adozona.hu
EH 2002.787
EH 2002.787
A munkavállaló munkaviszonyt megszüntető akaratnyilatkozatának minősül, ha a munkáltató értesítése nélkül a munkahelyéről elfogadható indok nélkül huzamosabb ideg távol marad [Mt. 103. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperesnek a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntető jognyilatkozata jogellenességének megállapítását, és elmaradt munkabére, valamint az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján 10 havi átlagkeresete megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér, kettő havi átlagkereset és ezek kamat...
EH 2002.787 A munkavállaló munkaviszonyt megszüntető akaratnyilatkozatának minősül, ha a munkáltató értesítése nélkül a munkahelyéről elfogadható indok nélkül huzamosabb ideg távol marad [Mt. 103. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.]
A felperes keresetében az alperesnek a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntető jognyilatkozata jogellenességének megállapítását, és elmaradt munkabére, valamint az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján 10 havi átlagkeresete megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér, kettő havi átlagkereset és ezek kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az 1998. április 7-e óta varrónőként foglalkoztatott felperes 2000. június 16-án és 17-én keresőképtelen volt, ezt követően közel egy hónapig 2000. július 10-éig az alperesnél nem jelent meg munkavégzésre. Emiatt az alperes a július 10-ei bérfizetési napon megjelent felperessel szóban rendkívüli felmondást közölt, és ezzel a megszüntetési jogcímmel kiadta a munkaviszony megszüntetésével összefüggő igazolásokat.
Az alperes a perben arra hivatkozott, hogy a munkaviszonyt valójában a felperes szüntette meg, amit az is alátámaszt, hogy 2000. július 3-án munkanélküli ellátásért folyamodott.
A munkaügyi bíróság e tényállás alapján vizsgálta, hogy a munkaviszonyt melyik fél szüntette meg. Abból a körülményből indult ki, hogy a munkaviszony megszüntetése iránt a munkáltató intézkedett, ezért ennek jogszerűségét vizsgálta. Megállapította, hogy a szóban közölt jognyilatkozat emiatt jogellenes, ezért az alperest elmaradt munkabérben és a formai okból jogellenes intézkedés miatt kettő havi átlagkeresetben marasztalta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett részét megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította.
A másodfokú bíróság részbizonyítás keretében ismét meghallgatta a felperest, valamint az alperes könyvelőjét. Megállapította, hogy nem bizonyítható, miszerint a felperes munkanélküli járadék igénylés céljából megkereste volna a munkaügyi hivatalt. Elfogadhatatlannak találta a felperes állítását arról, hogy telefonon érdeklődött a munkahelyén, s miután egy meg nem nevezett munkatársa a varroda leállásáról tájékoztatta, az alperes telefonértesítését várta. A másodfokú bíróság bizonyítottnak találta, hogy a felperes hosszabb ideig a munkahelyén elfogadható indok nélkül nem jelent meg, külföldi nyaralásra is elutazott, és nyilatkozata szerint az igazolatlan távolmaradás következményeivel "egyáltalán nem törődött". Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy a munkaviszonyt a felperes szüntette meg, ezért az alperes tévesen és feleslegesen közölt rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó, az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozat hozatalát kérte, mert álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette az Mt. 3. §-át, 89. §-át, 96. §-át, valamint a Pp. 215. §-át. Érvelése szerint a munkaviszony ráutaló magatartással nem szüntethető meg. Arra is hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, mivel amikor a felperes az engedély nélkül kivett szabadságáról visszatért, a varrodában nem folyt munka. Téves, mert kizárólag az alperes ügyvezetője nyilatkozatán alapul, hogy a felperes nem volt elérhető. A másodfokú bíróság továbbá túlterjeszkedett a kereseti kérelmen a felperes magatartása értékelésével, amit az alperes maga sem minősített munkaviszonyt megszüntetőnek. Álláspontja szerint alperesi viszontkereset hiányában a másodfokú bíróság csupán az alperes munkaviszonyt megszüntető magatartását vizsgálhatta volna.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A felperes több mint három hetes igazolatlan mulasztása mellett a felperes rosszhiszemű eljárására is hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 89. §-a és 96. §-a a munkaviszony jogszerű megszüntetése feltételeit szabályozza, ezért a kereset megalapozottsága elbírálásához a bíróságok törvénysértés nélkül vizsgálhatták mind a felperes mind pedig az alperes magatartását abból a szempontból, hogy az eredményezhette-e a munkaviszony megszüntetését, függetlenül annak jogszerűségétől. A felperes ezzel kapcsolatos jogi érvelése tehát téves.
A felperes által a perben és a felülvizsgálati kérelmében vitássá nem tett tény, hogy 2000. június 18-ától július 10-éig a munkából igazolatlanul távolmaradt, külföldre utazott nyaralni a szüleivel, és hazaérkezése után sem jelentkezett munkavégzésre, a július 10-ei bérfizetési napon is csupán a munkabéréért ment be az alpereshez.
A másodfokú bíróság az életszerűség és a logika szabályai alapján a perben rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy a felperes magatartása a munkaviszonyt megszüntető (fenntartani nem kívánó) szándékára utalt. A felperes saját felróható magatartása miatt maradt huzamosabb ideig távol a munkahelyétől, az alperesnek a hollétéről nem volt semmilyen tudomása. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy elfogadhatatlan a felperes védekezése arról, miszerint a varroda néhány napos leállásáról hallomásból értesülése alapján az alperes értesítését várta, és együttműködési kötelezettsége ellenére a munkáltatónál személyesen nem tájékozódott. A másodfokú bíróság a felperes magatartása értékelésénél helyesen emelte ki azt a nyilatkozatát, miszerint a távolmaradása következményeivel nem törődött, ezért a magatartásával azt bizonyította, hogy a munkaviszonyából eredő kötelezettségeit magára nézve már nem tartja kötelezőnek. A másodfokú bíróság ebből eredő következtetése tehát megalapozott, mely szerint a felperes bizonyított magatartásából - mellyel kapcsolatosan a perben bizonyítási indítványa nem volt - a munkaviszony munkavállaló által történt megszüntetése állapítható meg. A már megszűnt munkaviszony tekintetében a munkáltató nem hozhat joghatályos intézkedést, következésképpen az ennek jogellenességére alapított keresetet el kellett utasítani. A munkaviszony megszüntetése tekintetében nincs tehát jelentősége a munkáltató téves értékelésének a saját jognyilatkozatát illetően. A másodfokú bíróság ezért megalapozottan változtatta meg a felperes magatartása értékelése mellőzése miatt téves jogkövetkeztetésre jutó elsőfokú bíróság ítéletét.
Mindebből következően a Legfelsőbb Bíróság - a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértés hiányában - a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 11.352/2001/3. sz.)