adozona.hu
AVI 1996.4.50
AVI 1996.4.50
Az adóhatóság jogosult ingatlan értékesítése esetén az általános forgalmi adó alapjának meghatározásakor a telek és a felépítmény tényleges értékének meghatározására [1989. évi XL. tv 29. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága 1993. március 12-től 1993. március 22-ig általános forgalmiadó-ellenőrzést végzett a felperesnél 1992. december hónap vonatkozásában.
Az elsőfokú adóhatóság 1993. április 21-én kelt határozatában a felperes terhére 40 398 000 Ft általános forgalmiadó-különbözetet állapított meg és a felperest ezen összegű adóhiány, valamint 20 199 000 Ft bírság és 2 464 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A határozat indokolásában fogl...
AVI 1996.4.50 Az adóhatóság jogosult ingatlan értékesítése esetén az általános forgalmi adó alapjának meghatározásakor a telek és a felépítmény tényleges értékének meghatározására [1989. évi XL. tv 29. § (1) bek.].
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága 1993. március 12-től 1993. március 22-ig általános forgalmiadó-ellenőrzést végzett a felperesnél 1992. december hónap vonatkozásában.Az elsőfokú adóhatóság 1993. április 21-én kelt határozatában a felperes terhére 40 398 000 Ft általános forgalmiadó-különbözetet állapított meg és a felperest ezen összegű adóhiány, valamint 20 199 000 Ft bírság és 2 464 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A határozat indokolásában foglaltak szerint a vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a felperes 1992. december 9-én kelt adásvételi szerződéssel 195 951 000 Ft vételárért eladta a C. L. Kft vevő részére a H., A. u. 50. szám alatti lakóház, udvar és gazdasági épület megjelölésű ingatlant azzal, hogy a telek 99 975 000 Ft, a lakóház 95 976 000 Ft. A felperes az adásvételt 0%-kal adóköteles értékesítésként kezelte. Megállapította az elsőfokú adóügyi hatóság, hogy a szerződésben az adásvétel tárgyát képező ingatlan nem rendeltetésének megfelelően került feltüntetésre, mert az nem lakóház, hanem irodaépület, továbbá, hogy a kialkudott vételár megbontása a telek, illetve a felülépítmény tekintetében nem felel meg a valóságos életviszonyoknak, a telek értéke indokolatlanul magas, az irodaház értéke pedig indokolatlanul alacsony összegben került megállapításra. Ennek megállapításakor figyelemmel volt arra, hogy a felperes az épületet kirendeltségi irodaépületként használja, ezen túlmenően pedig az 1987. december 6-án kelt - felperes által végeztetett átalakítást követően készült - átadás-átvételi jegyzőkönyv a felülépítményt ÉJ 561-31 jellel (földszintes üzemi igazgatási és irodaépület) jelöli. Az általános forgalmi adó körén kívül eső telek értékét az adóhatóság 11 301 600 Ft-ban, a 25%-os forgalmi adó alapjául szolgáló felülépítmény értékét pedig 184 649 400 Ft-ban határozta meg azzal, hogy ennek kihatásaként a fizetendő adó 1992. december hónapra 46 162 000 Ft-tal nő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 1993. június 23-án kelt határozatával - a fellebbezés egyidejű elutasítása mellett - az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában rámutatott, hogy a felperes az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr.-ben szereplő "önálló ingatlan" fogalmat helytelenül értelmezi, mert az az általános forgalmi adóról szóló törvény alkalmazása és az adókötelezettség megállapítása szempontjából nem releváns.
A felperes keresetében az alperesi határozat bírósági felülvizsgálat keretében történő megváltoztatását és a felperesnek a terhére rótt adóhiány, bírság és késedelmi pótlék megfizetése alóli mentesítését kérte Sérelmezte, hogy az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével szemben az alperes az épület tényleges funkcióját vette figyelembe. Hivatkozott arra, hogy a perbeli ingatlan tekintetében ugyancsak 1992. december 9-én a C. L. Kft.-vel lízingszerződést kötött, melyben általános forgalmi adó felszámítására nem került sor. Álláspontja szerint amennyiben mindkét szerződés áfa-kötelesnek minősülne is, úgy csak a két adó különbözetét kellene befizetni, mely adott esetben egymást közömbösíti. Ugyancsak sérelmezte azt is, hogy az adóhatóság az általa értékesített ingatlan telekárát 11 millió forintban határozta meg és ezzel eltért a szerződést kötő felek erre vonatkozó nyilatkozatától.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított - a Legfelsőbb Bíróság által is elfogadott - tényállás szerint a perbeli ingatlanra adásvételi szerződést kötő felek szándéka az ingatlan-nyilvántartásban lakóház és gazdasági épületként feltüntetett, de funkciójánál fogva irodaháznak minősülő épület tulajdonjogának átruházására irányult. Ezt támasztja alá az alperes által is hivatkozott építési engedély, melyben az építésügyi hatóság kirendeltségi épület kialakítására adott engedélyt, továbbá az 1987. december 8-án kelt átadás-átvételi jegyzőkönyv, mely az épületet üzletházként nevezi meg és ÉJ 561-31 termékjellel jelöli.
