adozona.hu
BH 2004.12.523
BH 2004.12.523
A munkáltató kártérítési felelősségét a munkavállaló súlyosan felróható magatartása esetén sem lehet az Mt. rendelkezéseinek mellőzésével elbírálni [Mt. 174. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mert a munkáltató adóelőleg levonása nélküli téves kifizetése miatt az adóhatóság őt adóhiány, bírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes jogtanácsosként dolgozott az alperesnél. A munkáltató 1995 novemberében a K. Egyesület részére 637 545 forint munkáltatói támogatást jut...
BH 2004.12.523 A munkáltató kártérítési felelősségét a munkavállaló súlyosan felróható magatartása esetén sem lehet az Mt. rendelkezéseinek mellőzésével elbírálni [Mt. 174. §].
A felperes keresetében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mert a munkáltató adóelőleg levonása nélküli téves kifizetése miatt az adóhatóság őt adóhiány, bírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes jogtanácsosként dolgozott az alperesnél. A munkáltató 1995 novemberében a K. Egyesület részére 637 545 forint munkáltatói támogatást juttatott, amit az egyesület a felperes részére kifizetett, a felperes pedig egyidejűleg arról nyilatkozott, hogy a munkáltató felé prémiumkövetelése nem áll fenn. Az adóhatóság e kifizetés miatt a felperes terhére adóhiányt állapított meg, és a felperest jogerős határozatával a hiány, bírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte, a felperes ez ellen benyújtott keresetét a bíróság 2000. december 7-én jogerősen elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes követelése elévült, mivel az igényt 2000. december 7-ét követő hat hónapon túl érvényesítette [Mt. 11. § (3) bekezdés].
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a jogerős adóhatósági határozat közlésétől számított három éven belüli keresetindításra tekintettel helytelennek találta az elévüléssel kapcsolatos elsőfokú ítéleti álláspontot.
A megyei bíróság a per adataiból arra következtetett, hogy a felek közös akarattal egymással összejátszva állapodtak meg a perbeli - "törvénykerülő", jóerkölcsbe ütköző - kifizetési módban. A felperesnek, mint szakvizsgázott jogásznak nyilvánvalóan tudnia kellett, hogy ő nem segélyre, hanem prémiumelőlegre szerzett jogot, és miután az egyesületi juttatást nem szociális rászorultság alapján kapta, a kifizetés nem lehetett mentes a személyi jövedelemadó alól.
A megyei bíróság álláspontja szerint a Ptk. 4. §-ában megfogalmazott alapelvből kell kiindulni, eszerint saját felróható magatartására senki nem alapíthat igényeket, továbbá azt a kárt, amit gondos magatartással a károsult el tudott volna hárítani, nem lehet másra terhelni [Ptk. 340. § (1) bekezdés, Mt. 172. § (2) bekezdés, 174. § (3) bekezdés]. Minthogy a felek egyike terhére sem látott megállapíthatónak olyan többlet felróható magatartást, amely a másik fél - adott esetben a felperes - kártérítési igényét megalapozná, a felperes keresetét elutasító elsőfokú ítéletet - bár eltérő jogi indokolással - érdemben helytállónak találta. Kifejtette még, hogy az adóhiányt a felperes kárként egyébként sem érvényesíthette volna, legfeljebb a bírságot és a késedelmi kamatot.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a Pp. 270. § (2) bekezdés bb) pontja alapján kérte a felülvizsgálat elrendelését, és a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, valamint az alperes kötelezését 461 000 forint kártérítés és kamata megfizetésére. Jogszabálysértésként az Mt. 174. § (1) és (3) bekezdése, a Pp. 215. §-a, 247. §-a, és 253. § (3) bekezdése, valamint a PK 10. számú állásfoglalás megsértésére hivatkozott. Elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az alperes fellebbezése hiánya ellenére a felperesre kedvezőtlenebb döntést hozott, ami ellentétes a PK 10. számú állásfoglalásában kifejtettekkel. Előadta továbbá, hogy a másodfokú bíróság az Mt.-nek a munkáltató tárgyi felelősségére vonatkozó szabályai helyett megalapozatlanul alkalmazta a Ptk. kárfelelősségi rendelkezéseit. Annak figyelmen kívül hagyására is hivatkozott, hogy a prémiumelőleg perbeli módon való kifizetésére vonatkozó döntéshozatalban nem vett részt. Előadta továbbá, hogy az adóhiány kárként megtérítését már nem igényli.
