adozona.hu
AVI 1996.12.147
AVI 1996.12.147
A vállalkozási szerződés és a "munkaerőkölcsönzés" elhatárolása az áfa-fizetési kötelezettség szempontjából (1992. évi LXXIV. tv 15. §, Ptk. 389. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A per adatai szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal fővárosi igazgatósága az 1993. október 29-én kelt határozatával l 057 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére.
Fellebbezés folytán az alperes az 1994. január 20-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes az 1994. március 8-án érkezett keresetében a határozat felülvizsgálatát kérte. Előadta, hogy az S. AG-vel kötött szerződés valójában munkaerő-átadásról szólt. Az általános forgalmi adó...
AVI 1996.12.147 A vállalkozási szerződés és a "munkaerőkölcsönzés" elhatárolása az áfa-fizetési kötelezettség szempontjából (1992. évi LXXIV. tv 15. §, Ptk. 389. §).
A per adatai szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal fővárosi igazgatósága az 1993. október 29-én kelt határozatával l 057 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére.Fellebbezés folytán az alperes az 1994. január 20-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes az 1994. március 8-án érkezett keresetében a határozat felülvizsgálatát kérte. Előadta, hogy az S. AG-vel kötött szerződés valójában munkaerő-átadásról szólt. Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 15. §-ának g) pontja alapján az adott esetben a teljesítés helye az S. AG székhelye, München, mert a tevékenység exportnak minősül, amely 0%-os általános forgalmiadó-kötelezettséggel jár.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1994. június 16-án kelt ítéletével az alperes 1994. január 20-án kelt határozatát megváltoztatta és az általános forgalmiadó-hiányt 543 000 Ft-ra mérsékelte. Az indokolás szerint eredetileg a felperes mint vállalkozó, vállalkozási szerződést kötött 1991. május 23-án a D. Kft.-vel mint megrendelővel az EWSD telefonközpontok szerelési munkáira. A szerződés szerint a felperes szakemberei a szerelést 1000 Ft/fő/óra díjazásért vállalták el, heti 40 órás munkarendben, szerelési díj, pótdíj és egyéb költségek megállapításával. A munkáltatói jogokat a felperes gyakorolta azzal, hogy a szakmai irányítást, a munkaidő-beosztást, ütemezést az S. szerelésvezetője végzi.
1993. február 15-én a D. Kft. megrendelő helyébe a korábban írt szerződés szerinti összes jog és kötelezettség vállalásával 1993. március l-jétől az S. AG lépet. A felperes az átcedálást elfogadta, ezzel egyidejűleg a korábban írt szerződés szerinti munkaerő-átadás díját a megrendelő székhelye szerinti fizetési eszközben, DM-re módosították.
Az adóhatóság a felperesnél 1993. június hónapra általános forgalmiadó-visszaigénylés tekintetében vizsgálatot folytatott.
Az ellenőrzés eredményeként l 057 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére. Ebből 514 000 Ft megállapítására azért került sor, mivel a felperes a fent írt szerződéssel kapcsolatban kibocsátott számlákon az értékesítést exportnak tekintette és általános forgalmi adót nem számolt fel. Az adóhatóság a munkavégzést nem fogadta el exportnak, ezért megállapította, hogy azt 25%-os általános forgalmi adó terhelte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította továbbá, hogy a vállalkozási keretszerződés elnevezésű megállapodás olyan atipikus szerződés, amely szerint a vállalkozó munkaerőt biztosít, mintegy munkaerőt kölcsönöz a megrendelő részére. A szerződés egyértelműen meghatározta, hogy a felperes kötelezettsége a munkaerő biztosítása, a felperes kizárólag a munkáltatói jogokat tartotta fenn magának. A munkaerő átadásához kötött ezért kapott díj a munkaórák és a szakemberek számától függően alakult, nem pedig egyéb eredmény eléréséhez főződött, ezért ezen szerződés tárgya munkaerő-kölcsönzés volt.
Az 1992. évi LXXIV. törvény 15. §-ának (1) bekezdése szerint a szolgáltatás teljesítésének helyeként a (2)-(5) bekezdésben meghatározott eltérésekkel azt a helyet kell tekinteni, ahol a szolgáltatást nyújtó gazdasági tevékenységnek székhelye, illetve állandó telephelye van, ezek hiányában pedig ahol állandó lakhelye vagy szokásos tartózkodási helye található.
A 15. § (5) bekezdésének g) pontja szerint a szolgáltatás-teljesítés helyét, a szolgáltatás saját nevében megrendelő gazdasági tevékenységének székhelye határozza meg a személyzet átadásánál, a munkaerő-kölcsönzésnél.
