adozona.hu
BH+ 2004.11.529
BH+ 2004.11.529
A munkaviszonyra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából öregségi nyugdíjra való jogosultság címén az a személy minősül nyugdíjasnak, aki a 62. életévét betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte. A 62. életéve betöltése előtt - öregségi nyugdíjra tekintettel - csak az minősül nyugdíjasnak, aki már öregségi nyugdíjban részesül [Mt. 86/A. § (1) bekezdés a) és b) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében 12 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés, valamint a felmentési időre járó átlagkereset-különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest a munkaviszonya rendes felmondással történt megszüntetésével kapcsolatban.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1966. szeptember 1-jétől állt az alperes alkalmazásában, 1997. március 1-jétől elnöki tanácsadó munkakörben címz...
BH+ 2004.11.529 A munkaviszonyra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából öregségi nyugdíjra való jogosultság címén az a személy minősül nyugdíjasnak, aki a 62. életévét betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte. A 62. életéve betöltése előtt - öregségi nyugdíjra tekintettel - csak az minősül nyugdíjasnak, aki már öregségi nyugdíjban részesül [Mt. 86/A. § (1) bekezdés a) és b) pont].
A felperes a keresetében 12 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés, valamint a felmentési időre járó átlagkereset-különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest a munkaviszonya rendes felmondással történt megszüntetésével kapcsolatban.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1966. szeptember 1-jétől állt az alperes alkalmazásában, 1997. március 1-jétől elnöki tanácsadó munkakörben címzetes főosztályvezetőként. 1997. április 30-ától 2001. június 30-áig állami megbízás alapján külföldön végzett munkát, erre az időszakra az alperes fizetés nélküli szabadságot engedélyezett részére. Az alperes a 2001. június 25-én kelt rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát 2002. január 1-jei hatállyal. Részére végkielégítést nem fizetett arra hivatkozással, hogy a felmondási idő alatt az öregségi nyugdíjjogosultságot megszerzi. A felmentési időre járó átlagkeresetet az 1997. április 30-át megelőző négy naptári negyedévben kifizetett alapbér és prémium figyelembevételével számította. A felperes a végkielégítés iránti igényét azzal indokolta, hogy bár 2001. október 21-én betölti 58. életévét, öregségi nyugdíjazását nem kérte. Az átlagkereset számítás jogszerűségét pedig arra hivatkozva vitatta, hogy figyelemmel kellett volna lenni a főosztályvezetői munkakörben foglalkoztatottak 1997. évtől végrehajtott bérfejlesztésére.
A munkaügyi bíróság az Mt. 95. § (2) bekezdése, 87/A. § (1) bekezdés a) pontja és az 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 7. § (1) és (4) bekezdése alapján arra következtetett, hogy a felperest végkielégítés nem illeti meg, mert a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt (58 év) betöltötte a felmondási idő alatt, és így öregségi nyugdíjra jogosulttá vált. Az átlagkereset-különbözet iránti követelést sem találta alaposnak abból az indokból, hogy az Mt. 84. §-a felperes esetére nem írja elő az időközben megvalósult bérfejlesztésnek megfelelő személyi alapbér-módosítást.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével - indokainál fogva - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a munkavállaló az Mt. 87/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján akkor is nyugdíjasnak minősül, ha öregségi nyugdíjjogosultságot szerzett. Egyetértett azzal, hogy az átlagkereset-különbözet sem illeti meg a felperest, mivel nem tartozik az Mt. 84. §-ában meghatározott körbe.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Végkielégítés iránti igénye elutasítását az Mt. 95. § (2) bekezdésébe, 87/A. § (1) bekezdésébe ütközően tartotta jogszabálysértőnek, diszkriminatívnak. Hangsúlyozta, hogy bár fizetés nélküli szabadságon volt, a kiküldetését az alperes intézte, meghosszabbításáról is rendelkezett, az IMF-nél való állami megbízása alatt napi kapcsolatban volt az alperessel. Az alperesnél kialakult gyakorlat szerint az IMF-hez kiküldött elődje munkabérét is megfelelően korrigálták visszatérése után. Ez őt is megillette volna, a főosztályvezetők éves bérfejlesztése alapján megemelt személyi alapbér mellett lett volna köteles őt az alperes foglalkoztatni. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére, az átlagkeresetnek a ténylegesen elérhető munkabér kompenzációját jelentő szerepére, az ezt alátámasztó eseti döntésre hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontja alapján rendelte el.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és annak során megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alapos.