Rámutatott az elsőfokú bíróság arra is, hogy az adóhatóság jogszerűen eljárva határozta meg a 0%-os adókulcs alá eső telek értékét és ezen érték levonásba helyezésével helyesen állapította meg az 1989. évi XL. törvény 29. §-ának (1) bekezdése értelmében fizetendő 25%-os adó alapját. Az elsőfokú bíróság szerint is a C. L. Kft.-nél tartandó adóvizsgálat jogosult megállapítani azt a körülményt, hogy a visszlízingszerződésről kiállított számlán az áfa-kulcs helyesen került-e feltüntetésre, ennek a perbeli eljárás szempontjából jelentősége nincs.
Mivel a felperes a sérelmezett közigazgatási határozat jogszabálysértését sikerrel nem bizonyította, ezért az elsőfokú bíróság keresetét, mint megalapozatlant, elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett és annak megváltoztatásával a kereseti kérelemnek helyt adó határozat hozatalát kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira utalással hagyta helyben, kiemelve, hogy a felperes az irodaház értékesítésekor - azt lakóháznak tekintve - nem számította fel a 25%-os adókulccsal az általános forgalmi adót, az értékesítés hónapjára vonatkozó általános forgalmiadó-bevallásában sem szerepeltette adóalapként az ingatlan ellenértékét és adóként a számlában felszámítani elmulasztott adót.
A másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt benyújtott kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra való utasítását kérte, állítva, hogy az alperes, valamint mindkét fokon eljáró bíróság helytelenül és jogellenesen járt el, amikor figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes és a C. L. Kft. között létrejött jogügylet valódi tartalma nem az adásvétel, hanem a visszlízingszerződés volt. Ennek következtében az eljárt adóhatóság nem az ügylet valódi tartalmát, hanem annak csak egyik elemét vizsgálta és a lízingszerződés csak mint egy később bekövetkező és az ügylet vizsgálata szempontjából irreleváns körülményt tüntette fel Véleménye szerint az alperes és az elsőfokú adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban. Art.) 1. §-ának (6) bekezdésében, 51. §-ának (4) bekezdésében és 73. §-ának (1) bekezdésében foglalt előírásokat megsértve hozta meg határozatát.
Az alperes ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az indokolás a felperes a megállapított tényállás szerint 1992. december 9-én a C. L. Kft.-vel adásvételi és lízingszerződést kötött. Az adásvételi szerződésben a felperes a telek és az azon lévő irodaház mint felépítmény tekintetében 0%-os mértékű általános forgalmi adót tüntetett fel, majd a későbbiek során az 1992. december hónapra vonatkozó havi általános forgalmiadó-bevallasát is ennek megfelelően készítette el.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint is ettől független és az alperes által lefolytatott vizsgálat során nem értékelhető tény, hogy a felperes az általa eladott ingatlan tekintetében visszlízingszerződést is kötött, mert ez a felperes 1992. decemberében fennálló általános forgalmiadó-kötelezettségét - a perbeli adásvételi szerződést illetően - nem érintette.
A felperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt Art. 1. §-ának (6) bekezdése szerint az adóhatóság méltányosan köteles eljárni, és törvényes kereteken belül az adótartozást mérsékelni, illetve fizetési könnyítést engedélyezni. Az áfa-bírság és járulékai előírásakor az adótartozás mérsékléséről, illetőleg a részletfizetés engedélyezéséről nem kellett dönteni, így e körben jogszabálysértés nem róható az alperes terhére Erről egy későbbi kérelem alapján rendelkezhet.
Az Art 73. §-ának (1) bekezdése valóban lehetővé teszi kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból, illetve kérelemre az adóbírság mérséklését, ennek indokoltsága azonban az első-, másodfokú adóigazgatási eljárásban nem merült fel.
Az Art. 54. §-ának (1) bekezdése csak az ellenőrzéssel már lezárt időszak ismételt ellenőrzésének a feltételét szabályozza, de jelen esetben nem utóellenőrzést hajtott végre az adóhatóság, hanem az Art. 51. §-ának (1) bekezdése és az 1989. évi XL. törvény 66. §-ának (1) bekezdése alapján tett eleget az áfa-kötelezettség teljesítésével kapcsolatos ellenőrzési kötelezettségének.
Az alperes tehát jogszerűen, az 1990. évi XCI. törvény 1. §-ának (6) bekezdésében, 54. §-ának (1) bekezdésében és 73. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat nem sértve hozta meg határozatát, melynek felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetet az elsőfokú bíróság helytállóan utasította el, és nem sértett törvényt a másodfokú bíróság sem, amikor ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.27.604/1995. sz.)