adozona.hu
BH+ 2005.2.91
BH+ 2005.2.91
Nem állapítható meg a rendkívüli felmondást megalapozó, a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését indokolttá tevő minősített kötelezettségszegés, ha a munkáltató a kötelezettségszegésnek minősülő gyakorlatot ismerte és azt a rendkívüli felmondást megelőzően minden további nélkül, hosszú időn keresztül eltűrte [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és munkaviszonya helyreállításának mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapított rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy felperes az általa 2000. szeptember 1-6. között értékesített bérletekből származó bevételre vonatkoz...
BH+ 2005.2.91 Nem állapítható meg a rendkívüli felmondást megalapozó, a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését indokolttá tevő minősített kötelezettségszegés, ha a munkáltató a kötelezettségszegésnek minősülő gyakorlatot ismerte és azt a rendkívüli felmondást megelőzően minden további nélkül, hosszú időn keresztül eltűrte [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes a keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és munkaviszonya helyreállításának mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményei alkalmazását kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapított rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy felperes az általa 2000. szeptember 1-6. között értékesített bérletekből származó bevételre vonatkozó napi elszámolási kötelezettségét elmulasztotta.
A bíróság a rendkívüli felmondás indokát bizonyítottnak találta, mert a felperes az 1999. szeptemberétől végzett bérletárusítási tevékenysége során a 2000. szeptember elején árult bérletekkel csak szeptember 15-én számolt el, holott mindenféle bevétel elszámolási határideje 24 óra volt az 1/1998. sz. igazgatói utasítás és 25. sz. szolgálati rendelet értelmében. Az elszámolási kötelezettség teljesítésében a 2000. szeptember 8-a és 17-e között fennállt táppénzes állománya sem akadályozta, mert eleget tehetett volna annak családtagja, vagy az alperes értesítése esetén az általa kiküldött munkavállaló útján is. A bíróság a bizonyított kötelezettségszegés alapján az intézkedés jogszerűségét állapította meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta: megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és az alperest 3 221 276 forint, valamint együttes perköltség és eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a bérletárusítás nem tartozott a felperes munkaköri kötelezettségei közé, azt megállapodás - szóbeli megbízási szerződés - alapján végezte, és egy összegben számolt el a bérletárusítási időszak után, mert az alperes e tekintetben nem követelte meg az 1/1998. számú igazgatói utasítás betartását, elfogadta az egyösszegű elszámolást. Munkaviszonyból eredő kötelezettségszegés hiányában a másodfokú bíróság a munkaviszony jogellenes megszüntetését állapította meg, és az Mt. 100. §-a alapján marasztalta az alperest.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyó határozat hozatalát kérte. A munkaköri kötelezettség téves értelmezésére hivatkozott. Vitatta a megbízási jogviszonyra vonatkozó ítéleti megállapítás megalapozottságát. A kollektív szerződés rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyását panaszolta, mivel aszerint a felperes munkabérébe tartozik a bérletjegy-árusítás utáni bér is, és a bevételre vonatkozó elszámolási kötelezettség munkaviszonnyal összefüggő kötelezettségnek minősül. Azzal érvelt, hogy a megbízási díj az átlagkeresetbe nem számítható be, a másodfokú bíróság pedig a bérletjegy-árusításért fizetett jutalékot is alapul vette az átlagkereset számításánál.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást a munkaviszonyból eredő kötelezettségszegésre alapította. Ennek megfelelően a bíróságok helyesen vizsgálták, hogy a felperes az elszámolási kötelezettségét munkaviszonyban végzett tevékenysége keretében szegte-e meg. Ezért a jogalapot támadó felülvizsgálati kérelem elbírálásánál ennek vizsgálata nem volt mellőzhető.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes kollektív szerződéses bérszabályzata szerint az autóbuszvezetők munkabére (törzsbére) részét képezi a jegykezelői bér, amely a bérletjegy eladásából származó bevétel arányában fizetett összeget is magába foglalja. E szabályozásból következik, hogy az autóbuszvezetők munkaviszonyuk keretében bérletjegy-árusítást is végeznek.
A felperes perbeli előadása szerint a bérletjegy-árusításáért az említett kollektív szerződéses rendelkezésnek megfelelő díjazást kapott. Felperes - az e tekintetben őt terhelő bizonyítás keretében - nem bizonyította, illetve arra nézve bizonyítási indítványt sem tett, hogy e munkájáért járó összeget külön, az elszámolt munkabérén kívül, azon felül fizette számára az alperes.
Az előbbieket a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, amikor megállapította, hogy a felperes a bérletjegy-árusítást nem munkaviszonya, hanem megbízási szerződés alapján végezte. Tévesen tekintette ügydöntő körülménynek azt, hogy nem képezte eredetileg felperes munkaköri kötelességét a bérletjegy-árusítás, azt csak 1999. szeptemberében vagy októberében vállalta. Nem jelenti ugyanis külön jogviszony létesítését az, ha a felek megállapodása alapján a munkakörbe tartozó feladatokat olyan munkával bővítik ki, amely egyébként az adott munkakörben végezhető. Ezért helytálló az a felülvizsgálati álláspont, hogy a bérletjegy-árusítás és ezzel való elszámolás felperes munkaköri kötelességévé vált. Az adott esetben a per adatai ezt támasztják alá, a külön jogviszony létesítésére viszont felperes előadásán kívül más adat nem utal. Ezért a másodfokú bíróság e tekintetben megalapozatlan ténymegállapítást tett.
A munkaviszonyból eredő kötelezettség - a napi bevétel 24 órán belüli befizetése - elmulasztása azonban csak akkor szolgálhat a rendkívüli felmondás jogszerű indokául, ha az a munkaviszony azonnali megszüntetését indokolttá tevő minősített kötelezettségszegésnek [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] minősül. Az irányadó tényállás szerint a becsatolt elszámolási lapok alapján megállapítható volt, hogy felperes a perbeli esetet megelőzően is rendszeresen havonta egy összegben számolt el a bérletjegyekből származó bevétellel. Ezt az egyösszegű elszámolást az alperes elfogadta, nem követelte meg a vonatkozó igazgatói utasítás betartását. E tekintetben az ítéleti tényállást a felülvizsgálati kérelem nem támadta. Abból a tényből, hogy az alperes a bérletárusítás bevételével a napi elszámolás helyett a havi egyszeri elszámolás gyakorlatát a rendkívüli felmondásig minden további nélkül eltűrte, az következik, hogy a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését a felperes terhére rótt magatartás okszerűen nem indokolta. A felperes mulasztása bár a munkaviszonyából eredő lényeges kötelezettség megszegésének minősül, az alperes addigi magatartására tekintettel jelentős mértékű, szándékos, illetve súlyos gondatlan kötelezettségszegésnek nem tekinthető. Ezért a másodfokú bíróság érdemben helyesen döntött, amikor megállapította, hogy az alperes a rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
A fent kifejtettek szerint a bérletjegy-árusításból származó bevétel arányában fizetett összeg, mint jegykezelői bér, a felperes munkabére részét képezte - a kollektív szerződés bérszabályzatának megfelelően. Ennél fogva azt az átlagkereset számításánál munkabérként kellett figyelembe venni. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése téves.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta az indokolás előbbiek szerinti módosításával. (Legf.Bír. Mfv.I.11.174/2001. szám)