adozona.hu
BH 2004.2.68
BH 2004.2.68
I. A készfizető kezesnek a kezesi kötelem alóli felszabadulására való hivatkozása esetén vizsgálandó körülmények [Ptk. 203. § (2) bek., 274. § (2) bek., 276. § (2) bek., 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 20. § (1) és (2) bek., 21. § (1) és (3) bek., 220/1996. (XII. 24.) Korm. r.*, 3/1997. (I. 18.) FM rendelet** 9. §, 10. §, Pp. 164. § (1) bek., 206. § (2) bek.]. II. Együttműködési megállapodás teljesítése körében vizsgálandó szempontok [Ptk. 4. § (1) bek., 242. §, 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 20. § (1) és (2) bek.,
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes mint készfizető kezes kötelezését kérte 19 238 719 Ft tőke, ennek 1999. november 5-étől a kifizetés napjáig járó évi 28 % késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helytadva kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 19 238 719 Ft-ot, ennek 1999. november 5-étől a kifizetés napjáig járó évi 28% késedelmi kamatát és 1 000 000 Ft perköltséget. Az alperes fellebbezése folytán eljárt...
BH 2004.2.68 I. A készfizető kezesnek a kezesi kötelem alóli felszabadulására való hivatkozása esetén vizsgálandó körülmények [Ptk. 203. § (2) bek., 274. § (2) bek., 276. § (2) bek., 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 20. § (1) és (2) bek., 21. § (1) és (3) bek., 220/1996. (XII. 24.) Korm. r.*, 3/1997. (I. 18.) FM rendelet** 9. §, 10. §, Pp. 164. § (1) bek., 206. § (2) bek.].
II. Együttműködési megállapodás teljesítése körében vizsgálandó szempontok [Ptk. 4. § (1) bek., 242. §, 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 20. § (1) és (2) bek., 21. § (1) és (3) bek., 3/1997. (I. 18.) FM rendelet** 9. §, 10. §, Pp. 164. § (1) bek.].
A felperes keresetében az alperes mint készfizető kezes kötelezését kérte 19 238 719 Ft tőke, ennek 1999. november 5-étől a kifizetés napjáig járó évi 28 % késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helytadva kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 19 238 719 Ft-ot, ennek 1999. november 5-étől a kifizetés napjáig járó évi 28% késedelmi kamatát és 1 000 000 Ft perköltséget. Az alperes fellebbezése folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 200 000 Ft másodfokú perköltséget. A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felek között 1997. november 27-én együttműködési megállapodás jött létre, melyben a felperes vállalta az alperes, mint agrártermeltető cég 1997-98. évi finanszírozását 500 000 000 Ft értékhatárig. A termelők részére - amennyiben velük az alperes termeltetési szerződést kötött - a termelés finanszírozásához szükséges kölcsönt a felperes nyújtotta a termelőkkel kötött kölcsönszerződés alapján. Az alperes 1997. október 20-án termeltetési szerződést kötött a perben nem álló A. Rt.-vel őszi búza, tavaszi árpa, napraforgó, valamint takarmánykukorica termesztésére és értékesítésére. A felperes 1997. november 28-án hitelszerződést kötött az A. Rt.