Az irányadó - alperes által sem vitatott - tényállás szerint a felperes a fizetés nélküli szabadsága időtartama alatt állami megbízatást teljesített. A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes rendelkezett a felperes megbízatása meghosszabbításáról, illetve a megbízatása lejártával a helyét átvevő személy részére az átadás-átvétel zavartalan lebonyolításáról (1/F/1. sorsz. alatt csatolt irat). Ez utóbbi körülmény azt igazolja, hogy a felperes megbízatására és ezzel összefüggő fizetés nélküli szabadságára nem az alperes tevékenységétől függetlenül került sor.
1. Az Mt. 95. § (2) bekezdése szerint nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha legkésőbb a munkaviszonya megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül [Mt. 87/A. § (1) bekezdés].
Az Mt. alkalmazása szempontjából az Mt. 87/A. § (1) bekezdésében felsoroltak minősülnek nyugdíjasnak. A perbeli esetben felperest - minthogy a munkaviszonya megszűnésekor nyugdíjban nem részesült - az alperes, illetve az eljárt bíróságok az (1) bekezdés a) pontja alapján tekintették nyugdíjasnak.
Az Mt. 87/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint a munkavállaló nyugdíjasnak minősül, ha "a hatvankettedik életévét betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság)".
A munkaviszonyra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából a törvény tehát öregségi nyugdíjra való jogosultság címén azt a személyt tekinti nyugdíjasnak, aki a 62. életévet betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte. A 62. életév betöltése előtt - öregségi nyugdíjra tekintettel - nyugdíjasnak az minősül, aki öregségi nyugdíjban részesül [b) pont].
Az előbbiekkel ellentétes jogszabály-értelmezés téves.
A felperes a munkaviszonya megszűnésekor csupán az 58. életévét töltötte be, és nyugdíjban nem részült. Ennélfogva a végkielégítésre való jogosultságát az Mt. 95. § (2) bekezdése nem zárta ki, mivel az Mt. 87/A. § (1) bekezdése szerint nem minősült nyugdíjasnak.
2. Az átlagkereset számítás (Mt. 152. §) a munkában nem töltött idő alatt a munkavégzés esetén valószínűleg elérhető kereset megközelítő megállapítására szolgál.
A felperes 1997. május 1-jétől 2001. július 1-jéig alperestől munkabérben nem részesült, és mivel a megbízatása 2001. június 30-i lejárta után a munkáltató nem állította munkába, a 6 havi felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól, az átlagkeresetét az 1997. május 1-jét megelőző négy naptári negyedévben kifizetett munkabér alapján számította.
Az alperesnél a felperes távolléte idején számottevő átlagos éves bérfejlesztés történt. Amennyiben a felperes a megbízatása lejárta után munkába áll, az alperes a felperes munkabérének a vele azonos szintű vezetők bérfejlesztése figyelembevételével történő emelését az Mt. 142/A. §-ában foglaltakra tekintettel nem mellőzhette volna. Ily módon az alperes által számított átlagkereset nem felel meg a céljának, mert a munkavégzés esetén valószínűleg elérhető keresetet nem pótolja.
Ezért felperes a felmentési időre járó átlagkereset-különbözet megfizetését is alappal igényelte.
A perben eltérő jogi álláspontjánál fogva a bíróság a felperessel azonos szintű vezetők bérfejlesztésére vonatkozó adatokat nem tisztázta, így erre nézve a tényállás kiegészítése szükséges.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felperes keresetének jogszabálysértő elutasítását helybenhagyó jogerős ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján, és közbenső ítélettel megállapította felperesnek a végkielégítésre és a felmentési időre járó átlagkereset különbözetére való jogosultságát; a felperes igényének összegszerűsége tárgyában a munkaügyi bíróságot új eljárásra utasította.
Az új eljárásban meg kell állapítani a felperes munkakörével azonos szintű vezetők bérfejlesztésének átlagát az érintett években (1997-2001), és ennek figyelembevételével kell felperes átlagkeresetét kiszámítani, amely mind a végkielégítés, mind a felmentési időre járó átlagkereset-különbözet összegszerűségének meghatározásánál irányadó. (Legf.Bír. Mfv.II.10.862/2003. szám)