BH 2003.8.336

Az adós helyett a hitelező által kiegyenlített munkavállalói bér jellegű követelésből eredő hitelezői igényt nem lehet a felszámolási költségek közé sorolni, függetlenül attól, hogy a hitelező az adós helyett jogszabály vagy szerződés alapján teljesített, vagy követelése tartozatlan fizetésből ered [1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a) és f) pont, 57. § (2) bek, a) és b) pont, (3) bek., 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 85/A. §

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolási eljárás 2000. augusztus 1. kezdőnappal indult meg. Az eljárás lefolytatására a többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
A kifogással élő hitelező (a továbbiakban: hitelező) az adós felszámolójához - határidőn belül - különböző követeléseket jelentett be.
A felszámoló a 29 256 224 Ft összegben bejelentett követelés beh...

BH 2003.8.336 Az adós helyett a hitelező által kiegyenlített munkavállalói bér jellegű követelésből eredő hitelezői igényt nem lehet a felszámolási költségek közé sorolni, függetlenül attól, hogy a hitelező az adós helyett jogszabály vagy szerződés alapján teljesített, vagy követelése tartozatlan fizetésből ered [1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a) és f) pont, 57. § (2) bek, a) és b) pont, (3) bek., 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 85/A. § (1) bek., 92. § (2) bek., 93. § (2) bek. és 95. §].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolási eljárás 2000. augusztus 1. kezdőnappal indult meg. Az eljárás lefolytatására a többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
A kifogással élő hitelező (a továbbiakban: hitelező) az adós felszámolójához - határidőn belül - különböző követeléseket jelentett be.
A felszámoló a 29 256 224 Ft összegben bejelentett követelés behajthatatlanságáról a hitelező kérelmére a nyilatkozatot kiadta, majd utóbb, 100 000 Ft nyilvántartásba vételi díj befizetése után e követelést a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének "f" kielégítési kategóriájába sorolta be.
A hitelező további 5 816 466 Ft-os követelését is elismerte a felszámoló, határidőn belül benyújtott igényként. E követelés besorolására vonatkozóan azonban a hitelező és a felszámoló között vita keletkezett amiatt, hogy a hitelező a követelését a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének "a" kategóriájába, a bérkövetelések körébe kérte besorolni, ezzel szemben a felszámoló ezt a követelést is csak a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének "f" kategóriájába találta besorolhatónak. A felszámoló az erről szóló intézkedését 2000. szeptember 15-én hozta meg, amellyel szemben a hitelező 2000. szeptember 20-án a felszámolóhoz benyújtott kifogással élt.
Kifogásában a sérelmezett felszámolói intézkedés megváltoztatását, a nem vitás összegű követelésének a felszámolási költségek körébe történő besorolását kérte. Állította, hogy az 5 816 466 Ft-ot az adós helyett, bér jellegű juttatásként fizette ki azoknak a dolgozóknak, akik munkajogi jogutódlással kerültek tőle az adós gazdálkodó szervezethez, miután az adós a dolgozók bér jellegű járandóságait munkaviszonyuk felmondásakor nem tudta kiegyenlíteni. A hitelező jogi álláspontja az volt, hogy a munkabér jellegű tartozások teljesítésével a hitelező "a dolgozók helyébe lépett, mint bér jellegű tartozás kifizetésének követelője", ezért a nem vitás 5 816 466 Ft összegű követelése felszámolási költségnek minősül.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az adósnak a hitelező felé munkabér, vagy egyéb bér jellegű tartozása nem volt. Ezért az adós helyett a hitelező által - nem vitásan bér jellegű tartozásokra - kifizetett követelést a hitelező javára csak az egyéb követelések körébe - a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerint - lehet besorolni.
Az elsőfokú bíróság a 18. sorszámon meghozott végzésében megállapította, hogy a hitelező 5 816 466 Ft összegű követelését a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába kell besorolni - amint azt a felszámoló elismerte. Következésképpen a hitelező kifogása alaptalan.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint azzal, hogy a hitelező megelőlegezte az adóst terhelő munkabér jellegű tartozások kifizetését, és így a felszámolónak a Bérgarancia Alapból ezekre már nem kellett támogatást kérnie, a hitelező "mintegy hitelt nyújtott az adós részére. Ez a hitel pedig felszámolási költségként nem érvényesíthető", hanem az egyéb követelések körébe tartozik.