-vel az előbbi termeltetési szerződésben írt termelés finanszírozására, ennek keretében 1998. szeptember 30-ai lejáratra 44 280 000 Ft hitel nyújtását vállalta. A hitelszerződés biztosítására az adós vállalta, hogy a szerződés aláírását követő 10 napon belül közjegyző előtt tartozáselismerő nyilatkozatot és ingó jelzálogszerződést ír alá a hitel felhasználásával megtermelt terményre a felperes javára azzal, hogy a felperes ingó jelzálogjoga első ranghelyre kerül bejegyzésre. A szerződés további biztosítéka volt - a teljes hitelösszegre nézve - az alperes által 1997. november 28-án aláírt szerződésben vállalt készfizető kezesség, továbbá annak meghatározott részére a 220/1996. (XII. 24.) Korm. rendeletben és a 3/1997. (I. 18.) FM rendeletben írt állami kezességvállalás. A kölcsönszerződés 1.2. pontja szerint a felperes a fenti hitelkeret terhére kifizetést akkor teljesít, ha az alperes a lehívási kérelmet előzetesen jóváhagyja.A felperes a kölcsönszerződés alapján több részletben, összesen 30 108 050 Ft-ot folyósított az adósnak. Az alperes 1998. április 7-én arról tájékoztatta a felperest, hogy az adós pénzügyi helyzete "nem hivatalos információk szerint" kedvezőtlenné vált. Kérte, hogy a felperes hívja fel az adóst az addig még el nem készített, a közjegyző előtti tartozást elismerő nyilatkozat kiadására és az ingó jelzálogszerződés aláírására. Másrészt kérte annak megvizsgálását, hogy az adós pénzügyi helyzete nem zárja-e ki a további finanszírozást. 1998. április 21-én az adós az ingó jelzálogszerződést közjegyző előtt aláírta és a kölcsönszerződést is közjegyzői okiratba foglalták. A felperes az alperes tájékoztatását követően beszerezte az adós 1997. évi mérlegét, valamint az 1998. évre vonatkozó főkönyvi adatait. Ezek alapján úgy találta, hogy a termelő finanszírozása folytatható, s az alperes jóváhagyásával 1998. április 15-én és május 20-án, további 11 822 628 Ft kölcsönt folyósított az adósnak.
Az alperes az 1998. június 25-én kelt levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy az adós ellen más tartozás miatt végrehajtási eljárás indult, ezért a felperes az adóssal kötött kölcsönszerződést 1998. június 29-én felmondta. Ezt követően a felperes az adós ellen az ingó jelzálogszerződés alapján bírósági végrehajtást kezdeményezett, de ennek során csak 36 799 Ft folyt be, amit a kamatokra számolt el. 1998. december 28-án lehívta az állami kezességet, ennek kapcsán az APEH 1999. április 6-án 6 412 000 Ft-ot utalt át részére. 1999. április 6-án a fennmaradó követelés 23 696 050 Ft volt. Ebből az alperes felhívásra 10 794 962 Ft-ot kifizetett, melyből a felperes 6 337 631 Ft-ot késedelmi kamatra, 4 457 331 Ft-ot pedig a tőke törlesztésére számolt el. A különbözetként jelentkező tőkeösszeg, 19 238 719 Ft, s ennek 1999. november 5-től járó késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azzal védekezett, hogy a felperes felróható magatartása folytán kezesi kötelme terhesebbé vált, mint amilyen az elvállalásakor volt. Másrészt a követelés a felperes hibájából behajthatatlanná vált, ezért a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése szerint mentesült a fizetési kötelezettsége alól. E körben előadta, hogy a felperes megszegte az együttműködési szerződésben írt kötelezettségét, mert az 1998. április 7-i figyelemfelhívást követően nem vizsgálta kellő gondossággal a folyósítás feltételeit, nem mondta fel az adóssal kötött kölcsönszerződést, bár annak a szerződésben írt feltételei fennálltak. A felhívást követően folyósított még az adósnak 11 822 628 Ft-ot, amelynek megfizetésére - álláspontja szerint - ő mint kezes már nem kötelezhető. Hivatkozott továbbá arra, hogy a kezesi szerződés módosítása folytán, a napraforgó termesztéséhez nyújtott 2 697 742 Ft tekintetében, a kezesi felelőssége megszűnt, ezért ennek megfizetésére nem kötelezhető. Végül utalt rá, hogy a felperes késedelmesen hívta le az állami garanciát, ezzel további 919 815 Ft kamat merült fel, amit nem lehet rá áthárítani.
