adozona.hu
EH 1999.48
EH 1999.48
A munkaviszony jogellenes megszüntetésénél az elmaradt munkabérrel díjazott időre további díjazás szabadságmegváltás címén nem jár [Mt. 100. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 1994. július 22-én rendkívüli felmondással megszüntette a nála 1993. november 1. napjától alkalmazásban álló felperes munkaviszonyát.
A korábbi eljárásban hozott jogerős ítélet a rendkívüli felmondás jogellenességére tekintettel 1994. július 23-tól 1995. szeptember 6-ig terjedő időre kötelezte az alperest elmaradt munkabér és kamatai, valamint kétszeres végkielégítés és felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére.
A felperes a keresetlevelében a munkaviszonyának 1995. szepte...
EH 1999.48 A munkaviszony jogellenes megszüntetésénél az elmaradt munkabérrel díjazott időre további díjazás szabadságmegváltás címén nem jár [Mt. 100. § (1) bek.].
Az alperes 1994. július 22-én rendkívüli felmondással megszüntette a nála 1993. november 1. napjától alkalmazásban álló felperes munkaviszonyát.A korábbi eljárásban hozott jogerős ítélet a rendkívüli felmondás jogellenességére tekintettel 1994. július 23-tól 1995. szeptember 6-ig terjedő időre kötelezte az alperest elmaradt munkabér és kamatai, valamint kétszeres végkielégítés és felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére.
A felperes a keresetlevelében a munkaviszonyának 1995. szeptember 6-án történt megszűnésére tekintettel kérte az 1994. és 1995. évre az időarányos szabadsága pénzbeli megváltását, ezután 1996. február 27-től számított késedelmi kamat megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét. Álláspontja szerint a felperes a rendkívüli felmondástól, 1994. július 23-tól a munkaviszony megszűnéséig, 1995. szeptember 6-ig a bírósági ítéletek alapján elmaradt munkabérben részesült és ez megfelelt az Mt. 100. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak. Az Mt. 134. §-ának (3) bek. és 136. §-ának (1) bekezdése értelmében a szabadság pénzbeli megváltására csak az ott meghatározott esetekben kerülhet sor. A felperes 1994. július 23-tól 1995. szeptember 6-ig nem végzett munkát, de az elmaradt munkabérét megkapta, ez magában foglalta a szabadság pénzbeli megváltását is.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése szerint megkapta az elmaradt munkabérét, amely magában foglalta a szabadság pénzbeli megváltását is. Az Mt. 136. §-ának (1) bekezdése az abban megjelölt eseteken kívül nem teszi lehetővé a szabadság pénzbeli megváltását.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogsértő ítéletek helyett igényelte az 1994. július 22. és 1995. szeptember 6. közötti időre járó szabadságának pénzbeli megváltását, és a kifizetésig annak kamatai megállapítását. Kifejtette, hogy azért jogszabálysértő a szabadságmegváltás iránti igényének az Mt. 100. §-ának (1) bekezdésére való hivatkozással történt elutasítása, mert nem "kártérítés" címén, hanem "szabadságmegváltás" címén terjesztette elő az igényét.
A felperes azért igényelte a ki nem vett szabadságának pénzbeli megváltását az 1994. július 23-tól 1995. szeptember 6-áig terjedő időre, mert a munkaviszonya ez utóbbi időpontban megszűnt. Az Mt. 136. §-ának (1) bekezdésében megjelölt jogcímen - a munkvaiszony megszűnése vagy a sorkatonai szolgálatra való bevonulás - ennek ellenére nem illeti meg a szabadságmegváltás, minthogy a rendkívüli felmondás következtében 1994. július 23-tól 1995. szeptember 6-áig nem végzett munkát, de az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése alapján erre az időre elmaradt munkabérét megkapta.
Ebből következik, hogy az Mt. 136. §-ának (1) bekezdésében megjelölt munkaviszony megszűnését, mint a szabadságmegváltás jogcímét akként kell értelmezni, hogy ha a munkavállaló a munkaviszony megszűnése napjáig munkát végez és ez okból nem veszi igénybe természetben a szabadságnapokat, azokat meg kell váltani. A szabadság pénzbeli megváltása a felperes esetében azt jelentené, hogy az időszak minden munkanapjára munkabért és az ún. szabadságnapok időtartamára átlagkeresetet is kapna.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel a jogszerű másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv.II.10.822/1997. sz.)