adozona.hu
EH 2001.560
EH 2001.560
Az igény elévülésére vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt kiesett időre járó munkabérre is [Mt. 11. §, 100. § (6) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felek között felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt per volt folyamatban, melynek során a munkaügyi bíróság 1995. május 22-én hozott ítéletével megállapította, hogy a felmondás jogellenes és kötelezte az alperest 110 910 forint végkielégítés, 484 032 forint elmaradt munkabér és ennek 1995. január 10-étől a kifizetés napjáig számított évi 20%-os középarányos kamata megfizetésére. Az alperes kérelmére a bíróság a felperes visszahelyezését mellőzte. Az ítélet elle...
EH 2001.560 Az igény elévülésére vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt kiesett időre járó munkabérre is [Mt. 11. §, 100. § (6) bekezdés].
A felek között felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt per volt folyamatban, melynek során a munkaügyi bíróság 1995. május 22-én hozott ítéletével megállapította, hogy a felmondás jogellenes és kötelezte az alperest 110 910 forint végkielégítés, 484 032 forint elmaradt munkabér és ennek 1995. január 10-étől a kifizetés napjáig számított évi 20%-os középarányos kamata megfizetésére. Az alperes kérelmére a bíróság a felperes visszahelyezését mellőzte. Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, amelyet a másodfokú bírósághoz 1996. január 11-én érkezett beadványával visszavont. A munkaügyi bíróság az ítélet jogerőre emelkedésének napját 1996. január 11-ében állapította meg.A felperes pontosított keresetében az 1995. május 22-e és 1996. január 11-e közötti időszakra elmaradt munkabérként 423 528 forint és kamatai megfizetését kérte. Kifogásolta, hogy az alperes az alapítéletben foglalt marasztalásnak nem tett teljes mértékben eleget, mert a 20%-os középarányos kamatot nem a bíróság által megítélt bruttó, hanem a kifizetésre kerülő nettó összeg után állapította meg. Az alperes elévülésre hivatkozással kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy elmaradt munkabérként tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 12 605 forintot és ennek 1996. január 8-ától számított évi 20%-os kamatát. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint miután a felperes a kereseti kérelmét 1999. január 5-én terjesztette elő, a három éves munkajogi elévülésre tekintettel elmaradt munkabér csak az 1996. január 5-11. közötti öt munkanapra illeti meg. Az egy munkanapra eső tétel 2521 forint, ennek megfelelően 12 605 forint megfizetésére kötelezte az alperest, annak középarányos kamatával együtt. Ítéletét azzal indokolta, hogy az Mt. 11. § (4) bekezdése konkrét igények bíróság előtti érvényesítését kívánja meg ahhoz, hogy az elévülés megszakadjon, ugyanakkor az ítélet jogerőre emelkedésével kapcsolatos felperesi kifogások nem minősülnek az elévülést megszakító eljárási cselekménynek. A kamat fizetésével kapcsolatos keresetet azért találta alaptalannak, mert ez a bírósági végrehajtás körébe tartozók.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta és a felperest az alperes javára fellebbezési költség megfizetésére kötelezte. Kifejtette, hogy az Mt. 155. § (1) bekezdése szerint a munkabérfizetés havonként visszatérő szolgáltatás, ezért az 1996. január 11-ét megelőző munkabérigény az Mt. 11. § (1) bekezdése szerint elévült. A felperes ugyan három éven belül nyújtotta be igényét, azonban az elévülési időt figyelembe véve csak a három éven belüli követelést lehet az elévülés szabályai szerint elfogadni.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak megváltoztatását és új határozat hozatalát kérte, másodlagosan pedig - amennyiben a döntéshez szükséges tények nem állnak rendelkezésre - azt kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú határozatot helyezze hatályon kívül, és az ügyben eljárt másodfokú bíróságot utasítsa új határozat hozatalára. Perköltséget is igényelt. Felülvizsgálati kérelmét az elmaradt munkabér iránti igénye körében indokolta, hivatkozva az Mt. 100. § (1) bekezdésére, amely szerint a munkavállaló részére meg kell téríteni elmaradt munkabérét. Az elmaradt munkabér a munkaviszony megszűnéséig, a felperes esetében 1996. január 11-éig jár. Minthogy az alapeljárásban csupán az elsőfokú ítélet meghozataláig terjedő időre kötelezték az alperest az elmaradt munkabére megfizetésére, ezért kellett az igényét új perben érvényesítenie. Miután az új bírósági eljárást 1999. január 5-én kezdeményezte, tévedtek az eljárt bíróságok, amikor azt állapították meg, hogy a munkabérigénye elévült, mert az Mt. 11. § (1) bekezdése szerinti három éves elévülési időn belül érvényesítette az igényét. A felperesnek havonkénti munkabérigénye nem lehetett, hiszen ezen időszak alatt a munkáltatója és közötte per volt folyamatban.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását és a felperest perköltségben marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a Pp. 275. §-ának (2) bekezdésére tekintettel a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálja felül, ekként a felperes alapperben hozott marasztalás utáni kamat számításával kapcsolatos igénye tekintetében hozott elutasító döntést nem vizsgálja felül. A felperes felülvizsgálati kérelmének indokolása az Mt. 100. § (1) bekezdése alapján számára járó elmaradt munkabér, illetve az Mt. 11. §-a szerinti elévülés tekintetében hozott döntés jogszerűségére vonatkozott. E körben a felülvizsgálati kérelem nem alapos, ugyanis az Mt. 100. §-a (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a felmondás jogellenessége esetén a munkavállalót az elmaradt munkabér megilleti, nem érinti az elévülés szabályainak alkalmazhatóságát. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a kialakult ítélkezési gyakorlat értelmében a munkabérfizetés havonként visszatérő szolgáltatás, melynek tekintetében az elévülés is havi munkabérigény tekintetében vizsgálandó. Ezért tévedett a felperes, amikor igényét egyösszegű igénynek tekintve annak esedékességét az ítélet jogerőre emelkedésének időpontjában határozta meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-a (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.398/2001/4. sz.)