adozona.hu
BH 2004.4.151
BH 2004.4.151
A tisztességtelen piaci magatartásról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) csak a bíróság hatáskörébe tartozó eljárásokban teszi lehetővé kártérítés követelését - A Tpvt. egyéb paragrafusaiba ütköző magatartások sincsenek kizárva azonban a károkozó magatartások köréből és az általuk okozott károkért is kártérítési igényt lehet érvényesíteni a polgári jog általános szabályai szerint, ha a Gazdasági Versenyhivatal az adott esetben megállapítja a jogsérelmet [1996. évi LVII. tv. (Tpvt.) 2., 4., 11., 21. §, 86
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű felperes, mint cigaretta-előállító és -forgalmazó az 1994. szeptember 19. napján kötött raktári beszerzési keretszerződéssel szabályozott körben a mindenkor rendelkezésére álló raktárkészlet terhére egyedi adásvételi szerződésekkel, míg a II. rendű felperes a raktárában tárolt, vásárolt cigarettakészlet terhére viszonteladói adásvételi szerződésekkel értékesített cigarettát az alperesnek határidős fizetési feltétellel, átutalásos fizetési mód mellett. Az alperes üzleti kapcsolatb...
BH 2004.4.151 A tisztességtelen piaci magatartásról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) csak a bíróság hatáskörébe tartozó eljárásokban teszi lehetővé kártérítés követelését - A Tpvt. egyéb paragrafusaiba ütköző magatartások sincsenek kizárva azonban a károkozó magatartások köréből és az általuk okozott károkért is kártérítési igényt lehet érvényesíteni a polgári jog általános szabályai szerint, ha a Gazdasági Versenyhivatal az adott esetben megállapítja a jogsérelmet [1996. évi LVII. tv. (Tpvt.) 2., 4., 11., 21. §, 86. § (2) bek. e) pont, Ptk. 339. § (1) bek.].
Az I. rendű felperes, mint cigaretta-előállító és -forgalmazó az 1994. szeptember 19. napján kötött raktári beszerzési keretszerződéssel szabályozott körben a mindenkor rendelkezésére álló raktárkészlet terhére egyedi adásvételi szerződésekkel, míg a II. rendű felperes a raktárában tárolt, vásárolt cigarettakészlet terhére viszonteladói adásvételi szerződésekkel értékesített cigarettát az alperesnek határidős fizetési feltétellel, átutalásos fizetési mód mellett. Az alperes üzleti kapcsolatban állt az I. rendű és a II. rendű beavatkozókkal is. Az I. rendű beavatkozóval 1996. december 9. napján olyan értékesítési megállapodást kötött, amely szerint részletes havi jelentést kellett adnia az eladónak az általa értékesített valamennyi dohánytermékről, a készlet alakulásáról lerakatonként, márkánként és fajtánként. Tartalmazta a szerződés azt is, hogy a teljes vételár kifizetéséig az eladó fenntartja a termékek feletti tulajdonjogát azzal, hogy a termékek átadásával a teljes kockázatviselés átszáll a vevőre. További szerződési kikötés volt, hogy az alperesnek megyénként legalább 1, országosan legalább 20 lerakattal és ugyanennyi szállító gépkocsival kell rendelkeznie.Az I. rendű felperes 1997 januárjában megküldött az alperesnek egy értékesítési megállapodás-tervezetet, amely ugyancsak tartalmazta ezeket a kikötéseket. Az alperes ezt a szerződést nem írta alá. 1997. augusztus 25. és szeptember 12. között az I. rendű felperes 312 636 969 Ft, a II. rendű felperes 285 525 713 Ft értékű cigarettát értékesített az alperesnek. A vételárat megállapodásuk szerint a számla keltétől számított 21. napon kellett kifizetni, így a fizetési határidők az 1997. szeptember 15. és október 3. közötti időszak különböző napjai voltak.
Az alperes elnöke 1997. szeptember 15-én a vételár kifizetését az általa megjelölt feltételek teljesítésétől tette függővé, majd - miután ezeket az I. rendű felperes és a beavatkozók megtagadták - szeptember 18-án kijelentette, hogy a továbbiakban egyetlen számlát sem fizetnek ki. A felperesek előbb a késedelem jogkövetkezményeit kívánták alkalmazni, majd szeptember 19-én elálltak a szerződésektől.
