adozona.hu
BH+ 2004.8.381
BH+ 2004.8.381
I. Ha a kollektív szerződés úgy rendelkezett, hogy a készenlétet követően a munkavállalót napi pihenőidő nem illeti meg amennyiben a készenlét ideje alatt munkavégzésre nem kötelezték, a készenlét alatt elrendelt tényleges munkavégzést követően a további 11 óra készenléti idő alatt a napi pihenőidő nem tekinthető kiadottnak, hiszen az rendkívüli munkaidőnek minősült [Mt. 123. § (3) bekezdés, 126. § (2) bekezdés]. II. Ha a munkáltató szabályellenesen, a napi pihenőidő kiadása nélkül kötelezte a munkavállalót
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az 1997. február 1-jétől 2000. január 31-ig terjedő időre az alperes telephelyén eltöltött ügyeleti szolgálatot követően ki nem adott pihenőidőre járó díjazás címén 327 360 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperesnél az ügyeletre beosztott munkavállaló hétköznap a napi munkaidő befejezésétől, 15 óra 35 perctől az üzemben maradt a másnap reggeli munka...
BH+ 2004.8.381 I. Ha a kollektív szerződés úgy rendelkezett, hogy a készenlétet követően a munkavállalót napi pihenőidő nem illeti meg amennyiben a készenlét ideje alatt munkavégzésre nem kötelezték, a készenlét alatt elrendelt tényleges munkavégzést követően a további 11 óra készenléti idő alatt a napi pihenőidő nem tekinthető kiadottnak, hiszen az rendkívüli munkaidőnek minősült [Mt. 123. § (3) bekezdés, 126. § (2) bekezdés].
II. Ha a munkáltató szabályellenesen, a napi pihenőidő kiadása nélkül kötelezte a munkavállalót a rendes munkakezdés időpontjától munkavégzésre, a ki nem adott pihenőidőre a munkavállalót megillető díjazást az Mt. 151. § (1) bekezdése szerint kell megállapítani.
A felperes keresetében az 1997. február 1-jétől 2000. január 31-ig terjedő időre az alperes telephelyén eltöltött ügyeleti szolgálatot követően ki nem adott pihenőidőre járó díjazás címén 327 360 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperesnél az ügyeletre beosztott munkavállaló hétköznap a napi munkaidő befejezésétől, 15 óra 35 perctől az üzemben maradt a másnap reggeli munkakezdésig 7 óráig, a részére biztosított pihenőhelyiségben alvásra lehetőség volt. Hétvégén, szombaton vagy vasárnap az ügyelet reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig tartott. Az alperes kollektív szerződése - a vitatott időszakban - úgy rendelkezett, hogy készenlétet követően a munkavállalót pihenőidő nem illeti meg akkor, ha a készenlét ideje alatt munkavégzésre nem kötelezték. A felperes az így teljesített ügyelet idejére a személyi alapbére 50 százalékának megfelelő díjazásban, ha pedig az ügyeleti időben tényleges munkavégzésre került sor, a túlmunka szabályai szerinti díjazásban részesült. Az ügyeleti időben történt munkavégzés és a másnapi munkakezdés között 11 óra mindig biztosított volt.
A munkaügyi bíróság felperes igényét a kollektív szerződés rendelkezése folytán nem találta alaposnak. Utalt arra is, hogy a pihenőidő pénzbeli megváltására vonatkozó kötelezettséget a törvény egyébként sem állapít meg, és az MK 17. számú állásfoglalásból sem következik.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokaira utalással - helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte jogszabálysértésre hivatkozással. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok az ügyeletet speciális készenlétnek tekintették. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a munkáltató telephelyén eltöltött ügyeletet követően a 11 óra pihenőidő megillette, és a pihenőidő megváltásaként távolléti díj megfizetését tartotta jogszerűnek.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontja alapján rendelte el abban az elvi jogkérdésben, hogy milyen díjazás illeti meg a munkavállalót, ha a munkáltató a napi pihenőidőt nem biztosította számára a készenlétet (ügyeletet) követően.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az Mt. 123. §-ának - a perbeli időben hatályos - (3) bekezdése szerint a kollektív szerződés előírhatja, hogy a készenlétet követően a munkavállalót pihenőidő nem illeti meg.
A törvény vitatott időszakban hatályos rendelkezései a készenlétre és ügyeletre külön szabályokat nem tartalmaztak [Mt. 126. § (2) bekezdés], így a készenlétről szóló szabályok az ügyeletre - mint a készenlét egyik fajtájára - is irányadók.
Az alperes kollektív szerződésének 18.5./b. pontja úgy rendelkezett, hogy a készenlétet követően a munkavállalót pihenőidő nem illeti meg akkor, ha a készenlét ideje alatt munkavégzésre nem kötelezték.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a vitatott időben hatályos kollektív szerződés készenlétnek a munkavállaló lakásán, vagy az általa megjelölt helyen, míg ügyeletnek a munkahelyen teljesített készenlétet tekintette, és előírta, hogy amennyiben a készenléti és a munkahelyi ügyeleti idő alatt a munkavállaló munkát végez, a pihenőidőre, illetve a túlmunkára vonatkozó szabályokat alkalmazni kell (18.10. pont).
A kollektív szerződés előbbi rendelkezései tehát az Mt. 123. § (3) bekezdésében lehetővé tett eltérést a napi pihenőidő tekintetében nem érvényesítették általában, hanem csak a készenlét (ügyelet) arra az esetére, amikor a rendkívüli munkaidőben munkavégzésre nem kerül sor. Ebből következően, ha a készenlét (ügyelet) alatt munkavégzés is történt, a munkavállalót az Mt. 123. § (1) bekezdése alapján járó napi pihenőidő megillette.
Az eljárt bíróságok a jogszabály, illetve a kollektív szerződés téves értelmezésével tekintették a napi 11 óra pihenőidőt biztosítottnak az ügyelet alatt elrendelt tényleges munkavégzést követően a további ügyeleti időben, hiszen az rendkívüli munkaidőnek és nem pihenőidőnek minősült [perbeli időben hatályos Mt. 126. § (2) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság MK 17. számú állásfoglalás szerint, ha a munkáltató a másnapi rendes munkakezdés időpontjáig az előírt napi pihenőidőt nem biztosította, a munkavállaló csak olyan időponttól kötelezhető munkára, hogy a napi pihenőidő számára biztosítva legyen, és a másnapi munkakezdés emiatti eltolódása nem érinti a munkavállalónak a munkabérhez való jogát.
Az állásfoglalás értelmében, ha az előbbi körülmények folytán a pihenőidő kiadása miatt kieső munkaidőre a munkavállalót a munkabére megilleti, erre akkor is jogosult, ha a munkáltató szabályellenesen kötelezte a pihenőidő kiadása nélkül a rendes munkakezdés szerinti munkavégzésre.
Az eljárt bíróságok fentiektől eltérő, téves jogi álláspontjánál fogva a tényállást nem állapították meg arra nézve, hogy a felperest a keresetbe vett időben hány ügyeleti szolgálat alatt kötelezték tényleges munkavégzésre, az ilyen ügyeletet követően milyen időponttól lett volna köteles másnap munkába állni, ehhez képest hány órára illette volna meg munkavégzés nélkül is a munkabére, amelynek erejéig az előterjesztett igénye alapos.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a tényállást az előbbiekben részletezettek szerint ki kell egészíteni és az így megállapított adatok alapján kell a felperest megillető díjazást az Mt. 151. § (1) bekezdése szerint megállapítani. (Legf.Bír. Mfv.II.10.393/2003.sz.)