A jogerős ítéletben a másodfokú bíróság kifejtette, hogy az alperesnek a Ptk. 273. §-ának (2) bekezdésére való hivatkozása nem értelmezhető. E szabály a kezesség járulékos jellegéből következik. A kezes kötelessége nem lehet súlyosabb és terhesebb annál amit elvállalt, tehát az adós esetleges újabb kötelezettségére - a törvényben írt mellékszolgáltatásokon kívül - nem terjed ki. A felperes nem követelt többet a kezestől, csak amennyit a kezesi szerződésben vállalt.
A másodfokú bíróság vizsgálta, hogy a felperes mint kezes a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése alapján szabadult-e a kezesi kötelem alól. E körben megállapította, hogy a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése értelmében a kezes felszabadul, amennyiben a jogosult lemond a követelést biztosító olyan jogról, amelynek alapján a kezes a reá átszálló követelésre kielégítést kaphatott volna, vagy ha a követelés a jogosult hibájából egyébként behajthatatlanná vált. A perbeli esetben az alperes abban látta a felperes felelősségét, hogy az 1998. április 7-én kelt levelének kézhezvételét követően nem mondta fel az adóssal kötött hitelszerződést, hanem a hitelt 1998. május 20-áig tovább folyósította.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a folyósított kölcsön nem a felperes mulasztása miatt vált behajthatatlanná. Határozatának indokai szerint abból kell kiindulni, hogy a felek között két szerződés volt érvényben, egyrészt az 1997. november 28-ai együttműködési szerződés és az ugyanekkor kelt készfizető kezességvállalási szerződés.
Az együttműködési szerződés a kezes irányában semmiféle kötelezettséget nem rótt a felperesre. Ezért a bíróságnak nem a felperes szerződéses kötelezettsége mikénti teljesítését, hanem azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes miként teljesítette a Ptk. 4. §-ának (1) bekezdésében írt általános együttműködési kötelezettségét.
A másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság álláspontját abban a körben, hogy a hitelező nem köteles felmondani az adóssal kötött kölcsönszerződést, maga döntheti el, hogy él-e a törvényben, avagy a szerződésben írt felmondás lehetőségével. Azonban akként foglalt állást, hogy a kezes törvényes érdekeit a jogosultnak is szem előtt kell tartania. A felmondás hiánya az esetek többségében a kezes helyzetét nem befolyásolja hátrányosan. Ha bizonyított, hogy akár a jogszabály, akár a szerződésben írt felmondási ok áll fenn és a hitelező a szerződést felmondja, a felmondással a készfizető kezes fizetési kötelezettsége is beáll és a Ptk. 274. §-ának (2) bekezdése értelmében még azt sem igényelheti, hogy a jogosult előbb az adóstól kísérelje meg a követelést behajtani. Felmondás hiányában viszont a kezes sem tartozik fizetést teljesíteni. Van azonban olyan eset, amikor a felmondás hiánya hátrányosan érintheti a kezes érdekeit, nevezetesen, ha a felmondással a hitelező az adósság keletkezését akadályozhatja meg, ezáltal a kezesnek nem is jön létre fizetési kötelezettsége. Ilyen esetben a felmondás hiánya, késedelmes teljesítése, alapul szolgálhat a kezes fizetés alóli mentesülésére. A hitelezőnek ebben az esetben körültekintően kell vizsgálnia, hogy fennállnak-e a felmondás feltételei, mert a jogosulatlan felmondás szerződésszegést jelent és erre nemcsak az adós, de a kezes is hivatkozhat.
A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdéséből következően a kezesnek kell bizonyítania azt, hogy a felmondást a hitelező az általános együttműködési kötelezettségét megsértve mulasztotta el és ezáltal a követelés behajthatatlanná vált. A perbeli esetben a másodfokú bíróság nem látta bizonyítva, hogy a felperes kötelességszegő módon mulasztotta el a kölcsönszerződésnek 1998. április 7-én történő felmondását. Ennek megállapítása körében az alábbiakat értékelte.
A kölcsönszerződés 7.1. pontja szerint az egyik kölcsönszerződésben kikötött felmondási ok az adós hitelképtelensége volt.
