adozona.hu
BH 2003.12.518
BH 2003.12.518
Ha a munkáltató a felmentés indokát a törvényben meghatározottak szerint egyértelműen megjelölte, a törvény szövege megismétlése elmaradásának nincs jelentősége. Ilyen esetben nem kell bizonyítani, hogy a keresetlevelet előterjesztő munkájára miért nincs szükség, az indok valósága az okszerűséget is megalapozza [1992. évi XXXIII. tv. 30. § (1) bek. e) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében előadta, hogy a II. r. alperes a közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntette, azonban az intézkedését nem, illetőleg nem kellő mértékben indokolta meg, ezért a felmentés jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatásának elrendelését kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a II. rendű alperessel szemben elutasította a keresetet, az I. rendű alperessel szemben pedig megszüntette a p...
BH 2003.12.518 Ha a munkáltató a felmentés indokát a törvényben meghatározottak szerint egyértelműen megjelölte, a törvény szövege megismétlése elmaradásának nincs jelentősége. Ilyen esetben nem kell bizonyítani, hogy a keresetlevelet előterjesztő munkájára miért nincs szükség, az indok valósága az okszerűséget is megalapozza [1992. évi XXXIII. tv. 30. § (1) bek. e) pont].
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében előadta, hogy a II. r. alperes a közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntette, azonban az intézkedését nem, illetőleg nem kellő mértékben indokolta meg, ezért a felmentés jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatásának elrendelését kérte.A munkaügyi bíróság az ítéletével a II. rendű alperessel szemben elutasította a keresetet, az I. rendű alperessel szemben pedig megszüntette a pert.
Az ítélet tényállása szerint a felperes 1968. szeptember 1-jétől rendőrorvosként teljesített hivatásos szolgálatot, 1991. november 30-ai hatállyal azonban nyugállományba helyezték, és szolgálati nyugdíjat állapítottak meg a részére.
A felperes ezt követően azonos szolgálati helyen azonos munkakörben közalkalmazottként dolgozott tovább. A felperes kérésére a szolgálati nyugdíjának folyósítását szüneteltették, majd 1999. augusztus 2-ától ismételten folyósították.
A II. rendű alperes 2001. január 26-án a közalkalmazottak jogállásáról 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) 30. §-a (1) bekezdésének e) pontja és 37/B. §-ának d) pontja alapján a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2001. szeptember 30. napjával felmentéssel megszüntette. 2001. február 9-én módosította a korábbi intézkedését, és a Kjt. 37/B. §-ának e) pontjára hivatkozott azzal, hogy a felperes szolgálati nyugdíjban részesül. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a felmentés időpontjában jogosult volt a szolgálati nyugdíjra, és a felmentés egyértelműen a nyugdíjra jogosultságot jelölte meg a felmentés okaként, amely önmagában alapul szolgál a jogviszony megszüntetéséhez. A jogszabály téves megjelölése a felmentést nem tette jogellenessé, és a tévedést az alperes ésszerű határidőn belül helyesbítette.
A felperes fellebbezést jelentett be a II. rendű alperessel szemben a keresetét elutasító ítéleti döntés ellen.
A másodfokú bíróság a közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes 2000. január 26-án és 2000. február 9. napján kelt intézkedéseivel jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, ezért köteles őt az eredeti munkakörében foglalkoztatni.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal pontosította, hogy a II. rendű alperes a 2001. február 9. napján kelt értesítésével a korábbi 2001. január 26. napján meghozott határozatát hatályon kívül helyezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Kjt. 30. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a szükséges mértékű indokoláshoz nélkülözhetetlen a jogszabályhelyhez fűzött szöveges indokolás. A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az indokolásból ki kell tűnnie annak, miért nincs szükség a további munkavégzésére. Ebből a szempontból a 2000. február 9. napján meghozott értesítés elegendő indokolást tartalmaz, azonban ez azért nem tekinthető jogszerűnek, mert az alperes a korábbi egyoldalú intézkedését csak a felperes hozzájárulásával helyezhette volna hatályon kívül. A II. rendű alperes az első értesítésében az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultságra, a másodikban a szolgálati nyugdíjra való jogosultságra hivatkozott, ezek pedig eltérő felmentési okok, ezért a második intézkedés ez okból is jogellenes.
A jogerős közbenső ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a II. rendű alperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a felmentő intézkedést a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének e) pontjára hivatkozással mindkét intézkedésével hibátlanul és elegendő mértékben megindokolta, és az indok valósnak bizonyult. A felperes ugyanis a felmentés közlésének napján nem vitásan nyugdíjasnak minősült, és a Kjt. 37/B. §-a csupán értelmező rendelkezést tartalmaz abban a tekintetben, hogy ki minősül nyugdíjasnak. Álláspontja szerint csak a jogszerűtlen felmentés visszavonásához szükséges a közalkalmazott hozzájárulása, a perbeli esetben pedig az első intézkedés jogszerű volt, az alperes nem vonta vissza, és annak indokát sem változtatta meg.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az eljárt bíróságok a következetesen folytatott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően helytállóan helyezkedtek arra az álláspontra, hogy a II. rendű alperes 2001. január 26-án kelt felmentő intézkedésének jogszerűségéről kellett dönteni. Annak a hatályon kívül helyezésére a jognyilatkozathoz való kötöttség elve alapján csak a felperes hozzájárulása esetén kerülhetett volna sor. A II. rendű alperes ez utóbbi intézkedésének tartalma szerint csupán 2001. január 26-án kelt felmentésben megjelölt jogszabályhely kijavításának minősül, és a felmentés jogszerűségének elbírálása szempontjából nincs jelentősége.
A Legfelsőbb Bíróság a 2001. január 26-án kelt felmentés jogszerűségének vizsgálatánál a munkaügyi bíróság álláspontjával ért egyet.
A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint önálló felmentési indok, ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül. E jogszabályhelyre hivatkozással a munkáltató a felmentés indokát egyértelműen megjelölte, ezért - a törvény szövege megismétlésének elmaradását a másodfokú bíróság tévesen tekintette a Kjt. 30. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott indokolási kötelezettség elmulasztásának. Ennek a nevesített felmentési oknak a valósága esetén ugyanis a munkáltatónak - a másodfokú bíróság álláspontjával szemben - nincs törvényi kötelezettsége annak bizonyítására, hogy a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott munkájára miért nincs szükség, ugyanis az indok valósága egyben az indok okszerűségét is megalapozza. A perben a felek között nem volt vitás, hogy a felperes a felmentés közlésének időpontjában nyugdíjasnak minősült, ezért helytállóan jutott a munkaügyi bíróság arra az álláspontra, hogy az értelmező szabály (Kjt. 37/B.) helytelen pontjára való hivatkozás az egyébként valós felmentési indokra figyelemmel a felmentő intézkedést nem tette jogellenessé.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságnak a keresetet elutasító ítéleti rendelkezését helybenhagyta.
Az alperes a másodfokú eljárásban a költsége tárgyában a határozathozatal mellőzését kérte, ezért erről rendelkezni nem kellett.
A pervesztes felperes az alperes felülvizsgálati eljárási költségét a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles megfizetni. A felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.008/2002. sz.)