E végzés ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását, a nem vitás összegű követelésének a felszámolási költségek körébe történő átsorolása elrendelését kérte. Hivatkozott az adós és a hitelező között 1999. szeptember 8-án létrejött bérleti szerződés 7. pontjára, amelyben az adós - állítása szerint - arra vállalt kötelezettséget, hogy a hivatkozott szerződés mellékletében meghatározott munkavállalókat a hitelezőtől átveszi, és tovább foglalkoztatja. A hitelező előadása szerint a szerződő felek abban állapodtak meg, hogy a megnevezett dolgozókat illetően munkajogi jogutódlás következik be "és a bérleti szerződés bérbeadó által, a bérleti szerződés 6.) pontjában előállt események alapján kezdeményezett felmondása esetén a bérbeadó - összhangban a többször módosított Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 85/A. §-ának (1) és (2) bekezdésével - a bérlő helyett az átvett munkavállalókkal szemben munkajogi kötelezettségét teljesíti." Mindezekre figyelemmel - a hitelező állítása szerint - az 5 816 466 Ft összegű járandóságot a munkajogi jogutódlással érintett dolgozók részére - az adós helyett - a hivatkozott szerződésben kikötött, valamint az Mt. 85/A. §-ának (2) bekezdésén alapuló kötelezettségét teljesítve fizette ki, megelőlegezve ezáltal az adósnak a forrás hiányában kiegyenlítetlen tartozását. Mivel a dolgozóknak kifizetett 5 816 466 Ft teljes egészében munkabér jellegű kifizetés volt, ezért az a hitelező javára "közvetlen munkabér"-kifizetésnek minősül, továbbá "miután a teljes összeg a felszámolást megelőző időpontban vált esedékessé", a felszámolási költségek körébe sorolandó be a hitelező jogi álláspontja szerint. (A hitelező a fellebbezéséhez nem csatolta az adóssal 1999. szeptember 8-án kötött bérleti szerződést, amelyre a fizetési kötelezettségének jogcímét alapozta).
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a hitelezőnek az adóssal szemben nem keletkezett munkabér-követelése - az szóba sem kerülhetne -, hanem a hitelezőnek az adós "helyett történő teljesítésből eredően keletkezett követelése", amely az egyéb követelések körébe tartozik. Utalt a felszámoló arra is, hogy a hitelező az adós helyett, a felszámolás kezdő időpontja után, a felszámoló tudta és hozzájárulása nélkül, a saját kockázatára fizette ki az 5 816 466 Ft-ot. Az egyetemleges fizetési kötelezettségére pedig anélkül hivatkozott, hogy vele szemben a követelést bárki érvényesíteni kívánta volna.
A fellebbezés alaptalan.
A többször módosított Cstv. 57. §-ának (1) bekezdése állapítja meg azt a sorrendet, amely szerint az adósnak a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat ki kell elégítenie. Az 57. § (1) bekezdésének a) pontja szerint első helyen kell teljesíteni a felszámolás (2) bekezdés szerinti költségeit. A (2) bekezdés a) pontja alapján felszámolási költségnek minősülnek az adóst terhelő munkabér és egyéb bér jellegű juttatások - ideértve a munkaviszony megszűnésekor járó végkielégítést is -, ha a felszámolás kezdő időpontját megelőzően esedékessé vált munkabért és egyéb bér jellegű juttatásokat a felszámolás kezdő időpontja után fizették ki, az ezeket terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettség is (ideértve az egészségügyi hozzájárulást is). Felszámolási költségnek minősül továbbá - a (2) bekezdés b) pontja alapján - az adóst terhelő, a Bérgarancia Alapból kapott támogatás is.
A többször módosított Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontjába tartozó, bér jellegű juttatások vonatkozásában azonban a (3) bekezdés azt a korlátozó rendelkezést tartalmazza, amely szerint a munkáltató rendes felmondása esetén a munkavégzés alóli felmentési időre jutó átlagkereset és a végkielégítés összegéből felszámolási költségként legfeljebb olyan összeg vehető figyelembe, amely a munkavállalót a Munka Törvénykönyve (a továbbiakban: Mt.) 92. §-ának (2) bekezdése és a 93. § (2) bekezdése, illetve a 95. § alapján megilleti.
Az utóbbi rendelkezés önmagában is nyilvánvalóvá teszi, hogy felszámolási költségnek a hivatkozott rendelkezések alapján csak az olyan munkabérek és egyéb bér jellegű juttatások minősülnek, amelyeket az adóssal szemben a munkavállalók érvényesítenek, az adósnál fennálló, vagy megszűnt munkaviszonyuk alapján. Következésképpen az olyan követeléseket, amelyek nem a munkavállalók és az adós munkaviszonyán alapulnak, a hivatkozott rendelkezések alapján nem lehet felszámolási költséggé nyilvánítani, azon a címen sem, hogy azokat a hitelezői igény bejelentője az adós helyett bármilyen jogcímen, vagy jogcím nélkül tartozatlanul, ténylegesen munkabérként, vagy egyéb bérjellegű juttatásként fizette ki.
Az adós helyett kiegyenlített fizetési kötelezettségből eredő hitelezői igény besorolása szempontjából tehát nem a kifizetett összeg rendeltetésének, illetőleg az adósnak a más által kiegyenlített követelés alanyi jogosultjával szemben fennálló fizetési kötelezettsége jogcímének van jelentősége, hanem az adós és a helyette teljesítő hitelező közötti jogviszony jellegének.