Az alperes által 1998. április 7-én keltezett levél nem volt alkalmas annak bizonyítására, hogy a termelő hitelképtelenné vált. E levélben az alperes azt közölte, hogy "nem hivatalos információ szerint" az adós pénzügyi gazdálkodásának feltételei kedvezőtlenné váltak. Ehhez semmiféle konkrétumot nem fűzött, az 1997. évi mérleg és a bekért pénzügyi információk alapján kérte megítélni, hogy fennállnak-e az adós finanszírozásának további feltételei. A felperes beszerezte az adós 1997. évi mérlegét, (melynek elkészítési határideje egyébként 1998. május 31-e volt) és az 1998. április 7-ig terjedő időre a főkönyvi adatait. Mindezek alapján úgy találta, hogy az adós hitelképességének változása nem teszi indokolttá a szerződés felmondását.
H. L. tanúnak a 7. sorszámú jegyzőkönyvbe foglalt tanúvallomása szerint az alperesnek már 1998 márciusában tudomása volt arról, hogy az adósnak más hitelezőkkel szemben tartozásai állnak fenn, ellene végrehajtási eljárás indult és tudomása volt arról is, hogy a kölcsönszerződés feltételei szerint ez azonnali hatályú felmondási ok. Ennek ellenére ezt az alperes az április 7-i levelében nem közölte a felperessel, hanem csupán utalást tett arra, hogy az adós pénzügyi helyzete kedvezőtlenné vált. Arról, hogy az adósnak másokkal szemben is tartozása áll fenn és ellene végrehajtási eljárás indult, csak 1998. július 25-én kelt levelével értesítette a felperest. A felperes e levél kézhezvétele után 1998. június 29-én viszont haladéktalanul felmondta a kölcsönszerződést, így ez okból semmiféle mulasztás nem róható a terhére.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a felperes akkor sértette volna meg az alperessel kötött együttműködési szerződést, ha annak tudatában mulasztja el a kölcsönszerződés felmondását, hogy a kölcsön fedezete csökkent, vagy valamilyen okból veszélyeztetve van. A perbeli kölcsön fedezete az a termékmennyiség volt, amit a kölcsön felhasználásával az adós szándékozott megtermelni. A felperessel kötött együttműködési szerződés 2. pontja szerint az alperes díjazás ellenében végzett szakmai feladata volt a hitel szabályszerű felhasználásának ellenőrzése, valamint a termelés folyamatos figyelemmel kísérése, állag- és termésbecslés elvégzése, a termelőnek különböző feladatok szűkség szerinti előírása. Az adóssal kötött termeltetési szerződés 4. számú mellékletében rögzítették az állapotbecslés időpontjait, így állapotbecslést kellett végezni vetés előtt, kelés után és a vegetációs időszakban is. Az ott észleltek alapján kellett előírnia az alperesnek a termelő részére az együttműködési szerződésben írt feladatok valamelyikét. Arról azonban, hogy a termés veszélyben van, az alperes az utolsó kölcsönrészlet folyósításáig semmiféle tájékoztatást nem adott a felperesnek és kellő időben arról maga sem győződött meg. Az alperes 1998. május 8-án hagyta jóvá az utolsó kölcsönrészlet folyósítását. Az alperesnek az iratokhoz csatolt 1998. május 19-én kelt levele szerint, ez utóbbi időpontig egyáltalán nem került sor állományszemlére. Ezt követően csak 1998. június 9-én kelt levelében tájékoztatta a felperest arról, hogy az adós az 1998. május 19-i, június 2-ai felhívás ellenére sem tette lehetővé a szemle elvégzését, így nem kapott információt többek között a vetésterület nagyságáról. Az alperes 1998. június 19-i levelében közölte a felperessel, hogy a termelő kb. 7 000 000 Ft értékű anyaggal nem számolt el, 300 ha kukorica vetésére nem került sor és, hogy újabb állományszemlét nem tesz lehetővé az adós. A felperes, amikor tudomására jutott, hogy a termés, amely a kölcsön fedezetét képezte, veszélyeztetve van, felmondta a szerződést, de akkorra már több mint 30 000 000 Ft összegű kölcsön folyósítása megtörtént.
