adozona.hu
EH 2003.971
EH 2003.971
A munkáltató a jogellenes rendes felmondása egyik jogkövetkezményeként átlagkereset (nem távolléti díj) megfizetésére köteles [Mt. 100. § (6) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes 2000. október 26-án kelt rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeiben kérte marasztalni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését, és kötelezte az alperest 1 495 000 forint elmaradt munkabér, 551 128 forint felmondási időre járó átlagkereset, 275 564 forint végkielégítés, és a jogellenesség szankciójaként további...
EH 2003.971 A munkáltató a jogellenes rendes felmondása egyik jogkövetkezményeként átlagkereset (nem távolléti díj) megfizetésére köteles [Mt. 100. § (6) bekezdés].
A felperes keresetében az alperes 2000. október 26-án kelt rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeiben kérte marasztalni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését, és kötelezte az alperest 1 495 000 forint elmaradt munkabér, 551 128 forint felmondási időre járó átlagkereset, 275 564 forint végkielégítés, és a jogellenesség szankciójaként további két havi átlagkereset megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes azzal indokolta a rendkívüli felmondást, hogy a felperes a 2000. október 3-ai kamarai megbízólevéllel M. M.-t delegálta egy szakmai vizsgára, a megbízólevelet egyedül írta alá, megsértve ezzel az SZMSZ-t és az alperes ISO 9001-es számú tanúsítványát. Az alperes súlyosbító körülményként hozta fel, hogy a delegálás zavart okozhat a vizsgát szervező intézménynél, továbbá a felperes az alperes kifejezett utasítása ellenére cselekedett.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a szakképzési főmunkatárs munkakörben dolgozó felperesnek munkaköri kötelezettsége volt egyebek mellett a vizsgákra történő delegálás. A perbeli egyedüli aláírásnak az volt az oka, hogy aznap sem az osztályvezető, sem az igazgató nem volt benn, és a levél nem szenvedhetett késedelmet. A bizonyítékokból a munkaügyi bíróság arra következtetett, hogy a vizsga delegálásra vonatkozó előírás formális volt, a tényleges gyakorlat szerint gyakran "ment ki delegálás" egy aláírással. Az elsőfokú bíróság nem találta bizonyítottnak a felperes kifejezett figyelmeztetését a kérdéses szabályra, továbbá a perbeli eset nem okozott zavart a vizsgán, amely a vizsgabizottság értékelése szerint jól szervezett volt.
A munkaügyi bíróság mindezekből, különösen az alperes által folytatott gyakorlatból a rendkívüli felmondás jogellenességére következtetett, és az Mt. 100. §-a alapján marasztalta az alperest, az elmaradt munkabért átlagkeresettel számítva állapította meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a (jogerős ítéletig járó) elmaradt munkabér összegét 2 153 362 forintban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett a helyes tényállásból levont elsőfokú ítéleti következtetéssel. Rámutatott, hogy a rendkívüli felmondás törvényi feltételei - a kötelezettségszegés súlyossága és a szándékosság, illetve kirívó gondatlanság - nem álltak fenn, ezért az alkalmazott szankció aránytalan volt. Az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján járó elmaradt munkabér összegét az Mt. 151. § (1) bekezdése alapján távolléti díjjal számította.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) és bb) pontjára hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás iratellenes, és ez a jogszabálysértés az ügy érdemi elbírálására is kihat. Érvelése szerint az eljárt bíróságok nem vették figyelembe a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntését arról, hogy a munkavállaló figyelmeztetése a később hasonló kötelezettségszegés miatt a munkaviszony megszüntetés indokoltságát alátámasztja. Az alperes az Mt. 3. § (1) bekezdése és a 4. § (1) bekezdése megsértésére is hivatkozott. Az Mt. 100. § (6) bekezdésébe ütközőnek tartotta az elsőfokú ítéletet azért, mert az elmaradt munkabért a jogszabály szerinti "havi bér" helyett átlagkeresettel számította, és ugyanezen ok miatt jogszabálysértő a távolléti díjjal történő számítás is. A jogerős ítélet ebben a körben azért is jogsértő, mert túlterjeszkedett a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretein.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárást rendelt el abban a jogkérdésben, hogy miként kell megállapítani az Mt. 100. § (6) bekezdésében szabályozott elmaradt munkabért.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
1. A munkaügyi bíróság a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelésével állapította meg - és a mérlegelését részletesen, meggyőzően indokolta -, hogy a felperes ugyan megszegte az alperes belső szabályzatát, azonban az alperes által megtűrt, nem kifogásolt gyakorlatra, és a kifogásolt delegálás ellenére zavartalanul lebonyolított vizsgáztatásra tekintettel a rendkívüli felmondásban megjelölt kötelezettségszegés nem olyan súlyú, amely megalapozhatja a perbeli intézkedést [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont]. A felülvizsgálati eljárás rendkívüli jogorvoslati jellegéből következően a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye [Pp. 270. § (2) bekezdés].
