adozona.hu
BH 2003.3.129
BH 2003.3.129
A működési kör nem korlátozódik a munkáltató telephelyére; a telephelyen kívül végzett munka esetén általában azon az alapon állapítható meg a munkáltató működési köre, hogy a munkavállaló a munkát adott helyen köteles végezni, az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzettel pedig a munkáltatónak is számolnia kell. Ezért az ilyen munkavégzés során bekövetkezett balesetért való felelősség alól nem mentesülhet a munkáltató azon az alapon, hogy a balesetet a működési körén kívül eső ok idézte elő [Mt. 174. § (2
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek az alperes néhai munkavállalójának az özvegye és kiskorú gyermeke.
Az 1994. február 25-én előterjesztett keresetükben az alperes betéti társaság munkáltató kártérítésben való marasztalását kérték a hozzátartozójuk halálával összefüggésben.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperesek keresetét.
A tényállás szerint az elhunyt 1993. május 6-án csatornaépítkezésen dolgozott. A baleset akkor történt, amikor a csövek összeillesztése céljából lement az árokba, amelyne...
BH 2003.3.129 A működési kör nem korlátozódik a munkáltató telephelyére; a telephelyen kívül végzett munka esetén általában azon az alapon állapítható meg a munkáltató működési köre, hogy a munkavállaló a munkát adott helyen köteles végezni, az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzettel pedig a munkáltatónak is számolnia kell. Ezért az ilyen munkavégzés során bekövetkezett balesetért való felelősség alól nem mentesülhet a munkáltató azon az alapon, hogy a balesetet a működési körén kívül eső ok idézte elő [Mt. 174. § (2) és (3) bek., MK. 29. sz. állásfoglalás].
A felperesek az alperes néhai munkavállalójának az özvegye és kiskorú gyermeke.Az 1994. február 25-én előterjesztett keresetükben az alperes betéti társaság munkáltató kártérítésben való marasztalását kérték a hozzátartozójuk halálával összefüggésben.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperesek keresetét.
A tényállás szerint az elhunyt 1993. május 6-án csatornaépítkezésen dolgozott. A baleset akkor történt, amikor a csövek összeillesztése céljából lement az árokba, amelynek a fala leomlott. A föld megsértette a víznyomócsöveket, és a néhai - a munkatársai segítsége ellenére - meghalt. Az események előtt munkatársai - a föld repedései miatt - figyelmeztették az észlelt veszélyhelyzetre.
A munka irányítója az alperes beltagja volt, aki a baleset napján az elhunytat bízta meg a csoport vezetésével.
Az Igazságügyi Műszaki Könyv- és Árszakértői Intézet szakvéleménye és a munkavédelmi technikus tanúvallomása szerint a résztvevők képesítése megfelelő volt, a műszaki leírás nem egyértelműen írt elő dúcolást, az ún. rézsűre szedést pedig a munkavállalók a munkáltató utasítása ellenére nem végezték el.
A munkaügyi bíróság mindezekből arra következtetett, hogy a baleset oka kizárólag az elhunyt utasításellenes munkavégzése volt. Emiatt az alperes az Mt. 174. §-ának (2) bekezdése szerint a felelősség alól mentesül.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek.
A megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A másodfokú bíróság a tényállást a következőkkel egészítette ki. Az alperes a balesetkor tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztatott. A tervek szerint a perbeli napon az árokásást függőlegesen és zárt dúcolással kellett volna elvégezni, de a balesetet ez sem akadályozta volna meg. Az egyetlen jó megoldás a rézsűre szedés lett volna, mert ha a csövet rögzítik, nem tudott volna eltörni. A munka kezdetén a föld nagyon kemény volt, az utolsó öt méteres hosszúságban L. P. észlelte, hogy a föld megrepedt, emiatt a repedésbe homokot töltött. Észlelte a homok elmozdulását, emiatt szólt a néhainak, hogy az elmozdult földet el kellene távolítani. ő ennek ellenére bement az árokba, L. P. ezt megtagadta; a csövek összeillesztése után a talaj először térdmagasságban beomlott, kiszakította a vízvezetéket, és a víz az elhunytat elöntötte.
Sz. L. tervező tanúvallomása szerint a kivitelező a saját felelősségére térhet el a tervtől, a rézsűs megoldással a baleset elkerülhető lett volna.
Az elhunyt nem rendelkezett a tervekkel, az alperes a vízelzáró csap működőképességéről a munkakezdés előtt nem győződött meg.
A tényállás kiegészítése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntését a következő indokokkal helytállónak találta.
A munkáltató nem szabályellenesen írta elő a rézsűs árokásási technológia alkalmazását, a balesetet az okozta, hogy az elhunyt ezt az utasítást nem tartotta be.
Az alperesnek nem volt semmilyen kötelessége a vízelzáró csappal kapcsolatban, a meghibásodás neki nem róható fel.
A csöveknek az elhunyt részére történt leadását a megyei bíróság nem tekintette az alperes terhére eső körülménynek.