Az alperes gazdasági erőfölénnyel való visszaélésre és összehangolt piaci magatartásra hivatkozva, illetve ezeket állítva bejelentéssel élt az I. rendű felperes és a beavatkozók ellen a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsánál. A Versenytanács az 1998. április 9. napján kelt, illetve az 1998. október 29. napján kelt határozataival az eljárásokat megszüntette.
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélést illetően rámutatott arra, az együttes erőfölényt kizárja, hogy az eljárás alá vontak között a verseny nem a nagykereskedők, hanem a fogyasztók megnyeréséért folyik. Az összehangolt piaci magatartásra történő hivatkozással kapcsolatosan kifejtette, hogy a piaci magatartások akkor ütköznének a Tpvt. 11. § (1) bekezdése előírásaiba, ha a feltárt jelenségek bizonyítottan az eljárás alá vont vállalkozások magatartása tudatos összehangolásának következtében keletkeztek volna. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanács határozatainak megváltoztatására irányuló alperesi keresetet a Legfelsőbb Bíróság ítéletével teljes egészében elutasította.
Az I. rendű felperes módosított keresetében 312 636 969 Ft, a II. rendű felperes 285 525 713 Ft és ezen összegek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a felperesektől történt vásárlások tényét nem vitatta és elismerte a ki nem egyenlített vételár összegét is. Módosított viszontkeresetében 1,5 milliárd Ft és kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felpereseket a kereseti követelés beszámítása mellett. Álláspontja szerint a felperesek alaptalanul hivatkoztak arra, hogy a teljesítést jogos ok nélkül tagadta meg. A felperesek a keretszerződést több vonatkozásban megszegték és ezzel kárt okoztak. Kiemelte, hogy az I. rendű felperes 1997. január 2-án olyan - értékesítési megállapodásnak nevezett - szerződési feltételeket küldött meg, amelyek csaknem szó szerint megegyeztek az I. rendű beavatkozóval 1996. december 19-én kötött megállapodásban foglaltakkal. Ezt nem írta alá, az I. rendű felperes azonban ennek ellenére az abban foglalt feltételeket a konkrét szerződésekben alkalmazta. Előadta, hogy az I. rendű felperes, az I. és a II. rendű beavatkozók, - amely cégek együttesen majdnem 100% mértékben uralják a dohánypiacot - összehangolt, a Tpvt. előírásaiba ütköző magatartást folytattak. A részletes havi jelentések előírása álláspontja szerint a Tpvt. 4. § (1) bekezdésében írtakat is sérti, amely szerint tilos üzleti titkot tisztességtelen módon megszerezni. Az általa alá nem írt értékesítési megállapodás 12. pontja pedig, amely a tulajdonjog fenntartásról és a teljes kockázatviselés átszállásáról rendelkezik, a Tpvt. 11. § (2) bekezdés h) pontját sérti. Az I. rendű felperes és a két beavatkozó összehangolt magatartásukkal kizárták az importból való beszerzést, meghatározták az üzleti feltételeket és igyekeztek a forgalmat ellenőrzésük alatt tartani, ezt szolgálta a részletes havi jelentés megkövetelése. Az I. rendű felperes megszegte a szerződést azáltal is, hogy nem biztosította a vállalt árkedvezményeket. Más kereskedőknek viszont az I. rendű felperes és a beavatkozók anélkül adták meg ugyanazon kedvezményeket, hogy ennek ellentételezésére követelményeket támasztottak volna. Az alperes ennek következtében szenvedett kárt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek 312 636 969 Ft-ot, a II. rendű felperesnek 285 525 713 Ft-ot és kamatát. Az alperes viszontkeresetét és beszámítási kifogását elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a peres felek között a Ptk. 365. § (1) bekezdésében szabályozott adásvételi szerződés jött létre. Az alperes elismerte, hogy a keresettel érvényesített cigarettamennyiség vételárát nem fizette meg, annak összegszerűségét sem vitatta, ezért a vételárat köteles megfizetni késedelmi kamataival együtt. A viszontkeresettel kapcsolatosan az volt az álláspontja, hogy az alperes azt - meg nem engedett módon - az ítélethozatalt megelőzően megváltoztatta. A kereset (viszontkereset) megváltoztatásának anyagi jogi feltétele, hogy a keresettel (viszontkeresettel) érvényesített jognak ugyanabból a jogviszonyból kell származnia, mint az eredeti igénynek, vagy az eredeti kereset (viszontkereset) tárgyával összefüggőnek kell lennie. Eljárásjogi feltétele, hogy csak az elsőfokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig lehet előterjeszteni és a megváltoztatott keresetnek (viszontkeresetnek) is meg kell felelni a keresetre előírt általános követelményeknek. A jogviszony-azonosság azt jelenti, hogy csak az eredeti kereset tárgyát képező jogviszonyból eredő, különböző igények érvényesítéséről lehet szó. Az eredeti keresettel való összefüggésben a jogviszonyok és a tényállások összefüggését kell érteni. Az alperes által előterjesztett viszontkereset-változtatás a jogszabályi feltételeknek nem felelt meg, nem állapítható meg a jogviszony azonossága, de az összefüggése sem. Az előterjesztett, megváltoztatott viszontkereset nem tartalmazza a keresetlevélre kötelezően előírt tartalmi követelményeket sem, ezért azt a beszámítási kifogással együtt elutasította.
Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, amelyben annak megváltoztatását, a kereset elutasítását és a viszontkeresetének történő helyt adást kért. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályainak megsértésével hozta meg ítéletét. Módosított viszontkeresetében a tényállást csupán annyiban változtatta meg, hogy összegszerűségében leszállította a viszontkeresetét. Az eredeti tényállás mellett azonban változatlan maradt a Ptk. 318. § (1) bekezdésére és a 339. § (1) bekezdésére alapított kártérítési igénye. Vitatta, hogy viszontkeresetének módosítása nem felelt volna meg akár a Pp. 147. §-ában, akár a 121. §-ban írtaknak.
A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Előadták, hogy az alperes előkészítés nélkül módosította viszontkeresetét a tárgyalás berekesztése előtt, eléggé nehezen értelmezhető módon, abból csak az összegszerűség és a jogcím derül ki. Azt viszont nem jelölte meg, hogy mire alapítja a kártérítési igényét és valójában melyek a kártételek.
A fellebbezés nem alapos.
Arra helyesen hivatkozott az alperes, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében több eljárási hibát is vétett. Annak ellenére, hogy a tényeket részletes bizonyítási eljárás eredményeként felderítette, ítéletében a tényállást hiányosan állapította meg, és az eljárásjogi okból történő viszontkereset-elutasítás is téves volt. Az alperes viszontkeresetét a tárgyalás berekesztése előtt nem változtatta meg, nem hivatkozott új tényekre, a jogalap is változatlan maradt, mindössze a követelés összegét szállította le 1,5 milliárd Ft-ra. A kereset- (viszontkereset-) felemelés vagy -leszállítás sem a Pp. 146. §, sem a szigorúbb rendelkezéseket tartalmazó Pp. 247. § szerint nem minősül kereset- (viszontkereset-) változtatásnak.
Az eljárásjogi szabálysértések azonban nem eredményezték az ítélet hatályon kívül helyezését.
A Legfelsőbb Bíróság PK 206. számú állásfoglalás b) pontja szerint az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezésére a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján csak akkor kerülhet sor, ha az elsőfokú határozatból és az eljárás adataiból nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság döntését mire alapította, s ezért az érdemi határozat nem bírálható felül. Ha azonban az érdemi döntéshez szükséges adatok rendelkezésre állnak, érdemi döntést kell hozni. Az ítélőtábla ezért a viszontkeresetet érdemben bírálta el.
Az alperes a viszontkeresetével érvényesített kártérítési igényének jogalapját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 2., 4., 11. és 21. §-ait sértő magatartásokban határozta meg.
A Tpvt. anyagi jogi szabályainak megsértése esetén általában a Gazdasági Versenyhivatal jár el - így a Tpvt. 11. § és 21. §-ait sértő magatartások esetén is -, a törvény II. fejezetébe (2-7. §-ok) tartozó ügyek elbírálása viszont a 86. § (1) bekezdés szerint a bíróság hatáskörébe tartozik. A Tpvt. 86. § (2) bekezdése taxatíve sorolja fel, hogy a bírósági eljárás során keresetében (viszontkeresetében) milyen jogkövetkezmények alkalmazását kérheti a sérelmet szenvedett fél. Ezek között az e) pont kimondja, hogy kártérítést is követelhet a polgári jog szabályai szerint. A Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontja azonban csak a bíróság hatáskörébe tartozó - tehát a Tpvt. 2-7. §-aiban foglalt rendelkezések megsértése miatti - eljárásokban teszi lehetővé kártérítés követelését.