A másodfokú bíróság értékelte továbbá, hogy a termeltetési szerződés IV/2. pontja szerint a hitel további igénybevételét az alperes maga is jogosult volt felfüggeszteni, ha a várható termés nem nyújt fedezetet a kötelezettségek kompenzálására. Az alperes azonban e jogával nem élt, holott a sikeres termelésnek nem csupán a felperessel közölt akadályai lehettek. A termeltetési szerződésben a felek a várható termés értékét, több mint 88 000 000 Ft-ban határozták meg. Semmiképpen sem lehetett kizárólag a növényvédelem elmulasztásának a következménye az, hogy összességében mintegy 10 000 000 Ft értékű termék termett, a becsült értéknél 78 000 000 Ft-tal kevesebb.
Az ismertetett bizonyítékok mellett a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem lehet azt megállapítani, miszerint a kölcsön a felperes hibájából azért vált behajthatatlanná, mert a felperes a kölcsönszerződés felmondását elmulasztotta.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint az alperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a kölcsönszerződés biztosítékainak késedelmes beszerzése, majd pedig a biztosítékok, nevezetesen a zálogjog érvényesítésének késedelme miatt vált behajthatatlanná a követelés. Tényként állapította meg, hogy az adós a kölcsönszerződésben írt tartozáselismerő nyilatkozatot külön nem tett, és az ingó jelzálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása sem történt meg a szerződés 5.1. f) pontjában írt, a kölcsönszerződés aláírásától számított 10 munkanap alatt. Másodfokú bíróság megállapítása szerint azonban ez utóbbit 1998. április 21én közjegyzői okiratba foglalták és a tartozáselismerő nyilatkozat helyett közjegyzői okiratba foglalták magát a kölcsönszerződést is. Az 1994. évi LIII. törvény 20. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint a 21. §-ának (1) és (3) bekezdése értelmében e közjegyzői okiratnak a bíróság által történt záradékolása folytán végrehajtási eljárásnak van helye. Az ingó jelzálogjogot a közjegyző bejegyezte, arra pedig nem merült fel az eljárás során adat, hogy ugyanerre a terményre más hitelező javára, a perbelit megelőző rangsorban, ingó jelzálogjogot jegyeztek volna be. Ezért a közjegyzői okirat késedelmes elkészítése nem volt okozati összefüggésben a behajtás elmaradásával. A másodfokú bíróság megállapítása szerint nem volt értelmezhető, hogy az alperes milyen tartozáselismerő nyilatkozatot hiányolt. A kölcsönszerződés lejártáig ugyanis az adós tartozása nem vált esedékessé, viszont a kölcsönszerződés közokiratba foglalása az adós jövőbeli fizetési kötelezettségét kellően biztosította.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint az ügy mikénti elbírálása szempontjából nem volt jogi jelentősége annak sem, hogy a felperes a felmondást követően mikor indította meg a végrehajtási eljárást. Az alperes ugyanis a kölcsön visszafizetéséért a Ptk. 274. §-ának (2) bekezdése szerint készfizető kezességet vállalt. A kezes ilyen kötelezettségvállalás mellett nem követelhette, hogy a hitelező a tartozást előbb az adóstól kísérelje meg behajtani, vagy az adós által nyújtott más biztosítékot vegyen igénybe. Ehelyett a hitelező jogosult volt közvetlenül a készfizető kezes ellen fordulni. Ezért fogalmilag fel sem merülhet a jogosult felróható magatartása a követelés behajthatósága körében. Tekintettel arra, hogy a jogosult a zálogjog érvényesítését sem volt köteles megkísérelni, nem róható a terhére az sem, hogy a behajtási költségeknek csak egy részét előlegezte. A kezesnek jogi lehetősége volt arra, hogy a követelést a felperes igényének kielégítésével magához váltsa és utóbb a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése alapján maga folytassa a terményre a végrehajtást.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint az alperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a felperes késlekedett az állami garancia érvényesítésével. A 3/1997. (I. 18.) FM rendelet 9. §-a tartalmazta, hogy milyen biztosítékokkal kellett rendelkeznie az állami kezességvállalással biztosított kölcsönszerződésnek. Eszerint a megtermelt terméket a kölcsön fedezetéül le kellett kötni. A rendelet 10. §-a szerint az állami kezességvállalásból eredő igény csak a 9. §-ban írt biztosítékok érvényesítését követően vált érvényesíthetővé. A bírósági végrehajtó a lefoglalt terményt 1998. november 24-én árverésen értékesítette. A peradatok szerint a további, mintegy 3 000 000 Ft értékű termény értékesítését, az adós ellen indított felszámolási eljárás akadályozta. A felperes az állami garanciát 1998. december 28-án hívta le. Ebből a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem róható a felperes terhére olyan késlekedés, amely az alperes fizetési kötelezettségét akár részben is befolyásolná.
