adozona.hu
AVI 2001.2.27
AVI 2001.2.27
A forgalmi érték meghatározásakor az ingatlannak, mint vagyontárgynak a szerződés megkötése napján meglévő állapotát kell alapul venni [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes és házastársa tulajdonát képezte a B., Sz. u. 95. I. emelet 3. szám alatti lakás, melyet az 1991. augusztus 7-én kelt adásvételi szerződéssel 4 350 000 Ft áron értékesítettek. Ezzel egy időben - 1991. augusztus 6-án kelt adásvételi szerződéssel - megvásárolták a B., J. u. 11. I. emelet 2. szám alatti lakást 3 000 000 Ft vételárért.
Az elsőfokú illetékhivatal a felperest és házastársát 60 000 Ft visszterhes vagyonátruházási és 1000 Ft tulajdonjog-bejegyzési illeték megfizetésére kö...
AVI 2001.2.27 A forgalmi érték meghatározásakor az ingatlannak, mint vagyontárgynak a szerződés megkötése napján meglévő állapotát kell alapul venni [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek.]
A felperes és házastársa tulajdonát képezte a B., Sz. u. 95. I. emelet 3. szám alatti lakás, melyet az 1991. augusztus 7-én kelt adásvételi szerződéssel 4 350 000 Ft áron értékesítettek. Ezzel egy időben - 1991. augusztus 6-án kelt adásvételi szerződéssel - megvásárolták a B., J. u. 11. I. emelet 2. szám alatti lakást 3 000 000 Ft vételárért.Az elsőfokú illetékhivatal a felperest és házastársát 60 000 Ft visszterhes vagyonátruházási és 1000 Ft tulajdonjog-bejegyzési illeték megfizetésére kötelezte. A felperes bejelentését követően az első fokon eljárt közigazgatási szerv határozatát megváltoztatva az előírt illetéket 31 000 Ft-ra szállította le, majd a felperes fellebbezése kapcsán ezen határozatát visszavonta és az előírt illetéket 28 000 Ft-ban állapította meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatta, helyesbítés címén az előírt 31 000 Ft illetékből 3000 Ft illeték törlését rendelte el és a felperest és házastársát 28 000 Ft vagyonszerzési és ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes keres etében az alperesi határozat felülvizsgálat keretében való hatályon kívül helyezését és az illetékfizetési-kötelezettség alóli mentesítését kérte, előadva, hogy a kirótt 1000 Ft tulajdonjog-bejegyzési illetéket 1993. december 6-án befizette. Kérte figyelembe venni, hogy a korábbinál alacsonyabb értékű lakás megszerzésére figyelemmel esetében vagyongyarapodás kizárt, így illeték kiszabása ellentétben állna az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) alapelvével, mely a vagyonszerzés-vagyongyarapodás bizonyos részének állami elvonását követi. Sérelmezte az Itv.68. §-ának téves alkalmazását is, előadva, hogy a forgalmi értéket illetően mindkét lakás esetén az illetékhivatali tudomásszerzés időpontja az irányadó. Hivatkozott továbbá arra, hogy az elért értékkülönbözetből a megvásárolt lakást teljesen felújították, így annak az illeték-kiszabáskori értéke több volt a megállapítottnál.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, előadva, hogy adott esetben az illeték alapja a felperes és házastársa által értékesített, valamint az általuk megvásárolt lakás forgalmi értékének különbözete, azaz 1 350 000 Ft volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy a felperes esetében a visszterhes vagyonátruházás általános szabályaitól eltérően a lakástulajdon megszerzésére vonatkozó speciális törvényi előírásokat kellett alkalmazni az ún. cserét pótló vételre biztosított további kedvezményekkel. Az Itv. 21. § (5) bekezdésében foglaltakat - mely szerint lakástulajdon vásárlása esetén, ha a vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének a különbözete alapul véve úgy találta, hogy a perbeli esetben az eladott és a megvásárolt lakás vételárának és egyben forgalmi értékének a különbözete az illeték kiszabását megalapozta és egyben az illeték alapját képezte. Jogi álláspontja szerint az Itv. értelmezéséből - különös figyelemmel az Itv. 21. § (6) bekezdésében foglaltakra - nem következik olyan jogalkotói szándék, amely kizárólag azon lakásszerzést tenné illetékkötelessé, amely nagyobb értékű a korábbinál. Külön is rámutatott, hogy az illeték kiszabásánál a lakás megvásárlását követően elvégzett felújítási munkák - a forgalmi érték meghatározása szempontjából - nem vehetők figyelembe, különös tekintettel arra is, hogy az illetékhivatal a felperes által közölt szerződéses vételárat az illeték alapjául elfogadta.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett annak megváltoztatása és a keresetnek helyt adó másodfokú határozat hozatala iránt. Továbbra is hivatkozott arra, hogy többletértéket nem szerzett, melyre figyelemmel az illeték kiszabásának nem lett volna helye. Sérelmezte, hogy a forgalmi érték megállapításánál az illetékhivatal nem a tudomásszerzés időpontját - 1993. május 26. - vette alapul, holott az időközben bekövetkezett inflációra, valamint az árkülönbözetből időközben elvégzett felújításra tekintettel a megvásárolt lakás forgalmi értéke ezen időpontban már legalább 4-4,5 millió forint volt.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira utalással helybenhagyta, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel kiemelve, hogy az Itv. 21. §-ában foglaltak a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértékétől eltérő szabályokat, illetékkedvezményt tartalmaznak, mely esetben nem a vagyongyarapodás az illetékköteles, hanem maga a visszterhes vagyonszerzés azzal, hogy az illetékalap az értékkülönbözet. A másodfokú bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság helyes és okszerű következtetésre jutott akkor, amikor is megállapította, hogy az Itv. az ún. negatív értékkülönbözet esetén is illetékkötelessé teszi a lakástulajdon megszerzését. Utalva az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontjában írtakra, a másodfokú bíróság sem tartotta lehetségesnek a felperes által megvásárolt lakásban elvégzett építési munkák forgalmi értéknövelő hatásának figyelembevételét, külön is kihangsúlyozva, hogy az illetékhivatal a felperes által közölt forgalmi értéket éppúgy elfogadta, mint az eladott lakás bejelentett forgalmi értékét.
A másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és a keresetének helyt adó határozat hozatala iránt. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok jogszabálysértően értelmezték az Itv. 25. § (1) bekezdésében, valamint 68. § (1) bekezdésében és 102. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltakat, mert a vásárolt lakás értékéből kell kivonni az eladási értéket, mely jelen esetben negatív érték, amelynek a 2%-a is negatív, mínusz 27 000 Ft pedig nem fizethető. Továbbra is fenntartotta a felperes a korábban tett azon előadását, amely szerint többletérték-szerzés hiányában illetékköteles vagyonszerzés nem állapítható meg, alacsonyabb értékű lakás vásárlása esetén nem lehet szó az illetékezés alapjául szolgáló szokásos vagyonszerzésről. Jogszabálysértőnek minősítette a felperes az eljárt bíróságok azon döntését is, mellyel helybenhagyták az illetékhivatal érték megállapítását, mivel álláspontja szerint az illetékhivatalnak az Itv. 68. § (1) bekezdése szerint az 1993. május 26-i forgalmi értéket kellett volna megállapítania és alapul vennie.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 2. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 1. §-a értelmében visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket kell fizetni. E rendelkezést az Itv. III. fejezetében foglalt visszterhes vagyonátruházással kapcsolatos részletes szabályok egészítik ki.
Az Itv. 19. § (1) bekezdése szerint a megszerzett vagyon forgalmi értékét akkor kell az illeték alapjául tekinteni, ha maga az Itv. eltérően nem rendelkezik. E felhatalmazás alapján az Itv. a lakástulajdon visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékét szabályozó, cserepótló-vételre vonatkozó 21. § (5) bekezdésében az illeték alapjául nem a forgalmi értéket, hanem a törvény kifejezett rendelkezése folytán az értékkülönbözetet határozza meg. Arról azonban maga a törvény nem rendelkezik, hogy a forgalmi értékek különbözeténél a vásárolt lakástulajdon forgalmi értékéből kell levonni az eladott lakástulajdon forgalmi értékét, vagy fordítva, tehát melyik szám a kivonandó és melyik a kivonó. Ugyanakkor a törvényalkotó is figyelemmel volt arra, hogy a két összeg különbözeteként olyan összeg is adódhat, amely nagyobb a megvásárolt lakástulajdon forgalmi értékénél. Ezen esetben - az Itv. 21. § (6) bekezdésében írtak szerint - az illeték alapja a vásárolt lakástulajdon forgalmi értéke.
Helyesen járt el tehát az alperes, amikor a perbeli esetben a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének különbözetét tekintette a fizetendő illeték alapjának.
Az Itv. 70. § (1) bekezdése szerint a forgalmi értéket az illetékhivatal az esetben állapítja meg, ha azt a felek nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az illetékhivatal megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér. Az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket egyébként - az Itv. 69. §-a szerint - az illeték fizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni a jogügylet bejelentésekor, ha e kötelezettség őt terheli.
A felperes a törvényben írt kötelezettségének eleget téve az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket bejelentette, azt az illetékhivatal elfogadta, vagyis a forgalmi érték megállapítására nem az illetékhivatal részéről került sor.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontjában megadott fogalom-meghatározás szerint a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában, a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
A visszterhes vagyonátruházási illeték-kötelezettség pedig a szerződés megkötése napján keletkezik [Itv. 3. § (3) bekezdés a) pont].
Ezen törvényi rendelkezésekre figyelemmel tehát a forgalmi érték meghatározásakor az ingatlannak, mint vagyontárgynak a szerződés megkötése napján meglévő állapotát kell alapul venni. A felperes részéről az általa megvásárolt ingatlanban utóbb végzett munkák tehát figyelembe nem vehetők a forgalmi érték meghatározásánál. Amennyiben pedig az illetékhivatal a felperes által vásárolt ingatlan forgalmi értékében az infláció folytán időközben bekövetkezett értékemelkedést is figyelembe venné, nem térhetne ki az elől, hogy ugyanezt a felperes által eladott ingatlan forgalmi értékének meghatározásakor is megtegye, melynek következtében a forgalmi értékek különbsége változatlan maradna.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a perbeli esetben eljárt első- és másodfokú közigazgatási szerv a felperes által fizetendő visszterhes vagyonátruházási illeték alapját és mértékét helyesen határozta meg, nem sértett ezért jogszabályt a másodfokú bíróság sem, amikor ítéletével a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 28.014/1997. sz.)