adozona.hu
BH+ 2004.2.86
BH+ 2004.2.86
A munkavállalót rendkívüli felmondása esetén megillető munkabér és egyéb bérjellegű juttatás besorolására is alkalmazni kell a felszámolási eljárásban a munkáltató rendes felmondására vonatkozó korlátozó rendelkezést [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel is módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. d) pont, (2) bek. a) pont, (3) bek., 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 93. § (3) bek., 95. §, 96. § (7) bek., 1/2003. PJE].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós részvénytársaság felszámolására irányuló, 2000. március 14-i kezdő időponttal elrendelt, majd a Cégközlöny 2000. április 6-án megjelent számában közzétett eljárás keretében az elsőfokú bíróság végzésével a hitelező kifogását elutasította. A határozat indokolása szerint a hitelező mint a felszámolás alá került adós gazdálkodó szervezet munkavállalója 2000. május 2-án rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát.
A felszámoló a rendkívüli felmondást - 2000. május 3-i hatállyal...
BH+ 2004.2.86 A munkavállalót rendkívüli felmondása esetén megillető munkabér és egyéb bérjellegű juttatás besorolására is alkalmazni kell a felszámolási eljárásban a munkáltató rendes felmondására vonatkozó korlátozó rendelkezést [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel is módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. d) pont, (2) bek. a) pont, (3) bek., 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 93. § (3) bek., 95. §, 96. § (7) bek., 1/2003. PJE].
Az adós részvénytársaság felszámolására irányuló, 2000. március 14-i kezdő időponttal elrendelt, majd a Cégközlöny 2000. április 6-án megjelent számában közzétett eljárás keretében az elsőfokú bíróság végzésével a hitelező kifogását elutasította. A határozat indokolása szerint a hitelező mint a felszámolás alá került adós gazdálkodó szervezet munkavállalója 2000. május 2-án rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát.A felszámoló a rendkívüli felmondást - 2000. május 3-i hatállyal - elfogadta, s megállapította, hogy a hitelezőt a felmentési időre 120 napi átlagkereset illeti meg, amelyből 50 napi átlagkereset a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 57. §-a (2) bekezdésének a) pontjába, a fennmaradó 70 napi átlagkereset pedig a törvény 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozik. A hitelezőt megillető végkielégítés mértékét kéthavi átlagkereset összegében határozta meg, s azt a többször mód. Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontjába sorolta be.
Ezt követően 2000. május 5-én a hitelező kifogást nyújtott be az elsőfokú bírósághoz, amelyben sérelmezte a felszámolónak a felmentési időre járó további 70 napi átlagkereset nyilvántartásba vételére vonatkozó intézkedését. Véleménye szerint a követelésnek ez a része is a többször mód. Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontjába tartozó felszámolási költségnek minősül. A felszámoló a kifogás elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a kifogást alaptalannak találta. Egyrészt kifejtette, hogy miután a felszámoló a hitelező rendkívüli felmondását korábban már elfogadta, annak jogszerűségét a jelen eljárásban már nem teheti vitássá. Másrészt helytállónak minősítette a felszámoló sérelmezett nyilvántartásbavételi intézkedését is. Álláspontja szerint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. §-ának (7) bekezdése az átlagkereset, illetve a végkielégítés szabályainak alkalmazása során nem tesz különbséget abban, hogy a munkaviszony megszüntetésére a munkavállaló rendkívüli felmondása, vagy a munkáltató rendes felmondása folytán került-e sor. Erre tekintettel a többször mód. Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontjában, valamint 57. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat értelmezve az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felmondási időre járó munkabérből és végkielégítésből felszámolási költségként figyelembe vehető részt a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint az Mt. 92. §-ának (2) bekezdése, 93. §-ának (3) bekezdése és 95. §-a alapján kell megállapítani. Az ezt meghaladó hitelezői követelést pedig már nem felszámolási költségként, hanem a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába sorolva, magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő követeléseként kell figyelembe venni. Miután a felszámoló a hivatkozott jogszabályi előírásoknak megfelelően vette nyilvántartásba a hitelező igényét, az elsőfokú bíróság a hitelező kifogását a többször mód. Cstv. 51. §-ának (3) bekezdése alapján elutasította.
A hitelező fellebbezése folytán másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, s arra kötelezte a felszámolót, hogy a hitelezőt a 2000. május 2-i rendkívüli felmondás folytán megillető, 120 nap felmentési időre járó átlagkeresetet a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolja be, és azt felszámolási költségként elégítse ki. Végzése indokolásában hangsúlyozta, hogy a felek jogvitája, azaz a hitelező felmondási járandóságai egy részének a besorolása tekintetében nem az Mt., hanem a többször mód. Cstv. rendelkezései adnak eligazítást. A többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a/ pontja azt az általános szabályt tartalmazza, hogy a felszámolásnak az 57. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott költségeit az adós vagyonából minden más követelést megelőzően, első helyen kell kielégíteni. Ezt az általános szabályt korlátozza a többször mód. Cstv. 57. §-a (3) bekezdésének az a rendelkezése, amely kifejezetten csak a munkáltatói rendes felmondás esetére írja elő a munkabér és munkabérjellegű egyéb juttatások egy részének az átsorolását az a) ponthoz képest, de nem szól ugyanerről a munkavállaló rendkívüli felmondása esetén. Ebből következően a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjában megfogalmazott általános szabály érvényesül, tehát a munkavállalót a felmondása folytán megillető valamennyi munkabért és egyéb bérjellegű juttatást felszámolási költségként kell nyilvántartásba venni. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését az ismertettek szerint megváltoztatta.