Mindez nem jelenti azt, hogy a Tpvt. egyéb §-aiba - így a 11. § vagy 21. §-aiba - ütköző magatartások ki lennének zárva a károkozó magatartások köréből és az általuk okozott károkért ne lehetne kártérítési igényt érvényesíteni a polgári jog általános szabályai szerint, vagyis a - közvetlenül vagy a Ptk. 318. § (1) bekezdésén keresztül érvényesülő - Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján (Legfelsőbb Bíróság Pf. Vl. 21.226/1998/1. sz.).
A polgári jog a károkozó magatartásokat nem nevesíti külön törvényi tényállásokban; minden magatartás jogellenes, amelyhez káreredmény fűződik, kivéve, ha valamely külön szabályozott jogellenességet kizáró ok áll fent (károkozások általános tilalma, neminem laedere elve). A károkozó magatartás viszont lehet olyan, amely egyébként kimerítheti a Tpvt.-ben külön törvényi tényállásokban megfogalmazott, tiltott tisztességtelen piaci magatartások valamelyikét. A polgári jogi kártérítési felelősség általános feltételeihez képest ilyen esetben a kárigény érvényesítése annyiban speciális, hogy a károkozó magatartás jogellenességének a megítélése a Gazdasági Versenyhivatal eljárására tartozik. Amennyiben a GVH adott esetben megállapítja a Tpvt. 11. § vagy 21. §-ainak megsértését, az ugyanezen magatartással okozott kár az általános kártérítési szabályok szerint követelhető, ha azonban a versenyhivatali eljárásban ezt nem állapítják meg, akkor a magatartás jogszerű, és így jogellenességet kizáró ok áll fent. A bíróság - a hatáskör elvonásának tilalma folytán - nem állapíthatja meg annak a magatartásnak jogellenességét, amelyet a GVH - hatáskörében eljárva - jogszerűnek minősített.
Az alperesi kárigény bíróság általi elbírálhatósága tehát a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának - illetve az ezt követő közigazgatási per - eredményétől függött.
Az alperes károkozó, jogellenes magatartásként a felperesek és a beavatkozók olyan összehangolt magatartását jelölte meg, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását, vagy torzítását célozta (Tpvt. 11. §), illetve a gazdasági erőfölénnyel való visszaélésükre hivatkozott (Tpvt. 21. §), külön kiemelve a 11. § (2) bekezdés fordulatait, illetve a 21. § a), d) és f) pontjait.
A versenyhivatali eljárásban végső fokon a Legfelsőbb Bíróság ítéletében azt állapította meg, hogy sem a vállalkozások közötti tisztességtelen összehangolt magatartás, sem a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés nem valósult meg. Jogellenesség hiányában az erre alapított alperesi kártérítési igény nem lehet megalapozott.
Az alperes a jogalap körében a Tpvt. 4. §-ában szabályozott üzleti titok tisztességtelen megszerzésére is hivatkozott. Előadta, hogy rendszeres havi jelentést kellett adnia az értékesített termékek mennyiségéről, a raktári készlet alakulásáról, az értékesítés gazdasági feltételeiről (pl. lerakatok, szállítókocsik száma, stb.) Az alperesnek ezzel összefüggésben bizonyítania kellett, hogy:
- mely adatok minősültek üzleti titoknak,
- azokat a felperesek tisztességtelenül szerezték meg,
- és ezzel okozati összefüggésben milyen kára kelet-kezett.
