adozona.hu
AVI 2000.11.143
AVI 2000.11.143
Az illetékmentesség feltételeinek fennállását, az ingatlan tulajdonjogának elidegenítését ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas szerződéssel kell igazolni (1990. évi XCIII. tv. 26. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt közigazgatási szerv az 1994. április 5. napján kötött adásvételi szerződésre figyelemmel a felperest határozatában 1 028 480 Ft visszterhes vagyonátruházási, 2000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte, és 100 000 Ft mulasztási bírsággal sújtotta. A felperes fellebbezésében a visszterhes vagyonátruházási illeték törlését kérte arra hivatkozva, hogy az adásvételi szerződés kapcsán megszerzett ingatlant 1994. augusztus 26-án kelt lízingszerződéssel értékesítette. Az al...
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, a vagyonszerzési illeték törlését kérte. Azzal érvelt, hogy mentes az illetékfizetési kötelezettség alól, mert a perbeli ingatlant adásvételi szerződéssel újraértékesítési célból vásárolta meg, és azt egy éven belül az által hivatkozott lízingszerződéssel értékesítette is.
Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte a határozatában foglalt indokolásra figyelemmel.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes határozatát megváltoztatta és a felperessel szemben kiszabott vagyonszerzési illetéket és mulasztási bírságot törölte. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes esetében megvalósultak az Itv. 26. § (1) bekezdésének f) pontjában írt feltételek, mivel a felperes, mint ingatlan forgalmazására jogosult vállalkozó az adásvételi szerződés szerinti ingatlant újraértékesítési céllal szerezte meg, és azt a lízingszerződéssel egy éven belül értékesítette is. Ennek folytán a felperes tulajdonszerzése illetékmentes, így visszterhes vagyonátruházási illeték és mulasztási bírságfizetési kötelezettség sem terhelheti.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy a 96 hónap futamidejű lízingszerződés nem alkalmas ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre. A lízingszerződés tulajdonváltozást nem igazol, a felperest tehát az illetékmentesség nem illeti meg. A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdésének f) pontja az értékesítés fogalmát szűken, a tulajdonjog átruházásaként értelmezi, amelyet alátámaszt az is, hogy az értékesítést ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okirattal kell igazolni. A felperes pedig a közigazgatási eljárásban, illetve a perben nem bizonyította, hogy esetében a kedvezmény alkalmazásának feltételei fennállnának. Nem igazolta azt, hogy az ingatlan tulajdonjogát újraértékesítés céljából szerezte volna meg. Erre ugyanis az adásvételi szerződés nem utal és ezt a célt a korábbi eladóval azonos székhelyű és ügyvezetőjű gazdasági társasággal hasznosításra vonatkozó megállapodás sem támasztja alá. A 96 hónapos futamidővel megkötött lízingszerződés tartalma szerint, annak döntő elemeit tekintve [Ptk. 207. § (1) bekezdése] olyan bérleti szerződés, amely ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre önmagában nem alkalmas. Ennél fogva a felperes által hivatkozott lízingszerződés a lízingbevevő kötelezettségének teljesítéséig értékesítésnek nem tekinthető. Ezért az alperesnek a visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó határozati döntése nem sértett jogszabályt. A mulasztási bírság bírói felülvizsgálatára irányuló kérelmet pedig azért találta alaptalannak, mivel e körben a felperes a fellebbezési jogosultságát a közigazgatási eljárásban nem merítette ki.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Azzal érvelt, hogy a másodfokú bíróság a tvr. 15. § (1) bekezdésében, valamint a Vhr. 30. § (1) bekezdésében foglaltak téves értelmezésével, jogszabálysértő módon állapította meg azt, hogy a lízingszerződés nem igazolja a tulajdonosváltozást, az újraértékesítést, illetve hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmatlan okirat lenne. Hivatkozott továbbá az 1992. évi LXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 6. § (2) bekezdésének a) pontjában foglaltakra is, valamint a Csongrád Megyei Bíróság 3. Pf. 20.522/1994/3. számú ítéletében foglaltakra.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. számú ítéletét hatályában fenntartja.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el a Pp. 275. § (2) bekezdésében meghatározott keretek között. Ebből következően a felülvizsgálati eljárásban kizárólag abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a felperes által hivatkozott jogszabályhelyekre figyelemmel jogsértő-e vagy sem a jogerős ítéletnek a visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó döntése. Ennek elbírálásánál pedig nem vehette figyelembe a 3. számú ítéletben foglaltakat a Pp. 270. § (1) bekezdése szerinti szabályozásból következően és utal egyben arra is, hogy a felperes által hivatkozott ítélet tényállása, illetve az annak eldöntésére irányadó akkor hatályos jogszabályi rendelkezések sem azonosak a perbeli ügyével.
Az Itv. 26. § (1) bekezdés f) pontja szerinti kedvezmény bevezetésével a törvényhely szövegezéséből kitűnően nyilvánvalóan arra irányult a jogalkotó szándéka, hogy a vagyonszerzési illeték megfizetése alól azt az ingatlanforgalmazásra jogosult mentesítse, aki egy éven belül az általa megszerzett ingatlant ténylegesen átruházza, mivel csak rövid átmeneti időre válik annak tulajdonosává. A jogerős ítéletet hozó bíróság helyesen emelte ki azt a perbeli jogvita elbírálásakor irányadó és hatályos jogszabályi rendelkezést, mely szerint a mentességhez szükséges feltételek fennállását az ingatlan tulajdonjogának elidegenítését ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas szerződéssel kell igazolni és azt is helyesen rögzítette, hogy a lízingszerződés nem volt alkalmas önmagában az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre. Ennek oka pedig az, hogy az Itv. 3. §-ának (3) bekezdése a vagyonszerzési illetékkötelezettség keletkezését a Ptk. szabályaival összhangban a szerződés megkötésének napjához köti. Abban az esetben azonban, ha a szerződésben felfüggesztő feltételt kötnek ki, akkor a szerződés csak a felfüggesztő feltétel vagy határidő bekövetkezésével válik hatályossá, és az illetékkötelezettség is abban az időpontban keletkezik. Ha a Legfelsőbb Bíróság elfogadná a felperes azon érvelését, mely szerint a perben vitatott lízingszerződése felfüggesztő feltételhez kötött szerződés, akkor is azt kellene megállapítania, hogy az nem alkalmas annak igazolására, hogy az ingatlan tulajdonjoga egy éven belül elidegenítésre került ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas szerződéssel. A lízingszerződés ugyanis a tulajdonjogot csak a felfüggesztő feltétel, azaz a futamidő lejártával a teljes vételár és tartozások kiegyenlítése esetén, azaz nyolc év után engedi át és nem egy éven belül.
Nem helytálló a felperesnek a Tvr. 7. § (1) bekezdésére, a tulajdonjog fenntartással történt eladásra alapított érvelése sem. A jogerős ítélet a Ptk. 207. § (1) bekezdése szerinti szabályból következően helyesen utalt arra, hogy a perben vitatott szerződés tartalma szerint bérleti szerződés (8 évig a lízingbevevő csupán bérlője az ingatlannak), bérleti szerződéshez pedig tulajdonjog fenntartás nem kapcsolódhat, hiszen annak időtartama alatt a bérbeadó, azaz a felperes az ingatlan tulajdonosa.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 28.552/1998. sz.)