A jogerős végzés ellen az adós gazdálkodó szervezet felszámolója felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a támadott határozat megváltoztatásával, a kifogást elutasító elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Felülvizsgálati kérelme indokolásául arra hivatkozott, hogy a jogerős végzés törvénysértő, továbbá a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének ba) pontjában meghatározott feltételei azért állnak fenn, mert - nézete szerint - a határozattal kapcsolatosan elvi jelentőségű jogkérdés merül fel, és a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően - a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon - még nem hozott döntést. Megjegyezte, hogy az ugyanezen adós elleni felszámolási eljárás keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a jelen ügybelihez hasonló tényállás mellett több, a hitelezői kifogásokat elutasító végzést hozott, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság az Fpk.VIII.32.687/2000/2., Fpk.VIII.31.914/2000/2., Fpk.VIII.31.919/2000/2., Fpk.VIII.31.918/2000/2., Fpk.VIII.32.703/2000/2., s Fpk.VIII.32.692/2000/2. számú végzéseivel helybenhagyott. Ezeknek a végzéseknek a Bírósági Határozatok című lapban való közzétételére azonban nem került sor.
Előadta: a sérelmezett jogerős végzés következtében az a helyzet alakult ki, hogy a jelen eljárásban fellépő hitelezőnek az Mt.-ben meghatározott mértéken felüli követelései a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a/ pontjába, az eddig rendelkezésére álló többi másodfokú határozat szerint pedig az összes többi munkavállaló ugyanezen követelései a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d/ pontjába kerültek besorolásra. Idézte a Legfelsőbb Bíróság Fpk.VIII.32.687/2000/2. számú határozatának indokolásában kifejtetteket azzal, hogy maradéktalanul helyesnek tartja azt a határozatot. Annak értelmében ugyanis, amennyiben a munkáltató elfogadta a rendkívüli felmondást, olyan helyzetbe kell hozni a munkavállalót, mintha a munkáltató rendes felmondása folytán szűnt volna meg a munkaviszonya. A hitelező kiegészítésül hivatkozott az Mt. 96. §-ának (7) bekezdésére, amely szerint a munkavállaló rendkívüli felmondása esetén a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonyt a munkáltató mondta volna fel.
A felszámoló úgy vélte: tekintettel arra, hogy a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése azt írja elő, a munkáltató rendes felmondása estén a munkavégzés alóli felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés összegéből felszámolási költségként csak annyi vehető figyelembe, amennyi a munkavállalót az Mt. 92. §-ának (2) bekezdése, 93. §-ának (3) bekezdése és 95. §-a alapján megilletné, az Mt. 96. §-ának (7) bekezdésében meghatározott kivétel alapján ez a korlátozás a munkavállaló rendkívüli felmondására is vonatkozik. Minthogy a jogerős végzés ettől eltérően értelmezi a hivatkozott jogszabályi előírásokat - hangsúlyozta a felszámoló -, törvénysértőnek minősül. Egyúttal kérte a felszámoló a jogerős határozat "teljesítésének" a felfüggesztését is.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a 2003. október 3-án hozott végzésével - a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján - elrendelte a felülvizsgálati eljárás lefolytatását. Annak során a Pp. 273. §-ának (8) bekezdése szerint tanácsban eljárt Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - a Pp. 274. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján - tárgyaláson kívül bírálta el, mert végzés ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem esetében tárgyalás tartása nem kérhető.
A hitelező felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felszámoló a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a jogerős végzés az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, és a felülvizsgálata a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében szükséges, mert a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdés merül fel, s a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően - a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon - még nem hozott döntést [Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pont]. Időközben - a felülvizsgálati kérelem 2002. november 22-i benyújtását követően, 2003. február 19-én - azonban a sérelmezett határozattal kapcsolatban felmerült elvi jelentőségű jogkérdés tárgyában a Legfelsőbb Bíróság 1/2003. PJE. szám alatt jogegységi határozatot hozott.
A jogegységi határozat úgy rendelkezett, hogy a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-ának (3) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés nemcsak a munkáltató rendes felmondása esetén, hanem a munkavállaló által történő jogszerű rendkívüli felmondás esetén is alkalmazandó. Ebből következően a jogszerű rendkívüli felmondással élt munkavállalót megillető végkielégítés, illetve a felmentési időre járó átlagkereset összegéből is csak az Mt. rendelkezései alapján járó összeg vehető figyelembe a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti - és így a törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolandó - felszámolási költségként, míg az ezt meghaladóan a kollektív szerződésben vagy egyedi munkaszerződésben történt megállapodás alapján járó összeget a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába kell sorolni.
A határozat indokolásából kitűnően a jogegységi tanács - az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése törvényi analógiájára is tekintettel - a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (3) bekezdése korlátozó szabályának olyan értelmezését tartotta helytállónak, amely nem tesz különbséget a munkavállalók végkielégítésen, illetve felmentési időre járó átlagkereseten alapuló igényeinek a besorolása között aszerint, hogy munkaviszonyuk milyen módon szűnt meg.
Figyelemmel arra, hogy a felülvizsgálni kért jogerős végzés eltér a Legfelsőbb Bíróság hivatkozott jogegységi határozatától, s a bíróságokra kötelező jogegységi határozattal való ütközés a jogegységet veszélyeztető speciális jogszabálysértést - az Alkotmány 47. §-ának (2) bekezdésébe való ütközést - jelent, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság alaposnak találta a felülvizsgálati kérelmet. Minthogy pedig a megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények az eljárás irataiból megállapíthatóak, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően irányadó Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. (Legf.Bír. Gfv.X.31.530/2003. sz.)