adozona.hu
EH 2000.359
EH 2000.359
Átszervezésre alapított munkáltatói rendes felmondás közlésével együtt tanúsított, a munkavállaló jó hírnevéhez való jogát sértő magatartás megalapozza a nem vagyoni kártérítés iránti igényt [Mt. 174. § (1) bek., 177. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1970 óta állt munkaviszonyban az alperessel, illetve jogelődjével. Az alperes 1996. december 17-én rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy a végrehajtott szervezeti átcsoportosítás következtében a felperes munkaköre megszűnt, továbbá a felperes nem tett eleget vezetői megbízásakor a német alapfokú nyelvismeret megszerzésére vállalt kötelezettségének.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya ...
EH 2000.359 Átszervezésre alapított munkáltatói rendes felmondás közlésével együtt tanúsított, a munkavállaló jó hírnevéhez való jogát sértő magatartás megalapozza a nem vagyoni kártérítés iránti igényt [Mt. 174. § (1) bek., 177. § (2) bek.].
A felperes 1970 óta állt munkaviszonyban az alperessel, illetve jogelődjével. Az alperes 1996. december 17-én rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy a végrehajtott szervezeti átcsoportosítás következtében a felperes munkaköre megszűnt, továbbá a felperes nem tett eleget vezetői megbízásakor a német alapfokú nyelvismeret megszerzésére vállalt kötelezettségének.A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az Mt. 100. §-ában meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását kérte, mivel álláspontja szerint a felmondás indokai valótlanok. Nem vagyoni kártérítést is követelt a munkaviszonya megszüntetésekor vele szemben tanúsított megalázó és emberi méltóságát sértő alperesi magatartás miatt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendes felmondást hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, végkielégítés és kártérítés megfizetésére. Nem vagyoni kártérítésként az alperest 1 000 000 forint megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes műszaki vezetőként dolgozott az alperesnél, amely 1993 óta az U. cég egyszemélyi tulajdonában állt. Az alperes ügyvezetője és a tulajdonos képviselője 1996. december 17-én délután a felperest behívatták és közölték vele a rendes felmondást, amely a felperest váratlanul érte. A felmondáskor a felperes munkaterületén a lezáratlan ügyek elintézésére egy másik személy kapott megbízást, akit később, 1997. május elején racionalizálási vezetőnek neveztek ki. Ez a munkakör lényegében megegyezett a felperes munkakörével. A munkaügyi bíróság mindebből arra a következtetésre jutott, hogy 1996. december 17-e és 1997. május 1-je között a felperes munkaköre még nem szűnt meg, a munkakört az alperes mással töltötte be, az átszervezésre vonatkozó indok tehát nem okszerű.
A másik felmondási indokot illetően az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes az alperesnél szervezett német alapfokú tanfolyamot elvégezte, a perbeli időszakban vizsgakötelezettsége nem volt. A német nyelvismerettel összefüggő indokot a munkaügyi bíróság tehát nem találta bizonyítottnak, így az említett két okra alapított rendes felmondás jogellenességét állapította meg.
A nem vagyoni kártérítés iránti követelést az elsőfokú bíróság arra tekintettel találta alaposnak, hogy az alperesnél 30 évig döntő részben műszaki vezetőként, illetve műszaki igazgatóként munkaviszonyban állt felperest az alperes írásban kitiltotta a telephelyről, a felmondás után három személlyel megalázó módon kísértette végig az udvaron, irodájába nem léphetett be, a történtekről széles körben sokan tudomást szereztek, és mindez a felperes házastársa cégének külföldi kapcsolataiban is zavart okozott. A munkaügyi bíróság a nem vagyoni kár összegszerűsége tekintetében a felperesi keresetet eltúlzottnak minősítette, ezért annak részben adott helyt.
Az első fokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be. A felperes a felmondási időre járó átlagkereset, a végkielégítés és a perköltség tekintetében kérte az ítélet megváltoztatását, az alperes a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság határozatával a munkaügyi bíróság ítéletének a nem vagyoni kártérítésre kötelező és a rendes felmondás jogellenességét megállapító rendelkezéseit helybenhagyta, a jogellenesség jogkövetkezményei és a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megyei bíróság megállapítása szerint a munkaügyi bíróság a peradatokból helytállóan következtetett a rendes felmondás jogellenességére és a felmondással kapcsolatos körülmények miatt, a nem vagyoni kárigény megalapozottságára.
