adozona.hu
EH 2003.981
EH 2003.981
A munkaviszonyra jellemző alá-fölérendeltség, széles körű utasítási jog, munkaidőbeli kötöttség nélküli munkavégzést a munkaügyi ellenőrzés során tévesen minősítették munkaviszonynak [1996. évi LXXV. tv. (továbbiakban: Met.) 3. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az alperes munkaügyi bírságot kiszabó jogerős határozata ellen benyújtott keresetében a közigazgatási határozat megváltoztatását, a megbízási jogviszony munkaviszonykénti minősítése és a kiszabott munkaügyi bírság mellőzését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Tényként állapította meg, hogy az alperes megyei felügyelősége 2000. szeptember 1-jén munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes székhelyén, amely alkalommal a megállapított szabálytalansá...
EH 2003.981 A munkaviszonyra jellemző alá-fölérendeltség, széles körű utasítási jog, munkaidőbeli kötöttség nélküli munkavégzést a munkaügyi ellenőrzés során tévesen minősítették munkaviszonynak [1996. évi LXXV. tv. (továbbiakban: Met.) 3. § (1) bekezdés].
A felperes az alperes munkaügyi bírságot kiszabó jogerős határozata ellen benyújtott keresetében a közigazgatási határozat megváltoztatását, a megbízási jogviszony munkaviszonykénti minősítése és a kiszabott munkaügyi bírság mellőzését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Tényként állapította meg, hogy az alperes megyei felügyelősége 2000. szeptember 1-jén munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes székhelyén, amely alkalommal a megállapított szabálytalanságok elkövetése miatt 80 000 forint munkaügyi bírságot szabott ki határozatával. A határozat első pontjában megállapította, hogy a munkáltató V. Á.-nét 1997. óta, T. Z.-nét 2000. január 1-je óta könyvelői munkakörben megbízási szerződéssel, ténylegesen azonban munkaviszonyban foglalkoztatta, és minthogy a munkaszerződést nem foglalták írásba, ezért a munkáltató megsértette az Mt. 76. § (1) és (4) bekezdésében foglaltakat. A határozat második pontja szerint több munkavállalóval kötött munkaszerződésben nem határozta meg a felperes a munkavégzés helyét, illetve a munkavállalók munkabérét. Ezért kötelezte a munkáltatót a munkaviszony létesítésére vonatkozó szabályok betartására és arra, hogy a munkaszerződésben a munkavégzés helyét és a munkabért határozza meg.
A munkáltató fellebbezése folytán az alperes a másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot - a teljesítési határidő megváltoztatása mellett - helybenhagyta.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítás adatai alapján megállapította, hogy V. Á.-né és T. Z.-né a főkönyvelő által meghatározott feladatokat végezte és neki kellett elszámolniuk a végzett tevékenységgel, amit rendszeresen, heti 1-2 alkalommal, havi 10-20 órában, fix összegű díjazásért végeztek részben a felperes telephelyén, részben a lakásukon. Mindebből a bíróság arra következtetett, hogy a munkavégzés nem a megbízásra jellemző nagyfokú önállósággal történt. Ezért azt állapította meg, hogy V. Á.-né és T. Z.-né munkaviszonyban állt a felperessel. Erre tekintettel a keresetet elutasította.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Abban a részében támadta a jogerős ítéletet, amelyben a megbízási szerződés alapján végzett munkát munkaviszonynak minősítette. Kifejtette, hogy a perbeli esetben mindkét személlyel a Ptk. 474. § (1) bekezdésének megfelelő megbízási szerződést kötöttek, amely különböző könyvelési, mérlegkészítési stb. feladatok ellátására vonatkozott. A főkönyvelő a megbízó utasításait közölte a megbízottakkal, akik a Ptk. 477. §-a szerint voltak kötelesek a megbízót tájékoztatni, illetve beszámolni neki a végzett tevékenységről. Hangsúlyozta, hogy a felek csak az elvégzendő feladatokat határozták meg, melyek egy részét azért kellett a felperes székhelyén teljesíteni, mert a könyveléshez szükséges számítógépek ott álltak rendelkezésre.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A munkaügyi bíróság helyesen indult ki abból, hogy a munkaviszony egyik alapvető ismérve a munkáltatót megillető széles körű utasítási jog.
Az adott esetben a perben megállapított tényekből a munkaviszonyra jellemző alá-fölé rendeltségre, széles körű utasítási jog érvényesülésére következtetni megalapozottan nem lehet. Az irányadó tényállás szerint a megbízási szerződést a felek könyvelési feladat ellátására létesítették, az ellátandó feladatokat a főkönyvelő határozta meg, és neki számoltak el a részben a lakásukon, részben a megbízó telephelyén végzett tevékenységgel. A szerződésnek illetve munkavégzésnek ezek a feltételei a megbízási jogviszonynak megfelelnek. A perben arra adat nem merült fel, hogy munkaidőbeli kötöttségük lett volna a feladatot ellátó személyeknek; ellenkezőleg, az alperes I. fokú határozatában azt rögzítette, hogy az érintett két személy a felperes többi munkavállalóitól eltérően jelenléti ívet nem vezetett. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes telephelyén is történt munkavégzés - egyéb arra vonatkozó bizonyíték hiányában - nem jelenti azt, hogy ennek során a munkavégzés módjára, helyére, idejére is kiterjedő, a munkaviszonyra jellemző utasítási jog érvényesült. A heti egy-két alkalommal, havi tíz-húsz órában történt munkavégzés kifejezetten a munkaviszonytól eltérő, kötetlenebb feladatellátásra utal.
Ehhez képest a felülvizsgálati kérelem alappal hivatkozott arra, hogy az ellenőrzés során megalapozatlanul minősítették munkaviszonynak a két személy munkavégzését, akik megbízási szerződés alapján a meghatározott feladatokat a megbízó utasításai szerint látták el az adott jogviszonyra vonatkozó szabályoknak megfelelően (Ptk. 274. §).
A munkaügyi bíróság a megállapított tényekből ugyancsak tévesen következtetett a munkaviszonyra jellemző önállótlan munkavégzésre és ebből a munkaviszony fennállására. Ezért e tekintetben a kereset elutasítása jogszabálysértően történt.
Az alperes a munkaügyi bírságot két szabályszegés alapján szabta ki, amelyik közül a fentiek szerint az egyiket tévesen állapította meg. A felperes a munkaszerződés hiányosságaival kapcsolatban terhére rótt jogszabálysértést a perben nem vitatta, és mivel ez több munkavállalót érintett, a munkaügyi bírság az 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 7. §-a (1) bekezdése alapján kiszabható volt. Tekintettel azonban arra, hogy a bírság mértékének meghatározásánál figyelembe vett egyik szabályszegés nem valósult meg, a bírság összegének megállapítása is jogszabálysértően történt. Figyelemmel az eredetileg kiszabott összegre, a felperes terhére fennmaradt szabályszegéssel a Met. 7. § (3) bekezdésének a) pontjában rögzített alsó határ szerinti bírság összeg áll arányban.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az alperes másodfokú határozatát a Met. 8. § (1) bekezdése és a Pp. 349. § (1) bekezdés g) pontja alapján megváltoztatta. (Legf. Bír. Mfv. II. 11.319/2001/4. sz.)