adozona.hu
EH 1999.52
EH 1999.52
Helyettesítés az is, ha az annak elrendelésére jogosult tudomásul veszi, hogy a munkavállaló helyettesítést végez és ez a munkáltató érdekében indokolt és szükséges [Mt. 105. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek, az alperes kórház patológiai osztályán közalkalmazotti jogviszonyban álló orvosok, helyettesítési díjazás iránt indítottak keresetet.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperesek keresetét. Az ítélet indokolása szerint a felperesek az 1994 júniusában előterjesztett keresetlevelük szerint arra alapították az igényüket, hogy a kórház patológiai osztályán 5 orvosi álláshely van, ebből azonban az alperes folyamatosan (1992. szeptember-októberben, majd 1993. februártól á...
EH 1999.52 Helyettesítés az is, ha az annak elrendelésére jogosult tudomásul veszi, hogy a munkavállaló helyettesítést végez és ez a munkáltató érdekében indokolt és szükséges [Mt. 105. § (3) bek.].
A felperesek, az alperes kórház patológiai osztályán közalkalmazotti jogviszonyban álló orvosok, helyettesítési díjazás iránt indítottak keresetet.A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperesek keresetét. Az ítélet indokolása szerint a felperesek az 1994 júniusában előterjesztett keresetlevelük szerint arra alapították az igényüket, hogy a kórház patológiai osztályán 5 orvosi álláshely van, ebből azonban az alperes folyamatosan (1992. szeptember-októberben, majd 1993. februártól április 16-ig) csak 2, egyébként 3 álláshelyet töltött be. Emiatt, azt is figyelembe véve, hogy az ott dolgozó orvosok munkája meghaladja a Patológiai Szakmai Kollégium ajánlásában foglaltakat, a felperesek más munkakörbe tartozó munkát, helyettesítést is elláttak, ezért azonban nem részesültek díjazásban. Ennek megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes nem kötelezte a felpereseket a munkakörükbe nem tartozó munka ellátására. Ennek hiányában sem a törvény, sem az alperes helyi szabályai értelmében nincs helye helyettesítési díj fizetésének [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 105. §-ának (1) és (3) bekezdése, a munkaügyi szabályzat 2. számú melléklete, és a kollektív szerződés 4. számú melléklete). A hivatkozott szabályzat az I. rendű felperes esetében azért is kizárja a helyettesítési díjazást, mert vezető megbízatású és neki alárendelt munkakörben végzett munka alapján nem jár helyettesítési díjazás.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét - a helytálló indokaira tekintettel - helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen annak hatályon kívül helyezése és új eljárás elrendelése iránt a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Rámutattak arra, hogy a Munka Törvénykönyve 105. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint a munkavállaló a saját munkakörén kívüli más munkakörbe,vagy más közalkalmazott munkakörébe tartozó feladatok ellátásáért helyettesítési díjra jogosult. Ezt az alperes sem vitatta, miután a rövid ideig, 1992 szeptemberében és októberében folyósított helyettesítési díjjal azt el is ismerte. Ezt követően pedig folyamatosan igényelték annak kifizetését. Ezért a jogerős ítélet az Mt. 105. §-a (3) bekezdésének megsértésével mellőzte a helyettesítési díj megélését. Az ítélet tévesen hivatkozik a munkáltató szabályozására is, mert 1989. március 25-étől kezdődően a munkaügyi szabályzat már nem tekinthető érvényes szabályzatnak, a később megkötött kollektív szerződés pedig a törvénynél kedvezőtlenebb rendelkezés megállapításával nem zárhatta ki a felpereseket a helyettesítési díjazásból, köztük az I. rendű felperest.
A helyettesítés a többletmunkavégzés egyik esete, amely a túlmunkavégzéstől annyiban tér el, hogy rendes munka-
időben is megvalósítható (LB M.törv.II.10.114/1984.; LB M.törv.II.10.007/1985.). Ehhez képest a helyettesítés tekintetében is alkalmazni kell azt a szabályt, hogy helyettesítés az is, ha az annak elrendelésére jogosult tudomásul veszi, hogy a munkavállaló helyettesítést végez és ez a munkáltató érdekében indokolt és szükséges (BH 1993/9/588.)
A korábbi jogszabályok tartalmaztak olyan rendelkezést, amely szerint a munkavállalót helyettesítési díj csak magasabb munkakörű személy helyettesítése esetében illeti meg [példul a 7/1967. (X. 8.) MüM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése]. Ezek a rendelkezések azonban a perben szereplő időszakot megelőzően hatályukat vesztették és 1992. július 1. napját követően - az Mt. 105. §-ához képest - a munkavállalóra kedvezőtlenebb szabályként kollektív szerződés alapján sem vehetők figyelembe [Mt. 13. §-ának (3) bekezdése].
Ezek szerint a jogerős ítélet jogszabálysértéssel mellőzte a felperesek helyettesítési díjra irányuló igényének elbírálását arra hivatkozással, hogy kötelezés hiányában, illetve az I. rendű felperes esetében a kollektív szerződés kizáró rendelkezésére tekintettel nem jár helyettesítési díjazás.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során havi bontásban, érdemben kell vizsgálni, hogy a helyettesítést állító felperesek végeztek-e saját munkaköri feladataik mellett más, helyettesített munkakörbe tartozó feladatokat és ez jelentős többletmunkát jelentett-e a részükre (BH 1982/7/310). E kérdésben egyes álláshelyek betöltetlensége egymagában nem irányadó. (Legf. Bír. Mfv.II.10.252/1997. sz.)