adozona.hu
EH 2003.896
EH 2003.896
A kollektív szerződés osztott napi munkaidőt előírhat, és az osztott munkaidő két része közé eső időben a munkahelyen töltendő készenlét elrendelhető [Mt. 120. § (2) bekezdés, 129. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetükben az alperes kollektív szerződése korábban hatályos 36. §-ának, a perbeli időben hatályos 32. §-ának a semmissége megállapítását és az alperesnek arra való kötelezését kérték, hogy az osztott munkaidő "állásidő részére" ennek megfelelő munkabért fizessen meg a részükre.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezés a forgalmi szolgálattevő munkakörben dolgozó felperesek...
EH 2003.896 A kollektív szerződés osztott napi munkaidőt előírhat, és az osztott munkaidő két része közé eső időben a munkahelyen töltendő készenlét elrendelhető [Mt. 120. § (2) bekezdés, 129. § (1) bekezdés].
A felperesek keresetükben az alperes kollektív szerződése korábban hatályos 36. §-ának, a perbeli időben hatályos 32. §-ának a semmissége megállapítását és az alperesnek arra való kötelezését kérték, hogy az osztott munkaidő "állásidő részére" ennek megfelelő munkabért fizessen meg a részükre.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezés a forgalmi szolgálattevő munkakörben dolgozó felperesek tekintetében osztott munkaidő alkalmazását írta elő. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkáltató és a szakszervezetek az Mt. 119. §-ának (1) bekezdése, illetve 120. §-ának (2) bekezdése alapján kollektív szerződésben osztott napi munkaidő előírásában megállapodhattak. Figyelemmel a szolgáltatás speciális jellegére a felperesek érdekét is az szolgálta, hogy az osztott munkaidőn belül ne hagyják el a szolgálati helyet, ezért a kollektív szerződésben ez kiköthető volt.
Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperesek díjazott pihenőideje nem minősül állásidőnek az Mt. 150. § (1) bekezdésében foglaltak alapján. A perbeli esetben ugyanis nem a foglalkoztatási kötelezettség munkáltatói elmulasztásáról van szó, hanem olyan időszakról, amely tényleges munkavégzést nem igényel, ezért a kollektív szerződés rendelkezésében foglalt osztott időszakra a készenlét szabályait kell alkalmazni.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta.
Az Mt. perbeli időben és az ítélethozatalkor hatályos vonatkozó rendelkezéseit (Mt. 120. §, 123. §, 126. §) összevetve és értelmezve a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy az alperes gyakorlata, amely szerint az osztott munkaidő második részét a készenlét után kell ledolgozni, és a pihenőidő csak ezt követően illeti meg a munkavállalót, nem tekinthető jogellenesnek. Hangsúlyozta, hogy a felperesek a jogszabályban meghatározott pihenőidőt mindig megkapták, és nem vitatták azt sem, hogy az alperes a készenlét után az őket megillető díjazást minden esetben megfizette számukra. Mindezek alapján megállapította, hogy a támadott kollektív szerződéses szabályozás nem jogsértő, a felperesek bérigénye megalapozatlan.
A II. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a keresetének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan új eljárás elrendelését kérte jogszabálysértésre hivatkozással. Fenntartotta perbeli álláspontját, miszerint a kollektív szerződés érintett rendelkezései jogszabályba ütközésük folytán semmisek. Sérelmezte, hogy az osztott munkaidő két része közötti időt a bíróságok nem minősítették állásidőnek. Azzal érvelt, hogy az alperes munkáltató által megállapított menetrend idézett elő munkahiányt. Ez a munkáltató működési körében felmerült ok, ezért az emiatt kiesett munkaidőre, állásidőre járó díjazás illeti meg az Mt. 150. §-a szerint. Kifejtette, hogy az osztott munkaidő esetén a két részre osztott munkaidő közötti idő szabadidő; ha ezzel a munkáltató rendelkezik, az jogsértő, a szabadidő korlátozását jelenti, és ezért erre az időre nem a kollektív szerződésben előírt ellentételezés jár.
Az I. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perben megállapított - a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott - tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. E tényállás szerint az I. rendű alperes kollektív szerződésének támadott rendelkezései osztott munkaidő alkalmazását írták elő a fordulós (váltásos) munkarendű munkavállalók, köztük a forgalmi szolgálattevő II. rendű felperes esetében úgy, hogy a munkaidő-megszakítás időtartamát a szolgálati helyen kell eltölteni. Erre az időre készenléti díjazásban részesült, és a jogszabályban előírt pihenőt a munkáltató mindig biztosította.
Az előbbi nem vitatott tények figyelembevételével a felülvizsgálati kérelem a kollektív szerződés érintett rendelkezése semmissége megállapítására, illetve a munkabér-különbözetre irányuló kereset elutasítását jogszabálysértés hiányában alaptalanul vitatta.
Az Mt. 120. §-ának (2) bekezdése szerint az osztott munkaidőt a kollektív szerződés előírhatta, és az osztott munkaidő közé eső időben a munkahelyen töltendő készenlét is elrendelhető volt az Mt. 129. §-a (1) bekezdése alapján. Tekintettel arra, hogy a törvényben előírt pihenőidőt a munkáltató biztosította, a pihenéshez való alkotmányos jog [Alkotmány 70/B. § (4) bekezdés] sérelmet nem szenvedett. A kollektív szerződés tehát jogszabályba nem ütközött, így a semmisségére [Mt. 13. § (4) bekezdés] vonatkozó felülvizsgálati álláspont téves.
Az előbbiekből következően a készenlétnek minősülő munkahelyi jelenlét időtartamára állásidőre járó díjazást II. rendű felperes alaptalanul igényelt. Az állásidőre vonatkozó felülvizsgálati érvelés egyébként - amely tartalmilag azon alapul, hogy a vitatott időben munkavégzésre nem volt szükség - nem cáfolja, hanem alátámasztja az adott esetben az osztott munkaidő alkalmazásának indokoltságát. Az Mt. 150. §-ának perbeli időben hatályos (1) bekezdése szerinti díjazás a munkavégzés hiányában kieső munkaidőre jár, adott esetben pedig kieső munkaidő nem volt.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a II. rendű felperes keresetének elutasítását.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben - a II. rendű felperes tekintetében - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, egyebekben nem érintette. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.185/2002/2. sz.)