adozona.hu
EH 2000.245
EH 2000.245
A munkaviszony megszüntetésekor fizetett végkielégítés egy részének jogalap nélküli, tévedésből történt kifizetését nem cáfolja egymagában az, hogy a munkáltatónak lehetősége volt a törvény szerint járónál nagyobb összegű végkielégítés fizetésére [Mt. 95. §, 13. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1997. április 29-én kelt munkáltatói rendes felmondás jogellenességére hivatkozva kezdeményezett munkaügyi jogvitát. Kereseti kérelme elmaradt munkabér, kétszeres végkielégítés, felmentési időre járó munkabér, továbbá nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult. Az alperes viszontkeresetében nettó 639 585 forint végkielégítés és kamatai visszafizetésére kérte kötelezni a felperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét, a felperes mu...
EH 2000.245 A munkaviszony megszüntetésekor fizetett végkielégítés egy részének jogalap nélküli, tévedésből történt kifizetését nem cáfolja egymagában az, hogy a munkáltatónak lehetősége volt a törvény szerint járónál nagyobb összegű végkielégítés fizetésére [Mt. 95. §, 13. §].
A felperes az 1997. április 29-én kelt munkáltatói rendes felmondás jogellenességére hivatkozva kezdeményezett munkaügyi jogvitát. Kereseti kérelme elmaradt munkabér, kétszeres végkielégítés, felmentési időre járó munkabér, továbbá nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult. Az alperes viszontkeresetében nettó 639 585 forint végkielégítés és kamatai visszafizetésére kérte kötelezni a felperest.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonya 1997. november 2-ával való megszűnését, és az alperest elmaradt munkabér, valamint ennek kamatai megfizetésére kötelezte; ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A felperest az alperes részére bruttó 721 301 forint végkielégítés visszafizetésére kötelezte; ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes 1994. június 1-jétől nefrológiai ápolási szaktanácsadó munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1997. április 29-én kelt rendes felmondással megszüntette, cégátalakulásra és a felperes munkakörének megszűnésére hivatkozással. Az alperes a felmondást tartalmazó intézkedésében a felperes munkabérét és egyéb járandóságait magába foglaló 1 540 000 forint átutalásáról is rendelkezett, és 952 000 forint végkielégítést fizetett ki 1997. július 31-én.
A munkaügyi bíróság megállapította - a felmondási indok valóságának bizonyítása hiányában - a rendes felmondás jogellenességét, az ebből következő munkaviszony megszűnési időpontra tekintettel a felperes 1 havi végkielégítésre való jogosultságát, illetőleg a felperest összesen megillető 3 havi végkielégítés összegét 395 910 forintban határozta meg.
Az alperes végkielégítés visszafizetésére vonatkozó viszontkeresetét a bíróság alaposnak találta, és a felperest - a kifizetett 1 117 211 forint végkielégítésbe az őt megillető 3 havi végkielégítést beszámítva - a jogalap nélkül kifizetett többlet-végkielégítés (721 301 forint) visszafizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezésében csak a nem vagyoni kártérítés iránti igénye elutasítását támadta, az alperes pedig a jogellenességgel kapcsolatos keresetet elutasító és a teljes viszont-keresetének helyt adó határozat hozatala végett kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását.
A másodfokú bíróság részítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette; a nem vagyoni kártérítés iránti keresetet és a marasztalást meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasító rendelkezéseit helybenhagyta. Egyebekben - a felmondás jogellenessége tekintetében a perköltségre és illetékre is kiterjedően - az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a végkielégítés visszafizetésére nem lett volna kötelezhető, mert a törvénytől eltérően a végkielégítést az alperes önként fizette, így annak visszakövetelésére nincs lehetősége. Ezért az alperes fellebbezését alaptalannak találta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet "megváltoztatását" kérte a viszontkeresetet részben elutasító részében, az Mt. 13. §-a (3) bekezdésébe ütköző törvénysértésre hivatkozással. Azzal érvelt, hogy a felek között a törvénytől eltérő végkielégítésre vonatkozóan sem kifejezett, sem hallgatólagos megállapodás nem jött létre. Fenntartotta viszontkereseti előadását az adminisztrációs hiba folytán történt téves kifizetésre vonatkozóan. Vitatta a külön megállapodás nélküli eltérés ítéleti értelmezését, amely megítélése szerint a téves kifizetés miatti visszakövetelés lehetőségét fogalmilag kizárná.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme érdemben a jogerős részítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy adminisztrációs hiba miatti téves kifizetésre alapította viszontkeresetét. A felperes a perben e viszont-keresetet nem vitatta, mindössze a jogellenesség jogkövetkezményeit figyelembevéve leszállított kereseti kérelme szerint igényelt - 3 havi végkielégítése beszámítása miatt kérte e részében az elutasítását. A per adataiból az is megállapítható, hogy a magasabb végkielégítés iránti eredeti igényét a felperes tévesen feltételezett jogutódlásra (Kjt. 25/A. §) hivatkozva igényelte. Ez a körülmény is az alperes "adminisztrációs hibájára", azaz téves kifizetésre utal.
A másodfokú bíróság a per előbbi adatai figyelembevétele nélkül megalapozatlanul jutott arra az álláspontra, hogy a végkielégítés kifizetése nem jogalap nélküli, mert az alperes a törvényben meghatározott minimumnál [Mt. 95. § (3) bekezdés] magasabb végkielégítést fizethetett. Ez a lehetőség önmagában - a felek hivatkozott nyilatkozataival szemben - nem cáfolja a téves kifizetést. Továbbá - amint arra a felülvizsgálati kérelem is helyesen hivatkozott - a felek között a magasabb végkielégítésre vonatkozóan az Mt. 13. §-ának (3) bekezdése szerinti megállapodásra sem került sor.
Ezért a viszontkereset jogalapját illetően az elsőfokú bíróság helyesen döntött. A beszámítás lehetőségét az azonos jogcímű kifizetések tekintetében a felülvizsgálati kérelem - alperes saját perbeli álláspontjától és kérelmétől eltérően - tévesen vitatta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletnek a felperes marasztalását meghaladóan a viszontkereset elutasítását helybenhagyó rendelkezését - a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte és ebben a körben is a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította; egyebekben a jogerős részítélet rendelkezéseit nem érintette. (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 158/1999. sz.)