A Legfelsőbb Bíróság elrendelte a jogerős ítélet felülvizsgálatát abban az elvi jelentőségű jogkérdésben, hogy a munkáltató kártérítési felelőssége vizsgálatánál miként kell alkalmazni az Mt. és a Ptk. kártérítési szabályait, és hogyan kell a munkáltató és a munkavállaló vétkességét értékelni.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Az elsőfokú ítélet helybenhagyására tekintettel a felperes alaptalanul hivatkozott a kedvezőtlenebb elbírálásra, mivel a másodfokú bíróság a felperesi fellebbezés alapján vizsgálhatta a felek magatartását az érdemi döntés felülvizsgálatakor, a fellebbezés kitért a kármegosztás kérdésére.
Az elévüléssel kapcsolatban érdemben helytálló a jogerős ítélet álláspontja. A felperes kárigénye ugyanis nem az egyesületi juttatás kifizetésekor, hanem a jogerős ítéleti marasztalásával keletkezett, ehhez képest pedig a hároméves elévülési időn belül élt keresettel [Mt. 11. § (1) és (2) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság az elévüléssel kapcsolatos téves jogi álláspontjánál fogva nem vizsgálta, a másodfokú bíróság pedig figyelmen kívül hagyta a munkáltatónak az Mt. 174. § (1) bekezdésében szabályozott vétkesség nélküli (objektív) felelősségét, és a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet kizárólag a feleknek a kár bekövetkezésében való vétkessége, valamint a Ptk. 4. §-ában és a 340. § (1) bekezdésében szabályozottak alapján tartotta helytállónak.
Az Mt. 174. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalónak a munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel. A (3) bekezdés előírja, hogy nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása idézett elő. A (2) bekezdés értelmében a munkáltató - egyebek között - mentesül a felelősség alól, ha a munkavállaló a kárt kizárólagosan és elháríthatatlanul maga okozta. A perben az alperes az Mt. 174. §-ának (2) bekezdésében szabályozott mentesülési okot nem bizonyított, ezért a másodfokú bíróságnak a munkáltató kártérítési felelőssége hiányára (mentesülésére) vonatkozó álláspontja ellentétes az Mt. 174. § (1)-(3) bekezdéseiben szabályozottakkal, és az MK 31. számú állásfoglalásában kifejtettekkel.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégium Munkaügyi Szakága 258. számú és 463. számú elvi határozataiban kimondta, hogy a Ptk. rendelkezése munkaviszonyból eredő jogvita elbírálásánál alkalmazható, ha a kérdésről az Mt. nem rendelkezik, és a Ptk. alkalmazása a munkaügyi elveket nem sérti. A munkáltató kártérítési (objektív) felelőssége tekintetében az Mt. erre vonatkozó rendelkezései akkor sem mellőzhetők, ha a munkavállaló magatartása súlyosan felróható volt. A munkáltató és a munkavállaló azonos - vétkes, súlyosan kifogásolható - magatartása a munkáltató tárgyi felelősségére tekintettel nem bírálható el azonos mércével (azonos arányban), hanem - amint azt az MK 31. számú állásfoglalás kifejti - a kárviselés arányát az dönti e1, hogy a munkavállaló vétkes közrehatása milyen mérvű volt. A munkáltató a kárért vétkessége nélkül is felel, de amennyiben vétkesség is terheli, ez csökkenti a munkavállaló vétkes közrehatása súlyát, és az összes körülmények együttes mérlegelésével, a fenti elv alapján kell a kárviselés arányát elbírálni, amely az adott sajátos (bizonyított) körülményektől függően akár a munkavállalóra terhesebb is lehet.
Az ügyben elsődlegesen azt kell tisztázni, hogy okozott-e az alperes a felperesnek a munkaviszonyával összefüggésben kárt. A másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá, hogy az adóhiány, miután az az adózót - a perbeli esetben a felperest - terhelte, kárként nem vehető figyelembe. A bírság és a késedelmi kamat tekintetében - figyelemmel annak mértékére is - vizsgálni szükséges, hogy mennyiben keletkezett a munkaviszonnyal összefüggésben, a munkáltató tevékenységéből eredően.
A felelősséget megalapozó okozati összefüggés tisztázása után vizsgálható a felperes és az alperes vétkessége, amelynek alapján - az előzőekben kifejtettek szerint - eldönthető a kármegosztás aránya. A jogerős ítéletben részletezett körülmények mellett - a felekre háruló bizonyítási teher figyelembevételével - további tények feltárása merülhet fel az ügy sajátos körülményei miatt a munkáltatói felelősség mértéke megalapozott megállapítása érdekében.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.923/2003. sz.)