Az adott ügyben az nem volt vitás, hogy a hitelező az adós helyett teljesített. Az sem, hogy a kifizetett összegek munkabér jellegű tartozásokként felszámolási költségnek minősültek volna, ha azokat az adós munkavállalói jelentették volna be hitelezői igényként a felszámolóhoz. Az igénybejelentő azonban a jelen esetben nem az adós munkavállalója, hanem egy gazdálkodó szervezet volt. Köztük munkaszerződés nem volt, nem is lehetett, tehát a hitelező az adóssal szemben munkabér jellegű követelést a saját részére nem érvényesíthetett. A hitelező az adós helyett a munkabértartozásokat vagy a fellebbezésében hivatkozott megállapodás alapján, vagy - érvényes megállapodás hiányában - tartozatlan fizetés jogcímén teljesíthette, figyelemmel arra, hogy a fellebbezésben állított jogelőd munkáltatói egyetemleges felelőssége nem volt megállapítható az alábbiak szerint.
Az Mt. 85/A. §-ának (2) bekezdésén alapuló egyetemleges fizetési kötelezettség a hitelezőt mint jogelőd munkáltatót a munkavállalókkal szemben csak a jogutódlás időpontját megelőzően keletkezett kötelezettségekért, és csak az ilyen igényeknek a jogutódlást követő egy éven belüli érvényesítése esetén terhelhette volna, az adóssal egyetemlegesen. Az adott esetben viszont - a hitelező fellebbezésében közölt adatok szerint - nem a jogutódlás időpontját megelőzően keletkezett kötelezettségekről, hanem a felszámolási eljárás alatt, a felszámoló felmondásakor, illetőleg közvetlenül azt megelőzően keletkeztek a dolgozóknak azok a bérkövetelései, amelyeket az adós helyett a hitelező egyenlített ki. Ilyen adatok alapján - bár ennek a kielégítési rangsor szempontjából ügydöntő jelentősége nincs - az állapítható meg, hogy a hitelező az adós helyett nem jogszabályon alapuló fizetési kötelezettségét teljesítette. Ha a hitelező a munkabéreket a fellebbezésében hivatkozott szerződés alapján fizette ki, a követelését mint szerződésen alapuló igényt kell besorolni a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába, az egyéb követelések körébe.
Ha pedig a munkavállalóknak a hitelező az adós helyett tartozatlanul fizetett, a követelésének jogalapja - a Ptk. 361. §-ában foglaltak szerint - az adós jogalap nélküli gazdagodása volt, amelyet mint egyéb követelést ugyancsak a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) kategóriájába kell besorolni.
Alaptalanul állította a hitelező azt is, hogy az adós munkabértartozásának kiegyenlítésekor mintegy a munkavállalók helyébe került. Ennek a hitelezői álláspontnak ugyanis nincs jogszabályi alapja. Ilyen tartalmú jog - a többször módosított Cstv. az 57. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint - kizárólag a Bérgarancia Alapot illeti meg az Alap által biztosított keretből kiegyenlített munkabértartozások erejéig.
Mindebből következően a többször módosított Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti besorolásra az a hitelező sem jogosult, aki az adós számára kifejezetten a munkabérek kiegyenlítése céljából nyújt kölcsönt. (Lásd: a Bírósági Határozatok című folyóirat 1995. számában 485. számon közzétett jogeset).
Figyelemmel arra, hogy - a kifejtett indokok szerint - az adós és a hitelező közti jogviszony jellegétől függött, hogy miként kell a hitelező követelését a felszámolónak a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésében meghatározott sorrend szerint besorolnia; és a teljesítés rendeltetéséből eredő egyetlen kivétel [a többször módosított Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének b) pontja] a hitelezőre nem vonatkozik, a felszámoló helyesen sorolta be a hitelező nem vitás összegű 5 816 966 Ft követelését is a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába. Ezt a besorolást a hitelező alaptalanul kifogásolta, - amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését - a tényállás pontosításával - a többször módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 259. §-a és a 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta - a hitelező kifogásának elutasítására vonatkozó kiegészítéssel. (A kiegészítés nyilvánvalóan következik az elsőfokú bíróság végzésének rendelkezéséből, valamint a végzés indokolásából is).
(Legf. Bír. Fpk.VI.30.146/2001. sz.)

Bírósági jogesetek

BH 2011.8.229 A felszámolás időtartama alatt a munkavállaló táppénzes időszakában keletkezett, az adóst terhelő táppénz-hozzájárulás fizetési kötelezettség felszámolási költségnek minősül a Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontja szerint [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 57. §, 1997. LXXX. tv. 19. § (5) bek.].

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.