az 1984. évet alapul véve elévült [1967. évi II. törvény 5. § (1) bekezdés].
A kifejtettek miatt a bizonyítási teher és a Pp. 182. § (3) bekezdésnek az ügyben irányadó szabálya alapján az új eljárásban meg kell állapítani, hogy az állapotromlás ténylegesen milyen időponttól és milyen körülményekben (társalgó beszéd megértése, a mindennapi élet szokásos viteléhez szükséges hallás, szabadidős tevékenységek, közlekedésben való részvétel képessége stb.) okozott változást. Amennyiben a bizonyított tények alapján valamely személyiségi jogi sérelem keletkezett, ennek a korábbi (1980-as évekre vonatkozó) helyzettel való egybevetésével állapítható meg az elévülés bekövetkezése, illetve hiánya.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.812/2003. sz.)