adozona.hu
AVI 1996.12.156
AVI 1996.12.156
Az ingatlan apportálása az Itv. 26. §-a (1) bekezdése f) pontjának alkalmazása során nem minősül újraértékesítésnek [1990. évi XCIII. tv 26. § (1) bek. f) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1992. év december 2. napján kelt adásvételi szerződéssel megszerezte a B. L. út 16. szám alatti lakóház, udvar megnevezésű ingatlan tulajdonjogát. Az 1993. január 17. napján kelt apport átadás-átvételi nyilatkozat szerint a felperes az ingatlan tulajdonjogát apport címén a M.-H. Befektetési Korlátolt Felelősségű Társaságra ruházta át. A Fővárosi Illetékhivatal az 1993. augusztus 4. napján kelt fizetési meghagyásával 2 501 000 Ft vagyonátruházási és eljárási illeték megfizetésére...
AVI 1996.12.156 Az ingatlan apportálása az Itv. 26. §-a (1) bekezdése f) pontjának alkalmazása során nem minősül újraértékesítésnek [1990. évi XCIII. tv 26. § (1) bek. f) pont].
A felperes az 1992. év december 2. napján kelt adásvételi szerződéssel megszerezte a B. L. út 16. szám alatti lakóház, udvar megnevezésű ingatlan tulajdonjogát. Az 1993. január 17. napján kelt apport átadás-átvételi nyilatkozat szerint a felperes az ingatlan tulajdonjogát apport címén a M.-H. Befektetési Korlátolt Felelősségű Társaságra ruházta át. A Fővárosi Illetékhivatal az 1993. augusztus 4. napján kelt fizetési meghagyásával 2 501 000 Ft vagyonátruházási és eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest. A határozat ellen a felperes fellebbezett, arra utalva, hogy az ingatlant újraértékesítés céljából szerezte meg, és az újraértékesítés a kft.-be történt apportálással meg is valósult. Az alperes az 1993. december 7. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az illetéket l 001 000 Ft-ra leszállította. Alperesi álláspont szerint az apportálás nem minősül újraértékesítésnek.A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte. Rámutatott, hogy az apportálás tulajdonosváltozást eredményez, ezért újraértékesítésnek minősül, és mivel a cégbejegyzés szerint jogosult ingatlanforgalmazásra, az illetékmentesség feltételei az adott esetben fennállnak. Az alperes a kereset elutasítását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az indokolás szerint nem vitás, hogy a felperes a cégbejegyzés szerint ingatlanforgalmazásra jogosult gazdálkodó. Kétségtelen az is, hogy az illetékjogszabályok az értékesítés, újraértékesítés fogalmát közvetlenül nem határozzák meg. Erre figyelemmel a bíróságnak az illetékekhez hasonló jellegű köztartozásokra vonatkozó jogszabályokat kell az ítélet szerint alapul venni. Mivel az illeték adók módjára is behajtható köztartozás, az elsőfokú bíróság az adójogszabályok körében keresett értelmező rendelkezéseket. A visszterhes vagyonátruházási illeték intézményéhez legközelebb állónak a bíróság az általános forgalmi adóra vonatkozó rendelkezéseket találta. A törvény 9. §-ának a) pontja szerint nem minősül az áfa tekintetében értékesítésnek az apport. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 18. §-ának (1) bekezdése szerint az ingatlannak visszteher mellett, továbbá öröklési és ajándékozási illeték alá nem eső, más módon való megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Nem vitás, hogy a felperes a perbeli ingatlant adásvétel útján, tehát visszteher mellett szerezte meg. Az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerint mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól újraértékesítés céljából ingatlan tulajdonjogának a cégbejegyzés szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó által történő megszerzése. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az illetékrendelkezésnek célja a mentességek és a kedvezmények körének szabályozása. A törvény alapján mentességet, kedvezményt főként a lakásingatlanok átruházása eredményez, mivel e kedvezmények körével a lakástulajdon mobilitását, a lakáskörülmények javítását segíti a jogalkotó. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti illetékkedvezmény célja az volt, hogy az ingatlanok (lakások) az ingatlanforgalomba minél gyorsabban és közvetlenül bekerüljenek. A kft.-be való apportálással a perbeli ingatlan az ingatlanforgalomba közvetlenül nem került be. A döntés értelmében tehát így illetékmentességet eredményező újraértékesítésről nem lehet szó.
