adozona.hu
EH 2001.577
EH 2001.577
Nem sérti a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, ha a bíróság szándékos károkozás helyett a megőrzési felelősségre vonatkozó szabályok szerint marasztalja a munkavállalót [Pp. 215. §, Mt. 168. §, 169. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapíthatóan az alperes 1998. március 30-án létesített munkaviszonyt a felperesnél munkaügyi és társadalombiztosítási ügyintéző munkakör ellátására, azonban a munkaviszonya keretében a pénztárosi és a pénzkezelői feladatokat is ellátta. 1999. augusztus elején adó-eljárás indult a felperesnél, amelynek keretében pénztárellenőrzést is tartottak. A pénztári rovancs áttekintésekor a felperes főkönyvelője 2 db nagy összegű előleg kifizetését észlelte, amely kifizetések fiktívnek...
EH 2001.577 Nem sérti a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, ha a bíróság szándékos károkozás helyett a megőrzési felelősségre vonatkozó szabályok szerint marasztalja a munkavállalót [Pp. 215. §, Mt. 168. §, 169. § (1) bekezdés].
A periratokból megállapíthatóan az alperes 1998. március 30-án létesített munkaviszonyt a felperesnél munkaügyi és társadalombiztosítási ügyintéző munkakör ellátására, azonban a munkaviszonya keretében a pénztárosi és a pénzkezelői feladatokat is ellátta. 1999. augusztus elején adó-eljárás indult a felperesnél, amelynek keretében pénztárellenőrzést is tartottak. A pénztári rovancs áttekintésekor a felperes főkönyvelője 2 db nagy összegű előleg kifizetését észlelte, amely kifizetések fiktívnek bizonyultak, és ezt a tényt a felperes is elismerte. Ilyen előzmények után a felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében az alperest az Mt. 168. §-ára hivatkozással 897 190 forint és ennek az 1999. augusztus 26-ától számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni.Az alperes az ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a felperesnél kialakult gyakorlat szerint a munkáltató szóbeli utasítása alapján a társaság munkavállalóinak és a társasággal szerződéses viszonyban álló személyeknek bizonylat nélkül adott ki készpénzt, amelyet egy "cetlire" írt fel, majd amikor a felvett összeggel az átvevő elszámolt, a cetlit összetépte és aznapra írta ki a pénztári bizonylatot. Kétségbe vonta, hogy egyáltalában keletkezett pénztárhiány. A felperes nem pénztárosként foglalkoztatta és ő a pénztárt soha nem vette át szabályszerűen, illetőleg nem egyedül kezelte, mert a távolléte vagy a szabadsága esetén a kolléganői helyettesítették.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperest 897 197 forint hiány, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kötelezte. A bíróság a bizonyítási eljárás keretében beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján tényként állapította meg, hogy a pénztárhiány valós hiány és nem számlahiány következménye. A perben nem nyert bizonyítást, hogy a felperes az alperest az úgynevezett cetlis rendszer működtetésére utasította volna, de önmagában ez a helytelen gyakorlat a pénztárhiányt nem eredményezhette. A bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a pénzkezelői munka megkezdésekor a felek között a pénztár átadása-átvétele nem történt meg, mert az alperes által elismerten időszakonként pénztárjelentéseket készített, amelynek adatai alapján a legutolsó záró pénztárkészlet rögzítést nyert. A bíróság nem találta megalapozottnak azt az alperesi érvelést, hogy a felperes a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította. A házipénztár pénzkészletét az alperes egy pénzes kazettában tárolta, amelynek a kulcsát magánál tartotta. A felperes részéről sem olyan utasítás, sem olyan tartalmú elvárás nem volt, amely szerint az alperesnek a pénztár kulcsát a kazettában kellett volna hagynia. Az alperes szabadsága idején a pénztárt L.-né kezelte, azonban a perben nem nyert bizonyítást, hogy a szóban forgó hiány ez idő alatt keletkezett.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira figyelemmel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. Kiemelte, hogy a munkaügyi bíróság a felelősség megállapítása szempontjából az Mt. 169. §-ának (1)-(3) bekezdését helytállóan alkalmazta, mert az alperes maga sem vitatta, hogy a felperes pénztárosként foglalkoztatta. Helyesen állapította meg a bíróság, hogy a pénztárhiány valós hiány és a pénzkezelés tárgyi feltételeit a felperes biztosította. A felperes az igényét közvetlenül a bíróság előtt érvényesíthette az Mt. 173. §-ának (1) bekezdése alapján, mellyel szemben az alperesnek az Mt. 162. § (3) bekezdésére és az írásbeli felszólítással való érvényesítés jogszerűségére vonatkozó hivatkozása téves.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedő megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. A kérelem lényeges tartalmát tekintve megismételte a perben elfoglalt jogi álláspontját, miszerint a pénztárt szabályszerű átadás-átvétel útján nem vette át, azt nem kizárólagosan kezelte, így az Mt. 169. §-ának (1) bekezdése szerinti felelősség nem terheli. Végül arra hivatkozott, hogy a biztonságos őrzés hiányát a könyvszakértő is megállapította.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perben abban a kérdésben kellett dönteni, hogy a felperest érte-e kár és azért fennáll-e és milyen jogcímen az alperes kártérítési felelőssége.
Az igazságügyi szakértő megállapítását, miszerint a keletkezett pénztárhiány valós hiány, az alperes sem vitatta. A felperes a követelése jogcímét a keresetében az Mt. 168. §-a alapján az alperes szándékos károkozására alapítottan jelölte meg. Ezzel szemben az eljárt bíróság a jogalapot megváltoztatta és helytállóan jutott arra az álláspontra, hogy a keletkezett hiányért az alperes az Mt. 169. §-ának (1) és (3) bekezdése szerinti felelősséggel tartozik. A felelősség megállapításának alapjául szolgáló tényállást az elsőfokú bíróság teljeskörűen feltárta, a rendelkezésre álló bizonyítékokat egymással összevetve, azokból okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy az alperes a pénztárosi munkakört ténylegesen betöltötte és a felperes a biztonságos őrzés feltételeit biztosította. Az alperes a személyes meghallgatása során maga állította, hogy a legutolsó pénztárzáráskor hiányt nem tapasztalt, azt először 1999. június végén észlelte, így a felülvizsgálati eljárásban eredménnyel nem hivatkozhat arra, hogy részére a pénztárkészlet átadása-átvétele a feladattal való megbízással egyidejűleg nem történt meg, illetőleg a pénztárt nem kizárólagosan kezelte. L.-né az alperest csak a szabadsága ideje alatt helyettesítette, a hiány azonban a peradatokból megállapíthatóan nem ebben az időszakban keletkezett. A felperesnek azt az állítását, hogy a pénztárat rajta kívül akár a napi eltávozásai során is több kolleganője kezelte, a tanúvallomások nem támasztották alá.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.891/2000/4. sz.)