A rendkívüli felmondás alapját az aláírás rendjének megsértése képezte, ebben a körben az alperes az általa hivatkozott figyelmeztetést a bíróságok mérlegelése szerint nem bizonyította, ezért ezt a kötelezettségszegés súlyánál törvénysértés nélkül hagyták figyelmen kívül. A felülvizsgálati kérelemben megjelölt eseti döntés mellőzésére így az alperes alap nélkül hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt, bizonyítás felvételének nincs helye, így az alperes által a felülvizsgálati kérelméhez csatolt bizonyítékok nem vehetők figyelembe (BH 2002/29.). A jogerős ítélet továbbá csak a per tárgyát képező körben vizsgálható felül, ezért az Mt. 3. § (1) bekezdése és 4. § (1) bekezdése megsértése a felülvizsgálati eljárásnak sem lehet tárgya (BH 2001/222.).
2. Az Mt. 100. § (6) bekezdése előírja, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkáltató köteles megtéríteni - egyebek mellett - a munkavállaló elmaradt munkabérét. Ezt az elsőfokú bíróság átlagkeresettel (Mt. 152. §), a másodfokú bíróság távolléti díjként számította.
Az Mt. 151. §-a értelmében ha munkaviszonyra vonatkozó szabály elrendeli, a munkavállaló munkabérét távolléti díjra kell kiegészíteni, illetve munkavégzés hiányában távolléti díjat kell fizetni. Távolléti díjat kell fizetni akkor is, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály munkavégzés nélkül munkabér fizetését írja elő, de a munkabér mértékét nem határozza meg. Így a munkavállaló a munkavégzéskor kapott béréhez közel azonos keresetben részesül.
A másodfokú bíróság az álláspontja alátámasztására tévesen hivatkozott az Mt. 151. § (1) bekezdésére, mivel az Mt. 100. § (6) bekezdésében meghatározott elmaradt munkabér fizetési kötelezettség nem az Mt. 151. § (1) bekezdésében meghatározott okból áll fenn, hanem azért, mert a bíróság a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetését megállapította, és az Mt. 100. § (5) bekezdése folytán a munkaviszony az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg.
A jogszabályok az Mt. 100. § (6) bekezdése szerinti elmaradt munkabér tekintetében nem utalnak sem az Mt. 151. §, sem a 152. § alkalmazására. Az adott jogintézmény - jogellenesség miatt járó elmaradt munkabér - kompenzációs és jóvátételi jellegéből adódóan a jogellenesen eljárt munkáltatóra kedvezőbb, a távolléti díjra vonatkozó szabályok alkalmazása nem felel meg a törvény rendeltetésének. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az Mt. 100. § (6) bekezdésben szabályozott elmaradt munkabér számítása tekintetében a munkaügyi bíróság álláspontját osztja, és ez felel meg a hosszabb ideje egységes bírói gyakorlatnak is.
Alapos a felülvizsgálati kérelem abban a részében, hogy a felperes a másodfokú eljárásban nem kérte az elmaradt munkabér jogerős ítéletig való felemelését, fellebbezési ellenkérelme - amelyet a másodfokú tárgyaláson is fenntartott - az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A másodfokú bíróság ezért a Pp. 253. § (3) bekezdését megsértve emelte fel az elmaradt munkabért a jogerős ítélet meghozatala időpontjáig.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését, amelyben a másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított elmaradt munkabéren felül további elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte az alperest, hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amelyben 1 495 000 forint elmaradt munkabér megfizetésében marasztalta az alperest, helybenhagyta. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.756/2003/4. sz.)