adozona.hu
BH 2003.11.475
BH 2003.11.475
Ha a munkáltató kétrendbeli kötelezettségszegés alapján közölt rendkívüli felmondást a munkavállalóval, mindkét cselekmény vonatkozásában szükséges a tényállás megállapítása; ennek alapján bírálható el a minősített kötelezettségszegő magatartás fennállása [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az alperes 2000. január 7-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének jogkövetkezményei iránt terjesztett elő keresetet.
A munkaügyi bíróság az ítéletével hatályon kívül helyezte a rendkívüli felmondást, és megállapította a felperes munkaviszonya megszűnése időpontját, és kötelezte az alperest 189 273 forint, valamint 250 612 forint, valamint ezek kamatai megfizetésére. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a felperes 1996. nov...
BH 2003.11.475 Ha a munkáltató kétrendbeli kötelezettségszegés alapján közölt rendkívüli felmondást a munkavállalóval, mindkét cselekmény vonatkozásában szükséges a tényállás megállapítása; ennek alapján bírálható el a minősített kötelezettségszegő magatartás fennállása [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes az alperes 2000. január 7-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének jogkövetkezményei iránt terjesztett elő keresetet.A munkaügyi bíróság az ítéletével hatályon kívül helyezte a rendkívüli felmondást, és megállapította a felperes munkaviszonya megszűnése időpontját, és kötelezte az alperest 189 273 forint, valamint 250 612 forint, valamint ezek kamatai megfizetésére. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a felperes 1996. november 1-jétől az alperes Kórház által üzemeltetett mosodájában dolgozott. A munkaviszonyát megszüntető rendkívüli felmondást az alperes azzal indokolta, hogy a felperes 1999. december 13-án a két óra időtartamra elrendelt túlmunka végzését utasítás ellenére megtagadta ("nem vállalta el"), és "a munkaterületét" a munkaidő lejárta előtt engedély nélkül elhagyta.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az ügyvezető tudomásszerzésének időpontjára tekintettel az alperes a jognyilatkozata megtételével nem késett el. A túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó indokot valósnak, de okszerűtlennek ítélte amiatt, mert a túlmunkavégzést a felperessel együtt megtagadó két másik munkavállalóval szemben az alperes nem alkalmazott rendkívüli felmondást. A másik indokot illetően a tanúk vallomásai alapján arra következtetett, hogy "a felperes a munkaterületen tartózkodott, ha nem is közvetlenül a gépek mellett", ily módon a rendkívüli felmondást az alperes nem megfelelően indokolta, az indokok a rendkívüli felmondást nem alapozták meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a munkaterület engedély nélküli elhagyására vonatkozó rendkívüli felmondási indok alatt az alperes a munkagépnek a munkaidő lejárta előtt történt elhagyását értette, ez azonban a rendkívüli felmondást nem alapozhatta meg. G. É. és P. T. E. tanúvallomásaiból megállapíthatóan ugyanis a munkavállalóknak nem kellett 14 óráig dolgozni, a munkát 10-15 perccel korábban befejezhették, mert a csőállást, a mosópor mennyiséget a műszakvezető jelenlétében fel kellett írni. A túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó indok tekintetében osztotta az elsőfokú ítélet álláspontját. Kifejtette, hogy a munkavállalók kötelezettségszegését, annak súlyát azonos körülmények esetén a munkáltató nem mérlegelheti akként, hogy csak egyikükkel szemben alkalmaz rendkívüli felmondást.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Sérelmezte, hogy a bíróságok a bizonyítékok értékelését nem indokolták, nem tértek ki egyes tanúk vallomásaira, amelyek a másodfokú bíróság által figyelembe vett tanúvallomásokkal szemben bizonyították a munkavégzés munkaidő lejárta előtt történt abbahagyására vonatkozó rendkívüli felmondási indokot. A túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó indok értékelését is vitatta, mivel az érintett három munkavállaló közül P. I. magatartását a felesége betegsége, U. S. magatartását pedig azért ítélte kisebb súlyúnak, mert a munkahelyét - a felperessel ellentétben - nem hagyta el, a munkaidő végéig munkát végzett. A bírói gyakorlatra hivatkozással vitatta a munkaviszony megszűnése időpontját.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A jogerős ítélet nem vitatott tényállása szerint az 1999. december 13-án hirtelen felgyülemlett szennyes ruha miatt az üzemvezető által elrendelt túlmunkavégzést a felperesen kívül két másik mosómester, P. I. és U. I. is megtagadta. Az alperes a perben mindvégig arra hivatkozott, hogy a felperes ezzel kapcsolatos kötelezettségszegését amiatt ítélte a rendkívüli felmondását megalapozónak, mert P. I.-nak a felesége betegsége miatt a túlmunkavégzés megtagadására volt kellő indoka, U. I. a munkaidő végéig dolgozott, a felperes viszont a munkahelyét a munkaidő vége előtt elhagyta. A felperes az alperes erre vonatkozó előadásait nem vitatta.