Az üzleti titok megsértése csak olyan tény, információ, megoldás vagy adat megszerzésével, felhasználásával, vagy mással való közléssel, illetve nyilvánosságra hozatallal valósítható meg, amely az üzleti titok jogosultjának szempontjából olyan jelentős, hogy titokban maradásához a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik és amelyek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. A perbeli esetben az alperes által üzleti titoknak tekintett adatokat a felperesek nem tisztességtelen módon szerezték meg, hiszen azokról az alperes a szerződéses jogviszony keretében saját maga adott tájékoztatást. Az alperes ugyan arra hivatkozott, hogy az I. rendű beavatkozóval azért kötötte meg az adatok szolgáltatását is előíró szerződést, a felperesekkel pedig a szerződés aláírása nélkül azért közölte ezeket az adatokat, mert gazdasági erőfölényükkel visszaélve ezt rákényszerítették, ez utóbbi körülmény elbírálása azonban a GVH előtti eljárásra tartozott. Erre az alperes egyébként már a versenyhivatali eljárásban is hivatkozott - bírósági hatáskör hiányában csak ott hivatkozhatott -, érvelése azonban ott eredményre nem vezetett. Ezen túl a jelen eljárásban arra nézve semmilyen adat nem merült fel - ilyet alperes nem bizonyított -, hogy az általa tisztességtelennek minősített üzleti titok megszerzésével a felperesek miféle kárt okoztak. A Tpvt. 4. §-ára alapított kártérítési igény ezért ugyancsak megalapozatlan volt.
Az alperes a jogalap körében a Tpvt. 2. §-át is megjelölte. Eszerint tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon, vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni. Az alperes állítását úgy részletezte, hogy a felperesek és beavatkozók részéről "az egész magatartás, amit folytattak, tisztességtelen".
A Tpvt. 2. §-a olyan fejezeti generálklauzula, általánosan megfogalmazott tényállás, amely alkalmat ad a versenyjogi jogsértéseket elbíráló bíróságnak arra, hogy a külön nevesített tényállások alá nem tartozó eseteket is megvizsgálhassa és a tisztességtelennek minősített magatartást tanúsító személyt elmarasztalhassa. Olyan esetekre lehet alkalmazni, amelyekre a törvény külön tiltó rendelkezést nem tartalmaz, a törvényben tételesen szabályozott tényállások egyike alá sem tartozik.
Az alperes bár a Tpvt. 2. §-ára hivatkozott, de olyan magatartásokat kifogásolt, amelyek - tényleges megvalósulásuk esetén - kimerítették volna a Tpvt. konkrét, tételesen szabályozott törvényi tényállásait [a 11. § (2) bekezdése, 21. § a), d), f) ponjait]. Ha azokat a felperesek és a beavatkozók bizonyítottan elkövették, tanúsították, akkor a külön törvényhelyek alapján felelnek. Ha ezek a magatartások valóban tisztességtelen gazdasági tevékenységnek minősültek volna, akkor azt a Gazdasági Versenyhivatal a speciális törvényi tényállások alapján állapította volna meg. A generálklauzulát nem lehet alkalmazni típustényállások esetén, mert a speciális szabály "lerontja" az általános szabály hatályát. Ugyanazon kifogásolt magatartás - többlet-tényállási elem hiányában - nem minősülhet egyfelől a versenyhivatali eljárásban olyannak, mint amely nem tisztességtelen, ugyanakkor ugyanazon törvény generálklauzulája szempontjából - a bírósági eljárásban - tisztességtelennek.
A generálklauzula mögöttes, joghézagkitöltő jellegű intézmény, és a 2. §-ra történő hivatkozás típustényállások esetén nem eredményezheti a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörének elvonását. Megállapítható tehát, hogy a kártérítési igény ezen jogalap szerint sem megalapozott.
Az alperes végül arra is hivatkozott, hogy a felperesek a "keretszerződést több vonatkozásban is megszegték". Az alperes keretszerződést csak az I. rendű felperessel kötött - bár azt sem írta alá -, és nem is jelölte meg, bizonyítást pedig fel sem ajánlott arra nézve, hogy a felperes (vagy felperesek) a szerződés mely pontjait, mikor és milyen módon szegte (szegték) meg, továbbá a szerződésszegéssel okozati összefüggésben milyen kára keletkezett.
A fentiekre tekintettel - érdemben elbírálva - az alperesi viszontkereset teljes egészében alaptalannak bizonyult. Az ítélőtábla a kifejtett érdemi - az elsőfokú ítéletben írtaktól eltérő - indokolással hagyta helyben a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét. (Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.351/2003. sz.)