A követelés összege tekintetében a másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróságnak a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapuló megállapítását, mely szerint az alperes nem bizonyította, hogy a napraforgó termesztésre nyújtott kölcsön vonatkozásában a kezesi kötelezettsége a szerződés módosításával megszűnt.
A jogerős másodfokú ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését új eljárás elrendelését kérte.
Konkrét jogszabályhely megjelölése nélkül arra hivatkozott, hogy az ügyben eljárt bíróságok a tényállást részben hiányosan tárták fel, részben pedig a feltárt tényállásból okszerűtlen és logikai ellentmondást tartalmazó következtetést vontak le. A felülvizsgálati kérelem indokai szerint az eljárás kulcskérdése volt annak megállapítása, hogy a felperes kellő gondossággal járt-e el az adós cég hitelképességének vizsgálatakor. Álláspontja szerint e körben mindkét bíróság elmulasztotta vizsgálni, hogy a felperes banknak tudomása volt-e az adós elleni végrehajtási eljárásokról, vagy az adós vagyoni helyzetének romlásáról. Azt sem tárták fel, hogy kellő körültekintés esetén a banknak lett volna-e módja arra, hogy az adós elleni végrehajtási eseményekről megfelelő bizonyítékot szerezzen. Az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy az adós a szerződés 5/1. f) pontjában foglaltak ellenére a szerződés megkötését követő 10 napon belül nem tett közjegyző előtt tartozáselismerő nyilatkozatot. Az alperes álláspontja szerint amennyiben az adós ezt a nyilatkozatot szerződésszerűen megtette volna, illetve a bank nem mulasztotta volna el a közjegyzői okirat meglétének ellenőrzését, úgy az adós kedvezőtlen helyzete esetén a hiteltartozás behajtása érdekében rendelkezésre álló vagyoni eszközeire már 1998 áprilisában lehetett volna végrehajtási eljárást kezdeményezni, akkor még sikerrel. Így a felperes bank nem hozta volna az alperest olyan helyzetbe, hogy mint készfizető kezes három hónappal később már nem tudta tovább érvényesíteni igényét az időközben minden vagyonát elvesztett adóssal szemben. A tartozáselismerő közjegyzői okirat alapján az adós teljes vagyonára lehetett volna végrehajtást kérni nemcsak a később megszületett közjegyzői zálogjogi okirat alapján fedezetül szolgáló, még meg sem termett terményre. Ezért a jogerős ítéletben szereplő "nem értelmezhető" megállapítás logikailag hibás és okszerűtlen. A szerződés 5/1. f) pontjának egyszerű olvasata alapján is pontosan értelmezhető, de az alperes tárgyaláson elhangzott magyarázata alapján is megállapítható, milyen tartozáselismerő nyilatkozat beszerzését mulasztotta el a felperes.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan, a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében pontos jogszabályhely megjelölése nélkül jogszabálysértésként a jogerős ítélet megalapozatlanságára, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére, azaz a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozott. A felülvizsgálati bíróság ezért a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján, a felülvizsgálati kérelem keretei között azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet ténymegállapítása az alperes által hivatkozott körben valóban megalapozatlan-e, a bizonyítékokat valóban okszerűtlenül mérlegelte-e.