A döntés ellen a felperes fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Fővárosi Bíróság mellőzte az elsőfokú ítélet indokolásának az áfa-törvényből vett analógiára vonatkozó okfejtését. Rámutatott, hogy sem az 1992. december 2. napján kelt adásvételi szerződésből, sem a közigazgatási, sem a peres eljárás egyéb iratanyagából nem állapítható meg az, hogy a perbeli házas ingatlant a felperes továbbértékesítési céllal vásárolta-e meg. A Fővárosi Bíróság abból indult ki, hogy az 1994. január l-je előtt illetékkiszabásra bejelentett vagyonátruházási illeték ügyekben az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének f) pontjának korábbi változatát kellett alkalmazni, amely szerint újraértékesítés céljából ingatlan tulajdonjogának, illetőleg kezelői jogának a cégbejegyzés szerint ingatlanforgalmazásra jogosult által történő megszerzése mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól. A perbeli esetben az sem volt vitás, hogy a felperes ingatlanforgalmazásra jogosult. A másodfokú ítélet szerint ugyanakkor az újraértékesítési célzatot a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a per során nem tudta bizonyítani. Apport esetén újraértékesítésről beszélni nem lehet, és erre tekintettel a felperes nem jogosult az illetékmentesség igénybevételére sem.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jogalkotó nem határozta meg, hogy az illetékkiszabás szempontjából mi minősül újraértékesítésnek. Erre figyelemmel a polgári jog általános fogalmi rendszeréből kell kiindulni. Értékesítés esetén valamely szolgáltatásra tekintettel ellenszolgáltatást nyújtanak. Abban az esetben, ha valamely természetes vagy jogi személy egy gazdasági társaság részére vagyoni szolgáltatást nyújt, úgy ellenszolgáltatásképpen a társaságból meghatározott vagyoni részesedést kap. A nem pénzbeli betét szolgáltatásával a szolgáltatott vagyon kikerül az azt teljesítő természetes vagy jogi személy rendelkezése alól, az a társaság vagyonává válik, azzal többet saját céljainak megfelelően egyedül az apportáló nem rendelkezhet. Erre figyelemmel a felperesi álláspont szerint az apportálás megfelel az értékesítés fogalmi követelményeinek.
A felperes a felülvizsgálati kérelem kiegészítésében rámutatott arra, hogy amennyiben a társaság mint tulajdonos kezdeményezi az M.-H. Kft. törzstőkéjének a perbeli ingatlan vételárával történő felemelését - majd a vételár megfizetése ellenében eladja az ingatlant az M.-H. Kft. részére -úgy épp olyan helyzetbe került volna, mint az ingatlan apportálásával, hiszen az ingatlan kikerül a rendelkezése alól az a M.-H. Kft. tulajdonává válik, azzal a felperesi társaság, noha tulajdonosa az M.-H. Kft-nek, a továbbiakban rendelkezni nem jogosult. Erre figyelemmel a felülvizsgálati kérelem szerint az ingatlan továbbértékesítésének számít az apportálás, így az újraértékesítőt megilleti az illetékmentesség.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indokolás rámutat, hogy az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja értelmében mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól újraértékesítés céljából az ingatlan tulajdonjogának a cégbejegyzés szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó által történő megszerzése.
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a felperes a cégbejegyzés adatai szerint ingatlanforgalmazásra jogosult gazdálkodó. Az sem vitás, hogy a felperes a perbeli ingatlant adásvétel útján, azaz visszteher mellett szerezte meg. A becsatolt iratok ugyanakkor nem igazolják, hogya perbeli ingatlant a felperes továbbértékesítési céllal vásárolta volna meg. A konkrét esetben nem újraértékesítésről van szó, hiszen az ingatlant a felperes saját céljának megfelelően apportálta, ezért az illetékmentesség feltételei nem állanak fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helyesen utalt arra, hogy a jogalkotó célja az volt, hogy az ingatlanok az ingatlanforgalomba minél gyorsabban és közvetlenül bekerüljenek. A kft-be való apportálással a perbeli ingatlan az ingatlanforgalomba közvetlenül nem került be, azaz nincs szó újraértékesítésről. Maga a felperes is utal arra, hogy tulajdonosa a M.-H. Kft-nek, de úgy véli, hogy az apportálás az ingatlan újraértékesítésének tekintendő. Ezt a célzatot azonban nem lehetett megállapítani, hiszen a felperes a perbeli ingatlant az újraértékesítés helyett a tulajdonát képező kft-be apportálta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.L27.811/1995. sz.)