adozona.hu
BH 2004.1.30
BH 2004.1.30
Ha a munkavállaló a szabadsága idejére díjazást igényelt és megállapítható, hogy a havi munkabérét azonos összegben minden hónapban megkapta, az általa követelt külön járandóságra irányuló kérelme megalapozatlan (MH. 151. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetlevelében 1993. február 23-ától 1996. február 23-áig terjedő időre a ki nem adott szabadságának megváltása, az elmaradt étkezési hozzájárulása, valamint védőruha-juttatás ellenértéke, és a munkaszüneti napra járó munkabére megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság - a végzésével kijavított - ítéletével az alperest szabadságmegváltás és a munkaszüneti napra járó munkabér címén 78 798 forint, valamint ennek kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóa...
BH 2004.1.30 Ha a munkavállaló a szabadsága idejére díjazást igényelt és megállapítható, hogy a havi munkabérét azonos összegben minden hónapban megkapta, az általa követelt külön járandóságra irányuló kérelme megalapozatlan (MH. 151. §)
A felperes a keresetlevelében 1993. február 23-ától 1996. február 23-áig terjedő időre a ki nem adott szabadságának megváltása, az elmaradt étkezési hozzájárulása, valamint védőruha-juttatás ellenértéke, és a munkaszüneti napra járó munkabére megfizetésére kérte az alperest kötelezni.A munkaügyi bíróság - a végzésével kijavított - ítéletével az alperest szabadságmegváltás és a munkaszüneti napra járó munkabér címén 78 798 forint, valamint ennek kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét.
Az ítélet tényállása szerint a felperes 1993. január 1jétől 1996. február 23-áig csomagoló munkakörben dolgozott az alperesnél. A bíróság az alperes által becsatolt szabadságnyilvántartást úgy értékelte, hogy mivel azt a felperes nem írta alá, az alperes nem tudta bizonyítani az 1993. február 23-ától 1996. február 23-áig járó szabadság kiadását, és erre az időre munkabér megfizetését sem. Részletező bérjegyzék hiányában az ebben az időszakban a munkaszüneti napra eső munkabér megfizetését sem találta bizonyítottnak. Az étkezési hozzájárulás, illetve a védőruha elmaradása miatt támadott igényt mint alaptalant elutasította.
Az alperes fellebbezése, illetve a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállást kiegészítette. A felperes férje tanúvallása szerint az alperes minden évben szabadságot biztosított, és arra a munkabért megfizette. Azt a felperes is elismerte, hogy a munkabért havonta megkapták, amiből csak az adók kerültek levonásra. Továbbá bizonyított, hogy a felperes 1995. augusztus 15-étől augusztus 28-áig szabadságon volt. Az elsőfokú bíróság felhívása ellenére a felperes nem csatolta az adóbevallásait.
A kiegészített tényállás alapján is helytállónak találta az elsőfokú bíróság ítéleti döntését. Álláspontja szerint a felperes pár napi távolléte nem bizonyítja, hogy akkor szabadságon volt. A felek a munkaszüneti napokra járó munkabérrel kapcsolatban nem tudtak olyan új tényt vagy bizonyítékot a másodfokú bíróság elé tárni, amely az elsőfokú bíróság helytálló ítéleti rendelkezéseinek megváltoztatását eredményezte volna.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet megváltoztatását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet indokolása sérti a Pp. 163. §-a (2) bekezdésének, valamint 174. §-a (1) bekezdésének rendelkezését, amelyek értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Sérelmezte, hogy a bíróság a tanúként kihallgatott F. I. vallomását figyelmen kívül hagyta, amellyel szemben a felperes nem bizonyította a szabadság ki nem adását, sem a fizetett ünnepekre járó munkabér meg nem fizetését. A Pp. 206. §-a (2) bekezdésének megsértését panaszolta, mivel a bíróságok nem értékelték azt a tényt, hogy a felperes az adóbevallását felhívásra sem csatolta.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a munkát a lakásán végezte, és - az elsőfokú bíróság ítéletében részletezett időpontokban történt emelések szerint - a munkabérét havonta azonos összegben kapta, azt helyette a férje vette át, aki szintén az alperesnél dolgozott. A férj az 1997. július 7-én tartott tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy szezonális munkát végeztek, nyáron kisebb volt az igény, az alperes 1993-94-ben és 1995-ben is szabadságot biztosított, és "a munkabér teljes összegben kifizetésre került". A felperes ugyanezen tárgyaláson tett nyilatkozata szerint az alperes minden évben két hét szabadságot adott ki neki fizetés nélkül; a szabadság-, illetve bérjegyzéket soha nem írta alá, és nem is kérte, hogy azt aláírhassa. A perben becsatolt szabadság-nyilvántartás szerint az alperes a felperesnek a perben érintett években az őt megillető szabadságot kiadta.
Az előbbieket figyelembe véve megállapítható, hogy a másodfokú bíróság a kiegészített tényállás adatait nem teljes körűen értékelte, és a per egyes adataival ellentétes, okszerűtlen következtetéssel jutott arra az álláspontra, hogy az alperes nem fizette meg a munkaszüneti napra járó munkabért, illetve nem adta ki a szabadságot a felperes részére.
A munkaügyi bíróság a bérjegyzéken szereplő, az emelések szerint havonta azonos összegű bért fogadta el a felperest megillető munkabér számításánál. Abból pedig, hogy a felperes a perbeli években a munkabérét havonta azonos összegben megkapta, az következik: a munkaszüneti napra járó díjazást az alperes megfizette, mivel a havibér azt magában foglalja.
A perbeli nyilatkozatokból megállapítható, hogy a felperes az érintett években volt szabadságon, a csatolt nyilvántartás pedig annak mértékét igazolta. A felperesnek azt az előadását, hogy a szabadság idejére munkabérben nem részesült, a bérfizetési jegyzék szerint minden hónapban azonos összegben kifizetett munkabér cáfolja, hiszen a szabadság idején is az egyébkénti havi munkabérben részesült. Az ezt meghaladó összegű távolléti díjra való jogosultságát a perben nem bizonyította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperesnek a szabadságmegváltás, illetve a munkaszüneti napra járó díjazás iránti keresetét elutasította, és ennek megfelelően mellőzte az alperes eljárási illetékfizetésre történt kötelezését.
A pervesztes felperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles az alperes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költségét megfizetni.
A másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli. (Legf. Bír. Mfv. II. 11.340/2001. sz.)