A jogerős ítéletből megállapíthatóan a bíróság vizsgálta, hogy a felperes mikor szerzett tudomást az adós vagyoni helyzetének romlásáról, s megállapította, hogy a tudomásszerzéshez képest haladéktalanul felmondta a kölcsönszerződést (Lásd: másodfokú ítélet 7. oldal 3., 4 bekezdése, 8. oldal 1. bekezdés).
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest terhelte annak az állításnak a bizonyítása, hogy a felperes nem kellő gondossággal járt el az adós A. Rt. hitelképességének vizsgálatakor, illetve, hogy az adós vagyoni helyzetének romlásáról már azt megelőzően tudomást szerzett, hogy az utolsó kölcsönrészletet folyósította volna. A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy az alperes ezt az állítását nem bizonyította. Ezzel szemben a másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerű értékelésével helyesen állapította meg, hogy bár az alperesnek már 1998 márciusában tudomása volt arról, hogy az adósnak más hitelezőkkel szemben tartozásai állnak fenn, s ellene végrehajtási eljárás is indult, e tényeket a felperessel nem közölte, holott tudott arról is, hogy e tények alapul szolgálnak a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondására. Mindezekre tekintettel az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság e körben a tényállást nem derítette fel, illetve, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűtlenül értékelte.
Téves az alperesnek az a felülvizsgálati kérelemben tett állítása, hogy még 1998. áprilisában - a kölcsönszerződés lejárta előtt - lehetett volna sikeres végrehajtási eljárást kezdeményezni tartozáselismerő nyilatkozat megléte esetén. A Ptk. 242. §-ának (1) bekezdése értelmében a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen. Az érvényes tartozáselismerés következménye az, hogy megfordul a bizonyítás terhe. A tartozás lejártának időpontjára azonban a tartozás elismerésének nincs kihatása. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a kölcsönszerződés lejártáig az adós tartozása nem vált esedékessé. A kölcsönszerződésnek még a kölcsön lejárata előtt, 1998. április 21-én történt közokiratba foglalása pedig az adós jövőbeli fizetési kötelezettségét megfelelően biztosította. A tartozáselismerő nyilatkozat megléte esetén is csak a lejárat után lehetett volna az adós ellen végrehajtási eljárást kezdeményezni.
A kifejtettekre tekintettel a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy a kölcsön behajthatóságával nem állt okozati összefüggésben a felperesnek az a mulasztása, hogy a szerződésben foglaltak ellenére nem követelte meg az adóstól a közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítéletben a bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást. Az ezt támadó felülvizsgálati kérelem alaptalan. Ezért a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. X. 30.203/2002. sz.)
* A 220/1996. (XII. 24.) Korm. rendeletet a 273/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte, de ennek a határozat elvi jellegű iránymutatása szempontjából nincs jelentősége.
** A 3/1997. (I. 18.) FM rendeletet a 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet hatályon kívül helyezte, de ennek a határozat elvi jellegű iránymutatása szempontjából nincs jelentősége.
Bírósági jogesetek
AVI 2006.9.100 Az adóhatóság és a közigazgatási perekben eljáró bíróság is jogosult a szerződések és ügyletek adójogi minősítésére [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.].
AVI 2007.6.59 Amennyiben a hitelintézet eljárása a feltételeknek nem felel meg, a beváltás iránti kérelmet el kell utasítani [2003. évi XCII. tv. 117. § (1) és (3) bek.]
AVI 2008.1.8 Az állami kezességvállalás nyújtotta biztonság nem szolgáltathat alapot a hitelintézetnek kevésbé körültekintő hitelezési tevékenységhez (Ptk. 276. §)