A túlmunkavégzés indokolatlan megtagadására vonatkozó kötelezettségszegést az alperes egymagában nem, hanem a másik kötelezettségszegéssel együtt minősítette a rendkívüli felmondást megalapozó súlyúnak [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont], ezért a perben a két kötelezettségszegés együttes elbírálása alapján lehetett a kereset megalapozottsága felől dönteni.
Téves ezért a bíróságoknak a túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó indoknak a rendkívüli felmondás másik indokától elkülönítetten, önálló indokként értékelése, és az ebből eredő következtetése.
A felperes nem tagadta, hogy a munkáltató túlmunkavégzésre vonatkozó utasításának nem tett eleget, az utasítást kifejezetten megtagadta, mert álláspontja szerint "nem időben szóltak". A bíróságok - bár ítéletükben erre nem tértek ki -, a felperesnek ezt a védekezését - helytállóan - nem fogadták el. A rendkívüli munkavégzést ugyanis a váratlan munkatorlódás miatt előállt rendkívüli helyzetben a munkáltató szóban jogszerűen elrendelhette, megjelölve a túlmunkavégzés előrelátható időtartamát.
A rendkívüli felmondás tartalma és a per adatai alapján aggálytalanul megállapítható, hogy az alperes a munkaidő befejezése előtt a munkavégzés engedély nélküli felhagyását is a felperes terhére rótta. Ezért a rendkívüli felmondás megalapozottsága megállapításához az erre vonatkozó ténynek, nem pedig annak volt jelentősége, hogy a felperes - a tanúk egybehangzó vallomása szerint - aznap még fél háromig bent maradt a munkahelyén, mert "felháborodást váltott ki, hogy ő el mert menni, nem maradt túlórában, és várta, hogy ennek lesz-e valami következménye". A vitatott kérdésben az elsőfokú bíróság - a rendkívüli felmondás téves értelmezése miatt - azért nem állapította meg a felrótt kötelezettségszegést, mert a felperes "a munkaterületen tartózkodott, ha nem is közvetlenül a gépek mellett". A másodfokú bíróság noha az elsőfokú bíróság által helytállóan megállapított tényállásra és jogi következtetésre utalt, lényegében eltérő tényállást állapított meg, amikor G. É. és P. T. E. tanúvallomásaiból a kötelezettségszegés hiányára hivatkozott. Eszerint a munkavégzéshez kapcsolódó befejező tevékenységekre került sor a munkaidő vége előtt 10-15 perccel.
Az elsőfokú bíróság a kihallgatott számos tanú vallomását az ítéletében csupán ismertette, azok értékelésére, a következtetése alapjául való figyelembevételére azonban nem tért ki, a másodfokú bíróság pedig csupán a két megjelölt tanú vallomását vette figyelembe, más tanúk ellentétes vallomására nem tért ki az ítéletben, ezek mellőzésének nem adta indokát. Mindezekkel megszegte a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében és 221. §-ának (1) bekezdésében előírt kötelezettségét, a jogerős ítélet ezért megalapozatlan.
A megismételt eljárásban a túlmunkavégzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés súlya megítéléséhez a munkavégzés felhagyásra vonatkozó indok tekintetében valamennyi bizonyíték együttes értékelésével, az egyes bizonyítékok indokolt mérlegelésével, más bizonyítékokkal való egybevetésük, szükség szerint (a felekre háruló bizonyítási teher figyelembevételével) a bizonyítás kiegészítése alapján meg kell állapítani a tényállást. Ekkor lesz megállapítható, hogy a felperes az adott napon milyen munkát végzett (a gép mellett dolgozott, vagy mint azt az alperes állította, ruhákat válogatott), és meddig kellett a megadott munkát végeznie, és valós-e az alperes által állított az a körülmény, hogy a munkaidő vége előtt fél-, negyedórával elhagyta a munkavégzés helyét, és az öltözőbe ment átöltözni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felülvizsgálati eljárás költségét és illetékét csupán megállapította azzal, hogy annak viselése felől az új határozatot hozó bíróság dönt [(Pp. 275/A. § (3) bekezdés].
(Legf.Bír. Mfv. I. 10.067/2002. sz.)