A perbeli bizonyítékok a másodfokú bíróság érvelése szerint az elhunyt kizárólagos és elháríthatatlan magatartását alátámasztották. Ezért az alperes a vétkessége hiányában az Mt. 175. §-a értelmében nem felel a kárért.
A felperesek felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatására és a kereseteknek helyt adó határozat meghozatalára, másodlagosan a bíróság új eljárásra utasítására irányult. Érvelésük szerint az alperes nem magánszemély, ezért nem az Mt. 175. §-a, hanem a 174. § szerint kell dönteni a felelősségéről. A jogerős ítélet továbbá figyelmen kívül hagyta az MK. 29. számú állásfoglalást, amely szerint az adott esetben az alperes munkáltató működési körébe esik a nagynyomású vízvezeték. Megalapozatlan az egyedüli helyes megoldásról (rézsűre szedés) kialakított álláspont, a jogerős ítélet továbbá a Pp. 182. §-ának (3) bekezdésére, és a 206. §-ába is ütközik.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes betéti társaság nem magánszemély munkáltató, emiatt az ügyben irányadó jogszabály a másodfokú bíróság téves jogi álláspontjától eltérően nem az Mt. 175., hanem a 174. §-a.
A Legfelsőbb Bíróság MK. 29. számú állásfoglalásában lévő - a bírói gyakorlat által hosszabb idő óta követett - iránymutatás szerint a működési kör nem korlátozódik a munkáltató telephelyére, telephelyen kívül végzett munka esetén általában azon az alapon állapítható meg a munkáltató működési köre és a balesetet kiváltó ok közötti okozati összefüggés, hogy a munkavállaló a munkát a számára adott körülmények között köteles végezni, az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzettel a munkáltatónak is számolnia kell. Ezért az ilyen munkavégzés során bekövetkezett balesetért való felelősség alól a munkáltató nem mentesülhet azon az alapon, hogy a balesetet működési körén kívül eső ok idézte elő. Az adott esetben a nagynyomású vízvezeték, a föld minősége, jellegzetességei az alperes működési körébe esőnek minősülnek, ezért a balesetből eredő károkért felelősséggel tartozik. Ez nem érinti azt a jogát, hogy a kárt az erre vonatkozó felelősségi szabályok szerint a tényleges károkozóra (a vízelzáró meghibásodása miatt) egészben vagy részben áthárítsa.
Az Mt. 174. §-ának (2) bekezdése szerinti kimentés akkor lehetséges, ha a károsult magatartása - függetlenül attól, hogy az vétkes volt-e vagy sem - kizárólagos és a munkáltató részéről elháríthatatlan oka volt a balesetnek. A munkavállaló vétkes közreható magatartását a kármegosztásnál kell értékelni [Mt. 174. § (3) bekezdés].
A bizonyítási eljárás eredménye alapján az állapítható meg, hogy a kárt a föld beomlása, a vízcső eltörése, a kizúduló víz és földtömeg okozta. Ezek együttes hatásaként a sérült lába beszorult, emiatt őt nem tudták az árokból kimenteni. A másodfokú bíróság a szükséges tényállás-kiegészítés alapján a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően helytállóan állapította meg az egybehangzó bizonyítékok alapján, hogy az adott esetben a rézsűs árokásási technológia lett volna a jó megoldás, továbbá ezt a megoldást az elhunyt - a kiadott utasítás és a munkatársa figyelmeztetése ellenére - nem alkalmazta. Ez a magatartása az utasítás tekintetében szándékosnak, a munkatársa figyelmeztetése tekintetében gondatlannak minősül, következésképpen az Mt. 174. §-ának (3) bekezdése alapján kármegosztás alapjául szolgál.
A keresetlevél benyújtásának időpontja (1994. február 25-e) alapján irányadó Pp. 164. §-ának (2) bekezdése alapján a munkavállaló vétkessége súlyának megítélésénél vizsgálandó az a körülmény, hogy volt-e megfelelő szakképesítése a perbeli munkákra vagy sem. P. T. tanú azt adta elő, hogy az elhunyt csőhálózat-, berendezésszerelő, központifűtéscsőhálózat-szerelő szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezett, amely épületen belüli munkavégzéshez volt megfelelő, a perbelihez nem. Az alperes képviselőjének a tanú e vallomásával összefüggő kérdése nem volt. Az elsőfokú bíróság pedig azt állapította meg, hogy az elhunytnak megfelelő volt a szakképesítése. Ezért 1e kell folytatni a szükséges bizonyítást annak megállapítása végett, hogy az elhunyt rendelkezett-e a perbeli munkákra szükséges szakképesítéssel, és ezáltal megbízható volt-e mások munkájának irányításával. E bizonyítás eredménye alapján lehet állást foglalni arról, hogy a magatartása milyen mérvű vétkes közrehatásnak minősül (MK 31. számú állásfoglalás).
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét - a megyei munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felek felülvizsgálati eljárási költségét, és a felülvizsgálati eljárás illetékét csupán megállapította, melyek viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt [Pp. 275/A. § (3) bekezdés]. (Legf. Bír. Mfv.I.10.782/2001. sz.)