A megyei bíróság kiemelte, hogy a tanú nyilatkozata szerint a felmondás fő oka a felperes hibás döntései és a készárú termeléssel fennállt nézeteltérései voltak. A másik felmondási okot illetően kifejtette, hogy a felperesnek 1999. december 31-ig írták elő a vállalati nyelvoktatásban való részvétellel a középfokú német nyelvvizsga letételét. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés tekintetében hivatkozott az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatára.
A rendes felmondás jogellenessége jogkövetkezményeinek összegszerűségét illetően elrendelte a per újabb tárgyalását és új határozat hozatalát amiatt, mivel az első fokú bíróság nem indokolta a kiszámítás alapját és módját.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte.
Álláspontja szerint téves a másodfokú bíróságnak az "emberi alapjogok" megsértésére vonatkozó álláspontja, mivel a felmondást követően "a felpereshez senki hozzá nem nyúlt", "távozása úriember módjára történt". Az alperes szerint az a körülmény, hogy a felperesnek a munkakörét és a birtokában lévő tárgyakat át kellett adnia, továbbá "az érintettekkel együtt" ment a portához, "nem minősül kivezetésnek". Ugyanakkor a munkáltató alapvető joga bármely munkavállaló belépésének megtiltása és ennek a portásokkal való közlése. Mindezek semmiféle feltételezésekre nem adhattak alapot, felperes feleségének vállalkozását sem zavarhatták, feltételezve annak normális üzletmenetét.
A rendes felmondás jogellenessége tekintetében az alperes szerint téves a peradatokból levont következtetés, mivel - mint azt a fellebbezésben kifejtette - az alperes összevonta a termelés-előkészítés és termelésirányítás területeit, és ezzel a munkakörrel másik személyt bízott meg. Ebbe a munkakörbe "olvasztották be" a felperes munkakörét. Törvénysértő tehát a jogerős ítéletnek a rendes felmondás indoka tekintetében az okszerűség hiányára vonatkozó álláspontja.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős rész és közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos az alábbiak szerint.
Felperes mindkét kereseti kérelme - a rendes felmondás jogellenességének jogkövetkezményei és a munkaviszonya megszüntetésekor az alperes által tanúsított személyiséget sértő körülmények miatti nem vagyoni kártérítés - tekintetében a jogerős ítélet a tényállást körültekintően, teljes és okszerű mérlegeléssel állapította meg (Pp. 206. §-ának (1) bekezdése). A jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
Az irányadó tényállás szerint az alperes az átszervezés miatt munkakör megszüntetésével indokolta a rendes felmondást. A másik indokot illetően a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet támadását nem indokolta, ezért ennek vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.
A felperes műszaki vezetőként a termelés-előkészítés irányítója volt, a munkaviszonya felmondására 1996. december 17-én került sor. Az alperes a felmondás indokának bizonyítására arra hivatkozott, hogy a termelés-előkészítés és a termelésirányítás területei között ellentmondásokra és összhang hiányára visszavezetett termelési visszaesésre hivatkozással az 1997. január 15-ei igazgatósági ülésen a két terület összevonásáról intézkedett és annak vezetésével J. R.-t bízta meg, helyettesítésére pedig másnak adott megbízást. Ezzel szemben az 1996. december 17-ei felmondáskor az utóbbi személynek adott megbízólevél szerint a műszaki vezető munkakörében el nem intézett feladatok végzésére, a műszaki vezető szakterületéhez tartozó munkavállalók felügyeletére kapott megbízást. Ez a munkakör az 1997. május 5-én adott megbízással május 1-jétől érvényes szervezeti tábla szerint a műszaki előkészítés, gyártás-előkészítés, beruházás és energetika tarozott ebbe a munkakörbe.