A bíróság megítélése szerint a fentiekből következően tehát a felperes által végzett tevékenység exportnak minősül 0%-os általános forgalmi adóval.
Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a kereset elutasítását.
A Fővárosi Bíróság 1995. május 29-én kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Az indokolás szerint a perben nem volt vitás, hogy a felperes által kötött szerződés jogi minősítése az eldöntendő kérdés. Az adójogi következmények ebből adódnak, illetve ehhez kapcsolódnak.
A felperes eredetileg a D. Kft.-vel kötött szerződést, majd az S. AG-vel kötött megállapodása ennek átcedálása volt. így a szerződés minősítése az eredeti megállapodás elemeinek vizsgálata alapján dönthető el, az újabb megállapodás kizárólag a díj meghatározásában különbözött, forint helyett DM-ben állapították meg az óra/fő után járó összeget.
A felperesek a D. Kft.-vel kötött megállapodásának tárgya, amelyet a felek is "vállalkozási keretszerződésnek" neveztek, az EWSD telefonközpontok szerelése volt. A felek meghatározták a munkadíjat, a munkaidőt, túlórát, valamint azt, hogy a vállalkozó (felperes) a szerelés során felmerülő egyéb munkák költségeit a megrendelő részére a kezelési költség felszámításával továbbszámlázza. A vállalkozó az általa végzett szerelési munkákra egyévi garanciát is vállalt.
A másodfokú bíróság a felperes által kötött szerződés tartalmának vizsgálata alapján azt állapította meg, hogy az megfelel a Ptk. 389. §-ában meghatározott vállalkozási szerződés minősítésének. A felperes arra vállalt kötelezettséget, hogy - korábban a D. Kft., utóbb az S. AG számára -meghatározott szerelési munkát elvégez, amely munkára egyéves garanciát is vállal. Hangsúlyozta a másodfokú bíróság, hogy különösen ez utóbbi garanciavállalás miatt fogalmilag fel sem merülhet az ún. munkaerő-kölcsönzés, amelynek lényege kizárólag a munkaerő átadása, az általuk végzett munka milyensége és minősége viszont közömbös.
Az adóhatóság tehát helyesen minősített a felperes által kötött szerződést vállalkozási szerződésnek, így helytálló volt az ebből levont adójogi konzekvencia is, amelyet viszont már a felperes sem vitatott.
A felperes a módosított Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján 9. sorszám alatt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete ellen. Ebben a Pp. 272. §-ának (2) bekezdése alapján kérte az ítélet megváltoztatását, mert az jogszabálysértő.
A jogszabálysértést a következőkben jelölte meg.
A szerződés elnevezése ellenére a felek akarata a munkaerő-átadásra irányult. A szereléshez szükséges munkaerőt biztosította a felperes. Ezért a jogerős ítélet tévesen minősítette az 1991. május 23-án kelt szerződést vállalkozási szerződésnek.
Az ítéletnek a létrejött szerződéssel kapcsolatos értékelése ezért ellentétes az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 15. §-a (5) bekezdésének g) pontjával, mivel a bíróság által kiemelt szempontokat a hivatkozott törvényhely nem tekinti relevánsnak, csupán magát a munkaerő-kölcsönzés tényének fennforgását követeli meg.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indokolás rámutat, hogy a perbeli ügy elbírálásánál a szerződés tartalmából kell kiindulni. A szerződésben a T. Kft. felperes mint vállalkozó a D. Kft. pedig mint megrendelő szerepelt. A későbbiekben a D. Kft. helyébe az S. AG lépett 1993. február 15-én kelt szerződés alapján. E körülmény azonban nem érintette a szerződés tartalmát, csupán a fizetés pénzneme változott. A szerződés az EWSD telefonközpontok szerelési munkáinak elvégzésére irányult. A felek meghatározták a munkadíjat, továbbá azt is, hogy a munkáltatói jogokat a felperes gyakorolta. Ugyanakkor a szerződés azt is tartalmazza, hogy a vállalkozó az általa végzett szerelési munkákért egyévi garanciát vállal. A szerződést a felek maguk is vállalkozási keretszerződésnek nevezték. A kiállított számla is az EWSD szerelési munkáinak ellenértékét tartalmazza. Ilyen peradatok alapján a jogerős ítélet a felek közötti szerződést helyesen minősítette a Ptk. 389. §-ában megfogalmazott vállalkozási szerződésnek, így tehát sem az alperes, sem a jogerős ítélet nem sértett jogszabályt, ugyanis a vállalkozási szerződés alapján 25%-os általános forgalmi adót kellett fizetni.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.28.075/1995. sz.)