Mindezekből okszerűen következtettek az eljárt bíróságok arra, hogy a felperes munkaköre a felmondáskor nem szűnt meg, abban egy másik munkavállaló dolgozott tovább, és a racionalizálási vezetői munkakör ugyancsak megegyezett a műszaki vezetői (termelés-előkészítő) munkakörrel. Mindezt nem érinti a termelésirányítás és termelés-előkészítés összevonásával e terület élére új vezető kinevezése az igazgatóság által. A felülvizsgálati kérelem tehát alaptalanul támadta ebben a körben a jogerős ítéletet.
A bíróságok a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállásból helytállóan következtettek arra, hogy az alperes a munkaviszony megszüntetésekor a felperes személyiségi jogát sértő módon járt el, ami a követelését megalapozza.
Az Mt. 174. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltatót objektív felelőssége alapján teljes kártérítési kötelezettség terheli, egyebek mellett az Mt. 177. §-ának (2) bekezdésében szabályozott nem vagyoni kár tekintetében is.
Az adott esetben az a tény, hogy a vezető munkakörű felperes a felmondása kézhezvételétől kísérőkkel mozoghatott az alperes telephelyén, irodájában személyes holmija elvitelét is ellenőrizték, majd sokak szeme láttára az udvaron keresztül a portáig kísérték, továbbá az alperes utasítást adott a portaszolgálatnak a felperes "kitiltására", amit írásban is kifüggesztettek, megvalósította a személyiségi jogi jogsértést, a munkáltató eljárása a felperest emberi méltóságában sértette. A munkáltató eljárását a bíróságok - figyelemmel a felmondás közölt indokára is - alappal értékelték olyannak, amely a felperest becsületében sértette, az alperesnél végzett munkáját, általában személyt illetően rosszindulatú szóbeszédet indított el, és szélesebb körben megütközést keltett.
Téves az alperesnek a felülvizsgálati kérelmében kifejtett álláspontja arról, hogy az alperes eljárása "bármely munkaviszony megszűnésekor követendő szokásos eljárás". Nem vitás, hogy a munkaviszony a munkavállaló és a munkáltató közötti bizalmi viszony és a bizalom megszűnése megalapozhatja a munkaviszony megszüntetését, továbbá nem vitatható el a munkáltató joga arra, hogy megszabja a telephelyére belépők körét. Ez azonban nem ad jogszerű alapot a munkáltatónak arra, hogy megsértse a (volt) munkavállalója jó hírnevéhez való jogát, amelyeknek alkotmányos védelmére a jogerős ítélet helytállóan hivatkozott. A felperes tekintetében a felmondás közölt indoka átszervezés volt, a munkáltatónak a munkaviszony megszüntetésekor tanúsított eljárását sem ez, sem a perben hivatkozott felperesi, nem megalapozott gazdasági döntések nem indokolhatták. A felperessel szemben tanúsított bánásmód önmagában bántó és megalázó volt, és kívülállókban alappal alakíthatta ki azt a véleményt, hogy "azonnali hatállyal elbocsátották", és ennek valamilyen súlyos, a felperes munkájában, személyében, magatartásában rejlő alapos oka lehetett.
A nem vagyoni kártérítés összegét illetően azt kellett mérlegelni, hogy a felperest ért nem vagyoni hátrány súlya, jellege és következményei folytán milyen másnemű előny alkalmas az elszenvedett sérelem hozzávetőleges, kiegyensúlyozására [Alkotmánybíróság 32/1992. (VI. 1.) AB határozat 4.2. pont 4) bekezdés]. A nem vagyoni kártérítés öszszegének meghatározásakor nem hagyható figyelmen kívül a mértéktartás elvén alapuló bírói gyakorlat, mely szerint az ügy sajátosságait és az összes körülményt is értékelő mérlegelés tekinthető a törvény szerint okszerűnek. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság által meghatározott összeg a törvénynek nem megfelelő mérlegelés miatt eltúlzott, ezért a nem vagyoni kártérítés mértékét 500 000 forintban állapította meg.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest terhelő nem vagyoni kártérítés összegét, leszállította. A jogerős ítéletnek a rendes felmondás jogellenességét és a munkaviszony megszűnése időpontját megállapító rendelkezését hatályában fenntartotta. A jogellenesség jogkövetkezményei tekintetében az első fokú ítéletet hatályon kívül helyező és a munkaügyi bíróságot új eljárásra kötelező rendelkezést nem érintette. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 619/1999. sz.)